Öt év, öt miniszter

Az elmúlt öt évben összesen öt tárcavezető állt az Egészségügyi Minisztérium élén: Kökény Mihály, Rácz Jenő, Molnár Lajos, Horváth Ágnes és Székely Tamás. Sok mindent megélt az az egészségügy az elmúlt évek alatt, ezért is érdekes ki, hogyan értékeli a saját minisztersége eredményeit.

Kérdéseink:

1. Hogyan emlékszik vissza miniszteri tevékenységére?

2. Melyek voltak miniszteri programjának főbb pillérei?

3. Mi valósult meg ezek közül az elképzelések közül, és mi nem?

Kökény Mihály

2003. szeptember 15-től 2004. október 4-ig irányította a szaktárcát

Két, teljesen különböző időszakban adatott meg számomra a miniszterség. Az első alkalommal egy nagyon nehéz gazdasági stabilizációs időszak végén, a Bokros-csomag utáni konszolidációs időszakban vettem át a tárca irányítását. Folyamatos ellenszélben kényszerültünk arra, hogy csökkentsük a kórházi kapacitásokat, mégis nagyon fontos, reformértékű lépéseket tettünk. Akkor indult a minőségfejlesztés, megalkottuk az első minimum feltétel rendeletet. Világbanki támogatással megújítottuk a szívkatéteres eszközparkot. Akkortájt alakult meg Debrecenben a népegészségügyi iskola, a budapesti egyetemen elindult az egészségügyi menedzserképző központ. Több milliárdos röntgenrekonstrukciós programot hajtottunk végre. Ne feledkezzünk el a jogi környezet reformjáról sem: új egészségügyi és új egészségbiztosítási törvény született meg, valamint egy adatkezelési törvény. Alig több, mint másfél év alatt nagyon sok minden történt az egészségügyben, miközben persze folyamatosan küzdöttünk a talpon maradásért. A második miniszteri felkérés 2003 őszén ért, akkor, amikor Csehák Judit váratlanul lemondott a miniszteri tárca vezetéséről. Abban az időszakban sok konfliktusa volt a magyar egészségügynek. Példának okáért meg kellett állapodnunk a gyógyszerpiac szereplőivel annak érdekében, hogy megakadályozzuk a gyógyszerek árrobbanását.

Kemény lépéseket tettünk, ide értve az emlékezetes hatósági árcsökkentést, amelyek aztán megállapodáshoz vezettek, de a végleges megoldást már később, a gyógyszergazdaságossági törvény hozta meg. Rengeteg vita volt a tekintetben is, hogy el tudunk-e indulni az irányított betegellátáson alapuló ellátásszervezési modellel. Mind a mai napig sajnálom, hogy a 2004-es miniszterelnök-váltás után, amely az én miniszteri megbízatásom végét is jelentette, az ellátásszervezési modell bevezetése nem folytatódott.

Öt év távlatából visszagondolva úgy gondolom, hogy előrébb lennénk, és talán másképp alakult volna 2006 után az egészségbiztosítási reform sorsa és kudarcos vége, ha előrehaladott stádiumban lett volna az ellátásszervezés. Ez az időszak volt az, amikor az Európai Uniós csatlakozás megtörtént. Az egészségügyre vonatkozó uniós jogharmonizációt befejeztük, született egy új jogállási törvény, az ügyelet az egészségügyben nyugdíjszerző idővé vált. Először tettünk ebben az időszakban a kollégáimmal arra kísérletet, hogy nyíltan elkezdjük feltárni a humán erőforrás gondokat és ez ügyben egy mai napig forrásmunkának tekintett Zöld könyvet készített a tárca. Konfliktusokat is kellett vállalni, rengeteg vitám volt az ágazat szereplőivel a hálapénz ügyében, hogy csak egy példát említsek. Úgy ítélem meg, hogy a második, rövid, egyéves időszakban, kevesebb eredményt sikerült, több konfliktus árán felmutatni. Nem tagadom, hogy voltak kommunikációs hibáink, hiányosságok a stratégiai partnerek megnyerésében.

Ez a program egyrészt a folytatása volt annak, amit Csehák Judit 2002-ben a száznapos programokkal elkezdett. Részben ezeket kellett folytatnunk, részben pedig új kihívásoknak megfelelnünk.

Továbbvittük az adósságkonszolidációt az intézményeknél. Terveztük, hogy az intézmények működését és átalakulását szabályozó kórháztörvényt bevezetjük, de sajnos az én miniszterségem alatt a korábban megalkotott jogszabályt formai okokból alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság. Hiba volt, hogy ezt később nem hoztuk vissza. A program fő pillérei a következők voltak: lépések a szakellátás területén, jogállási területen, az uniós csatlakozás kapcsán, a gyógyszerkiadások féken tartása, és az ellátásszervezési reform.

Az Uniós csatlakozásra történő felkészülés megfelelő volt, azt gondolom, hogy ebben vita nincs. Rendezni tudtuk az egészségügyi dolgozók jogállásával kapcsolatos kérdéseket, lehetőségeket. Megújítottuk a minimum követelmények rendszerét. Elindítottuk az első Új Magyarország Fejlesztési Tervet. Tudni kell, hogy amikor a ciklus közben átvettem a tárca irányítását, két és fél évre, és nem egy évre terveztem. Ezért a gyógyszerpiac rendbetételét utódaim fejezték be. Az ellátásszervezési reform a kormányváltásnál lekerült a napirendről. Kevesebb befejezett dolgot tudok tehát felmutatni, mint első miniszterségem idejéből. Volt, amiben történt előrelépés, volt, ami félbemaradt, és volt olyan is, amit nem sikerült megvalósítani. 2004 végén, amikor az új kormány megalakult, egy olyan időszak következett, amikor nem volt napirenden határozott ívű átalakulás. Apró, kis lépések szakasza következett, nagyobb változások nélkül. Az első Gyurcsány-kormány az ágazatban a békét tartotta elsődlegesnek. Egyébként nem gondolom, hogy jó dolog az, hogy az egyik miniszter rövid idő alatt túl sok dolgot akar vállalni, aztán van olyan is, amikor túl keveset. Ez a fajta diszkontinuitás nem kedvez az ágazatnak. Az elmúlt húsz év egészségpolitikájára pedig általánosságban jellemző volt, hogy a gazdaságpolitika kényszerpályáján haladt ez az ágazat is.

Rácz Jenő

2004. október 4-től 2006. június 9-ig irányította a szaktárcát

Egészségügyi miniszternek lenni soha egyetlen országban sem volt a sikerélmények csúcspontja. Az orvostudomány által lehetséges, a gazdaságilag még megengedhető és a mindenki számára hozzáférhető hármasából aligha lehet mindegyiket optimálisan teljesíteni. Ezért aztán valaki mindig elégedetlen: vagy a beteg, vagy a szakma vagy a mindenkor aktuális pénzügyminiszter. Persze ilyenkor kell kompromisszumokat kötni. Ha ezt jól csináljuk, akkor valahogy el lehet lavírozni, ha rosszul, akkor csak azt érjük el, hogy mindenki elégedetlen lesz. Miniszterségem alatt talán jó kompromisszumok születtek, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a szükséges változtatásokat szakmai elvek mentén próbáltuk végrehajtani, és ezek mentén felvázoltunk egy közép és hosszú távú víziót az egészségügy problémáinak megoldására.

Az elkészült nemzeti programokat (sürgősségi program, onkológiai program, csecsemő- és gyermekgyógyászati program, népegészségügyi program, szív-érrendszeri program) a szakma és a lakosság is elfogadta. A társadalombiztosítás átalakításának akkor felvázolt iránya szintén széles körű támogatást kapott. A politikai ellenzék szintén elfogadhatónak tartotta a változtatás irányát - így talán az átlaghoz képest kevesebb támadást kaptam ezen a téren is.

A programok nemcsak elvi szinten fogalmazódtak meg, hanem konkrét feladattervekben kerültek meghatározásra. Ráadásul sikerült hozzá forrásokat is rendelni, hiszen a szükséges fejlesztésekhez sikerült uniós pénzt szerezni, míg a működési költségek oldalán a változtatások az E-Alapban is egyensúlyt teremtettek. Ezek alapján talán nem volt véletlen, hogy a 2006. év választási kampányának nem volt fő témája az egészségügy. A főbb irányokkal egy párt kivételével mindenki egyetértett. A sors fintora volt, vagy a politika boszorkánykonyhája felelős azért, hogy a választásokat követően ezzel szemben éppen ennek az egy pártnak a senki által nem támogatott programja valósult meg. Pontosabban kísérlet történt annak a megvalósítására, amely kudarcba fulladt. Ezzel nemcsak az SZDSZ egészségügyi elképzelései hullottak porba, hanem belebukott a kormánykoalíció is, és sajnos vakvágányra került az amúgy nem halasztható egészségügyi reform is.

Egyáltalán nem vigasztaló, hogy több mint két év után a politika ugyanoda tért vissza az egészségügyben, ahonnan elindult, mert Herakleitosz már 2500 évvel ezelőtt leírta: "In idem flumen bis non descendimus. Nomen fluminis manet, aqua fluxit." ("Ugyanabba a folyóba kétszer nem léphetünk. A folyó neve megmarad, de a víz elfolyt.") Az elvesztegetett időt, az elfecsérelt bizalmat aligha lehet újra visszaállítani. Az időközben begyűrűző gazdasági világválság súlyosan sebzett vadként talált rá az egészségügyünkre, amely fennállásának talán legsúlyosabb gazdasági, morális és bizalmi válságát éli meg.

Amit három éve még tervezhető műtétként hajthattunk volna végre a beteg egészségügyünkön, azt ma már csak súlyos csonkoló beavatkozások sorozatával érhetjük el. Ha akkor szakmai alapokon nyugvó kompromisszumok megkötése volt szükséges, akkor ez most többszörösen igaz. Az idő azonban pénz. Az elvesztegetett idő pedig még több pénz. Ennek az árát most kell megfizetni. A "révészt" sajnos most is a lakosság és az egészségügyi dolgozók fogják megfizetni. Ha még lesznek egészségügyi dolgozók és ha még képes ezt elviselni a lakosság. Téved az aki most azt állítja, hogy az egészségügyünk a szakadék szélén tántorog. Ezen már túl vagyunk, beleestünk. Ezért felelősként megnevezni az egészségügyet aligha lehet. Mostantól át kell fogalmazni a kérdést a teljes ország számára: nem az a kérdés mit ad neked az egészségügy, hanem az, te mit adsz az egészségügynek. Ellenkező esetben már a csonkoló műtétek is hiábavalók lesznek.

Molnár Lajos

2006. június 9-től 2007. április 6-ig irányította a szaktárcát

Életem egyik legszebb korszaka volt kilenc hónapi miniszteri munkám, bár a körülmények néha rosszabbak voltak, mint Afrika sakálokkal együtt.

Ami sikerült:

ˇ az évtizedes gyógyszeralkuk, mutyik helyett törvényen alapuló, nyilvános gyógyszerszabályozás, árverseny, aminek eredménye többezer gyógyszer árának csökkenése,

ˇ könnyebb lett a patika-alapítás, szolgáltatási és kedvezmény-verseny kezdődött a patikák között a betegekért, jobb hozzáférés patikán kívül is kapható, alapvető gyógyszerekhez,

ˇ a biztosítási jogviszony és járulékfizetés ellenőrzésének bevezetése, "potyautasok" többségének kiszűrése,

ˇ a fentiek következtében két évig (2007, 2008) többlete volt a biztosítónak, ami a gyógyító kasszába került vissza,

ˇ sikeresen (4 tűzoltó ügye) vezettük be a felesleges keresletet korlátozó vizitdíjat (biztos hiányzik majd a háziorvosi bt-k, intézmények könyveléséből ezévtől az a néhány tízmilliárd),

ˇ a kihasználatlan aktív ágyszám radikális csökkentése teljes osztályok és néhány intézmény megszüntetésével, közben megnyílt az évtizedek óta honvédkórháznak épülő Állami Egészségügyi Központ a legkorszerűbb közkórházként,

ˇ a kötelező biztosítás keretében járó szolgáltatás-csomag meghatározása,

ˇ az informális "előjegyzések" várólistaként nyilvánossá, mindenki által ellenőrizhetővé váltak,

ˇ nyilvánosak az egészségügyi intézmények minőségi mutatói,

ˇ létrejött a biztosítottak jogait erős jogosítvánnyal garantálni képes Felügyelet,

ˇ én mondtam le, nem nekem fel.

Ami nem sikerült:

ˇ nem sikerült megtörni a totális állami (politikai) hatalmat a kizárólagos egészségügyi pénzosztó hivatal (az OEP) felett, nem jöhettek létre a biztosítottak, orvosok, intézmények számára alternatívát jelentő magánbiztosítók, pedig a törvényt - nem a később elfogadott/visszavontat - még kórházigazgatóként 2005-ben német-holland-szlovák mintákat figyelembe véve elkészítettem. Így az állam továbbra is bármikor bármit megtehet a biztosítottak pénzével, költségvetési hiányra, pártfinanszírozásra, magánzsebekbe vehet el belőle (mostantól: válságkezelés címén is). És ezt - magát az államot - nehezebb korlátozni, mint a meg nem született biztosítók profitját,

ˇ 2006/2007-ben törvény részeként, 2008-ban egyéni képviselői indítványként javasoltam, hogy a biztosított bármely magánorvos számlája alapján kapjon az OEP-től vissza annyit, amit az ellátásért közfinanszírozott intézménynek fizet. Az ellátás járulékkal vásárolt biztosítotti jog, a pénzemért pedig ott vásárolok, ahol a legjobb az áru. Tehát jogos a betegnek, jó lenne a magánorvosoknak, versenyre kényszerítené a közfinanszírozott intézményeket, a köznek is jó, mert fehérítené a rendszert. Még nincs vége: az idén is benyújtom.

Horváth Ágnes

2007. április 23-tól 2008. április 30-ig irányította a szaktárcát

Nagyon nehéz időszakban kerültem a tárca élére, hiszen a konvergencia program miatti egyensúlyteremtés jelentős szakmai ellenállást váltott ki. Miniszterként kezelni kellett a 2006-os reform törvények végigvitelét, az egészségügyi ellátórendszer stabilizálására törekedtem, miközben a vizitdíj-ellenes népszavazás végigkísérte az évet.

4 Fő célom a biztosítási rendszer átalakítása volt, olyan rendszer kialakításán dogoztam, amely egyaránt jó az egészségügyi dolgozóknak és jó a betegnek. Kiemelt figyelmet fordítottam a betegek ellátásának minőségére, valamint a társadalombiztosítás egyensúlyának megőrzésére. Folytatva Molnár Lajos minisztersége alatt kialakított fejlesztési koncepciót számos fejlesztési pályázat kiírását terveztük, gondolok itt akár a kistérségi fejlesztésekre, akár a póluskórházak fejlesztésére. A biztosítottak választási szabadságának növelésére azt terveztük, hogy a magánorvosi ellátások is kerüljenek legalább részben finanszírozásra a társadalombiztosítás keretében, ezt a parlament nem támogatta. A népegészségügyi programok folytatása is prioritás volt. A rákellenes program részeként irányításom alatt elkészült az onkológiai fejlesztés szakma által elfogadott koncepciója, az off label gyógyszerrendelés szabályozásának előkészítése valamint a nem-dohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, a gyermekegészségügyi program részeként pedig például befogadásra került a tandemszűrés az egészségbiztosítási ellátások körében. Nőként nagyon fontosnak tartottam és tartom az otthonszülés jogi kereteinek megteremtését, ezt sajnos nem támogatta az országgyűlés.

Eredménynek tartom a biztosítási törvény kétszeri elfogadását, őszintén sajnáltam, hogy a kormány az utolsó pillanatban torpant meg. A jogosult, de járulékfizetésre nem kötelezett állampolgárok (gyerekek, nyugdíjasok stb.) után az állam előre meghatározott összeget fizet a társadalombiztosításba. Ezáltal minden biztosítotthoz tartozik konkrét járulékbefizetés, így az Egészségbiztosítási Alap bevételi oldala is tervezhetővé vált. Ahogy nagy eredménynek tartom, hogy 2008-ra jelentősen csökkent a potyautasok száma a rendszerben, többek között ennek is köszönhető, hogy hosszú évek után megszűnt a társadalombiztosítás hiánya. Sikerült szabályozni az egészségügyben a munkaidő direktívának megfelelően a munkaidőt. A betegek biztonságának növelése érdekében a kórházi minőségi indikátorok kialakításra kerültek, ennek a továbbfejlesztése lassan esedékessé válik. Az étkezési normatíva emelésével javult a kórházi étkezés színvonala.

Megvalósult a minőségbiztosítási intézet létrehozásának terve is az ORKI átalakításával. Az egynapos sebészeti ellátások bővültek, pályázat eredményeként számos helyen vált elérhetővé ez a szolgáltatás. Szétválasztásra került a mentés és a betegszállítás, elindult a szentesi légibázis fejlesztése.

Székely Tamás

2008. május 1-je óta vezeti a szaktárcát

Úgy érzem, hogy az elmúlt egy évben jórészt sikerült az egészségügy hétköznapjait kivezetni a politika homlokteréből. Ma az egészségügyet ismét a szakmai szempontok határozzák meg, a kormány és az ágazat dolgozói, képviselői közötti viszonyt véleményem szerint egy éve a párbeszéd és a partnerség jellemzi. Ez a kulcsa annak, hogy számos fontos eredményt sikerült elérnünk az elmúlt időszak során. Ugyanakkor "gyakorló miniszterként" sokkal inkább érzem a külső körülmények - a válság, és az abból következő gazdasági korlátok - és a politika által megjelenő kényszereket is. A terület átpolitizálásának megszüntetését ígértem, de tudomásul kell vennem, hogy az egészségügy kampánytéma volt, és jó ideig még az is marad.

Egyik legfontosabb feladatomnak az egészségügy átpolitizáltságának megszüntetését tekintettem, a párbeszéd és a partnerség jegyében törekedni a szakmai konszenzus kialakítására és az egészségügyben dolgozók presztízsének visszaállítására. A szakmai feladatok közül a struktúraátalakítás keretében a területi egyenlőtlenségek mérséklését tartottam kiemelt fontosságúnak, különös tekintettel a járóbeteg-ellátás, a sürgősségi- és a mentés fejlesztésére. Harmadik fontos prioritásnak a Népegészségügyi Program és a nemzeti egészségügyi alapprogramok újraindítását tartottam, hiszen ezek a legfontosabbak ahhoz, hogy a lakosság egészségügyi mutatói érdemben javulni tudjanak. Mindezeket egységes programba összefoglalva, Biztonság és Partnerség címmel, már tavaly nyáron leírtuk és letettük mind a szakma, mind a szakpolitika asztalára. Nagy eredménynek tartom, hogy ezt a programot minden korábbinál szélesebb szakmai támogatás fogadta.

Nem állítom, hogy az átpolitizáltság megszüntetését teljesen sikerült megvalósítani, mindenesetre véleményem szerint elég nagyot léptünk ebben. Egyik legfontosabb feladatomnak tartottam és tartom továbbra is azt, hogy az E-Alapban képződött szufficitet az egészségügyi ágazatba kell visszaforgatni. 2008 év végén közel 20 milliárd forintot osztottunk vissza a gyógyító-megelőző ellátások javítására.

Úttörő jelentőségű a tavasszal indult közmunka program, aminek keretében 20 kórházban a szakmai képzést követően 334 új dolgozó állhat munkába. Elvi jelentőségű a gyógyszerészeknek megadott doktori cím, és az ezzel járó társadalmi elismerés. Bízom benne, hogy a hazai forrásokon felüli 6,5 milliárd forint uniós támogatásból induló programok - amelyek az egészségügyi szakdolgozók, az orvosok ágazatban tartását, a hiányszakmák felzárkóztatását jelentik - által sikerül az égető humánerőforrás-kérdést rendeznünk és csökkentenünk a területi ellátási egyenlőtlenségeket.

Nagy előrelépés, hogy eredményt hirdettünk a póluskórházak fejlesztésére kiírt uniós pályázat kapcsán, így nyolc kiemelt intézményben több mint 85 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg. A Népegészségügyi Program nagyon fontos eredményének tartom a kétéves korig ingyenes pneumococcus védőoltás bevezetését. A program sikerét jelzi, hogy már meghaladtuk a 90%-os átoltottságot is. Újraindítottuk a Szűréssel az Életért Programot, amely idén nem nagyvárosokba, hanem 44 kistelepülésre látogat el. A Program eddigi 3 hétvégéjén közel 5500 főn több mint 17.000 vizsgálatot végeztünk. Elkészült a Lelki Egészség Országos Programja, ennek mentén a mentális egészség megőrzése érdekében először indul átfogó, központilag koordinált program. Létrehoztuk az Országos Pszichiátriai Központot, célunk az volt, hogy egy olyan új típusú, az ágazat egészét felölelő szakmai és módszertani központ kialakítása volt, amely biztosítani tudja a szakterület országos szintű összefogását, szervezését és képviseletét.

Természetesen az elért eredmények nem jelentik azt, hogy maradéktalanul elégedettek lehetnénk. A humánerőforrás-fejlesztés terén komoly kihívásoknak kell még megfelelnünk. Folytatnunk kell a struktúraátalakítás megkezdett folyamatát, összehangolva azt a folyamatos fejlesztésekkel. Szélesítenünk kell a Népegészségügyi Program keretében mind a szűrések, mind a megelőző programok körét. Tervezzük, hogy július 1-től tesztüzemben elindítjuk a háziorvosok minőségbiztosítási mintaprogramját. Küszöbön áll a kórházak új minimumfeltétel-rendszerének bevezetése is. És persze a válság közepette is alapvető feladatunk az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyának megőrzése. Tennivalónk van tehát bőven.

Összeállította: Dergán Ádám

Forrás: Orvosok Lapja