Merre tovább?

2011. március 11.

Az Országgyűlés március 7-én elfogadta az egészségügyi kamarákról szóló törvényt. Ismét kötelező a kamarai tagság a betegellátó orvosok számára is. Az előző kormány idején a Magyar Orvosi Kamara (MOK) erős ellenzéki pozíciót foglalt el, szervezte azt a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt, amely az ellenzék egészségpolitikai fóruma, „félkerek asztala” lett. Lényeges szerepe volt a koalíció végzetes megroggyanását okozó vizitdíjellenes népszavazásban is.

A Fidesz-kormány most – ígéretéhez híven – visszaállította a kötelező MOK-tagságot. Nem „politikai paraszolvenciáról” van szó. Hanem arról, hogy a kormány – helyesen – úgy gondolja, a kötelező MOK-tagság garantálja, hogy a betegeket szakmailag jól képzett, etikailag makulátlan orvosok gyógyítják. A MOK, a szakmai-etikai önkormányzat őrködik a „céh” tekintélyén. A törvény tehát nem az orvosok, hanem a társadalom érdekeit védi. Bár számos lényeges kérdésben véleményezési jogot ad a MOK-nak, az orvosok csalódottak. Hiányolják azokat a jogosítványokat, amelyek egzisztenciális helyzetük javulását garantálhatnák. Úgy érzik, hogy saját maguk kötelező regulálásáért („Magával kötve, mint a kéve”) kell tagdíjat fizetni. Nem ezt várták, hanem azt, hogy a MOK érdemi jogosítványokat kap majd érdekeik védelmére. Nem kapott.

Az orvosok érdekvédelmére pedig nagy szükség lenne, mert anyagi helyzetük – kéretik nem a nagy paraszolvencia-kaszálókra gondolni! – elég siralmas. A MOK az elmúlt években kiállt az orvosok helyzetének javításáért. Ez azt az illúziót keltette, hogy érdemben tehet is valamit érte. A baj „csak” az volt, hogy ehhez hatásos jogosítványai sohasem voltak. Most sincsenek.

A kamara történetében mindvégig tisztázatlan volt, mi a szerepe az orvosok szociális érdekeinek védelmében. Most, a Fidesz várva-várt kormányzása alatt kiábrándultság észlelhető. Az orvosok helyzete jottányit sem javult. A fiatal orvosok a lábukkal szavaznak, az idősebbek morognak vagy meghalnak.

A magyar orvos elvárásai nagyon egyszerűek: tisztességes munkából tisztességesen megélni. Jó, lelkiismeretes munkáért képzettségének és munkája értékének megfelelő jövedelmet kapni. Nem hálapénzből, és nem három állásból. Nem európai jövedelmet vár el, hanem az európai jövedelemarányoknak megfelelőt. Ez kifejezhető buszsofőrbérben, hamburgerárban és GDP-százalékban is. Mindegy. De nem a mai jövedelem-színvonalról álmodik.

A kamarai törvény „csak” a tisztességes munkát garantálja, mert a MOK rövidebb-hosszabb időre kizárhatja az etikátlan vagy nem kellően képzett orvost a betegellátásból. Ez rendben is van. De nem ad olyan jogosítványokat, amelyekkel a tisztességes jövedelem elérhető lenne (pl. alkupozíció a térítési díjak tárgyalásában). A törvény a MOK-nak nem adott érdekvédelmi jogosítványokat. Igaz, eddig sem volt neki, de sok orvosban élt az illúzió.

Jövedelmük javulását az orvosoknak maguknak kell kivívniuk. Kényelmesebb lenne a – kormány adta jogokkal felhatalmazott – MOK-ra testálni a feladatot, de az önkéntes szerveződés nem úszható meg. Mi legyen a formája? A közfinanszírozott gyógyításban dolgozó orvosok két nagy csoportra oszthatók: a kvázivállalkozó (háziorvos, házi gyerekorvos, fogorvos) és a közalkalmazott orvosokra. Eszerint különböznek érdekvédelmi eszközeik. Az alkalmazott orvos akár sztrájkolhat is. Ha szakszervezeti tag. De a „vállalkozó” háziorvos saját maga ellen sztrájkoljon? Neki más nyomásgyakorlási eszközei vannak: minden szabályt szigorúan betart. Vagy ellátja a beteget, de nem adminisztrál. Tagolt érdekek, tagolt érdekvédelem. Az alkalmazott orvosoknak erős szakszervezetre, a közvetlen OEP-finanszírozottnak kasszaorvosi szövetségre van szüksége. Miként Európában általában. A cseh kórházi orvosok szerződésbontását nem a kamara, hanem a szakszervezetük szervezi. És Németországban a vállalkozó orvosok Kasszaorvosi Szövetsége tárgyal a biztosítókkal a tarifákról. Persze együttműködik az orvosi kamarával. Hasonló szerveződések csírái nálunk is megvannak, de szárba szökkenésük várat magára.

Az illúziókkal le kell számolni. Bármennyire is nem így „szocializálódott” a hálapénzrendszerben dolgozó magyar orvos, önkéntes érdekvédelmi szervezetekre lesz szüksége. Másoktól együtt érző szavakon kívül segítségre nem számíthat. A MOK-tól sem. Ez világossá vált. De legyen világos a kormánynak is, hogy az orvosok zöme nem azért maradt MOK-tag, mert imád tag lenni. Hanem dacból, a kötelező tagságot felszámoló szoclib kormány iránti utálatból. De most ugyan miért szeretne egy érdemi jogosítványok nélküli, csupán regulázó MOK-nak tagja lenni? Ráadásul tagdíjadót is fizetni? A kormány könnyen maga ellen hangolhatja a zömmel „jobboldali” értékrendű orvosokat. Ha nincs erős jogosítvány, akkor a tagdíj legyen alacsony. Ha már az állam a kötelező orvostovábbképzés borsos költségeit nem állja, akkor legalább „leadott” közfeladatait finanszírozza.

Itt tartunk most. A kamarai törvénnyel válaszúthoz érkeztünk. Merre tovább, magyar orvos?

dr. Szilvási István