Nem a fájdalom miatt fogadtam meg,

hogy nem szülök többet

41 hozzászólás

5 szülész-nőgyógyász mondta meg, hogy nekem soha nem lehet gyerekem, mivel endometriózisom, PCO-m, extrém módon hátrahajló méhem van. Ráadásul 2009-ben pajzsmirigyrákkal kezeltek (leginkább a reflexológus), tehát gondoltam, tényleg nem lesz gyerekem. 2009 decemberében az utolsó alkalommal próbálkoztam, és rákérdeztem a család barátja nőgyógyásznál, hogy tényleg, nem lehet gyerekem? Mert akkor beiratkozom az ötödik egyetemre is, azt is elvégzem, ne ezen járjon az agyam.

Rezignáltan közölte, hogy tényleg nem. Majd ezt szilveszterkor jól ki is tárgyalta a családommal, és a barátaikkal. A pasi, akivel akkor is együtt éltem, imádja az előző kapcsolatából született gyermekét, nekem úgysem lehet, miért venném el az örömét, hát maradtam vele. Egyébként a pasi szép, jól főz, szeret engem, de nem szerepelt a terveim között gyermeket szülni neki. Ezért - mivel úgysem lehet gyerekem - életemben először, védekezés nélkül ünnepeltük a karácsonyt. Késett a menstruációm, gondoltam, valamelyik méhbeli, vagy akörüli bajom az oka. De azért vettem egy tesztet, meg még egyet, és mind a kettőn megjelent kettő csík. Felhívom a család barátja nőgyógyászt, és kérdezem, hogy valamelyik női bajom okozhat magasabb HCG szintet? Mondja gratulál. Én örülök. Meg el sem hiszem.

Mindenféleképpen természetes úton kívántam világra hozni a csemetét. Sztárszülész a főváros legkeresettebb kórházában megkeresve, hónapokkal későbbi vizit egyeztetve. Magam 5 kilogramm felett súllyal születtem, választott sztárnőgyógyász javasolta, hogy ne egyek sokat, mert azzal befolyásolom a szülés körülményeit, 1 kiló/hót engedélyez. Így is lett.

Havonta jártam hozzá a magánrendelésre, perkáltam a tarifát. Az ultrahang+vizit együttjárt. Nem szerettem odamenni, mindig megkaptam az ultrahangot végző szakembertől, hogy obesitas (túlsúlyos) a hasfal, és nehezen tudja elvégezni a vizsgálatot. Ezért eljártam az állami, kötelező vizitekre is, ahol ezt soha nem kaptam meg, mindig nagyon kedvesek voltak. Két héttel a kiírt időpont előtt szerettem volna néhány amatőr kérdést feltenni a választott szülészorvosomnak:

- a levett kenetet elküldte-e tenyésztésre;
- annak mi lett az eredménye;
- ha mégis császármetszésre kerül a sor, akkor az endometriózisomat megműtené-e kérem szépen.

A vizit ára kifizetve, kérdések megválaszolás nélkül maradtak. Ugyanis olyan sokan voltak az aznapi rendelésen, hogy rám (38. héten) nem maradt idő! Ezért a recepciós hölgy bevitte, a sztárszülész aláírta az ultrahang eredményt (ami a szakszemélyzetben is kétségeket váltott ki, mivel nem találta megfelelőnek a keringést), néhányszor rákérdeztem, hogy tényleg nem mehetek be, nem, tehát fizettem, és elküldtek.

Mentem volna az állami ultrahangra is, de jó előre egyeztetve is két hónappal a szülés kiírt időpontja utánra kaptam időpontot. Hétfő éjszaka viszont elfolyt a magzatvíz. Felhívom a cukifalat szülésznőt, hogy elfolyt a magzatvíz, mit tegyek. Vegyem elő az általa egyeztetett protokollt, és találkozunk a kórházban. Így is lett.

Ügyeletes doki veszi fel az anamnézist, sorolom a bajaimat, és közli, hogy nekem nem is lehet gyerekem. Mondom: tudom. Írhatnám, hogy felpörögtem az események, de nem így lett. Fájások sehol, tágulás sehol, csak várunk. Az biztos, hogy szerda estére meg kell lennie a babának, miután 48 órát is csak állandó ellenőrzés mellett lehet magzatvíz nélkül. Nézegetnek is néha, fájások sehol, tágulás sehol.

Szülésznő egy angyal. Vajúdó szobában 5 ágyra heten vagyunk, minden vajúdó kismama beszalad, nyög kettőt, viszik a szülőszobába, apuka belép anyuka cuccáért és mennek is. Én meg várok a fájásaimra. Reggel a szülésznő mosolyogva közli, hogy a kenet eredménye nem lett készen (éppen három hét lett volna rá), mert a sztárszülészem elfelejtette behozni a kórházba. A szülésznő leadta, ahogy beértem a kórházba, de akkor is 5 nap kell, hogy meglegyen, addigra a baba is itt lesz. Úgyhogy nagyon sajnálja, de kénytelen elkezdeni az antibiotikumot adni, egyébként fennáll a streptococcus fertőzés veszélye. Boldogságmadár beröppen a vajúdószoba ablakán, mivel 10 éve egy szem antibiotikumot nem vettem be, most meg még lehet, hogy felesleges is.

A szülésznő nézegeti a baba szívhangját lelkiismeretesen, az NST-gépet legsűrűbben mi használjuk. Szülésznőt kedd este már unszolom, hogy menjen haza aludni, ugyanis, ha szülünk, akkor nagy szükségem lesz rá. Enged, hazamegy, nem szívesen, de előtte intéz egy szobát, hogy ne én fogjam már a vajúdó kismamák kezét éjszaka. Annyit kér a két ügyeletes szülésznőktől, hogy én majd átsétálok az újszülöttes osztályról, és ugyan egy NST végezzenek már el. Megbeszélt időpontban átbattyogok a vajúdóba (ahol majd az éjszakát is végül töltenem kell döntésükre), ahol nagy nehezen rákapcsolnak az NS- gépre.

Egy ilyen hallgatvány grafikonnal együtt maximum 40 perc. Tappancsok a hasamon, gép indul, én most már egyedül tágas e világon, de az egész szülészeten. Papír nem jön. Eltelt 40 perc, kiabálok segítségért, de sehol senki. Behoznak egy vajúdó kismamát, éljen! Apukát megkérem, hogy tudom, hogy neki más a dolga, de tegye már meg, hogy szól valakinek, hogy hiába megy a gép, nem dokumentál semmit, én meg itt fexem egyedül.

Vajúdó kismama választott szülészorvosa bejön, és kérdezi, hogy egy óra alatt miért nem szóltam senkinek. Nem is firtatom. Ismét üresen maradt a folyosó, de legalább tudom, hogy egy szülőszobában van valaki, akinek baj esetén szólhatok. Megigazított papír után 90 perccel később a világ leghosszabb NST szalagjával alszom el, várva a reggelt. (A keddi délután egyébként azzal telt, hogy a főnővért próbálom rávenni, hogy a fizetős, egyágyas szobában lévő szekrény ajtaját próbálja már meg kinyittatni valami szakemberrel - mivel eleve bele volt törve a kulcs -, mert nem csak a ruháim és irataim vannak bent, hanem az ilyenkor nélkülözhetetlen egészségügyi betéteim is. Főnövér megnyugtat, hogy majd esetleg csütörtökön feljön valaki, és megnézi. A gyermek édesapja lett végül berángatva, és a hozott szerszámaival megjavította.)

Ígéretem van rá, hogy szerda reggel megindítják a szülést. Negyedbe vágott tablettát kapok, és egy óra múlva vannak fájásaim! Szülésznőtől kérdezem: családnak mit mondjak, mikor lesz baba, válaszol: este 8 és éjfél között. Szülünk, hang nélkül tűröm. Ennek egyszer vége lesz, ahogy beraktuk, úgy ki is fog jönni. Nem kérdezek semmit, nem mondok semmit, nem kiabálok. Szülésznő intézi az alternatív szülőszobát, víz hőmérsékletét kérdezi, hogy kellemes-e, gondoskodik.

Gyermek nagyon ügyes: az első fájás után tíz órával később áthalad a szülőcsatornán. Szülésznő és szülész egyszerre mondják: ha a székeléshez hasonló ingert érzek, akkor nyomjak. Nézek rájuk hülyén, mert nekem olyan nincs. Mondják, akkor nyomjak nagyon hosszan, nagyon erősen, amikor akarok. Nyomok. Amilyen erősen tudnék, annál kétszer erősebben, és ötször olyan hosszan, csak legyek rajta túl. Mondják nagyon jó, most ennél háromszor erősebben, és kétszer ilyen hosszan. Na nem. De. 20.15-kor meleg, magzatmázas csomagocskát rámrakják, nem sír, hanem dumál.Pár percig rajtam van, majd elviszik.

Gyerekorvos fölémhajol: anyuka a gyermekének fejlődési rendellenessége van: hypospadiasis gladius. Kérdezem, hogy az a szíve vagy az agya, esetleg a tüdeje-e, és már kászálódom is le az ágyról, hogy az általam végzetesnek hitt szörnyűnevű fejlődési rendellenességgel született gyermekem utolsó perceit vele tölthessem. Megismétli, hogy értsem meg: hypospadiasis gladius: hat hét múlva sürgős műtét, hadarja a professzor nevét is, aki ebben a specialista. Szülésznő megszólal: a pénisze. Mondom, ja, az OK, az nem baj.

Nekem nem mondta senki, hogy rendben van, hogy megszüli az ember lánya a gyermekét, de utána jön a legrosszabb rész. Közben mondja a sztárszülész, hogy felírja, szól is, tudják is, de 6 órával a szülés után trombózis ellen szuri jár. Magas kockázatú családfámra való tekintettel el ne sinkófáljam, nálam ez végzetes lehet, a babával kellene lennem inkább. És hogy ne mindig hajnali kettőkor kelljen ezt beadni, ezért minden nap egy órával korábban kapom, hogy mire hazaérek, este otthon, emberi időben adhassam be magamnak.

Reggeli vizit: főnővér (szekrény ügyében semmitnemintézős) közli: "a trombózis elleni injekciót minden este tízkor fogja megkapni." Meresztem a szememet: a doktor úr hajnali kettőt, majd egyet, majd éjfélt mondott. - Ahogy gondolja - ripakodott rám, és rám csapta úgy az ajtót, hogy a vakolat potyogott az újszülöttre a frissen felújított kórházban. Várom az estét, hogy jönnek a kecskék. Most akkor hánykor kapom a szurit? Gondolkodom magamban. Mivel a lehetséges időpontok közül is a legkésőbbi a kettő óra volt, hajnali kettőkor odalopózom a nővérpulthoz. Kérdezem, hogy a szigorúan nyomatékosan nemelfelejtendő trombózis elleni injekciót menjek-e le venni a patikába, vagy esetleg megkaphatom. Nővér nagyon kedvesen mondja, hogy neki felírva nincsen, fogggalma nincsen, hogy milyen dózisban kellene adnia. Végül megegyezünk a kisebben, de az ottlétem alatt sűrű hallgatás az elfelejtett szuriról.

Szülésznővel barátságban lévő csecsemősnővér egy tündér. Magzatka vészesen besárgul, de a csecsemős a szabadnapján is bejön megnézni őt. Tanít szoptatni, fejni, diktálja belém a vizet, a kaját, beszélget, egyszóval édes. Mosolygó arccal a sokadik napon közli, hogy mehetünk haza. Nagy az öröm. Összepakolok, magzatkát leadom az őrzőbe, zárójelentéssel elindulok kórházuniverzum legmesszebbi csillagára, a kasszához, hogy kifizessem a szobát.

9.00-kor már sorban ülök a kassza előtt egyedül, mennék haza, dédelgetném az ugyan rettenetes fejlődési rendellenességgel született kisfiamat, de nekem helyeset. Kasszás 11-kor közli, hogy mivel 11 óra van, és 10-ig nem hagytam el a szobát, a mai napot is fizetem. Kis csata, hogy 9.00 óra óta itt ülök, nem érdekli. Végül néhány telefon után nem fizettem ki, de már megint szájkarate.

Boríték megy a csecsemősnek (eddig nem is gondoltam rá, de megérdemelte), szülésznőnek jó szívvel, sztárszülésznek az eredetileg szánt összeg éppen fele.

A végén egészséges lett mindenki, de nem a fájdalom miatt fogadtam meg, hogy nem szülök többet. A gyermeket hat hónaposan megműtötték. A gyermeksebészeten minden nővérke és orvos egy angyal. Széken alszom, párom hozza a kaját, nem baj, végig egy szót nem szólok, végzetesnek hitt rendellenesség felszámolva. Bebizonyosodik, hogy mi, szülők is lehetünk, erőszakosak, agresszívek, de ez már a másik oldal.