2009. június 22., hétfő


Vigyázzatok az orvosaitokra!

Ha válság van, akkor a kormány "válságkezel", most már inkább szakértői, mint politikai alapon. Az ellenzék keményen kritizál, inkább politikai, mint szakértői alapon.


A 20 évvel ezelőtti rendszerváltozás mintaországának oda a politikai stabilitása, és ez nem tesz jót a lakosságnak, az egészségügynek. Az elvonások hatásait, a megdrágult gyógyszereket tudomásul veszik, a média napokig legfeljebb csak botrány vagy szenzáció szintjén foglalkozik velünk. Miközben minden felelős szakmai szervezet próbálja megjeleníteni a gondokat. Veszélyesen kevés az ápolók száma, hiány van szakorvosból számos területen, a háziorvosi praxisok kb. 10 százaléka tartósan üres, nagy nehézségekkel, helyettesítésekkel látják el itt a betegeket. A kórházak anyagi helyzete siralmas, adósságok halmozódnak fel, és remélem, hogy már senki nem hiszi azt, hogy ilyen helyzetben változatlan körülmények között és színvonalon folyik a betegellátás.


Az elmúlt hetekben megújult összetételben felálltak az orvosszakmai kollégiumok. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen fel kell mérniük szakmájuk állapotát, védeni kell szakmai értékeiket, és meg kell tervezzék jövőjüket.


Nem lennék meglepve, ha közülük indulna el a "mentsük meg a magyar egészségügy értékeit" fantázianevű mozgalom. Más civil szakértői csoportok az egészségügy gazdasági szerepét vizsgálják. Az a véleményük, hogy az egészségügynek sokkal nagyobb szerepe van a gazdaságban, mint azt a hivatásos makroközgazdászok ma gondolják. Olyan értékek vannak a hazai gyógyszeriparban (és ezek az elmúlt években szintén veszélybe kerültek), amelyek értékes segítséget adhatnak a válságból való kilábaláshoz. A sokak által nem kedvelt egészségipar fogalmát érdemes lesz alaposabban megvizsgálnunk, mert nálunk szerencsésebb országok ennek sokkal nagyobb szerepet szánnak a jövő építésében, mint pl. az autóiparnak.


És beszélgetnünk kell az emberi kapcsolatokról, a nyilvános és privát élet hangneméről, a válságba került emberek, családok, közösségek kommunikációjáról, a segélykiáltásokról, és a lehetséges válaszokról. Erre azért is van szükség, mivel az orvos a legkorábban észleli a krízishelyzetet, az emberi válságok gyakran jelentkeznek betegségi tünetek formájában, és a gyógyítás nem csak pirulával történik. Az orvos-gyógyszer legalább ilyen fontos, a megnyugtató bölcs szavak, a megbízható támogatás betegnek, családtagnak egyaránt. Hogyan mondjam, hogy meghallják, megértsék: emberek, politikusok, vezetők - vigyázzatok az orvosaitokra!


Dr. Szepesi András


Forrás: Magyar Orvos



Nincsenek megjegyzések: