2011. március 16., szerda


11-03-16 - írta Giulio

Vádirat a rendszerváltás utáni kormányok egészségpolitikája ellen

Vádirat a rendszerváltás

utáni kormányok

egészségpolitikája ellen

2011. március 16.

TISZTELT NÉP!


Alulírott felteszem a kérdést. Társaimmal valóban új hazát kell keresnünk, hogy tisztességes orvosi munkát végezhessünk? Három szakvizsgás, erőm és tudásom teljében lévő orvos vagyok. Jelenleg Budapesten dolgozom.

A "Kádári" korszak óta kérjük, követeljük az eü.dolgozókkal együtt a tisztességes bért. Vádolom az eddigi kormányokat, hogy a kampányolás után folyamatosan becsaptak bennünket. Az eü.dolgozó lelkiismeretes, becsületes, humánus, nem lázongó. De egyszer minden türelem véget ér. Évtizedek óta az az érzésem, hogy vagy a kormány van félretájékoztatva, vagy ami nagyobb baj, nem akar tenni semmit. A frontvonalon dolgozókat beáldozzák. Sajnos ebben a Kamara is segít. Tehetetlenségét hangsúlyozva nem áll az élvonalba.

A saját példámat illusztrálom. Mivel a fő állásból sosem lehetett megélni, a munka után éjszakai és hétvégi ügyeleteket vállalok, folyamatosan, immár 30 éve átlag kétnaponta. Korábban kórházi munka mellett (ahol nem volt ritka a 48-72 órás ügyelet sem), most a háziorvosi rendelés előtt, illetve után végzem.

Ezt- kevés kivételtől eltekintve- nem csinálják utánunk a kezdő orvos kollégák! Nem vállalják a végkimerülést, a korai szívhalált, családjuk tönkremenetelét. Érthető, hiszen ártani sem akarnak a betegnek a kimerültséggel együtt járó agresszivitással, figyelmetlenséggel, esetleg műhibával. Az én korosztályom sokáig kivárt. Az éhbérrel már rég visszafizettük a tanulópénzt, busásan. Szakvizsgáimat magam szponzoráltam. Nekem tartoznak, egy élettel. Az Unióban tisztességes bér mellett korlátozva (maximálva) van az orvosi munkaidő. Több helyen már felismerték, hogy a pihent, kiegyensúlyozott, a munkahelyek között kényszerből nem szaladgáló orvos hatékonyabb! Költséghatékony. Van idő a beteg türelmes kikérdezésére, betegsége megbeszélésére. Kevesebb kórházi-szakrendelői küldözgetéssel (mivel részletesen vizsgál és ezzel kiszűri a diagnózist) újfent költséghatékony. Hazánkban a beteg (a hosszas várakozástatással is megfárasztva) laikussága miatt nem tudja, hogy jól vagy rosszul vizsgált az orvosa. Sok betegnek a gyors orvos a jó orvos. Pedig az életmentést leszámítva a mai beteghez idő és türelem kell. Már most észrevehető, hogy az orvoshiány a beteg és hozzátartozók agresszivitását is előhozza, növeli.

A háziorvosi rendszer jelentős része kényszervállalkozás. Jövedelmünket megszabott feltételekkel az Államkincstártól kapjuk.

Havonta átlagfejpénzt kapunk, életkortól függően, de függetlenül a megjelenés számától,ellátás súlyosságától. (fiatal: 160Ft/hó, idős 240-260Ft/hó. Ez kb. fél liter benzin ára)

Az adók, a nővér és a fenntartási költségek kifizetése után megállapítjuk (minimál) bérünket. Tulajdonképpen szépen visszafizetjük a pénzt. De mitől vagyunk vállalkozók? Homályos ügyletekért? A megélhetéshez szükséges ügyeleti túlmunkáért? Melynek nagy részét elviszi az iparűzési adó? Melyet az orvosoknál már rég el kellett volna törölni!!! Megjegyzem, az Adóhivatal oly pénzéhes, hogy értesítés nélkül nagy összegű iparűzési adót ráterhelt a számlámra. Ezzel a praxis azonnali fizetésképtelenségét is okozta. Ezentúl már ügyelni sem érdemes. A körzetek eladhatatlanok, a tisztességes nyugdíjba vonulás csak frázis. Többnyire az idős orvos megunja a hirdetést, a praxis visszaszáll az Önkormányzatra, melyet szétosztván tovább nő a tömegnyomor a rendelőben.

De ha felhagyunk a másod- és harmad állásokkal (azon kívül, hogy éhen halunk), azonnal láthatóvá válik a még nagyobb orvoshiány.

Napi gond a számlák kifizetése. A kötelező szintentartó tanfolyamokra szakvizsgánkénti 42.000 Ft befizetése komoly fejtörést okoz. Ha nem lennének gyógyszercégek, akik segítenek a továbbképzésben, már korábban bedobtuk volna a törölközőt.

Az állandó (pihenés nélküli) munka felőrli az embert. Bár Én még egészséges vagyok (sosem voltam betegállományban), nem mindenki ilyen szerencsés. Orvosi szempontból tudjuk, hogy az éjszakai munka a kimerültség és figyelmetlenség mellett rákkeltő hatású is!!! Kíváncsi lennék az ilyen irányú próbaperekre! Sok nyugdíjas kolléga dolgozik a fennmaradásért. Egyik barátom az ügyelet után halt meg. Van olyan háziorvos, hogy a falu dobta össze a pénzt, hogy nyugdíjban boldogulhasson.

Paradoxon, de nekünk kellene példát mutatnunk, hogyan kell élni, étkezni, pihenni, sportolni. Vádolom a kormányokat, hogy önmagunk kizsákmányolására kényszerítenek, előszeretettel emlegetik a betegekkel együtt a Hippokrateszi esküt. (melynek magyar fordítása csatolva) Nincs benne az, hogy az orvosnak tönkre kell tennie magát, de az sincs benne, hogy ennek elkerülésére hálapénzt kell(!!!) elfogadni. A jelen helyzet fenntartása a hálapénzrendszer és a korrupció intézményesített támogatását is jelenti."Patópálosan, ami jellemző a magyar politikára : "Ej, ráérünk arra még".

"Kapuőr" szerepünk van az egészségügyben, mégis a több szakvizsgás orvosok nem rendelkeznek jogkörökkel.(szakmailag indokolt gyógyszerek, segédeszközök felírásához javaslatért az ugyanolyan szakvizsgával rendelkező kollégához kell irányítani a beteget) Akkor minek a szakonkénti továbbképzés?Hacsak arra nem, hogy felkészülten hagyjuk itt ezt az áldatlan helyzetet.

Bűnös gondatlanság, ami az egészségügyben történik. Munkánk alanya a megismételhetetlen, élő,kiszolgáltatott és érző beteg ember.

Nekünk naponta kell szembenézni a munkanélküliek növekvő egészségi, pszichés problémáival. Az állásvesztéstől félve még meg sem gyógyult, de már dolgozik a beteg. Vagy el sem megy táppénzre a tüdőgyulladással stb. A rendszerváltás óta sérül a gyógyulási időhöz való jog!!!

Az Emberiség nagy vívmánya, hogy a halálos járványokat védőoltással elkerülhettük.1980 óta nincs himlőoltás, mivel tartósan járványmentes lett addigra a Föld. Az oltásnak komoly százalékban (sokszor halálos) súlyos mellékhatása volt. A cél szentesíti az eszközt, ha kell karhatalommal is , de az oltás kötelező volt. Megdöbbentő volt látni, ami a H1N1 oltás körül zajlott ! Felelős emberek nyilatkozata egy VILÁGJÁRVÁNY-ban: Aki akarja, beoltjuk, de...felelősséget nem vállalunk. Ez katasztrófa. Ezzel lejáratták a védőoltásokba vetett bizalmat is. Az, hogy ehhez még a politika is besegített, volt a hab a tortán. Ebben a közhangulatban volt várandós a leányom. Beoltsam-e? A nőgyógyász ellenezte. Én vettem a fáradságot és utánanéztem a világhálón.(országról országra követtem a fertőzés alakulását) Kiderült,hogy a terhes 8-10 szer rosszabb immunrendszere miatt veszélyeztetett.

Beoltottam leányomat és ezzel megvédtem unokámat is. Sajnos a Nőgyógyász szakmai kollégium későn kapcsolt. Amikor már több beteg lett. A FIDESZ Elnöke példamutató beoltásakor megtört a jég. Már nem csak az MSZP-re szavazókat oltottunk.

