Keserű levél egy ügyvédnőnek

Dr. Morcz

Tisztelt Asszonyom!

Nem szeretném ezt a blogot panaszfal üzemmódban, a kimondott és kimondatlan szenvedések kibeszélésére használni, most mégis úgy döntöttem, megosztom Önnel és a blog közönségével mai látogatásának tapasztalatait – saját nézőpontomból, de lehetőleg kerülve a túlzott érzelmi megnyilvánulásokat. Azt gondolom ugyanis, hogy a történet rávilágít arra, miért képtelenség, hogy a sokat – és sok esetben okkal – szidott egészségügy mindenkit teljes megelégedésére lásson el.

Leányának ma délután 4 órára volt előre megbeszélt időpontja az általam vezetett ambulancián. Leánya, aki nemsokára 16 éves lesz, azon a határon van, ahol már nem csak a gyermekgyógyász, hanem a – hozzám hasonlóan – felnőtteket kezelő orvos is végezhet ellátást, bár erre utóbbi nem kötelezhető. Megemlíteném, hogy nem az osztályunk ellátási területén laknak, így ezért sem volnék köteles segítséget nyújtani. Ettől függetlenül az Önnel folytatott telefonbeszélgetésen –az Ön kifejezett kérésének megfelelően – a kivizsgálást elvállaltam, mert úgy éreztem, gyermeke valóban a speciális tudásomat igénylő orvosi segítségre szorul.

Mikor leányával a megbeszélt időpontra megérkeztek, azzal kellett szembesüljenek, hogy a rendelés áll, és az önök előtt levő beteg már kb. 2 órája vár, hogy vele folytathassuk a rendelést. Ez a helyzet annak dacára alakult ki, hogy reggel 8 óta a 14.10-kor megkezdett, bruttó 13 perces ebédszünetemet leszámítva végigdolgoztam a napot. (Elsősorban osztályos orvosként dolgozom, a szóban forgó szakrendelés csak egyike az ezen túl rám kirótt pluszfeladatoknak.) Egész egyszerűen az történt, hogy tegnap és ma olyan mennyiségű beteg gyűlt össze az osztályon, hogy „tűzoltás” jellegű ellátásuk is lényegesen több időt vett el, mint amennyi a rendelés kezdetéig rendelkezésre állt. Hogy mást ne mondjak, hat beteget kellett zárójelentéssel elbocsássunk, hogy a csurig pótágyazott osztályon legyen szabad ágy az ügyeleti időre (folyamatos felvételt látunk el a hét 7 napján).

Az Önök jelenlétével végül akkor szembesültem, mikor 17 órakor Ön megjelent az – egyébként fekvőbetegek számára fenntartott – osztályon, hogy emelt hangon érdeklődjön, meg tudom-e vizsgálni a leányát. A rendkívül megalázó helyzetben Ön tulajdonképp azzal vádolt meg, hogy tudatos gonoszságból várakoztatom a betegeket, nem tudom ellátni a rám bízott munkát, és egyáltalán is alkalmatlan vagyok. Mindezt persze a folyosón, az osztályon levők füle hallatára. Olyan kellemetlen és támadó stílusban sikerült társalognia, hogy végül az egyik kezelőből jött ki egy kolléga (aki bent is jól hallhatta, miről folyik a szó), és elhívott egy beteghez, hogy időt adjon Önnek lehiggadni.

Az nyilvánvaló, hogy bárhol várakozni teher, adott esetben én is nehezen viselem. De el kellene fogadni, hogy az egészségügy ilyen szempontból speciális. Itt ugyanis a szolgáltatást nyújtó orvos a munkája sajátos jellegéből fakadóan nem tudja percre (de néha órára sem) pontosan tervezni az idejét. Egy-egy beavatkozásnak meg lehet szabni a tipikus idejét, (az OEP meg is teszi), de mivel munkánk tárgya az ember, óriási eltérés lehet a tervezett és tényleges idő között és ritka, hogy a tényleges legyen a kevesebb. És akkor még nem beszéltem az orvosi kar elöregedéséről és az átgondolatlan rezidensképzési „reform” miatt egyre fenyegetőbb orvoshiányról.

Talán érdemes tudnia, hogy OEP-finanszírozott munkahelyemen a munkaidő 8-tól 16 óráig tart. Én ezt a rendelési napokon rendszeresen már eleve túltervezem (Önök is így kaptak időpontot), mert különben még hosszabb lenne a sajnos így is abnormális várakozási idő. Ezért a rendszeres túlmunkáért semmiféle bérezésben nem részesülök, ellenben rendszeresen osztanak ki Önhöz hasonlóan a várakozásba belefáradt betegek. Ez, bár nem kellemes, szintén része a munkánknak, ha nem is a legvonzóbb.

Apropó, OEP-finanszírozott: mondandójának egyik lényeges eleme volt, hogy Ön befizeti a TB-járulékot (méghozzá a maximumot, sietett hozzátenni), tehát elvárhatja a soron kívüli vizsgálatot. Nos, miközben gratulálok, hogy a befizetéssel eleget tett törvényi kötelezettségének (lassan ott tartunk, hogy különdíjat kap, aki ezt kérés nélkül megteszi), hadd hívjam fel a figyelmét, hogy ezzel az ellátást és nem a soron kívüliséget vásárolja meg. A sorrend az adott orvosra bízott betegek állapotától, a szükséges kezelési módoktól függ.

Vitánk során, mikor felhívtam rá figyelmét, hogy ténylegesen a szabadidőm terhére vizsgálom meg leányát, meglehetős kellemetlen stílusban érzékeltette velem véleményét, mely szerint én vélhetően lényegesen többet keresek Önnél. Hadd osszam meg önnel, hogy a magyar orvosi fizetések messze alacsonyabbak, mint az átlagember gondolná, s az én fizetésem meglehetősen magas szakmai pozícióm (és sajnálatosan növekvő korom) mellett is elmarad a diplomás átlagfizetéstől. Nyilván nem is a fizetésemre gondolt, hanem a vélelmezett hálapénzre. Ki kell, hogy ábrándítsam: bár szűkebb területem egyik kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett képviselője vagyok, messze nem általános, hogy „megkínálnának” ilyesmivel, magam pedig a ráutaló magatartás látszatát is kerülöm. Ezt egyébként az Ön személyes tapasztalata is alátámaszthatja, bár javára írom, hogy a leánya vizsgálatával eltöltött közel háromnegyed óra elteltével, miközben láthatóan mindketten elégedettek voltak a vizsgálattal, sikerült azt az etikailag kényes helyzetet elkerülnie, hogy bármilyen formában is megköszönje a munkámat. Azért szóban megtehette volna.

Nem szeretem a munkahelyen privát ügyeimet intézni, ezért nem mondtam, hogy az a kb. félperces telefon, ami megszakította a vizsgálatot, a feleségem tájékoztatása volt arról, hogy kisebbik gyerekünknek 38.5 a láza. Miután elmentek, még megvizsgáltam a többi (hál’ Istennek türelmesebb) beteget, és este 8-ra már haza is értem. Addigra már 39.7 volt a kicsi láza.

Összefoglalva, azért írtam le ezt a hosszúra nyúlt történetet, mert kitűnően érzékelteti a mai magyar valóság néhány jellemző vonását:

1. Az egyén – jelen esetben Ön – számára az egyetlen lényeges szempont az, hogy mindent, azonnal, és a többiekre való tekintet nélkül megkapjon. Ez a közismerten forráshiánnyal küzdő, és amúgy is ezer sebből vérző egészségügyben szép lassan oda vezet, hogy beteg lesz betegnek farkasa. (Itt hosszasan lehetne sorolni a felesleges, de az orvosból kipréselt vizsgálatokat, az indokolatlan kezeléseket stb, amikkel a szűkös TB-kasszát apasztják, hiszen az „jár”.)
2. A mindennapi kommunikációból egyre inkább eltűnik az udvariasság, a másik meghallgatása, és teret nyer a gátlástalan, a másikat földbe döngölni akaró, sokszor üvöltözésig fokozódó érdekérvényesítés.
3. Ennek egy speciális formája az, amit már doktor Bubó is megénekelt: „Diktál a beteg, írja a doktor”. A betegek egy része úgy érzi, „megvette” (a TB-járulék befizetésével, a hálapénzzel, a kromofággal leöntendő autó felemlegetésével) az orvost, és innentől az köteles azokat a vizsgálatokat és kezeléseket elvégezni, amiket a beteg jónak tart, az orvosszakmai érvek figyelembevétele nélkül.
4. Talán a társadalmunkra egyre jellemzőbb frusztráció az oka, hogy a teljesen objektív körülményeket – jelen esetben a rám más betegek ellátásából háruló munkát – is mint személye elleni támadást éli meg az emberek egy jelentős része.
5. Ha valami akadályozza, hogy vélt célját elérje, az egyén ezt a „támadást” – bármely célszerűtlen magatartás ez – mintegy „csípőből tüzelve” igyekszik visszaverni, tehát egyből nekitámad a „támadás” vélt elindítójának.

Búcsúgondolatként arra szeretném felhívni figyelmét, hogy még a gazdasági és társadalmi válságot most igazán megérző Magyarországon is vannak olyan értékek, amiknek továbbadásával csökkenthetjük embertársaink terheit. És ebben szerintem igen fontos szerepe van annak az értelmiségnek, ahová Ön is bizonnyal tartozni kíván. Ezek az értékek a türelem, megértés, emberség, és az a ritka képesség, mely felismeri, mikor embertársunk a szakadék széléhez ért, és ahelyett hogy továbblökné, szelíden visszahúzza. Ennek a képességnek empátia a neve. Majd nézze meg az értelmező szótárban.

Forrás: http://drmorcz.blog.hu/

Vándorlás a hosszú úton

Leértékelt beteg: itt a legújabb szocialista találmány!

Kemény választ adott az egyetemi klinikáknak Székely Tamás egészségügyi miniszter. Ha a klinikák tényleg nem látják el a területükön kívülről érkező betegeket, akkor további pénzeket vesz el tőlük. Vita a 70 százalék feletti betegekről szól, akik után a megszorítások miatt kevesebb pénz jár, mint szerencsésebb társaik után.

Az idei egészségbiztosítási keretből a járulékbevételek csökkenése miatt tíz százalékot lefaragtak, és áprilistól új finanszírozási szabályokat vezettek be: a tavalyi teljesítmények 70 százalékáig a kórházak teljes összeget kapnak, a vonal feletti betegeknél viszont az intézményeknek a kasszában maradt pénzen kell osztozniuk. Vagyis minél többen kerülnek a határvonal fölé, annál kisebb pénzből kell megoldani az ellátásukat. Magyarországon tehát léteznek normál módon „beárazott" és „leértékelt betegek".

A megszorítások ellen minden kórház úgy védekezett, ahogy tudott. A nagyobbak engedték elfutni a teljesítményüket arra készülve, hogy nagykórházak csődjét nem engedheti meg magának a kormány. A kisebbek, akik kezét a jelek szerint a nagypolitika könnyebben elengedi, viszont többnyire tartják magukat a 70 százalékos küszöbhöz, és csak végső esetben vállalnak e feletti, úgynevezett „pókerfinanszírozású" betegeket. A kifejezést Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, az Egyetemi Klinikák Szövetségének soros elnöke használta egy néhány héttel ezelőtti sajtóbeszélgetésen, és azt értette rajta, hogy a pókerhez hasonlóan a többi játékostárs viselkedésétől - és persze lapjaitól - függ, hogy nyer valaki, vagy veszít.

A lapokat június elején „terítették", ekkor derült ki, mi is történt áprilisban, a megszorítások első hónapjában. Az egyetemek nem jártak jól, mert sorozatban érkeznek hozzájuk olyan úgynevezett területen kívüli betegek, akiknek állapota nem teszi indokolttá, hogy egyetemi klinikán lássák el őket, viszont az értük járó tb-finanszírozás messze nem fedezi a költségeket.

A szócsata már a kórházszövetség június eleji közgyűlésén elkezdődött, amikor a miniszter azt állította, hogy egyes intézmények túlpörgetik a teljesítményüket. A válasz kedden született meg, amikor a klinikák szövetsége a 2009 első félévének adatai alapján azt állította: „az egyetemi klinikákon tapasztalható, 2008 áprilisához viszonyított, 10%-ot meghaladó teljesítmény növekedése az egészségügyi ellátórendszer reformját követő folyamatos változás eredménye, és nem a teljesítményoptimalizálás következménye." (A teljesítményoptimalizálás a kreatív könyvelés szinonimája az egészségügyben.)

A klinikák tegnap azt közölték, hogy „A jövőben nem vagyunk képesek fogadni azon betegeket, akiknek a területi ellátási elv alapján az adott szakmában nem az egyetemi klinikák a súlyponti kórházuk." Csakhogy ettől összeroppanna az egészségügyi ellátórendszer.

A kijelentés súlyát érzékelteti, hogy Székely Tamás már statisztikai adatokkal válaszolt, ezekben a tavalyi és az idei első félév adatait vetette egybe kórházról-kórházra, és azt bizonygatta, hogy több mint négymilliárd forint többletet talált a klinikáknál. A Heti Válasz kérte, hogy az idei áprilisi finanszírozási adatokat is megkaphassuk, hiszen ebből láthatnánk tisztán a megszorítások hatásait, s persze mindezt egybevetve a korábbi év hasonló időszakaival. Cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ a szaktárcától.

A klinikáknak viszont nyílt levélben vágott vissza a miniszter azt kérve: „írásban erősítsék meg, hivatalos formában is, - hiszen eddig csak a sajtó közvetítésén keresztül jutott el hozzánk - azt az állítást, hogy a továbbiakban területen kívülről érkező betegeket nem látnak el. Ez esetben ugyanis ennek a betegkörnek az ellátását nyújtó intézménykörnek a finanszírozását meg kell erősítenie az egészségbiztosítónak, az önök terhére."

A megszorítások tehát maradnak, a kórházak, ahogy tudnak, próbálnak megszabadulni „leértékelt" betegeiktől, egyszerűen azért, mert könnyen csődbe viheti őket, ha túlvállalják magukat. A megszorítások hatására van, ahol tömeges létszámleépítésről határoznak (Székesfehérvár). Másutt a diagnosztika területén fizetéssel megkerülhetővé teszik az egyébként hosszú várólistákat (Pécs). Sok helyütt egyszerűen várólistára tolják a betegeket, megint mások magánklinikákra irányítják tovább türelmetlen pácienseiket, ahol gyakran ugyanaz az orvos operálja őket, aki a közkórházban tenné. És persze marad a továbbküldözgetés, ha lenne olyan intézmény, amely fogadná őket. Vagyis a finanszírozási határ fölé kerülő beteg fizet mint a katonatiszt, vagy vár összeszorított fogakkal.

hetivalasz.hu

Vissza a babaruhát?! "Ne legyünk ezúttal is Európa balekjei!" - írja dr. Szlávnits László (október 10.): az állam követelje vissza a külföldön munkát vállaló magyar orvosoktól képzésük teljes költségét, amit az adónkból fizettek. Add a kezdõlapodhoz! [Kód] [Bezár] Fullstart.hu del.icio.us Startlap.hu Facebook.com Vipstart.hu Digg.com Myspace.com Technorati.com Google.com Urlguru.hu Live.com Blogter.hu Yahoo.com Linkter.hu E-mail Kedvencek
Nem képzelem, hogy pont nekem kellene megvédenem a külföldre menő orvosokat (az itthon maradók nagy részéről is megvan a véleményem), csak meghökkent (ebben a lapban!) az írás oly ismerős virtigli orbán-torgyáni demagógiája. (Újmagyarul: "populizmusa".) Vénülő emlékezetemben fölrémlik, hogy a kommunizmusban volt divat az ingyenes állami oktatásra is hivatkozva elkobozni a disszidensek itthon maradt teljes vagyonát. Parasztikus eszemmel csupán néhány földhözragadt, gyakorlati kérdést szeretnék föltenni Szlávnits doktornak és a hozzá hasonló észjárásúaknak. Tessék mondani, egy kb. tíz éve szerzett orvosi - és miért csak az orvosi?! - diploma (plusz szakvizsga) mai tandíjértékét ki és hogyan fogja kiszámolni? És a jó tanulók, a tanulmányi versenyek győztesei duplán fizetnek? Mert tanár koromból emlékszem, hogy óriási állami pénzekbe került például az országos tudományos diákköri konferenciák megszervezése! És mi lesz a részben önköltséges képzésben részesültekkel? Egyébként pedig a magyar állam hogyan akadályozza majd meg, hogy egy orvos egyszerűen a személyi igazolványával kisétáljon pl. Skóciába, s ott munkát kérjen egy magánklinika igazgatójától? (Kinek dolgaiba a magyar államnak pont annyi beleszólási joga van, mint neki a magyar parlament döntéseibe.) És miért pont megint az orvosokkal kell hergelni az arra fogékonyakat? A Nyugaton munkát vállaló állatorvosok, ápolónők, bébiszitterek, mérnökök, szakácsok, kőművesek, hegesztők, zenészek, vagy az orvosoknál ott is néha tízszer-hússzor többet kereső focisták és számítógépes szakemberek kinek és mennyit fizessenek vissza? Továbbá: kinek nem nyilvánvaló, hogy ezek a magyarok a külföldön keresett pénz legnagyobb részét - a szakmai tapasztalatok révén szerzett szellemi tőkével együtt - hazahozzák, s itthon költik el és/vagy fektetik be? És például az Erdélyből, a Vajdaságból és a Kárpátaljáról ideérkező orvosokat és ápolónőket ezentúl csak akkor engedjük be, ha hoznak egy igazolást, hogy visszafizették az ottani adózó polgárok által helyettük befizetett tandíjat az adott államnak? Szerintem inkább a világ dolgaiban való tájékozottságáról sajátos bizonyítványt kiállító doktor Szlávnits az, akinek viszsza kellene kérnie új idők új Karinthyja módjára az általa látogatott összes iskolától a (virtuális) tandíjat. Az utolsó fillérig.

Európa balekja
Olvasói levél 2005. október 10.

Az unióba való belépésünk óta egyre többször értesülünk arról, hogy a magyar orvosok közül sokan mennek munkavállalási céllal külföldre. A híradások egyrészről a kitűnő hazai orvosképzésről, az ifjabb orvosok ma már elfogadható szintű angolnyelv-tudásáról és az alacsony itthoni javadalmazásukról, másrészt a kinti (bizonyos szakmákban, régiókban meglévő) orvoshiányról és a hazaival összehasonlítva kiemelkedően magas legális (!) jövedelemről szólnak. Ha pusztán ezt az összehasonlítást vizsgáljuk, valóban könynyen juthatunk arra a következtetésre, hogy bolond az a fiatal magyar orvos, aki nem kezdi el csomagolni a bőröndjét lehetőleg még ma délután. A hiba szerintem nem az orvosok, hanem a magyar oktatáspolitika készülékében van, méghozzá nagy. Mi itt a probléma? Az, hogy a magyar adófizetők - köztük e sorok írójának - adófillérjeiből kiképzett ifjú és már nem annyira ifjú orvosok minden további anyagi kötelezettség nélkül eladhatják külföldön azt a tudást, amit mi finanszíroztunk meg nekik.

Magyarul: helyénvaló-e, ha valaki pusztán azért végez hatéves egyetemet és veszi igénybe a hazai posztgraduális képzést nyújtó intézményhálózatot, hogy az ott anyagi befektetés nélkül, tandíjmentesen megszerzett ismereteket azonnal és minden korlátozástól mentesen külföldön értékesítse? Szerintem egyáltalán nem helyes. Ami engem illet: egyáltalán nem óhajtom egyetlen másik állam gazdaságát sem azzal támogatni, hogy az én pénzemen (is) kiképzett fiatal értelmiségiek náluk már csak mint kész munkaerő jelenhessenek meg a munkaerőpiacon. Ami most folyik, az ugyanis nyíltan fogalmazva ezt jelenti: a magyar adófizetők taníttatják a leendő orvosok egy részét azért, hogy azok a diploma vagy a szakvizsga után egy barátságos See you later!-rel el is köszönjenek tőlünk. Mint az európai integráció elkötelezett híve nem gondolom, hogy bármilyen adminisztratív eszközzel korlátozni kellene az ifjú magyar orvosok külföldi munkavállalását: aki úgy gondolja, menjen isten hírével, szerezzen tapasztalatot, sőt, ha úgy dönt, telepedjék le egy másik tagállamban, akár véglegesen is. A magyar államnak, ebben az esetben az adófizetők közösségének azonban vannak bizonyos jogai. Olyanok például, hogy a tandíjmentesen kiképzett orvostól megkövetelje képzésének teljes költségét, ha úgy dönt, hogy külföldön hasznosítja az itthon szerzett tudást. Ez azért indokolt és méltányos, mert ha a mi pénzünkön képzett orvos itthon dolgozik, akkor az itteni adófizetők közössége visszakapja a befektetését, ha azonban külföldre megy, ez a befektetés nem bennünket fog gazdagítani. Azt hiszem, kizárható, hogy ne lenne ismert, mibe kerül egy magyar érettségizett fiatalból kitaníttatni egy diplomás doktort, és ugyanígy tudott, mit kóstál a szakvizsgát kötelezően megelőző klinikai szakirányú képzés. Ezek az adatok már csak abból is ismertek lehetnek a döntéshozók számára, hogy milyen térítési díjakat kérnek - és kapnak is - a hazai orvosegyetemek a külföldi hallgatóiktól. A magyar oktatáspolitikának igenis ki kell mondania: nem járja, hogy az ifjú orvosgeneráció az adófizetők teljes közösségével akarja megfizettetni magas színvonalú képzésének teljes költségét - hiszen Bokros Lajos óta tudjuk: tandíjat kérni az egyetemi oktatásért istenkáromlással fölérő, szörnyű gondolat (vö. az egyetemisták választópolgárok!) -, majd azonnal külföldön kívánja ezt a tudást kizárólag a maga hasznára kamatoztatni. Éppen ezért javaslom a döntéshozóknak, nézzenek körül Európában, és kezdjenek el sürgősen gondolkodni a fenti ellentmondás feloldásának lehetőségein. Ne legyünk ezúttal is Európa balekjei!

DR. SZLÁVNITS LÁSZLÓ Budapest
Forrás: Népszabadság( Dr. Szlávnits László ügyvéd, külkereskedelmi szakjogász, EU szakjogász (London), a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja,az Igazságügyi Minisztérium által akkreditált mediátor)

Blogger komment:


Werbőczy Hármaskönyve szellemében iródott levél , felháboritó, nevetséges és jól jellemzi a Népszabadságnak az orvostársadalommal szembeni "eszköztárát". Allah nővessze hosszúra a bajuszát e soknyelven beszélő jogásznak. Ugye tudjátok, hogy minimálbérre van ő is bejelentve?

Az oktatás minden magyar állampolgárnak alanyi jogon jár (lsd: alkotmányos jog!) a tankötelezettségi törvény által meghatározott életkorig bezárólag. A középfokú és felsőoktatási intézményeket is az állam működteti, finanszírozza működésüket.Mind az elemi, mind a középfokú oktatást és a felsőoktatást is az adózók pénzéből építi, és biztosítja a működés feltételeit a mindenkori kormány. A térités mentes oktatásban diplomát szerzett és tanítási költség visszatérítésre kötelezett diplomásoknak pedig, ezen az alapon alanyi joguk lesz visszakérni a szüleik által befizett adó x hányadát.

Ugye még Dr. Szlávnits László sem gondolja komolyan, hogy a szülők részéről befektetett energia, tőke, plussz áldozatvállalást anyagiakban, lemondásban és egyebekben, bennt hagyjuk az államkasszában, hogy abból fizessék a minimális emberi jogakat sem ismerő jogászokat! Különös egy elszámolás lenne itt a tartozik-követel egyensúlyba hozásakor!Mibe került az államnak az én diplomám pl.? Kérdem én mibe került a szüleimnek? Ha az egyiket visszakérik, visszakérjük a másikat is! Minimum, hogy ez jogos, ugye Dr. Szlávnits? Miért nem logikusabb az, hogy a már kitanult szakembereket, tudásokhoz méltóan kellene megfizetni hiszen , így a bérük után befizetett adók az államhoz jutnának vissza.


Úgy látszik mindenre elszántak velünk orvosokkal szemben. Most elkezdik ebben az irányban tematizálni a közbeszédet az orvosok ellen, hogy netán bevezethessenek egy ilyen tartalmú rendeletet. A következő lépés pedig a pályaelhagyók( orvoslátogatók, stb.) elleni kirohanások lesznek.Olvasva a fenti cikket erős de ja vu érzésem támadt.

Aki helyénvalónak érzi a visszafizetést, annak azonban akkor abból kell kiindulni, hogy egyrészt mindenki fizesse vissza -tanár, orvos, mérnök, hentes, asztalos, stb-, azonban azzal hogy havi 100 E ft a bér végzés után, azzal kb 12 hónap alatt a félévre számitott 1 MFt tanitási költséget már a 13. hónapra vissza is fizette az ifju orvos - s ez csak a minimalis nyugat európai, anglia bér-, ettől kezdve azonban az állam fizessen ennyit az orvosnak, vagy menjen a fenébe az ilyen ujságiró , annál is inkább, mert az MTV-ben egy stylistnő havi 2,2 M ft-t kap jelenleg is netto. Véleményem szerint az orvos az egyetlen, aki tulajdonképpen visszafizette az államnak a képzési díjját, rögtön a munkavállalása első három évében, elég kiszámolni mekkora volt a bér kiesés a többi szakmához képest ez idő alatt.

Ebből következően ha tandijjat kell visszafizetni akkor azt a többiek fogják fizetni illetve az újságíró úr, nem pedig mi, akik már fizettünk. Hogy 3 év munkaviszony után még bónuszt fizet 35 évig az államnak az orvos- ez viszont már érdekképviseleti kérdés. Az államigazgatásból az a szakma vesz ki több pénzt(fizetést) aki hangosabban veri az asztalt. Jószándékból többet nem adnak, sőt inkább kevesebbet,hisz céljuk az államháztartási hiány betömése. Amíg itthon nem tudatosul, egyrészt , hogy a fejlett nyugati államokban az orvosok gazdagok mert felelösségi körükhöz mérten felső középosztálybeli bért kapnak, másodrészt, hogy sokszor sztrájkhoz is folyamodnak ugyanúgy mint bármely szakma képviselői, hogy jogos bérüket megkapják, illúzió várni az egyenlő elbánást-hisz más szakmák itthon álhatatosabban kiállnak jogaikért. Mivel ez nem történt meg, a következmény a teljes kihasználás és épeszü ember nem marad a rendszerben.( 5 év munkaviszony után az órabérem egyenlő édesanyámék takarítónője bérével és 1/10-e a nemdiplomás informatikusnak )


Ez a firkász egy szereplési vággyal megáldott barom. Mennyi egy ilyen humanista nyelv-polihisztor óradíja? Engem ez bizget leginkább. Merthogy annyira sajnálja azt a kevéske pénzét, azé...És még egy érdekes olvasmány: http://www.uzleti-mediacio.hu/english/yourmediator.html .... Az az érzésem , hogy ez a bajusz provokál, hiszen ez tettenérhető, miután 2001 -ben még a következő itt elolvasható dolgozata jelent meg: http://www.szlavnitslaw.hu/unio.htm ....


Valaki szóljon már neki....fenti megadott hivatkozáson található - s köztünk immár egyre 'nevesebbé' váló - szerzői név, mely az akkori összeállításának* fényében már különösen disszonáns felhanggal hallatszik a fülünkben, az ott olvasható munka ugyanis a következ?: * "Szlávnits László: A munkaerő szabad áramlása az Unióban" (Sic!) Felejtünk, felejtünk kedves uram? Ezek után "valaki"-nek érdemes-e még szólnia őneki ??

ALKOTMÁNYELLENES A SZAKORVOSOKAT SÚJTÓ KORMÁNYRENDELET?

Fiatal orvos irja a blogján : " Nem vagyok jogász, semmit sem értek a joghoz. Egy orvosi zárt fórumon figyeltem a nálam okosabbak véleményét. A lentieket értettem meg belőlük. Inkább vitát szeretnék indítani, és azt néha a legegyszerűbben bődületes marhaságok bekiabálásával lehet.

Egy cég ha alkalmaz egy fiatal diplomást, és fizeti a későbbi vizsgáját, oktatását, akkor joggal várhat el cserébe hűséget a céghez. Ebben az esetben a Minisztérium tud számokat mondani, hogy havonta mennyi egy szakorvosjelölt képzési költsége. Ez is posztgraduális képzés. Elvárhatja a hűséget. A kérdés most inkább az van e más állami finanszírozású posztgraduális képzés? Pl jogászok? Mert ugyanis:

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

Jó esetben az orvosból szakorvos lesz, ahogy a végzett jogászból bíró, ügyvéd, vagy ügyész. Lehet-e egy magyar állampolgárt, csak azért mert az orvosit végezte el /egyéb helyzet/, munkahelyéhez kényszeríteni 9 évig adminisztratív eszközökkel? Egyáltalán, miért hozta ezt a kemény rendeletet a jogalkotó? Nem fölösleges riogatásnak ítélték eddig a szakorvoshiányt? Nem ők mondták, hogy a külföldre távozók elenyészően kevesen vannak? Akik kikérték a jóhírnév igazolást, azoknak csak a töredéke megy el az országból, nem ők állították? Ha így van, márpedig megbízható komoly emberek, akkor ezek szerint csak úgy játszásiból, hasra ütve írtak 5+4 év kötelezőt a kormánytervezetre.

Jó móka. De egy szabályozáshoz ésszerű indok kell. Egy orvos felhívta a figyelmet az alkotmánybíróságnak erre a határozatára: (1208/B/2004. AB határozat ( Magyar Közlöny 2005. szeptember 15. 123. szám):

Annak a megkülönböztetésnek, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást lényeges tartalma szerint csupán ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon fennáll- e, tárgyilagos mérlegelés szerint nincs ésszerű indoka. Az ilyen megkülönböztetés önkényes, ezért - az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe való ütközése miatt - alkotmányellenes.

Talán ebbe lehet kapaszkodni. Kiabálok akkor egy marhaságot:

Véleményem szerint a kormányrendelet szigorú kitételének nincs ésszerű indoka, a végzett orvosokat sújtó megkülönböztetés önkényes, ezért - az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe való ütközése miatt - alkotmányellenes."

FORRÁS : http://dr-oid.blog.hu/

Hatékony módszerek az egészségügyi rendszerek megreformálására - OECD

A tanulmány az OECD országok vonatkozásában nyújt áttekintést az egészségügyi rendszerek reformját elősegítő vagy hátramozdító tényezőkről.

Minden OECD ország erőfeszítéseket tesz egészségügyi rendszere teljesítményének növelésére lakossága életszínvonalának emelése és jóléte biztosítása érdekében. 2006-ban az OECD országok átlagosan GDP-jük 9%-át fordították egészségügyi kiadásokra, és ennek a ráfordításnak közel háromnegyede volt állami kiadás. Mindazonáltal ezeknek az országoknak a többségében még nagy tere van az egészségügy hatékonyságát növelő intézkedéseknek.

Az egészségügyi rendszerek teljesítményét és reformját az egészségpolitika tükrében célszerű vizsgálni. Az egészségpolitika legfőbb célkitűzései: az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének, minőségének, reagáló képességének, fenntarthatóságának és hatékonyságának biztosítása.

Az egészségügyi rendszerek reformjának megtervezése és megvalósítása eredményre vezető körkörös folyamatnak tekinthető.

Fázisai:

1) az egészségügyi rendszer teljesítményének értékelése, melynek során problémák szűrhetőek ki a hatékonyság és a méltányosság vonatkozásában, /teljesítmény-értékelés/

2) strukturális reformok kidolgozása a problémák megoldására, /reform dizájn/

3) a kormány, amennyiben meggyőződik a reform szükségességéről, jogi szabályozással mozdíthatja ezt elő /jogalkotás, szabályozás vagy más stratégiák/

4) a jogszabályok gyakorlatba való átültetése a finanszírozók és a szolgáltatók feladata, /a reform megvalósítása/

5) a reformlépések teljesítményre gyakorolt hatásának elemzése, mely a körkörös folyamat szakaszainak befejező része.

A reformnak ezek a különböző fázisai szükséges, de önmagukban nem elegendő feltételei az eredményes kimenetelnek.

Az egészségügyi reform megvalósításában szerepet játszó tényezők:

- az egészségügyi rendszer teljesítményére és ennek növelésére vonatkozó információk, evidencia és elemzés elérhetősége és felhasználása,
- a kormány, illetve a politikai vezetés stratégiai lehetőségei a reformok előmozdítására, a jogi szabályozásra és az illetékesek közreműködésének megnyerésére,
- a célkitűzések megvalósításának motiválása,
- az erőforrások elérhetősége és alkalmazása.

Ezek a feltételezett tényezők bár nem tartoznak kifejezetten az egészségügyi reform folyamatába, mégis bizonyos mértékben befolyásolhatják a változásokat.

Az egészségügyi rendszerek irányítása és megreformálása során felmerülő problémákat sok esetben a betegek és a szolgáltatók, valamint a kormányok, menedzserek és a szolgáltatók között fennálló információs aszimetria idézi elő. Az egészségügyi szakemberek az egészségügyi szolgáltatások potenciális előnyeiről rendelkeznek több ismerettel, míg a biztosítók, a politikai vezetés és a menedzserek a költségvonzatok vonatkozásában tájékozottabbak. Ugyanakkor lehetséges, hogy a betegek egyikről sem rendelkeznek információval.

A teljesítmény hiányosságainak pontos diagnosztizálása előfeltétele a reformok eredményességének. A biztosítási fedezet hiánya vagy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés könnyen meghatározható, viszont a hatékonyság foka sokkal kevésbé határolható be.

A reformfolyamatok kialakításának eredményességét elősegítheti egy, a problémák diagnosztizálását végző és ennek alapján a megoldásra javaslatot tevő csoport vagy bizottság felállítása. Az egészségügyi stratégiai tervezésnek optimális esetben evidencián kell alapulnia.

Sok OECD-országban a bismarcki egészségbiztosítási rendszer valamely verziója van érvényben, számos más országban, így Törökországban is a kapuőr szerepét betöltő háziorvosok már sok OECD-országban régóta bevált rendszerét állították fel az alapellátás biztosítására. Ez nem akadályozta meg az olyan innovatív intézkedéseket, mint a belső piac bevezetése az állami egészségügyi szolgálatok közkórházi ellátásában vagy az egészségbiztosítók szabályozott versenye az egészségbiztosítási rendszerekben.

A reformok kialakításának fázisában, a dizájn szakaszában érdemes áttekinteni, hogy a reformok stratégiai szempontból megvalósíthatóak-e, és olyan elemeket beépíteni a reformintézkedésekbe, melyekkel ezek szélesebb körben elfogadhatókká válnak. Lehetőség szerint előzetesen költség-hatékonysági vizsgálatokat kell végezni a tervezett reformintézkedésekkel kapcsolatban, bevezetésük után pedig létfontosságú a reformlépések kiértékelése.

A politikai irányítás fontos szerepet játszik az egészségügyi rendszerek strukturális reformjainak sikeres megvalósításában. Bármely egészségügyi rendszerben oppozíció alakulhat ki a főbb reformlépésekkel szemben. Sok OECD országban az egészségügyi ellátás és ennek finanszírozása a központi kormány és az önkormányzatok között megoszló feladat.

A központosított irányítás úgy tűnik, hogy nagyobb reformkapacitással rendelkezik, mint az az irányítási forma, ahol megosztottabbak a reformokkal kapcsolatos vélemények, ugyanakkor a szélesebb körben megvitatott intézkedések fenntarthatósága nagyobb.

Bizonyos egészségpolitikai irányelvek, így például az életmódra vonatkozó reformok, több minisztérium hatáskörébe is tartozhatnak.

A reformok azokban az országokban valósíthatóak meg nagyobb sikerrel, ahol az Egészségügyi Minisztérium elsődleges szerepe az egészségügyi rendszer irányítása és szabályozása. A reformokhoz szükség van az erőforrások elérhetőségének figyelembe vételére is.

Esettanulmányok

Finnország

Finnország adóbevételeken és főként állami szolgáltatásokon alapuló egészségügyi rendszere az egészségügyi szolgáltatások egész sorára nyújt átfogó fedezetet. A finn egészségügyi rendszer decentralizáltabb és finanszírozása vegyesebb összetételű, mint a többi északi országé. A több mint 400 (2008-ban 415) helyhatóság vezető szerepet játszik az egészségügyi ellátás szolgáltatásában és finanszírozásában. A kórházi ellátás tekintetében együttműködés tapasztalható a helyhatóságok között, mivel a fekvőbeteg-ellátás szolgáltatásai a helyhatóságok irányítása alatt álló 20 körzet feladatkörébe tartoznak.

Az OECD értékelése szerint a finn egészségügy jól teljesít, mindamellett, hogy sok szolgáltatás (háziorvosi konzultációk, elektív műtétek) esetében problémát jelent a hosszú várakozási idő. Sok helyhatóság a kórházfinanszírozást nem találta eléggé szabályozottnak, és úgy ítélte, hogy nem volt elég hatékony a decentralizáció a rendszerben.

Az OECD jelentése szerint két projekt – az Országos Egészségügyi Projekt és a Helyhatóságok és Szolgáltatásaik Restrukturálására irányuló Projekt - különösen figyelemre méltó volt a reformok hatékony megvalósítása szempontjából.

A 2001-2007-es időszakra tervezett Országos Egészségügyi Projekt a szolgáltatások rátáiban jelentkező földrajzi eltérések és a várólisták csökkentését tűzte ki legfőbb céljául. Az előzőekre a Finn Orvostársaság, a Duodecim klinikai irányelveket dolgozott ki, egyúttal az orvosok és a betegek által egyaránt elérhető, egészségügyi evidencián alapuló számítógépes adatbázist hozott létre. Az utóbbi feladat megoldására törekedve, az irányelvek szem előtt tartása mellett a következők szerint maximálták a várakozási időket: háziorvosi konzultáció 3 nap, járóbeteg-ellátás 3 hét, előre tervezett kórházi ellátás, elektív műtét 3-6 hónap.

A célkitűzések megvalósításához, ahol ez szükségesnek bizonyult, extra finanszírozást rendeltek (50%-ban állami, 50%-ban önkormányzati forrásból). A program 2008-as értékeléséből kitűnt, hogy a legjobb eredményeket a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítésében érték el. A műtétre 6 hónapnál tovább várakozó betegek száma a 2002 októberi 60 ezerről 2005 augusztusában 34 ezerre, illetve 2008 végére 1700-ra csökkent. Az egészségügyi központok mintegy 90%-a tudta teljesíteni a 3 napon belüli konzultálás célkitűzését. Az alapellátást biztosító orvosokkal való konzultáció várakozási ideje viszont az ország bizonyos területein növekedést mutatott.

A kezelések méltányosságára és elérhetőségére az irányelvek pozitív hatást gyakoroltak. A túl gyakran előírt szürkehályog-műtétek rátája csökkent, ugyanakkor a kevésbé elrendelt ortopédiai operációk aránya növekedett.

Ezeknek a projektelemeknek a sikerét az idézte elő, hogy az irányelveket a finn orvosi szakma magáénak tekintette, a várólistákra vonatkozó célkitűzések ugyanakkor népszerűek voltak a betegek körében, elfogadhatóak az orvosok számára, motiváltak az irányelvek által, és anyagi ösztönzésben részesültek az egészségügyi kiadások kitartó növekedése idején.

A Helyhatóságok és Szolgáltatásaik Restrukturálására irányuló Projekt megvalósítása még 2009-ben is tart. Az OECD megvitatta a túlzott decentralizáció kihatásait, és javaslatot tett a kórházi szolgáltatások bizonyos mértékű regionalizálására és centralizálására. A projekt célja a helyhatóságok tevékenységének, szolgáltatásainak hatékonyabbá tétele az eltérő nézetek összehangolásával, konszenzusra törekvéssel. 2006-ban a helyhatóságok reformja tekintetében egy olyan modell mellett döntöttek, mely ösztönözte a helyhatóságok önkéntes fuzionálását.

A projekt eredményeként a helyhatóságok száma a 2005-ös 432-ről 2009 januárjáig 348-ra csökkent, és további fuzionálás várható. A konszenzuson alapuló, fokozatos megközelítés úgy tűnik, hogy a decentralizáció hatékonyabb szintjéhez vezet Finnországban.

Korea

Az országban az egészségbiztosítás fokozatos kiterjesztése 1989-ben vezetett a lakosság teljes körű fedezetéhez. Mindazonáltal a közvetlen lakossági kiadások az egészségügyi kiadások 36%-át tették ki még 2006-ban is, ezzel együtt a kötelező biztosítás iránt igen mérsékelt volt a kereslet. A kínálati oldalra jellemző, hogy a szolgáltatók többsége a magán szektorhoz tartozik. Így a koreai egészségügyi rendszer a privát piac sok jellemzőjét vonultatja fel az egészségbiztosítás átfogó jellege ellenére is.

A koreai egészségügyben két sikeres strukturális reformot vezettek be 2000-ben.
Az Integrációs Reform 370 biztosítótársaságot összevonva alakította ki az Országos Egészségbiztosító Testületet (NHIC) a hatékonyság növelésére és a méltányosság biztosítására.

A reform egységesítette a lakossági járulékokat, és országos kockázatközösség megteremtésére teremtett lehetőséget.

A Feladatok Elkülönítésére irányuló Reform az orvosok és a gyógyszerészek által egyaránt együttesen gyakorolt receptfelírási és gyógyszerkiadási feladatokat választotta szét. Ezzel jelentősen javult a gyógyszerrendelés színvonala, és csökkent az antibiotikumok felírása a 2000-ben regisztrált 55,7%-os arányról 2002-ben 45,1%-ra, 2008-ban 29,6%-ra.

Bár mindkét reform sikeres volt, de eltérések jelentkeztek a sikereikben, és ez arra vezethető vissza, hogy támogatottságuk nem volt azonos mértékű.

A kormány Egészségbiztosítási Irányelveket megvitató Bizottságot állított fel, melynek tagjai – egészségügyi szolgáltatók, biztosítottak, betegcsoportok képviselői, valamint a lakosságot képviselő intézmények illetékesei - rendszeres időközönként ülnek össze a közérdekű kérdések megvitatására.

Mexikó

Mexikó egészségügyére a múltban a meglehetősen nagy kiterjedésű és többnyire szabályozatlan privát szektor és a több vertikálisan integrált biztosítóból és szolgáltatóból álló állami szektor volt a jellemző. Az ország állami egészségügyi szolgáltatásaiban teljesen különálló egységet képez a hátrányos anyagi helyzetben lévő és a biztosítással nem rendelkező állampolgárok ellátása, melynek finanszírozása mind ez ideig meglehetősen megoldatlan volt. A legutóbbi időkig a lakosságnak körülbelül csak az 50%-a rendelkezett biztosítással.

Az Egészségügyi Minisztérium irányításával 2004-ben vezettek be jelentősebb reformot az Egészségügyi Rendszer által Nyújtandó Szociális Védelemre. A reform legfontosabb eleme az új önkéntes egészségbiztosítási rendszer a „Seguro Popular” felállítása volt, melynek feladatául tűzték ki, hogy 2004 és 2010 között fokozatosan nyújtson egyre szélesebb kört átfogó fedezetet a nehéz anyagi helyzetben lévők és a biztosítás nélküliek alapvető ellátására.

A Seguro Popular gyors fejlődésen ment át felállítása óta. 2007 végére 7,3 millió család iratkozott fel ehhez a biztosítástípushoz, és ezzel 75%-ra nőtt a lakosság biztosítási fedezete. A kormány ezzel a módszerrel 11,1 millió családnak kíván fedezetet nyújtani 2009-re.

A Seguro Popular sikere több tényezőnek tulajdonítható: a reform olyan problémát érintett, melyet a kutatások dokumentációja és a nemzetközi összehasonlítás kellőképpen megvilágított, az Egészségügyi Minisztérium fontos szerepet töltött be a már meglévő biztosítási rendszer kiegészítésére és a lakosság fedezet iránti igényének ösztönzésére szolgáló reformintézkedések irányításában, a reform előkészítésére és megvalósítására a megfelelő időben került sor, és a nehéz gazdasági helyzetben is sikerült előteremteni a megfelelő anyagi erőforrásokat.

Svájc

Az ország az átfogó egészségbiztosítás különleges formájával rendelkezik. Minden svájci állampolgárnak biztosítást kell kötnie az alapvető egészségügyi szolgáltatásokra. A hátrányos anyagi helyzetben lévők számára a kötelező biztosítás járulékait az állam finanszírozza. A biztosító társaságok a magán szektorhoz tartoznak, de profitot az alapvető szolgáltatások után nem realizálhatnak, és minden feliratkozót el kell fogadniuk. Az ország állampolgárai szabadon választhatnak egészségbiztosítót, a biztosítók főként a szolgáltatások és az árak viszonylatában versenyeznek. A járulékok egyaránt átalányjellegűek és közösségi szinten meghatározottak: a jómódú állampolgárok ugyanazt a rátát fizetik, mint a gyengébb anyagi helyzetben lévők. A kevésbé kedvező kockázati körrel dolgozó biztosítóknak kockázatkiegyenlítési mechanizmus nyújt kompenzációt.

Magas szintű a költségmegosztás a fedezet nélküli szolgáltatások viszonylatában, így a privát egészségügyi kiadások aránya az összkiadásból az ötödik legmagasabb értéket mutatja az OECD országok körében.

A kórházak többsége a kantonok tulajdonában áll, a járóbeteg-ellátás orvosai pedig önálló vállalkozók.

Az egészségügy irányítása több részre tagolódik. A társadalombiztosítás elsősorban szövetségi hatáskörbe tartozik, az egészségügyi ellátás a kantonok feladata. A népegészségügy közös szövetségi és kantonális hatáskör. Az ország 26 kantonból áll, így úgy tűnik, mintha 26 egészségügyi rendszere lenne.

Az OECD és a WHO közösen készített jelentést Svájc egészségügyéről, és eszerint az ország jó helyezést ért el a más OECD országokkal való összehasonlításban. Svájc egészségügye magas szinten műszerezett, és a betegek is elégedettek ellátásukkal. Mindazonáltal a svájci egészségügyi ellátásnak magas a költségvonzata, az ország egészségügyi kiadásainak GDP-hez viszonyított aránya a legmagasabb Európában.

A reformok hatékonyságát feltérképező OECD-projekt szempontjából két svájci reform volt különösen figyelemre méltó: a Szövetségi Egészségbiztosítási (LaMal) Törvény felülvizsgálata, valamint a betegségmegelőzésre és egészségmegőrzésre vonatkozó törvénytervezet.

Bár a LaMal elindította az átfogó egészségbiztosítást, nem vezetett sikerre a költségkímélés terén a biztosítók közötti verseny szorgalmazásával. Az egészségügyi kiadások továbbra is gyorsabban nőttek, mint a GDP. Így 2004 óta a kormány több piac-orientált reformot terjesztett a Parlament elé. Ezek közül néhány változtatás jóváhagyásra talált, és előreláthatólag 2012-ben lép jogerőre: a DRG-alapú kórházfinanszírozás, a más kantonokban való fekvőbeteg-ellátás igénybevételének lehetősége, a kockázatkiigazítás mechanizmusának módosítása a morbiditásra vonatkozó adatok alapján, stb. A nagyobb állami kontroll bevezetésére irányuló reformjavaslatok viszont nem találtak elfogadásra.

A betegségmegelőzésre és egészségmegőrzésre vonatkozó szövetségi törvény projektjét már az OECD-WHO jelentés idején elindították. 2007-ben a jogi, financiális és szervezeti intézkedésekre vonatkozó javaslatok ismeretében, a Szövetségi Tanács felhatalmazást adott a törvénytervezet kidolgozására, mely 2009-ben kerül beterjesztésre a Parlament elé. A szövetségi irányítás és a politikai konszenzus elérése vezetett a reform sikeres előkészítéséhez.

Törökország

A török egészségügyi rendszer 2003 óta mélyreható strukturális változáson ment át. A 2003 előtti időszakban a rendszert számos, a lakosság különböző szegmenseit lefedő egészségbiztosító, a lakosság részére korlátozott szolgáltatásokat díjmentesen nyújtó, illetve a rászorulókat segélyprogrammal (Zöld Kártyával) támogató országos egészségügyi szolgálat kombinációja képezte. A szolgáltatói oldalon komoly problémaként jelentkezett, hogy sokszor a biztosítással rendelkező lakosok sem jutottak hozzá a megfelelő ellátáshoz. Földrajzi területenként jelentős egyenlőtlenségek alakultak ki a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben, és a többnyire gyengén teljesítő alapellátás helyett, a betegek inkább a kórházak túlzsúfolt ambulanciáit keresték fel egészségi problémáikkal.

2003-ban vezették be az Egészségügy Átalakítására vonatkozó Programot (HTP). A program fő célja a biztosítókból álló rendszer és a Zöld Kártya segélyprogram egyesítése, azaz egyetlen, átfogó biztosítást nyújtó egészségbiztosító felállítása volt. A programtervezet tartalmazta a szolgáltatók és a szolgáltatásvásárlók különválasztását, a közkórházak autonómiájának biztosítását, a fejkvóta alapján finanszírozott és kapuőri szereppel ellátott háziorvosi ellátást és a humán erőforrásra és az informatizálásra fordítandó beruházásokat. A több minisztérium együttműködésére alapuló program gyakorlati megvalósítását a 2003-2013-as időszakra irányozták elő.

2008-ban, amikor az OECD/Világbank csoport áttekintette a török egészségügyi rendszert és reformjait, a HTP még csak félig valósult meg. Létrehozták az átfogó egészségbiztosítást, az új háziorvosi szolgáltatásokat kiterjesztették a lakosság körülbelül 20%-ára, a közkórházak egységesen az Egészségügyi Minisztérium irányítása alá kerültek, és teljesítmény alapú ösztönzőket (bonus-t) vezettek be a kórházi szakembergárda tevékenységére. Elkezdődött a szolgáltatók és a szolgáltatásvásárlók szétválasztása, bár az állami kórházak még nem rendelkeztek jelentős autonómiával.

Mindezek eredményeként dinamikus növekedés volt tapasztalható az alapellátás és a kórházak tevékenységében. Az országban nagymértékben nőtt nemcsak az alapellátás szolgáltatásaival, hanem a teljes körű ellátással való elégedettség. Jóllehet az egészségügyi kiadások erőteljesen nőttek, növekedésük üteme nem haladta meg a GDP-ét. Az OECD/Világbank elemzése szerint, a HTP nemzetközi tapasztalatokat figyelembe vevő előkészítésen alapuló gyakorlata sikeresnek tűnik az egészségügyi reformok megvalósításában.

Jóllehet az öt esettanulmány nem tekinthető az OECD-térség evidencia-alapját reprezentáló mintának, mégis némileg rávilágít az egészségügyi reformok sikerét előmozdító tényezőkre, úgymint
- tájékoztatás, evidencia és elemzés
- politikai irányítás és stratégiai lehetőségek
- ösztönzők
- az erőforrások elérhetősége.

A tanulmány konklúziói

Az információk gyűjtése és az evidencia segítséget jelent a reformok diagnosztikai és tervezési szakaszában, így az egészségügyi rendszer teljesítményére vonatkozó nemzetközi összehasonlító vizsgálatok eredményei sikeresen voltak alkalmazhatóak az országok többségében. A jól körvonalazott diagnózis és a reformlépésekre késztető elgondolás kulcsfontosságú kezdet a változtatásokhoz vezető konszenzus vagy többségi vélemény kialakításában.

A főbb, strukturális reformok megtételéhez erős politikai irányítás szükséges. A reformok előkészítésében hatékonyan működhet közre egy javaslattevő testület. Fontos a kommunikáció a reform indítványozói és más, kulcsfontosságú szerepet játszó illetékesek között.

Az erőforrások biztosítása ösztönzőleg hathat a reformtörekvések sikerére.

Az egészségügyi rendszerek viszonylagos izoláltságát tekintve, továbbra is nagy szükség lesz az OECD által biztosított nemzetközi adatokra, az egészségügyi reformok sikerét meghatározó tényezők, a hatékonyságot jelző minőségi indikátorok viszonylatában. Az öt országra vonatkozó vizsgálat még csak kezdeti kísérlet a sikerre vezető tényezők meghatározására, az egészségügyi reformok eredményességének kérdése a továbbiakban még sokkal több országra kiterjedő széleskörű kutatást igényel. (ZLL)

Forrás:

Effective Ways to Realise Policy Reforms in Health Systems
DELSA/HEA(2009)6

2009-06-25 10:20:47

Újabb 313 milliárd dollár az

amerikai egészségügyi reformra

2009. június 16.

További 313 milliárd dolláros összeget jelentett be szombaton az amerikai elnök a javasolt megtakarítási programjában, amelynek célja az egészségügyi rendszer reformja. Ezt a BBC közölte vasárnap.

Az elnök által javasolt 10 éves reformprogram költségét jelenleg ezermilliárd dollárra becsülik. A program célja, hogy minden amerikai állampolgár számára biztosított legyen az egészségügyi ellátás. Obama azt mondta, hogy a megtakarítások megfékezik a szükségtelen kiadásokat, illetve növelik az egészségügyi ellátások hatékonyságát és minőségét.

Számítások szerint az Egyesült Államokban több mint kétezer milliárd dollár megy el évente az egészségügyben. Szokásos heti elnöki rádióbeszédében Obama azt mondta: "Határozottan kijelentem, és elkötelezett vagyok emellett, hogy az egészségügyi reform nem fogja növelni a szövetségi deficitet az elkövetkező tíz évben."

A 313 milliárd dolláros javaslat hozzáadódik a már meglévő 635 milliárd dolláros tervhez, és így jön ki a csaknem ezermilliárd dollár, ami az Obama-adminisztráció szerint a 10 éves reformfolyamathoz kell. Ennek részleteit tartalmazza az a költségvetési javaslat, amit ebben az évben kell benyújtani a Kongresszusnak.

A megtakarítási projekt magában foglalja a pazarlás, a költekezés megszüntetését Medicare és a Medicaid programokban. A jelenlegi rendszer szerint Amerikában gyakorlatilag nincs ingyenes egészségügyi ellátás. A munkáltatók egy része ugyan kínál egészségbiztosítást vagy ehhez való hozzájárulást juttatásként, de sokaknak nincs ilyen szerencséjük, mivel a munkaadók számára ez nem kötelező. Amerikában csaknem 50 millió embernek nincs semmilyen egészségügyi biztosítása, és több millióan csak nagyon gyenge biztosítással rendelkeznek.

Barack Obama elsődlegesen az állam szerepét növelné a finanszírozásban, miközben a szabályozást szigorítaná. Obama már a kampányában azt ígérte, hogy létrehozna egy szövetségi szintű rendszert, melynek keretében egészségbiztosításhoz jutnának mindazok, akiknek munkaadójuk, illetve saját maguk nem fedezik ennek költségeit, illetve azok, akik nem teljesítik a jelenleg is működő és elérhető szövetségi programok, a Medicare és a Medicaid részvételi feltételeit. Ezek a programok szegények és öregek számára hivatottak elérhetővé tenni az egészségügyi ellátást.

A Medicare az idősek és a rokkantak számára nyújt állami egészségbiztosítási fedeztet. A kimondottan alacsony jövedelmű amerikaiak a Medicaid-en keresztül kaphatnak egészségügyi szolgáltatásokat. A két ellátás közötti különbség, hogy a Medicare-rel ellentétben a Medicaid az ellátásában részesülők gyógyszerköltségét is fizeti. A programot a szövetségi állam finanszírozza, de államonként szervezik, így minden államnak saját programja van különböző szolgáltatásokkal és belépési kritériumokkal.

Obama létrehozna egy általános nemzeti biztosítási programot, ami lehetővé tenné a magánembereknek és a kisvállalkozásoknak, hogy a közalkalmazottakhoz hasonlóan megfizethető egészségügyi ellátásban legyen részük. Támogatná az általános egészségügyi ellátás intézményét. Az államnak szerinte a receptre kapható gyógyszereket nagy tételben kellene beszereznie, így csökkentve a költségeket. A munkáltatókat kötelezné, hogy hozzájáruljanak alkalmazottaik egészségügyi biztosításához, vagy a közös betegbiztosítási alaphoz. "Nem fogadok el egy olyan jövőképet, amely szerint amerikaiak kénytelenek lemondani az egészségügyről, mert nem tudják megfizetni, és mind több család esik ki az ellátási rendszerből" - mondta az amerikai elnök rádióbeszédében.


Forrás: FH.hu