2009. május 3., vasárnap



Betemetik az adósságok

a kórházakat

A korábbi évekhez hasonlóan halmozzák fel adósságaikat a kórházak. A finanszírozási gond rendszerszintű. Az idén ráadásul az állam még nem tudja, melyik zsebébe nyúljon majd az év vége felé - olvasható a Figyelőben.

Két hónapig nem fizette ki a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) az energiaszámláját a Heim Pál Gyermekkórháznak, amellyel közös rendszeren át kapja a gázt. A Heim Pál rendezi a teljes összeget a szolgáltató felé, majd a SOTE-ra eső részt behajtja a szomszédtól. Már amennyiben tudja, mert az egyetem késni szokott. Így indul a klasszikus körbetartozás. Hiszen miközben a Heim Pálnál is hegyekben állnak a kifizetetlen számlák, a rendezetlen ügy miatt átmenetileg kiesett 46 millió forint bevétele.

Kalapozás

Persze ha a SOTE időben fizetett volna, az sem oldja meg a gyermekkórház állandósult finanszírozási problémáját. "Havonta 80 millió forint hiányzik a költségvetésünkből" - mondja Osztrovszki Géza gazdasági igazgató. Az intézmény tehát az év első három hónapjában 240 millió forintnyi tartozást halmozott fel, miközben havonta 300-330 millió forintot kapott az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP). A kórház szempontjából nézve tehát úgy fest, hogy az OEP minden negyedik beteg gyermek kezelését nem fizeti ki. A valóságban persze a pénztár minden beavatkozást térít, csakhogy az összeg nem fedezi a tényleges költségeket. Az intézmény tavaly mintegy 6,5 milliárd forintot költött el, miközben az OEP-től kevesebb mint 4,1 milliárdot kapott a működtetéshez. A hiányzó összeget részben a fővárosi önkormányzat pótolta, részben adományokból kalapozták össze. "Még szerencse, hogy a céges és magánadományok jönnek, mert különben már nem tudnánk miről beszélgetni" - fest lehangoló képet a gazdasági igazgató, aki szerint a jelenlegi finanszírozási rendszerben már nincs semmi tartalék.

Új finanszírozási rend: kicsik veszélyben

Az Egészségbiztosítási Alap idei gyógyító kasszájának keretösszege 743 milliárd forint. Április elsejétől a kórházakban új finanszírozási rendszert vezettek be. A tavalyi teljesítményt veszik alapul, de csak annak 70 százalékát fizetik ki garantáltan, igaz, azt némileg nagyobb összeggel. A maradék 30 százalék szétosztása az intézmények országos teljesítményétől és az egészségügyi kasszában rendelkezésre álló forrástól függ majd. Minél több lesz a beavatkozások száma, értelemszerűen annál inkább csökken azok finanszírozási értéke. Az új rendszer kétségtelen előnye, hogy nem lesz olyan beavatkozás, amelyért egyáltalán nem fizet az OEP (korábban ez előfordulhatott, ha egy intézmény az adott beavatkozást tekintve túllépte a számára előre meghatározott korlátot). Egészségügyi szakértők szerint e modell könnyen "bedöntheti" a kisebb kórházakat, és az összesített adósságállomány éves szinten akár meg is duplázódhat. "Az új helyzetről legkorábban 2009 júniusában kapunk képet, mert akkor fizeti ki az OEP az áprilisi teljesítések utáni összeget" - nyilatkozta a Figyelőnek Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A szaktárca azt várja a változástól, hogy megszűnik a kórházak teljesítménygerjesztő kényszere, és kizárólag a valóban rászorulókat gyógyítják fekvőbetegként.


Az Egészségügyi Minisztériumnál viszont úgy látják, lehetne még spórolni. Álláspontjuk az, hogy a fővárosban akár 1 milliárd forinttal is lehetett volna csökkenteni a kórházak összesített költségét az elmúlt két évben. Arra hivatkoznak, hogy két esztendővel ezelőtt, az első negyedévben összesen 16,4 milliárd forintot fizetett ki az OEP az akkor még 15 kórháznak, az idén pedig 18,9 milliárdot juttatott a bezárások és összevonások nyomán megmaradt 11 intézménynek. "A menedzsmentek felelőssége, ha a struktúraváltást követően nem igazították hozzá a megváltozott körülményekhez a kórházi belső struktúrát, a kiszolgáló, adminisztratív személyzet létszámát" - közölték a tárca sajtóosztályán. Azzal is érvelnek, hogy ez év eleje óta az önkormányzatok kezdeményezhették volna a kapacitások átcsoportosítását, de ezzel a lehetőséggel sem éltek. Országosan összesen 8 ilyen kérelmet adtak be, és csak egy-két ágy áthelyezését kérték. "Az intézményeknek abban is szabad kezük van, hogy drágán, vagy költséghatékonyan gyógyítanak-e. Ha például egy járóbeteg-ellátás keretében kezelhető embert nem vesznek fel a kórházba, máris csökken a költségük" - érzékeltet pazarlást a minisztérium a növekvő eladósodás mögött.


A cikk folytatása a FigyelőNeten >

Nincsenek megjegyzések: