2009. szeptember 22., kedd


Ne vicceljünk !

Sokadszorra mondom: ha a kapitalista USA, mint állam, képes volt embert küldeni a Holdra, a szocialista Szovjetunió pedig végre tudott hajtani néhány atomrobbantást, akkor talán Magyarországtól is elvárható, hogy megbirkózzon egy olyan emberfeletti feladattal, mint mondjuk annak ellenőrzése, hogy egy kórházban valakinek a tyúkszemével babráltak, vagy kétszer műtötték, agytumorral. Ehhez nem kell a köz befizetéseiből profitot kivonó magánbiztositó. Egy demokratikus állam működése nem az üzleti alapú, hanem a párt alapú versenyen nyugszik. A kettőt ne keverjük össze! Ahogy a magánszférában elérhető jövedelmeket sem az állami fizetésekkel.


A közszolgálati televizió tudósitója úgy búcsúzik a nézőktől, hogy Amerikában az átlagfizetéseknél két-háromszázszor nagyobb bérek sem ritkák. Azt már elfelejti hozzátenni, hogy nem az állami cégeknél, hanem a magántulajdonú társaságoknál. (Nyolc órát piszmogtam vele, de még tizszeresét meghaladókat se találtam.) Aztán pénzügyekkel foglalkozó szaklapban olvasom, hogy az MNB elnöke mennyit keres, az összehasonlitási alap pedig Európa két csaknem legnagyobb - német és angol - cégének, én úgy tudom magáncégének, vezérigazgatója. (Nem találtam adatot arra vonatkozóan, hogy e két vállalat - Reckitt Benckiser, Siemens - állami tulajdonban volna.) Hogy akkor mire jó ez? Kisebbiteni a közpénzekből folyósitott mesés jövedelmek okozta felháborodást.


Azt is hallhattuk, méghozzá parlamenti képviselőknek előadva, és tudtommal senki sem kérte ki magának ezt a kapitális csacsiságot, hogy ha az állam nem biztositja a versenyszférában alkalmazott menedzseri jövedelmeket, akkor csak hülyéket tudnak majd alkalmazni. Ha ez nem csak Magyarországra és a BKV-ra igaz, akkor - ezek szerint - az Egyesült Államoknak már régen össze kellett volna omlania, itt ugyanis már több, mint kétszáz éve, a mai napig, ilyen "hülyék" vezetik az állami cégeket, többek között a tömegközlekedési vállalatokat is. Elismerem, ha okosak lettek volna, akkor - mondjuk - nem New Yorkban furkálnak alagútat a metrónak, hanem Budapesten, kétszer annyiért! De hát, mint tudjuk, ezek hülyék.


Itt jegyzem meg, hogy például a NASA-nál kifizethető - törvényben szabályozott - legmagasabb menedzseri alapbér öt fokozatának minimuma 143 500, a legmagasabb pedig 196 700 dollár. Az értelemszeruen állami tulajdonban lévő cégnek mellesleg 17 000 dolgozója van, a 2010-re tervezett éves költségvetése pedig 18 milliárd 686 millió dollár. A húsz éve készülő "nagy projekt", a négyes metró legfőbb vezetőjének alapbére 8 millió forint/hó. Ez átszámolva - mai áron - jóval meghaladja az évi 500 ezer dollárt. No comment.


A fentiek után megjelenik az interneten egy térkép, amely azt hivatott bizonyitani, hogy "Nem vagyunk banánköztársaság". A jövedelmi különbségeket mérni hivatott, úgynevezett Gini indexről van szó.

E szerint Magyarországon, hasonlóan a legtöbb európai államhoz, a jövedelmek közötti különbségek világviszonylatban is a legkisebbek közé számitanak. Hogy ezen a BKV-féle ügyek javitanak-e vagy rontanak, azt az olvasó fantáziájára bizom, bár én - igy önmagában, itt és most, méghozzá azt bizonyitandó, hogy a magyar állami cégeknél a menedzseri fizetések normálisak - ezt az indexet enyhén szólva félrevezetőnek tartom. Mondhatnám, csúsztatni "csak pontosan és szépen", de mivel itt tényekről van szó, legyünk óvatosak. A térképes "statisztikát" közlő internetes lap annyit tart érdemesnek megjegyezni, hogy mig Magyarország a legkisebb jövedelmi különbséget felmutató államokhoz tartozik, addig például az USA Oroszországgal került egy csoportba, a mögöttünk lévő másodikba. Azt sugallva ezzel, hogy nincs itt semmi baj, ebben jobbak vagyunk, mint Amerika.


Nem árt tehát, ha a teljesség igénye nélkül néhány más országot is felsorolunk azok közül, amelyek - Magyarországgal együtt - a legkisebb különbséget felmutató államok közé tartoznak. Ilyenek például Svédország, Banglades, Luxemburg, Etiópia, Dánia, Laosz. Ha ez mond valakinek valamit, különös tekintettel a magyar állami vállatok vezetőinek - a normálistól igencsak távol álló - fizetésével kapcsolatban, annak gratulálok. De nézzük a második legjobb csoportot, amelyikbe az Egyesült Államok tartozik. A már emlitett Oroszország mellett itt található még, Üzbegisztán, Burkina Faso, Mali, Nigéria és Guinea.


Nem tudom mit gondolnak azok, akik ezt a "játékot" vezénylik, hacsak nem azt, hogy akiből nem lett menedzser egy állami cégnél, az úgyis mind hülye.

Egyébként lehet, hogy igy is van, hiszen ki tudja hányan retteghetnek otthon a paplan alatt, attól való beteges félelmükben, hogy ezek a fiúk a végén még elmennek a magánszférába, ha nem fizetik meg őket. Oszt akkor nézhetünk, mint a hülyegyerek amerikai vezérigazgató a postásbiciklire.

Bárány János


Nincsenek megjegyzések: