2010. október 4., hétfő



A Magyar Orvosi Kamara először még 2002-ben, Csehák Judit egykori egészségügyi miniszter kérésére elkészítette azt az életpályáról és az orvosok jogállásáról szóló törvény tervezetéhez csatolt táblázatot, amely kiindulási alap lehetett volna az ágazat bérfelzárkóztatásához.

Ám azóta sem sikerült előrelépni ebben az ügyben. A Medgyessy Péter vezette kabinet 50 százalékos béremelése volt az egyetlen, amely valóban jelentősen javított az ágazatban dolgozók élethelyzetén, de ezt sem követte hosszú távú koncepció. Rácz Jenő exminiszter az előző kormányzati ciklus végén kijelentette: a kormány arra törekszik, hogy 2013-ra az egészségügyben dolgozók bérét az EU-s tagállamok átlagos egészségügyi bérszínvonalának 75 százalékára emelje. Székely Tamás számokról nem beszél.

Ma nyilvánvalóan egyre sürgetőbb kérdés, hogy az orvosok meddig hajlandóak elfogadni azt, hogy munkájuk máshol többsszörösen megfizetett. A honi alapellátásban dolgozók pedig mikor kapnak annyi pénzt, hogy önmaguk és munkatársaik számára meg tudják fizetni legalább a közalkalmazotti bértábla alapján kalkulálható bért?

A Magyar Orvosi Kamara orvosi életpálya modelljéhez elkészített számításpanelje jól érzékeltetheti mindenki számára, mennyire alulfinanszírozott a mai egészségügyi rendszer, és mennyi az orvosok minimális elvárása munkájuk díjazásában a jövőt illetően.

Tárgyalási alap

Gyakorlati

idő

Alapbér

(járulékokkal)

Bruttó

alapbér

Nettó

alapbér

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

1 033 502

1 067 608

1 102 529

1 138 913

1 176 497

1 215 322

1 255 427

1 296 856

1 339 652

1 383 861

1 429 528

1 476 703

1 525 434

1 575 773

1 627 774

1 681 490

1 736 979

1 794 300

1 853 512

1 914 678

1 977 862

2 043 132

2 110 555

2 180 203

2 252 150

2 326 471

2 403 245

2 482 552

2 564 476

2 649 104

2 736 524

2 826 829

2 920 115

3 016 478

3 116 022

781 479

807 317

833 772

861 336

889 808

919 221

949 604

980 989

1 013 411

1 046 902

1 081 498

1 117 237

1 154 155

1 192 290

1 231 685

1 272 379

1 314 416

1 357 841

1 402 698

1 449 036

1 496 903

1 546 350

1 597 428

1 650 192

1 704 697

1 761 001

1 819 163

1 879 244

1 941 308

2 005 420

2 071 647

2 140 060

2 210 732

2 283 733

2 359 145

336 037

347 146

358 522

370 374

382 617

395 265

408 330

421 825

435 767

450 168

465 044

480 412

496 287

512 684

529 625

547 123

565 199

583 872

603 160

623 085

643 668

664 931

686 894

709 583

733 020

757 230

782 240

808 075

834 762

862 331

890 808

920 226

950 615

982 006

1 014 432



Nincsenek megjegyzések: