A lakosság elöregedése és a hosszú távú ellátás Európában

A hosszú távú ellátás területe igen összetett, mivel az orvosi, szociális és lakhatási dimenziók széles körét foglalja magában. A szolgáltatások három típusa különböztethető meg: a lakóhelyen történő ellátás, az idősek otthona és a gondozóotthonok által nyújtott ellátás. Mindezek mellett a nappali programok széles skálája is az idősek kényelmét szolgálja, ilyen szolgáltatást nyújtanak az idősek nappali központjai, a szabadidős központok, stb.

Sok döntéshozó úgy gondolja, hogy az idősek számának a következő évtizedekre előre jelzett növekedése folytán ugrásszerűen fog megnőni a hosszú távú ellátás szolgáltatásai iránti igény, illetve ennek költségvonzata, de ezt az összefüggést a kutatások egyértelműen nem támasztják alá.

A hosszú távú ellátás szolgáltatásainak elérhetősége és igénybevétele jelentős eltéréseket mutat Nyugat- és Közép-Európában egyaránt. Az otthoni ellátásban részesülő idősek lakossághoz viszonyított aránya Észak-Európában elérheti a 12%-ot is, ugyanakkor Olaszországban mindössze 3, Görögországban pedig 1%-ra tehető. Sok országban a gondozásra szoruló idős emberek nagy része (80-90 %-uk) önkéntes alapon nyújtott ellátásban részesül.

Az egyes országok vezetése az utóbbi időben több szinten tett lépéseket a hosszú távú ellátás iránti növekvő igény rendezésére. A legtöbb nyugat-európai ország intézkedést hozott a formális ellátás finanszírozására, de számos észak-európai és a kontinens belső részén elhelyezkedő ország az informális ellátásra is nyújt részleges finanszírozást. Néhány ország éveken át állami finanszírozás révén nyújtott támogatást a rászorulóknak, így pl. Hollandia 1967-ben fogadta el a Rendkívüli Egészségügyi Kiadásokra vonatkozó Törvényt, Norvégia pedig 1988-tól részesítette fizetésben az önkéntes gondozókat. Franciaország 2004-ben állított fel speciális biztosítási alapot a gondozásra szoruló idős emberek számára.

Európában a hosszú távú ellátás szolgáltatásait két átfogó kategóriába lehet sorolni:

1) az állami szolgáltatást nyújtó modell, melynek keretében a formális ellátást, ideértve a gondozóotthoni ellátást is, többnyire a helyi önkormányzatok biztosítják az országos és a helyi szintű adóbevételekből és a változó, de viszonylag kismérvű, (gyakran jövedelmen alapuló) költséghozzájárulásból. Ezt a modellt alkalmazzák az északi országok, az Egyesült Királyság és bizonyos mértékben Spanyolország, Olaszország, a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország is.

2) a szociális egészségbiztosítási modell, melyben a finanszírozás az államilag támogatott és szabályozott, ugyanakkor privát non-profit és függetlenül irányított pénzalapból történik, mely a munkáltatók és a munkavállalók kötelezően előírt járulékain alapul. Ez a biztosítási modell fedezetet nyújt a formális és az informális ellátásra egyaránt, de az ebben a modellben alkalmazott co-payment valamivel nagyobb, mint az állami szolgáltatást nyújtó modellnél.

A hosszú távú ellátást nyújtó formális szolgáltatások fedezetére vonatkozó hivatalos programok bevezetésére – az idősek lakóhelyén és a gondozóotthonokban – már az állami egészségbiztosítással rendelkező legtöbb nyugat-európai országban sor került.

Svájc és Belgium kivételt képez ez alól, mivel ezekben az országokban a hosszú távú ellátás nem rendelkezik formális struktúrával, ehelyett a különböző forrásokból származó program- és financiális elemek tradicionálisan vegyes összetételű struktúrájára épül.

Az adóbevételeken alapuló egészségügyi rendszerekben, így Norvégiában 1988-ban, Svédországban 1992-ben, Finnországban 2006-ban) konkrétan körvonalazott országos irányelveket vezettek be a hosszú távú ellátás helyi alkalmazásának a támogatására.

Az adóalapú rendszerek két fő finanszírozója – az önkormányzat és az állam – és kisebb, de változó mértékben a co-paymentek sorát teljesítő, költségviselő felhasználók. A biztosítási rendszerekben, a két fő finanszírozó – a munkáltatók és a munkavállalók – az előzőektől eltérően, elsősorban privát szektorbeli sajátosságokat mutatnak. A szolgáltatásokban részesülő állampolgárok ebben az esetben is a finanszírozás harmadik forrását képezik co-payment-jeikkel, melyek összege időnként jelentős is lehet.

Az 1980-as években, néhány északi ország fizetést vezetett be az önkéntes gondozók számára. Ez az intézkedés Norvégiában és Dániában a rendszeres gondoskodást nyújtó rokonok és szomszédok számára teljes körű nyugdíjt biztosító önkormányzati alkalmazotti állást jelentett. Finnországban, az informális gondozók fix fizetést, illetve nyugdíjat kaptak az önkormányzatoktól. Az 1990-es évektől számos biztosítási rendszerű ország (Ausztria 1994-ben, Németország 1996-ban és Luxemburg 1999-ben) készpénz-támogatást nyújtott a gondozásban részesülőknek, akik ezt gondozóik szolgáltatásainak honorálására fordíthatták. Németországban a hosszú távú ellátást finanszírozó pénzalap nyugdíjkiegészítést is kiutalhat azoknak az önkéntes gondozóknak, akik hetente több mint 14 órát töltenek az idősek ellátásával.

Európában a lakosság elöregedése nagy valószínűséggel a hosszú távú ellátás iránti igény és az ezzel kapcsolatos költségek növekedéséhez fog vezetni, de ennek mértékét pontosan megállapítani előre nem lehet. Az előrejelzések szerint a valós szükséglet a gazdasági, szociális és demográfiai tényezők együttesén fog alapulni.

A realizálódó költségek nagy eltéréseket mutathatnak, mivel az egyes országok vezetése által választandó gazdasági, szociális és egészségpolitikai intézkedések speciális együttesén fognak alapulni.

Több európai kormány már bevezetett ilyen paramétereket. A termékenységi ráta növelésére (mellyel a távlati tervek szerint nőne a fiatal munkavállalók száma is) már hoztak intézkedéseket. Így Olaszországban, azok a szülők, akik második gyermeket vállalnak, 1000 EUR-os juttatásban részesülnek.

Számos ország vezetése tekinti át családtámogatási rendszerét, és tervez lépéseket a részmunkaidős foglalkoztatás megkönnyítésére (a fiatal anyák számára).

A gyakorlatban az a paradox helyzet áll fönn, hogy hosszú távon a munkavállalók számát szükséges növelni, ugyanakkor a rövid távú intézkedések új munkahelyek teremtésére irányulnak a munkavállalók számára. Más területek, melyeken már változások kezdődtek, egyebek között: a nyugdíjkorhatár felemelése, az idősek lakóhelyén történő gondozás támogatása, stb.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező évtized jelentős változásokat fog hozni a hosszú távú gondozás terén, mivel nagy szükség mutatkozik a területre vonatkozó irányelvek innovációjára. (ZLL)


Forrás:

SALTMAN,R: The Impact of Aging on Long-Term Care in Europe
International Journal of Health Services, 2006,36,4, 719–746.