2010. október 17., vasárnap

New Age és alternatív medicina


A New Age korszak szellemi áramlatai minden esetben valamely gyógyító technikához is kapcsolódnak. Ezek igen sokrétűek, ami újra felveti a hivatalos szabályozás szükségességét.

Lényegét tekintve a New Age az amerikai média teremtménye, mely a 60-as-70-es években jelent meg, s mára afféle világvallássá nőtte ki magát. Követői azt hirdették, hogy a Vízöntő korszakban az emberek spirituálisan felnőtt korba érnek, és túllépve a gazdasági és társadalmi problémán létrejön az új társadalom a szellemi harmónia jegyében.

A New Age különböző spirituális alkultúrák egységét alkotja, melynek elemei például a meditáció, a reinkarnáció, a kristályokkal való gyógyítás, holisztikus egészség stb. A New-Age-hívők jellegzetes tevékenysége, hogy különböző varázstermékeket, például füstölőket, kristályokat vásárolnak, és a rendezvényeket látogatnak, amelyeken előadásokat hallgatnak és jósok és spirituális tanácsadó szolgálatokat vesznek igénybe.

E mozgalom alapjai a különböző korai nyugati ezoterikus vagy okkult hagyományokig nyúlnak vissza, mint például az asztrológia vagy Hermész Triszmegisztosz kultusza, aki a művészet, mágikus varázslás, alkímia és kabala alapjait szolgáltatta. A New Age néhány eleme a 19. századi spiritizmusból ered. A metafizikus mozgalmat és az alternatív gyógymódokat a mesmerizmuson, a transzcendencializmuson és a svedenborgianizmuson keresztül érthetjük meg.

Míg a New Age eredeti célja a nagy vallások szintézise lett volna, valójában azonban a követők számára minden vallás egy tőről fakad, és hitükre többnyire a monoteizmus jellemző, hitük szerint minden egységet alkot a világban. Mohamed, Jézus, Buddha és Lao Ce nagy tanítók voltak, akik azonos spirituális és „beavatási” szinten állnak. A mozgalmat alapvetően idealista, panteista hit vezérli, és a New Age hatására korunkban felerősödött messianisztikus hit is.

E mozgalom, mely a 80-as, 90-es években Amerikában a nagy lendület után a megtorpanni és hanyatlani látszott, most Közép-Európában kapott lendületet újabb hívőserege révén. Ronald Hutton brit történész szerint Európában a heterogén rendszerű „újpogányságnak” 25 millió (!) követője van. A legkülönfélébb mozgalmak persze a mai napig léteznek az Egyesült Államokban is, és ott sok követőjük van. A New Age minden eleméhez kapcsolódik az alternatív medicina; a legkülönbözőbb gyógyító technikák és irányzatok, szerek és eljárások dömpingje érezhetően megváltoztatta az emberek viszonyát a hagyományos orvosláshoz.

Bizonyos területeken az alternatív gyógyászat jelentős előtörését tapasztalhatjuk – ezek közé tartozik ma már a gyermekgyógyászat is.

Egy 2004-ben megjelent átfogó tanulmány kimutatta, hogy a kutatást megelőző három hónapban a gyermekorvosok 87%-ának tettek fel a szülők, illetve a gyermekek különböző, alternatív módszerekre vonatkozó kérdéseket. (Kathi J. Kemper and Karen G. O’Connor: “Pediatricians’ Recommendations for Complementary and Alternative Medical (CAM) Therapies”, Ambulatory Pediatrics 4, no. 6 (November-December 2004): 482-87.)

Az Egyesült Államok gyermekorvosi rendelőiben készült felmérés szerint az előző évben a megkérdezettek egyharmada alkalmazott valamilyen alternatív gyógymódot gyermeke kezelésére. A legnépszerűbbnek a csecsemőmasszázs, a masszázsterápia, a vitaminterápia és a gyógynövény-alapú szerek bizonyultak. (Deborah G. Loman, “The Use of Complementary and Alternative Health Care Practices Among Children,” Journal of Pediatric Health Care 17, no. 2 (March/April 2003): 58-63.)

Égető szükség volna a szerek és gyógymódok orvosi, tudományos kontrolljára, hiszen a hivatalos orvoslás rendkívül szigorú eszköztárral él, s olyan epidemiológiai eszközöket fejlesztett ki, mint amilyen a véletlen besorolásos, kontrollos klinikai vizsgálat, melyek alkalmasak bármelyszer vagy eljárás hatékonyságának és biztonságosságának megítélésére. A tudomány megalkotta a módját, hogyan szerezzen statisztikailag alátámasztott bizonyosságot, mielőtt megítélne egy készítményt.

Az alternatív gyógymódok szabályozása is égető feladata a hazai egészségügyi rendszernek.

Nagy Zsuzsa

Forrás:

http://www.mindentudas.hu/magazin2/20060404egyuj.html

Nincsenek megjegyzések: