Csúszós

Én nem tudok csúszópénzt meg hálapénzt adni. Csúszót a legkevésbé. Ha például valakim kórházba kerülne, fogalmam sincs, hogyan nyomnám az orvos zsebébe a borítékot, remélve, hogy ettől majd többet, jobbat kapok, mint egyébként. Ez azért van, mert úgy érzem, ezzel alulértékelem az illetőt. Feltételezem róla, hogy anélkül nem teszi meg, amit kell. Ha viszont az adott személy "nem olyan", akkor megsértem egy ilyen hozzáállással.

A másik meg az, hogy dühít is a "dugdosás". Mindig azt gondolom, a másik embernek sem adnak plusz jövedelmet, és mégis dolgoznia kell. Nekem is dolgoznom kell. Akkor meg miről beszélünk? Még a hálapénzzel is bénázok folyton. Teljes zavarban vagyok, és nem tudom kezelni a helyzetet. Ahogy azt sem tudnám, ha én kapnám. Mikor Nagyfiam született, és jöttünk haza a kórházból, összeállítottam egy ajándékcsomagot, amelyben volt egy boríték a hálapénzzel. Gondoltam, így nem olyan direkt, és átlátszó a dolog. Az orvos csak elvette, lerakta, és már futott is. Később jutott eszembe, hogy mi van, ha továbbadta, vagy kivágta a francba- nem látszott ugyanis túl boldognak tőle.

Ma reggel pedig hallgatom a rádiót, ahol a béna ajándékok elpasszolásáról beszélnek, és lám- lám, valaki azt meséli, hogy van egy doktornő rokonuk, aki egyszer egy ajándékcsomagban kapott nem kevés lóvét. Nem sokkal utána a nő valami névnapba ment, s ki sem bontva a csomagot, vitte tovább ajándékba. Az ünnepelt csak lesett, tán még meg is kérdezte: Na, és ez a sok pénz mire föl? Kínos jelenet.

Nekem is kínos volt hallani. Mintha a saját félelmeim keltek volna életre a múltból. És ha meggondolom, mikor pár év múlva mentem hozzá újabb szülésre, mintha nem is lett volna olyan készséges... Lehet, hogy kevesellte a "csomagot"?


Blogger komment:

Hálapénz-e a megkért szülés ellenértéke?

NEM!

Orvosi hálapénzről csak az esetben beszélhetünk, ha anyagiak egy adott orvosi ellátást megelőzően szóba sem kerülnek. Az orvos a beteget munkaköri kötelességébe esően látja el. Annak várt eredménye, a beteg gyógyulása következik be. Ezért pedig a beteg - ráutaló orvosi magatartás nélkül- önként pénzben kifejezi háláját. 1988-ban, a személyi jövedelemadóról szóló törvény még adóköteles jövedelemmé is tette, legalizálta. Az orvos által történő kikövetelése, ráutaló magatartás tanúsítása viszont már etikai vétséget valósít meg. A hálapénz kapcsán egyesek korrupciót, vesztegetést kiáltanak. A fentiek szerinti hálapénz esetén jogilag megalapozatlanul. Az csak adott esetekben anyagiakért jogtalan előny nyújtása kapcsán merülhet fel. A hálapénznek könyvtárnyi irodalma van. Nem kívánom részletezni. Az viszont biztos, hogy az egészségügyi reform jelenleg ismert részletei a megszüntetni nem fogják. Nem vitatva benne mindkét szereplő részéről tudati tényezőket sem, csak akkor szűnhet meg, ha az orvosok erkölcsi és anyagi megbecsülése társadalmilag azonos helyre kerül nyugat-európai társaikkal.

Amikor a terhes és a szülészorvos a szülésvezetésben megállapodnak, akkor közöttük egy szóbeli polgári jogi, megbízási szerződés jön létre. Abban a szülész egy adott orvosi tevékenységnek a szakma szabályai, az elvárható gondosság szerinti bármikor történő rendelkezésre állását, és elvégzését, a terhes pedig ennek kölcsönös megállapodás szerinti anyagi ellenértéke nyújtását vállalja. Megjegyzem, hogy e felfogásommal már bíróság is egyetértett. Ennyire leegyszerűsíthető lenne a megközelítés akkor, ha a szülész a kórházzal nem közalkalmazotti vagy munkaszerződésben állna, és ott a szülés levezetésére, beleértve az esetleges császármetszést is, bérelné a személyi (szülésznő, műtősnő stb.) és tárgyi (szülőszoba, műtő berendezési, felszerelési tárgyaival, műszereivel) feltételeket. Több plasztikai sebész így látja el magánbetegét.

Az általános tényleges helyzet azonban az, hogy a szülész közalkalmazotti, vagy munkaszerződésben áll az adott kórházzal, és azon belül szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok uralkodnak az engedélyezés és utasítás adási jog vonatkozásában is. Sőt esetleges hibás ténykedéséért munkáltatója, illetve bizonyos összeghatárig felelősségbiztosítója köteles helytállni. Az előzőkben említett szülész és terhes közötti megbízási szerződésen ez csak annyit változtat, hogy annak a kórház, az osztály működési rendje szerint érvényességéhez osztályvezetői jóváhagyás szükséges. És még ekkor is a megkért orvos ténykedését munkaidőben a szülőszobát felügyelő részlegvezető főorvos, ügyeletben az ügyeletes, illetve ügyeletvezető utasítás adási joggal felügyelni, ellenőrizni és érte felelősséget vállalni köteles.

Továbbá a szülés vezetésre felkért, most már nyugodtan mondhatjuk szerződött orvos állami-, önkormányzati személyi és tárgyi feltételek igénybevételével teljesíti a megbízást, vezeti le a spontán szülés, vagy végzi el a császármetszést. Többek véleménye szerint ezzel így ezzel intézeten belüli illegális magánpraxis is megvalósul, annak ellenére, hogy az orvosnak ebből származó jövedelme adóköteles.

Nem vitás, hogy a fenti történet sorban keveredik a legális magánrendelés és a társadalombiztosítás (Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a továbbiakban az egyszerűségéért: OEP) finanszírozott ellátás. Ennek ellenére sem az OEP-nek, sem, a kórháznak nem kerül egy fillérrel sem többe az adott terhes kórházi vizsgálata, bennfekvése, spontán vagy császármetszés útján történő szülése a választott kórházban, választott orvossal, mint ha az a területileg illetékes rendelőkben, intézetekbe történne. És a lényeg ezen van! Sőt a finanszírozás mai rendszerében, amikor egy zárt kasszából részesülhet valamennyi kórház, még a kórháznak teljesítmény többletet, és - ha nem is teljes- több finanszírozást hoz. Nem véletlen, hogy egyes osztályok szívesen veszik, és engedik, hogy náluk sem közalkalmazotti, sem munkajogviszonyban nem álló szülészek externistaként (külsősként) saját szülőnőjüket bevigyék. Az pedig, hogy cserébe a külsőstől ügyelet adását várják el, már más területre vezet. Nagyobb, de a megkért szüléseket is érintő probléma a törvényes munkaidőkeret és az ügyelet törvényes mértékű díjazása, a szabadon még vállalható túlmunkaideje. Kerülöm a munkajogi részleteket, csak a lényegére térek ki. Én még megéltem azon időket, amikor szombat reggel bementünk hétfő reggelig ügyelni, majd utána még a napi munkaidőt letölteni. Ez összesen folyamatosan 56 órát tett ki. Egy nagy forgalmú szülészeti-nőgyógyászati osztályon az ügyeletesekre egyenként is több munka esett, mint munkaidőben. Nem volt helyes, de kibírtuk.

A hatályos uniós irányelv alapján a munkaidő-szervezés alapvető szabályai 2004. május 01.-t követően az alábbiak szerint kellene, hogy alakuljanak az egészségügy gyakorlatában: A foglalkoztató által a foglalkoztatott számára kötelező érvénnyel elrendelhető munkavégzés heti átlagos ideje - a túlórát is beleértve - nem haladhatja meg a 48 órát. Ezt meghaladóan további munkavégzésre csak a foglalkoztatott saját elhatározásából kerülhet sor. Az egészségügyi intézményben teljesített ügyeletet teljes egészében munkaidőnek kell tekinteni. A foglalkoztatottat a rendes napi munkaidejének kezdetétől számított 24 órás időtartam alatt 11 összefüggő órából álló napi pihenőidő illeti meg. Elmaradt pihenőidőt az objektív akadály megszűntét közvetlenül követő munkaidő rovására kell kiadni. Saját elhatározása alapján elvállalhat a foglalkoztatott túlórát, mellékállásba tartozó feladatellátást, valamint magán orvosi tevékenységet - akár a hét valamennyi munkanapján is -, de csak akkor, ha ezek a tevékenységek nem akadályozzák meg a napi pihenőidejének eltöltésében. A különböző orvostársaságok állásfoglalásai, valamint köztük és az egészségügyi tárca között a médiából is jól ismert egyeztetések a fentiekről szóltak. Ugyanígy azok a viták is, melyek a kórházi menedzsment és a közalkalmazottak között folytak. Tény, hogy nagyon sok helyen az osztályok szakorvosi létszáma akadálya még az előzők szerinti törvényes foglalkoztatásnak is. Van olyan megyei szülészeti osztály, ahol a létszámból eredően egy ügyeletes és két készenlétes teljesít ügyeleti szolgálatot. Egy azonnali császármetszés legalább két orvost igényel. Itt utalok vissza az előbbiekre, hogy sok helyen örömmel veszik a külsősök ügyeletét. Az orvosok eddig is vállaltak saját elhatározásuk alapján a törvényesnél több túlmunkát, ügyeletet. A kórház menedzsmentjénél a „biztosítékot az verte ki”, hogy érte a törvényes díjazást követelték. Erre kapták retorzióként azt a választ, hogy akkor pihenőidőben a megkért szülés levezetésére sem mehetnek be.

Összefoglalás:

Meggyőződésem, hogy az egészségügy reformja, struktúra- és finanszírozás változásának nem a szabad kórház és orvosválasztás megszüntetése a kardinális kérdése. Jelenben, az ismert módon történt interpretációja csak a társadalom frusztrálására volt alkalmas. A reform pedig az egészségügyben dolgozók, és a társadalom ellenében nem lehet sikeres. Őszinte válaszok, társadalmi párbeszéd kell az áldozatvállaláshoz. Ugyanakkor a felvetett kérdések valóban korrekt válaszokat igényelnek, melyben a bölcsek kövének megtalálására nem vállalkozhattam.

Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a Magyar Orvosi Kamara által már régen szorgalmazott orvosok jogállásáról szóló törvény megalkotása nélkül jó válaszok nem adhatók. E törvénynek pedig a megváltozott társadalmi-gazdasági, és megváltoztatni szándékozott intézményi struktúrát is figyelembe kell venni. És talán nem ártana az íróasztalok mögül meghallgatni, a vezetők mellett a betegágy mellett, a szülőszobán, a műtőben dolgozó beosztottakat is. Ne kórházigazgató (volt miniszter) mondja el, hogy kórháza szülészei kifejezetten örülnek annak, hogy náluk megszűnt a megkért szülés, amit a szülőnők is egyre inkább elfogadnak. Nem vonom kétségbe, hogy így van, de az érintettek szájából igazabbnak hangzik.

Budapest, 2006. december 10.

Dr. jur. et med. Martini Jenő