Otthon, ha a gyerekével valaki fél órával törődik minden nap, akkor öt-tíz év múlva az ország jobb lesz, mint most. Ha a tévé mellett ülők négy-öt órát − ahogy Magyarországon ennyit ülnek átlagban emberek a tévé mellett − azt jelenti, hogy a gyerekekre kevesebb idő jut egyértelműen. Hogyha egy gyerekre minden felnőtt naponta fél órával, egy órával többet szánna, játszana vele, futballozna vele, tanulna vele, elvinné őt világot látni, ezzel azt szolgálná, hogy öt-tíz év múlva a magyar társadalom, akik akkor fölnőnek, egészségesebb, jobb, nyitottabb agyú, szabadabb emberek lennének. Tehát ezer mód van, és ezek legalább olyan fontosak, mint a nagy makrodöntések vagy nagy makrogazdaság, meg nem tudom, mi. Az is kell, de mind a két oldalon el kell kezdeni dolgozni, tehát nem lehet lezárni magunkról a felelősséget. - mondta az InfoRádiónak Hankiss Elemér, szociológus.
Egyrészt, ha a családnál maradnánk, abban sok öröm van, ha az ember a gyerekével foglalkozik, de már leszoktunk róla. Leszoktunk róla, és a gyerekek megteremtették a maguk külön világát, mert részben azért, mert nem törődtek velük, de ezer más lehetőség van. Hadd mondjak erre egy triviális példát: Magyarországon leszoktunk a mosolygásról. A magyar ember nem mosolyog annyit, mint egy amerikai például. A mindennapi életben nem mosolygunk.
Vagy elmondok egy másik példát: nem segítünk egymásnak. Még egyszerűbbet mondok: dicséret. Sok nyugati országban, Amerikában főképpen kultúrája van annak, hogy dicsérni kell a másikat. Mark Twain nagy író volt, neki nem kellett volna dicséret, világhíres volt már életében, és azt mondta ennek ellenére, hogy egy egyszerű dicsérettel egy hónapig elélek. Na most az ember ilyen. És higgye el, ha mindenki naponta egyszer megdicsérne valakit, megint csak a GDP emelkedne fél százalékkal, mert az ember, ha jókedvű, örül önmagának, akkor egy csöppet jobban dolgozik, szóval vannak ilyen triviális megoldások is.
Mindenki utálja azt, hogy adni kell a hálapénzeket az egészségügyben. Ezen lehetne segíteni egy igazi egészségügyi reformmal. Nem olyannal, amit Gyurcsány Ferenc csinált, ami nem egy reform, az egy összehányt, kapkodott, rosszul elképzelt, kíméletlenül végrehajtott árreform volt. De egy igazi, átgondolt reform, amit meg lehet csinálni négy-öt év alatt, amellé az emberek melléállnának. Mondok egy példát: vagy Hannoverben vagy Hamburgban volt egy óriási, János-kórház jellegű közkórház, benn a városban, nagyon értékes telek volt. A telket eladták egy vállalkozónak, azzal, hogy mielőtt megkapja a telket, építenie kell a teleknek egy pontján egy szupermodern, felhőkarcoló jellegű kórházat, amibe minden belefér, föl kell szerelnie a legmodernebb eszközökkel. Amikor ez kész van, amikor minden beteg átköltözött ebbe az új épületbe, minden működik már pár hónapig hibátlanul, akkor megkapja a telket.
És azt csinál vele, amit akar, de az eredeti funkciónak maradnia kell.
Az eredeti funkciónak nem maradnia kell, hanem jobbá kell tenni azt. Ez egy öt-hat-hét éves átmenet. Ezt át kellett gondolni, végig kellett tárgyalni, ki kellett találni. Így kéne végiggondolni a reformnak minden pontját, és akkor mindenki mellette volna, minden beteg boldog volna, hogyha egy rossz kórházból egy jobb kórházba kerül. De ha egy rossz kórházból az utcára kerül vagy még rosszabb kórházba kerül, akkor persze, hogy mindenki ellene van.A társadalmi szerződést meg kell kötni Magyarországon, de azt nem könnyű megkötni. Ennek sok útja van, egyrészt, amit mondtam, azt el lehet érni, és főképpen a médiumok segítségével lehetne elérni, hogy mindenki egy lépést tegyen előre, hogy a saját területén egy kicsit, egy hajszállal legyen jobb minőségű a munkája. Egy mentalitásváltás óriásit segítene. Mindig azt mondom, hogyha mindenki a saját munkája minőségén egy százalékkal javítana, akkor a GDP egy százalékkal emelkedne, és nem kerülne semmibe, nem kéne hozzá IMF-kölcsön, vagy legalábbis nem kéne hozzá plusz IMF-kölcsön.
1 megjegyzés:
Köszönöm szépen, hogy a blogomból idéz. Örülök annak, hogy Ön is, mint szakember - remélhetőleg jövőbeni kolléga - látogat. Én is figyelemmel kísérem az Ön blogját! Cserháti Zoltán, medikus
Megjegyzés küldése