2009. január 2., péntek

Most vagy soha!

(Világválság – magyar valóság)

Ezt vagy most meglépi a kormányfő vagy véglegesen banánköztársasággá válunk Európa közepén. 1996-ra már kilencedik alkalommal vettünk fel IMF hitelt. Ez a 96-os igen érdekes hitelfelvételünk volt, mivel – tulajdonképpen – a magyar gazdaságnak nem is volt rá szüksége (hála a Bokros-csomagnak). Lényegében azt akartuk bizonytani, hogy Magyarország hitelképes az IMF szemében, ami akkor még javította az országimázst. Mára teljes mértékben megfordult a helyzet: megbélyegzett országnak számít, ha valaki IMF hitelre szorul. Mi mégis kénytelenek vagyunk felhasználni ezt a megbélyegző hitelforrást, mivel az ország napjainkra hitelképtelenné vált (intő jel, hogy a magyar állampapírokat igen magas kamata ellenére sem jegyezték le nemzetközi szinten). Ebben a kiélezett – nyugodtan állíthatjuk válságos – helyzetben feltűnő gyorsasággal sietett segítségünkre az IMF. Még a szokásos „tornáztatást" sem végeztették el hazánkkal, hanem a Világbankkal és az Európai Központi Bankkal karöltve rekordösszeget ígértek meg Magyarország megsegítésére, pontosabban fogalmazva megmentésére. Vajon miért?! Mert a nemzetközi pénzügyi, gazdasági helyzet gyökeresen megváltozott akár a tíz vagy húsz évvel ezelőttihez képest. Napjainkra pénzügyi világválság alakult ki, ami egyre inkább reálgazdasági világválsággá alakulhat át és Magyarország pénzügyi és gazdasági kiszolgáltatottsága mára már olyan mértékű, hogy hazánk gazdasági csődje magával ránthatja Ausztriát, sőt még Németországot is. Furcsa szituációban egy világválság kellős közepén került Magyarország kulcspozícióba! Na nem a gazdasági eredményeivel, hanem – éppen ellenkezőleg – az eredménytelenségével, a gyökeresen elhibázott – és már két évtizede tartó – kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájával, amelynek során a magyar ipart felszámolták, a mezőgazdaságot szétzüllesztették, „csak" az adósságállományunk maradt meg szinte változatlanul.

MI A VÁLSÁG? MI A VÁLSÁGMENEDZSELÉS?

VÁLSÁG: nem tervezett és nem kívánatos folyamat, ami a gazdálkodást ellehetetleníti és döntési, cselekvési kényszert fejt ki. Ugyanakkor: megrögzült szokások változnak meg, öröknek vélt igazságok dőlnek meg, gyors változások válnak lehetségessé. (Elsősorban az ún. rohamprogram keretében alapvető változtatásokra kerülhet sor.)

Válságmenedzselésnek három szakasza van:

1. Rohamprogram
Gazdaság további drasztikus romlásának megakadályozása
• Adósság elengedés, átütemezés
• Adóemelés (azonnal és nagymértékben)
• Bankállamosítás és/vagy állami ellenőrzés
2. Szerkezetátalakítás
Gazdaság tudatos, szisztematikus átalakítása.
• Komparatív előnyök kihasználása (pl. mezőgazdaság, idegenforgalom, (felső)oktatás, egészségügyi ellátás, termál- és gyógyvíz, fogászat)
3. Új stratégiai pozíciók
Az új gazdasági szerkezet megszilárdítása.
• Egységes (magyarokra és külföldiekre egyaránt vonatkozó) és stabil gazdasági szabályozó rendszer

Ha ezt nem valósítjuk meg:
banánköztársaság

Izland példáján láthattuk, hogy a nemzetközi pénzvilágot egyáltalán nem zavarja egy-egy elszigetelt országcsőd, sőt még keresnek is rajta a pénzügyi guruk. A pénzügyi világ nagyágyúi a dominó-hatástól félnek, amit például Magyarország csődje elő tudna idézni. Ez a csődközeli állapot Magyarország előnyére is kihasználható lenne:

• a magyar államadósság végleges elengedtetése tárgyában,
• a multinacionális vállalatok – magyarhoz hasonló mértékű – megadóztatása formájában.

Mindkét vajúdó téma lerendezése nagyban hozzájárulna gazdasági egyensúlyunk helyrebillentéséhez. Ezzel egyidejűleg hosszabb távon kiszámítható gazdaságpolitika indítására lenne szükség (egyszer végre nem a külföldi cégek érdekei mentén, hanem a magyar kis- és középvállalkozások megsegítése formájában). Már az is nagy segítség lenne a magyar vállalkozások számára, ha stabilakká és ezáltal kiszámíthatóvá válnának a pénzügyi gazdasági szabályozók, hogy lehessen évekre előre kalkulálni, mert csak így érdemes egy-egy gazdasági tranzakcióba belevágni. Kormányzati szinten figyelembe kéne már végre venni, hogy ezt az országot csak a magyar vállalkozások állíthatják talpra, menthetik meg a végleges lecsúszástól. Ezért gyökeresen más szemléletmódra és kormánypolitikára van szükség. Fel kell végre ismerni, hogy a neoliberális tanok és a versenyfetisizálás külföldi érdekeket szolgál. Az elmúlt húsz év elég bizonyságát adta annak, hogy a külföldi érdekek soha nem fognak egybe esni a magyar érdekekkel. Minden ország – EU-n belül és kívül – saját érdekeinek szolgálatába állítja gazdaságpolitikáját. Ez alól csak az ún. banánköztársaságok kivételek, amelyeknek olyan korrupt és/vagy tehetségtelen a politikusi gárdájuk, hogy fel sem merül saját hazájuk érdekének védelme.

Itt a lélektani pillanat, amikor kiderül, hogy a magyar politikusok tudnak-e, képesek-e, akarnak-e az ország érdekében összefogva cselekedni avagy egyéni vélt vagy valós érdekeiktől indíttatva hagyják az országot tovább süllyedni. Kulcsfigura a kormányfő, aki – amennyiben valóságos államférfi - kihasználhatja jelenlegi kulcspozíciónkat, azaz helyrehozhatja az elmúlt húsz év gazdaságpolitikai hibáit és kivezetheti Magyarországot a válságból azzal, hogy

• elengedteti az államadósságot,
• megadóztatja a multinacionális cégeket,
• évekre stabil gazdasági pénzügyi szabályozókat állapíttat meg.

A válságmenedzselés első stádiumában az ún. rohamprogram idején van mód ezeknek a lépéseknek a megtételére, amit pillanatnyilag nemzetközi szinten is akceptálnának, mint a magyarországi csőd elkerülésének egyetlen hathatós módját. Most vagy soha! Ezt vagy most meglépi a kormányfő vagy soha többet nem lesz ilyen esélyünk és véglegesen banánköztársasággá válunk Európa közepén.

Dr. Simon Kis Gábor
gyógyszerész-közgazdász, egyetemi docens