Menekülés az állami egészségügyből

Ha országszerte nem is, Budapesten és környékén már több olyan magánüzemeltetésű klinika, szakorvosi hálózat, illetve kórház áll rendelkezésre, ahol hozzávetőleg havi 10 ezer forint átalány befizetésével gyakorlatilag teljes mértékben "ki lehet vándorolni" a közegészségügyből. A magánszolgáltatók megteremtették az állami ellátás alternatíváját. Félő, hogy ha nem lesz gyors és alapvető változás az állami egészségügyben, akkor tovább nyílik az olló: a jómódúak megveszik a nyugati színvonalú ellátást, míg a szegényebbeknek a leromló állami rendszerrel kell megküzdeniük.

Viszonylag ritka, de alattomos és gyakran életveszélyes betegséget, vesedaganatot diagnosztizáltak az egyik gyógyszergyártó cég alkalmazottjánál. A bajra akkor derült fény, amikor a dogozó részt vett az átfogó prevenciós szűrésen. Időben észlelték a bajt: miután az egyik veséjét eltávolították, ma már gyógyultnak tekinthető. Túl az eset emberi vonatkozásain, az üzleti tanulságokat is érdemes levonni. A cég profitált abból, hogy nem vesztette el egy értékes munkatársát. E "profit" eléréséhez azonban befektetésre volt szüksége, a cég ugyanis mind a 2500 dolgozójának előfizet egy magánorvosi csomagra, amelynek része az említett éves szűrővizsgálat is. Ha a példánkban szereplő alkalmazott után "csak" a társadalombiztosítási járulékot fizette volna be a cég, az illető valószínűleg már nem lenne közöttünk.

Forgalmi adatai alapján a gyógyszergyártó cég természetesen még a válság ellenére sem panaszkodhat arra, hogy különösebben rosszul menne a sora, de még így is jelzésértékű, hogy a dolgozóit a közegészségügy helyett "alapból" egy magánklinikára küldi. Bevallottan jelzésnek is szánják, hiszen gyógyszercégként hangsúlyozni akarják a prevenció fontosságát - amely ebben a formában az állami szektorban csak "elvi szinten" létezik. Semmi sem tiltja, hogy valaki évente különböző szűrésekre utaltassa be magát, ezt azonban magának kell(ene) megszerveznie és kiértékeltetnie, ami finoman szólva nem életszerű.

Kis szelet

Ennél a gyógyszercégnél a megtérülést is kőkeményen számolják, és állítják, hogy nyernek azon, ha valaki például nem tölt el egy egyszerű szakorvosi vizsgálat miatt egy napot a rendelőben, hanem előzetes időpont-egyeztetés után két óra alatt végez a magánklinikán. A hasonló megközelítés azonban kizárólag a humán erőt komoly mértéknek tekintő, és egyben tőkeerős vállalkozásokra jellemző, tehát lényegében a tudásiparra és a tudás alapú szolgáltatókra. Ez nagyon kis szelete a gazdaságnak. Például már egy - egyébként jól menő - összeszerelő üzem tulajdonosa sem finanszírozza az extra ellátást a betanított munkatársainak, mert őket kiesésük esetén könnyebben pótolhatja.

A kötelező foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok kapcsán mégis viszonylag sokan jutnak el egy-egy magánklinikára, és ezek az ügyfelek biztosan átélik azt a "flash"élményt, amelyet az állami és a magánintézmény minősége közti különbség okoz. Sokan nem tudják, de a magánklinikákon dolgozó orvosok elsöprő többsége az állami intézmények egyikében is praktizál, a kétfajta rendelő között tehát orvos szakmai szempontból nincs sok különbség. A kontraszt mégis óriási. Alapvetően nem csupán azért, mert a magánrendelőben nem omlik a vakolat, hanem mert az eljárások szervezettsége sokkal jobb. "Felméréseink szerint az elégedetlenséget a hosszú várakozás, az orvosok és az ápolók hiánya, a nem megfelelő bánásmód okozza leginkább" - mondja Zsoldos Miklós, a kiegészítő egészségügyi biztosítási csomagokat kínáló Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A magánszolgáltatók üzletének többnyire fontos "gerince" a foglalkoztatás-egészségügy, de a kötelező céges vizsgálatok mellett is viszonylag sokan járnak magánklinikákra. A fővárosi Budai Egészségközpont (BEK) Kft.-nél például már több tízezer páciens kartonját tartják nyilván. Ennyien fordultak meg az elmúlt években az intézményben, persze sokan közülük csak egyszer, de vannak gyakran visszajáró céges és privát ügyfelek is. (A magánklinikák egyébként kínosan ragaszkodnak az "ügyfél" szó használatához, hiszen a náluk megjelenő páciensek jó része nem beteg.) A Medicover Zrt. 150 ezer páciens adatait tartja nyilván, szolgáltatásait több mint 60 ezer ügyfél veszi rendszeresen igénybe, csak az idén került sor ennél a cégnél. (Figyelemre méltó egyébként, hogy a Medicover svéd tulajdonosai éppen azért építették fel Kelet-Európában a rendelőkből és kórházakból álló birodalmukat, mert az állami és a magánszektor közötti nagy különbségben látnak jó üzleti lehetőséget. A kontinens nyugati felén ezek a határok elmosódottabbak, a kontrasztra kevésbé lehet már bizniszt építeni.) Az 200 ezer orvos-beteg találkozóraOxivit Kft. által létrehozott országos hálózatban körülbelül 40 ezer az ügyfelek száma.

Átalánydíj és/vagy biztosítás

Viszonylag nagy üzleti kockázattal járnak a szolgáltatók számára a tagkártyás átalánydíjas rendszerek. Az ügyfelek ugyanis nem most jöttek le a falvédőről, tudnak számolni, és többnyire csak azok fognak kártyát igényelni, akik majdnem biztosak abban, hogy az átalánydíjnál többet "vesznek ki" a rendszerből. A cégek számára ezért majdnem biztos a ráfizetés. Amikor lapunk azt kérdezte, hogy miért vezették be, azt válaszolták, hogy ebben sem akarnak lemaradni a versenytársaik mögött. Értelemszerű lenne a biztosítások irányába való elmozdulás, amint azt cikkünk megszólalói közül a Medicover és az Union Biztosító már meg is tette. "Ezek lennének az igazán jó termékek a középosztály számára, egyénre szabott kockázatelemzéssel, és ésszerű felső értékhatárokkal� - mondja Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. Szerinte nem elsősorban a felső tízezernek van ilyenre szüksége, mert ha beteg lesz, akkor eseti alapon úgyis kifizeti majd a magánkórházi ellátást. A kockázatközösség létrehozása tehát a nagyobb tömegeknek lenne előnyös, ezt azonban a termékek árszintje ma még erősen korlátozza.

Nagy volumen kell

Az elmúlt időszakban a magánklinikák látványosan nyitni kezdtek a kevésbé vagyonos rétegek felé. Ennek hátterében elsősorban méretgazdaságossági megfontolások állnak. "Üzleti és szakmai szempontból egyaránt szükségünk van egy bizonyos volumen elérésére. Ha például mammográfiai vizsgálatot szeretnénk nyújtani, akkor a berendezés gazdaságos működtetéséhez megfelelő számú ügyfelet kell szereznünk. A hozzánk látogatók mintegy fele nő, és a nők körülbelül harmada 50 év feletti, tehát potenciálisan csak minden hatodik ügyfelünknek tudjuk felkínálni ezt a lehetőséget" - mondja Grossmann Péter, a Medicover vezérigazgatója. Ugyanígy gondolkodik az Oxivit is, ám érdekes, hogy a Medicovertől eltérő, sőt éppen ellentétes irányból igyekszik építeni az üzletét. "Pont a megfelelő volumen elérése érdekében céloztuk meg már kezdetben a középosztályt, azon belül is inkább annak felső rétegét, hogy később legyen bázisunk a prémium szegmens felé nyitni" - mondja Sonkodi Balázs résztulajdonos-ügyvezető.

A magánszolgáltatók tehát eltérő modellekkel dolgoznak, de egyaránt növelni szeretnék az ügyfélbázisukat. Újabb rétegeket céloznának meg, ám ez nagyon kemény diónak ígérkezik a válság közepette. "Az egész országban csak Budapesten, de azon belül is csak Budán igaz, hogy nő a kereslet. Szinte sehol máshol nem. Ebből nem lehet országos következtetést levonni" - figyelmeztet Sonkodi Balázs. Nem véletlen, hogy a vezető magánklinikák szinte mindegyike Budára koncentrál, az eredményeiket nézve pedig elég vegyes a gazdasági teljesítményük. Ennek elsősorban az az oka, hogy az elmúlt években a foglalkoztatás országszerte csökkent, vagyis zsugorodott e cégek egyik fő vadászterülete, a munkahelyi egészségügyi szűrés és ellátás. Másrészt a válságban a középosztálybeli potenciális privát ügyfelek is megfogyatkoztak. Ám ha mindezt figyelembe vesszük, végső soron az derül ki, hogy a magánegészségügy egészében véve nem is teljesít rosszul. A Buda jómódú övezeteire koncentrált piac összesített árbevétele tavaly a válság és a sok gátló lényező ellenére is meghaladta a 6,5 milliárd forintot.

A menedzserszűrések mellett a különböző átalánydíjas megoldások bevezetése a nyitás legfőbb jele. Ma már a vezető magánklinikák mindegyike kínál privát ügyfeleinek olyan "tagkártyát" (a Medicover esetében: biztosítást), amely egy bizonyos havi díj befizetése mellett az adott rendelő szolgáltatásainak- akár korlátlan - igénybevételére jogosít fel. A Medicover kivételével ezek a tagkártyák nem biztosítások, mert a klinikák nem végeznek kockázatelemzést, vagyis a havidíjat nem az egyén egészségi állapota és egyéb körülményei alapján állapítják meg. Egy laikus ügyfél azonban ezzel nem sokat törődik, számára egy-egy ilyen kártyás ajánlat "kvázi biztosításként" is szolgálhat. Saját maga elvégzi a kockázatelemzést (hányszor megy egy évben szakrendelésre, akar-e áldozni a prevencióra, számít-e, hogy mennyi ideig tart a vizsgálat és hasonlók), és egyre inkább juthat arra az eredményre, hogy megérheti havonta befizetni egy bizonyos vállalható összeget, hogy baj esetén magánellátást kapjon.

Alternatívák

A piac eljutott arra a szintre, hogy igazi alternatívát tud nyújtani a közegészségüggyel szemben Budapesten 4-5 olyan klinika található, amely kínálatában már felveszi a versenyt egy komplett állami szakorvosi rendelővel Ezek közös jellemzője, hogy legalább 20, de a BEK esetében például 45(!) orvos szakmát tudnak ajánlati, a foglalkoztatott orvosok száma pedig 50 és 100 között mozog. Sokáig gondot okozott ugyan, hogy az ügyfeleket a magánorvos nem tudta "táppénzre venni", az utóbbi időben azonban a szolgáltatók ezt is megoldották. Ma már a legtöbb helyen le lehet adni a TAJ kártyát, vagyis akár háziorvosa is lehet bárkinek az adott intézményben. A kör azzal vált teljessé, hogy a magánklinikák a piacról azokat a szolgáltatásokat is megveszik, amelyekre esetleg nincs szakemberük, azaz nagy bajesetén segítenek megszervezni az ügyfeleik ellátását egy állami, vagy a többi magánintézmény valamelyikében. Ám a BEK és a Medicover is úgy nyilatkozott, hogy kimutatásaik szerint egészen elenyésző azoknak az eseteknek a száma, mikor külső segítségre szorultak. Egy átalánydíjas (vagy a Medicovernél: magánbiztosításos) ügyfél ezek alapján ma már okkal bízhat abban, hogy ha nincs (és nem lesz) egészen speciális betegsége, akkor a havidíj fejében soha többet nem kell a közegészségüggyel "vesződnie".

Megfizethető

Ha valaki meglepődött a színvonalbeli különbségeken, amikor életében először belépett egy magánrendelőbe, akkor még jobban meg fog lepődni az átalánydíjas csomagok árazását nézve. A közfelfogás szerint ugyanis a magánorvoslás még ma is méregdrága. Ez az állítás azonban nem feltétlenül igaz, mert a viszonylag jól keresők széles köre egyre inkább megengedheti magának ezt a szolgáltatást. A piac odáig fejlődött, hogy - a lapunk által megtalált szolgáltatók kínálatát nézve - jelenleg már havi 9-15 ezer forint között is található olyan ajánlat, amely nagy eséllyel biztosítja az állami rendszertől való csaknem teljes távolmaradást. Elméletileg erre van is kereslet. Az fn.hu-n feltett kérésre, miszerint "Ön mennyit költene az egészségre havonta?", a közel tízezer válaszoló 73,5 százaléka azt mondta: 20 ezer forintnál többet is hajlandó lenne erre fordítani. (Minden ötödiknek nincs erre pénze, a többek a két tartomány között helyezték el magukat.)

Egy teljes család belépése peresze még így is elég tetemes summa, de a szolgáltatók több tag esetén gyakran árengedményt adnak, másrészt az egészségpénztárak "közbeiktatásával", adókedvezmény vehető igénybe. Márpedig egy-egy privát szakvizsgálat ára ma listaáron 10-20 ezer forint között mozog, és ha valakinek problémája van, értelemszerűen többször is fel kell keresnie a rendelőt. Az átalánydíjas csomagok szinte mindig tartalmazzák az éves átfogó szűrést, amely listaáron 100 ezer forint körüli összegbe kerül. Mindezek alapján az évi 110-180 ezer forintos átalánydíj ár-érték aránya elég jónak mondható. Különösen igaz ez akkor, ha a váltáson gondolkodó ügyfél azt is beleszámolja, hogy az állami egészségügyben hálapénzt szokás fizetni. A kínálat tehát - legalábbis Budapesten - megvan, arról azonban már nagyon eltérő véleményeket kaptunk, hogy a kereslet növekszik-e. A tagkártyás ajánlatok megismertetésében a klinikák egyelőre nem teljesítenek jól. A BEK-nél mindenesetre fejlődést érzékelnek, Kiss András marketing- és értékesítési igazgató arról számolt be, hogy "egyértelműen látjuk a kevésbé tehetős rétegek megjelenését a rendelőinkben". Ez azonban akár még össze is vághat Sonkodi Balázs fent említett véleményével, amely szerint csak Budán van némi növekedés. Az információhiány és az átlagos vásárlóerő alacsony volta mellett a közegészségügytől való nagyobb arányú elvándorlást ugyanis számos más tényező is gátolja.

Az állami szférából a kivonulás még nem tömeges méretű ugyan, ám az ettől függetlenül is "rendszerhibát" jelez, hogy azok a kényszervállalkozók, mikro- és kisvállalkozások, esetleg tehetős, de kreatívan könyvelő vállalkozók, akik tudatosan minimálbéren (azaz minimáljáradékon) tartják magukat, éppenséggel ellenérdekeltek lettek benne, hogy elmozduljanak a nagyobb összegű járulékbefizetések felé. Mivel egyre könnyebben válik számukra is elérhetővé, hogy a magánegészségügybe vándoroljanak, eszük ágában sem lesz az állami befizetéseiket megemelni. Ez pedig hosszabb távon probléma lehet az egészségügyi költségvetés számára, amely krónikus forráshiánytól szenved.

Lapunk megkereste a szakminisztériumot, azt tudakolva, hogy mindezt egyáltalán problémának tartják-e, és ha igen, akkor milyen megoldást keresnek rá. Úgy tűnik azonban, hogy nem aggódnak a fejlemények miatt, mert érdemben nem válaszoltak a kérdéseinkre. Csak annyit közöltek, hogy "az egészségügyért felelős államtitkárság egy hatékony közszolgálati egészségügynek az elkötelezettje. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy kockázatközösségen alapuló egységes ellátás alakuljon ki. Ennek megfelelően látunk hozzá a rendszer átalakításához, de semmiképpen sem varázsütésszerű változásra kell számítani. Az azonban biztos, hogy 2011 az egészségügyben az átrendezés éve lesz." Más megközelítésben, de a magánklinikák is ebben reménykednek.

A magánklinikai üzlet fejlődésének gátjai

1. Nem egyenlő bánásmód
   Elvileg logikus lenne, hogy ha a beteg az államnak fizet járulékot, és így egy adott vizsgálat elvégzésére jogosulttá válik, akkor szabadon választhassa meg, hogy hol végezteti el azt. Ha vállalja a magánszektorban a drágább vizsgálatot, akkor csökkenthetné a számlát az OEP-térítés összegével. Az OEP azonban csak az állami rendelőnek fizet, a privátnak nem, így az nem tudja ezzel csökkenteni az árait.
2. Adóztatás
   Ha egy cég magánorvosi szolgáltatásra fizet elő az alkalmazottjának, akkor a természetbeni juttatások 98 százalékos adókulcsával terhelik meg az összeget, vagyis az a duplájára emelkedik. (A foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálat természetesen leírható költség, az egészségmegőrzést célzó céges juttatások alacsony adóterhű formája pedig az egészségpénztár, az ezek feletti juttatásokat terheli a magas adó.)
3. Rendszerhez kötöttség
   Természetesen az is az állami rendszertől való elvándorlás ellen szól, hogy abból senki sem tud teljesen kilépni, és járulék helyett magánszolgáltatót fizetni. Ez már igazi magánbiztosítás lenne, ami ma gyakorlatilag szitokszónak számít. A járulékot így értelemszerűen fizetni kell, és az ügyfélnek ezenfelül kell kigazdálkodnia a külön ellátásának díját, ha az állami intézményekkel nincs megelégedve. E költségek után semmilyen kedvezmény nem vehető igénybe.

4. Hálapénz - kettős hatás

Furcsa módon a hálapénz intézményesülése is a magánklinika üzlete ellen dolgozik. Sokan gondolkodnak ugyanis úgy, hogy ha komolyabb egészségügyi problémával találják szembe magukat, akkor elég lesz a megfelelő helyen a megfelelő összeggel "megolajozni" az állami ellátást, ezért nincs szükség magánorvosra. A hálapénznek ugyanakkor ezzel ellentétes hatása is van, hiszen az emberek jelentős része már viszolyog attól, hogy mindenhol borítékokat kell csúsztatgatnia az orvosok zsebébe, és sokkal szívesebben lép egy ennél akár nagyobb összeggel a magánrendelő kasszájához.

5 .a színvonalasabb közegészségügy
Bizonyos városokban - ez ügyben a legtöbbször Debrecent emlegetik - sikerült egészen jól felfejleszteni a kórházi infrastruktúrát, így jelentősen csökkent a magánrendelők minőségi előnye. Ezeken a helyeken nem is jelentek meg a befektetők.

Köz és magán találkozási pontjai

Az állami szférán kívül minden, általunk megkérdezett szakember szívesen megosztotta véleményét arról, hogy a köz- és magánegészségügy rendszerszinten hogyan tudna jól együttműködni. Legtöbb forrásunk ugyanazzal az egyszerű és logikus megoldással állt elő: az állami ellátórendszer ki nem használt kapacitásainak értékesítésével. Vegyük például a főleg daganatos betegségek kezelésénél alkalmazott modern diagnosztikai eljárás, a PET CT esetét. "Az országban jelenleg négy ilyen berendezés működik, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pedig jövőre 12 ezer vizsgálatot térít. Mivel egy vizsgálat legfeljebb 40 perig tart, egyetlen gép évente legalább 13 ezerszer lenne használható, ha a nap 24 órájában menne" - ad átfogó képet Erőss György, a berendezések egyik globális gyártójának számító Philips magyarországi leányvállalatának menedzsere. Persze nem várható el, hogy a PET CT vizsgálatokat három műszakban megállás nélkül végezzék, és a gépek földrajzi "terítése" is támogatható cél, összességében mégis igaz, hogy az OEP keretéhez (vagyis az állam pénzügyi lehetőségeihez) képest ma elvileg négyszeres kapacitás áll rendelkezésre.

Szakmai becslések szerint évi 25-30 ezer vizsgálat elvégzése is indokolható lenne, tehát a számokból egyértelműen kiderül, hogy a várólista ebben a felállásban elkerülhetetlen. Az OEP jövőre 216 ezer forintot fizet egy-egy vizsgálat után. Ha a lapunknak nyilatkozó szakemberek által felvetett megoldást alkalmaznánk, akkor - leegyszerűsítve - megteremthetnék annak a lehetőséget, hogy a kihasználatlan kapacitás terhére bárki megvizsgáltathassa magát. Egy ilyen OEP térítést igénybe nem vevő beteg mondjuk 450 ezer forintért juthatna a sorban előre. A kórháznak pluszbevétele keletkezne, és azonnal további két várólistás beteg vizsgálatát végeztethetné el.

E megoldással elsősorban az a baj, hogy - az elmúlt évek rossz kimenetelű egészségügyi reformjai miatt - nagyon nehéz lenne "eladni" a lakosságnak. Végső soron ugyanis hivatalos formát öltene az "aki fizet, előreugrik a várólistán" játék. A megoldás hívei azonban jogosan érvelnek azzal, hogy ez ma is így van, mert hálapénzért könnyen lehet kapni olyan diagnózist, amely a beteget előreröpíti a sorban. A nagy különbség viszont az, hogy a hálapénzes (álszent) rendszerben az összeget az orvos teszi zsebre, és nem forgatják azt vissza a többi beteg kezelésére.