MÁS: Vádolom az előző kormány pénzügyi és gazdasági szakembereit, hogy nem vették időben észre a Svájci Frank csapdáját. Az embernek az az érzése, hogy tudatosan "beetették" a népet ! Levitték 180 Ft-ról 150 Ft-ra. Már ennél fel kellett volna tűnni, hogy valami nincs rendben. Ellenkezőleg! Hirdették, propagálták, rábeszéltek. A jelenlegi 210 Ft körüli emelkedés már a tisztességtelen haszon fogalmát is kimeríti. A kormánynak azonnal be kellett volna avatkozni, a belső piac fizetőképességének megtartása miatt is. A 150 Ft körüli értéken felvett hitelek nagy része rögtön bedőlt. A 180 Ft körüli felvett hitelesek most járják végüket. Tartalékuk elfogyott. Országos a munkanélküliség. A hitelesek mindent a lakásuk hitelébe adnak, így ez a réteg eltűnt a fogyasztói oldalról. Orvosi szempontból is már látható a változás: pszichés állapotrosszabbodás, öngyilkossági tendenciák.

Megjegyzés: Még ellenzéki szerepben elhangzott egyes FIDESZ képviselők szájából : mivel ők is svájci hitelesek, segíteni fognak. Nos eltelt egy év...

Az előző kormány bukásához nagymértékben hozzájárult a vizitdíj körül kialakult vita. Az orvosok elsősorban azért voltak ellene, mert nem így akarták bérüket rendezni. A Népszavazással így a FIDESZ-t erősítettük. Elvártuk volna , hogy hatalomra jutásukkal rendezik ezt az össztársadalmi problémát. Mégpedig azonnali , jelentős ,az egész egészségügyet átfogó béremeléssel ! A BÉREMELÉS FEDEZETE: A multik,a bankrendszer további megadóztatása a nép egészségének védelme és megőrzése érdekében. A vállalkozók nagyobb egészségügyi hozzájárulása, mivel a jelen vadkapitalizmus felőrli a nép egészségét. Vannak még ötletek. De mire pénz lesz, nem lesz egészségügyi dolgozó. Az orvos szakmai és személyi image kialakítása évtizedes folyamat. Nem lehet bárkit átképezni orvossá, de senki sem születik éjszakát jól tűrő, másnap tiszta fejjel gondolkozó orvosnak, nővérnek, mentő gépkocsi vezetőnek.

Hosszú évek alatt lehet alkalmassá válni. Ezért vagyunk mi különlegesek. Mitőlünk többet várnak el. Az orvosi fizetésnek a parlamenti képviselők szintje felett kell lenni!! Vészhelyzet van! Megoldása minden programot megelőz!

Nem siránkozunk, már nem kérünk, nem is követelünk. Az erőszak nem a mi fegyverünk. Az legyen a népé, ha úgy dönt. Az egészségügyi dolgozó életfelfogása szerint is optimista. Alapvető természetünk vidám.

De a társadalomban mindig voltak törekvésünknek ellenzői a Nép oldaláról is. Viszont akik ma pillanatnyilag egészségesek, holnap egy mentőorvos gyorsaságáért minden vagyonukat odaadnák.

Magukért, szeretteikért. Az egészség pillanatnyi érték csak. Munkám során naponta látom: a beteg ember pillanatok alatt önző lesz: csak Ő, csak Ő, de gyorsan. Ezt sose feledje el az, aki ellenünk tesz, nyilatkozik.

Amennyiben semmilyen pozitív eredmény (gyorsan) nincs, társaimmal elindulunk. Lelkifurdalás nélkül. Egy orvos világpolgár. Az eskühöz híven, feladatunk: életünk, egészségünk megőrzése mellett MINÉL TÖBB BETEG, MINÉL JOBB ELLÁTÁSA. Ez a humanitárius feladatunk. Ha ebben akadályoznak (és akadályoznak) és ez csak külföldön oldható meg, hát ott lesz a megoldás. Jelszavunk: TALPRA MAGYAR ORVOS!

Tisztelettel: egy háziorvos

Forrás: MOSZ honlap


Tele van a tokunk most már.

Végjáték közeledik.

A kormány meg csak néz ki a fejéből, mint a rosszul taglózott, dezorientált barom a vágóhíd bejárata előtt:

- Merre is kellene tovább rogyadozni akkor?

Csak a focit látják...:-)

Pedig jönnek már, repülnek a nagyobb utcakövek is.




Nincsenek megjegyzések: