Padlógázzal a falnak

Kiégés: a 21. század népbetegsége

Egy ENSZ-tanulmány szerint az úgynevezett kiégés (burn out) szindróma húsz éven belül elsõ helyre kerül a vezetõ halálokok között, megelõzve a szívinfarktust és az AIDS-et is. Ehhez képest a legtöbben még csak fel sem ismerik ezt a betegséget, és a tüneteket külön-külön igyekeznek kezelni. Pedig a kiégés gyógyítható, sõt megelõzhetõ.


Katalin harmincas éveiben járó pedagógus. A szülők egy ideje már jelezték az iskolavezetésnek, hogy nehezen tudnak vele „dűlőre jutni”, mert keserűen beszél a diákjairól, szerinte mindegyikük problémás („hülye”), és sok esetben a szülőket is hibáztatja. Egyre gyakrabban jelentek meg nála fizikai problémák is, súlyos fejfájás, tüdőembólia. Fizikai-mentális állapota annyira súlyossá vált, hogy kórházba került, egy időre pedig a tanítást is abba kellett hagynia.

Jóllehet nem minden esetben okoz ilyen „látványos” problémát a kiégés, a tüneteket mégis érdemes komolyan venni (krónikus fáradtság, alvászavar, depresszió, szexuális zavarok, pszichoszomatikus betegségek, motiváció hiánya, cinizmus a kliensek és a kollégák irányában, teljesítménycsökkenés).

A szindróma leginkább a segítő szakmákban dolgozókat (orvos, ápolónő, pedagógus, lelkész) fenyegeti, de más területeken is jelen van. Olyannyira, hogy az ENSZ Világegészségügyi Szervezete (WHO) szerint a burn out 2030-ra első helyen fog állni a leghalálosabb betegségek között, megelőzve a szívinfarktust és az AIDS-et is.

Bár Nyugaton egyre inkább számolnak a kiégéssel – az összes munkavállalóra vetítve – Nagy-Britanniában 4 millió, az USA-ban pedig 550 millió munkanap vész el évente a munkastressz miatt. Nem véletlen, hogy minden dollár, amit munkastressz-prevencióra költenek, öt dollár megtakarítást eredményez.

Szakértők szerint azok vannak leginkább veszélyben, akik hosszú időn át emberekre irányuló, állandó koncentrálást és érzelmi igénybevételt követelő munkát végeznek, miközben nem túl gyakran számíthatnak látványos eredményekre. Növeli a rizikót többek között, ha az illető depresszív alkat, anyagilag nem becsülik meg, és még csak visszajelzést sem kap a főnökeitől, vagy például rossz munkaszervezetben kénytelen dolgozni.

Illés-fáradtság

A munka világában a kiégés egyet jelent a kevésbé terhelhetőséggel, amit nem szívesen vállalnak fel az emberek a létbizonytalanság és az egyre nagyobb teljesítménykényszer alkotta prés alatt, hiszen előfordulhat, hogy azonnal öten ugranak a megüresedett helyre. Mivel a munka és az élet hozta kihívások szinte szünet nélkül megkövetelik a multifunkciós agyműködést és a gyors reakciókat, hosszú távon ez igen erősen igénybe veszi az agyat, ami előbb-utóbb bedobja a törölközőt – írja összeállításában a Der Spiegel.

A cikk hangsúlyozza: az ember képtelen volna életben maradni egy bizonyos fokú stressz nélkül. A lelki nyomás ugyanis megtanítja a testet és a lelket arra, hogy veszélyhelyzetben gyorsan reagáljon. Ezzel egyetlen gond van: ezeket a képességeket elsődlegesen élet-halál kérdésekben kellene használni, nem pedig éjjel-nappal, a nap nagy részében. Mivel azonban az élethelyzetek megkövetelik, az ember folyamatos riadókészültségben van, ami álmatlansághoz, túlfeszítettséghez, feledékenységhez, gyengülő immuntevékenységhez, majd teljes kimerüléshez vezet.

A lap által megkérdezett szakértő, Isabella Heuser, a berlini Charité állami kutatóközpont vezetője szerint „nem minden depresszió jár együtt kiégéssel, de minden kiégés együtt jár valamilyen depresszióval”. A depresszió évezredek óta ismert állapot, még az Ószövetségben is feltűnik, amikor Illés prófétáról a Biblia a kimerülés szindróma tüneteit sorolja fel: kétségbeesés, folyamatos mély alvás és halálvágy – a német szaknyelvben éppen emiatt a depressziót sokáig „Illés-fáradtságnak” nevezték.

A globalizáció idején azonban a gyorsaság, a maximális rugalmasság és a folyamatos rendelkezésre állás általános normákká váltak. A modern kor munkavállalója az okostelefonjával alszik, ugyanis a körülötte rohanó világ egyre inkább kicsúszik az irányítása alól, a döntéseket a feje felett hozzák, és nyilván minden perc számít. A túlóra sem úgy van már, mint régen – a csillagos egekbe (vagy nálunk maximum a plafonig) nyúló fizetések fejében ugyanis alap elvárás, hogy az ember mindig készen álljon, ha a főnöke berendeli az irodába. Így a korábban egymástól világosan elkülöníthető munka- és szabadidő egyensúlya teljesen megbomlott. A modern munkavállalót egyszerűen soha nem hagyja el az érzés, hogy állandóan a cég rendelkezésére kell állnia.

Johannes Siegrist orvos-szociológus tizenöt éve kutatja a lelki kimerülés okait. Úgy véli, hogy ha a munkavállalót a munkahelyén folyamatosan túlterhelik, és nem ennek megfelelően díjazzák vagy jutalmazzák, az öt éven belül 70 százalékra növeli annak esélyét, hogy az illető depressziós lesz. Ennek ellenére gyakoriak az olyan szituációk, ahol egy jól teljesítő részleg éves hozama olyannyira megrészegíti a vállalat vezetését, hogy azonnal tovább emelik a lécet, ám a létszám és a bér változatlan marad. Ekkor aztán borítékolható, hogy az addig legjobban húzó emberek a folyamatos túlterheltségtől vagy kórházba kerülnek, vagy felmondanak. A kórházba kerülés Magyarországon egyelőre még nem igazán jellemző, mivel az emberek a depressziót enyhe elmebetegségnek tartják, és gyakran nem hajlandóak beismerni, hogy ezzel küzdenek. Németországban azonban, ahol a probléma súlyosabban jelentkezik, már akkora a kereslet a terápiára, hogy ha valaki idegösszeomlást kap a túlzott munkahelyi stressztől, akár öt hónapig is a várólistán lehet, mire kap egy szanatóriumi helyet.

Gabriella negyvenes évei elején járó egészségfejlesztő, aki tréningjei során a burn out szindrómáról és annak kezeléséről is beszél hallgatóinak. Az interjú tizedik percében vallja be, hogy ő maga is küzd a kiégés ellen. „Amikor keményen dolgozol, de azt még szavakban sem becsülik meg a munkahelyeden, és közben azért küzdesz, hogy a gázszámlát ki bírd fizetni, meg a gyerekednek legyen mit ennie, akkor könnyű kiégni” – avat be magánéletébe, megjegyezve, hogy éppen azon gondolkozik, mi lenne, ha külföldön kezdene új életet. Tréningjein szerzett tapasztalatai alapján a szakember azt mondja, az utóbbi években az anyagi gondok és a megélhetésért folytatott, stresszel teli küzdelem minden eddiginél jobban erősíti a kiégést – amit a legtöbb érintett még mindig nem ismer fel, és így azt sem tudja, hogy miként lehet megelőzni és kezelni. „Amikor a tüneteket sorolom, sokszor csak mély csönd a válasz, de az is rendszeres, hogy a csoporton belül valaki elsírja magát” – említi meg a szakember, akinek ugyanakkor meggyőződése, hogy a lelki kimerülést le lehet győzni. A legfontosabb szerinte az önismeret: tudnunk kell, hogy mi az, ami feltölt, kikapcsol bennünket – egy jó séta, az olvasás vagy éppen az alkotás –, és ezekre a munkaidőn kívül hangsúlyt kell(ene) tennünk. Azt is hangsúlyozza, hogy a stresszoldást tudatosan kell alkalmazni, vagyis semmiképpen nem az üres időtöltés, a „punnyadás” segít legyőzni a kiégést. „Nekem például nagyon bevált a futás. Nem azért csinálom, mert szeretem, hanem azért, mert közben átgondolom a dolgaimat, és felfrissítem a szervezetemet is” – mondta példaként.

Egy másik módszer, amit maga is használ a kiégés ellen, az úgynevezett „boldogságolimpia”. „Minden nap fel kell írni egy papírlapra, hogy milyen jó dolog történt velünk, minek örülhetünk: például, hogy itt a tavasz, beszélgettünk egy jót, vagy sikerült segítenünk valakinek. Ha nemcsak végiggondoljuk, hanem fel is jegyezzük ezeket, akkor jobban rá vagyunk kényszerítve, hogy a jóra fókuszáljunk. Ráadásul a feljegyzéseink visszanézhetők, így hosszabb távon is bizonyíthatjuk magunknak, hogy velünk nem csak rossz történik, nem mi vagyunk a legszerencsétlenebb emberek a világon” – magyarázza Gabriella. Hasznos módszer az is, ha a családban vagy kollégák egymás között elismerik a másik jó tulajdonságait. „Egyszer a tinédzser fiam nagyon megharagudott rám, hozzám se akart szólni. Egy papírlapra felírtam, hogy mi az, amit szeretek benne, és odaadtam neki. Nem azonnal, de végül is kijött a szobájából, megölelt, és sírva közölte, hogy szeret” – illusztrálta az elmondottakat szintén egy személyes példával Gabriella.

Mókuskerékverseny

Nagy kérdés az is, hogy miért bírják egyesek jobban a mókuskereket, mint mások. Dirk Hellkammer, a Trieri Egyetem pszichobiológusa szerint a gének mellett az sem mindegy, hogy a gyermek idegrendszerének kialakulásakor az anya mekkora stressznek van kitéve. Minél hamarabb beindul a hormonális riasztórendszer a gyermekben, annál valószínűbb, hogy sokkal érzékenyebb lesz a tartós igénybevételre.

Más kutatók viszont rámutatnak: nem csak biokémiai adottságoktól függ, hogy ki mennyire „bírja a gyűrődést”. Aaron Antonovsky szociológus elmélete szerint, ha valaki úgynevezett koherens személyiség, akkor nagyobb védettséget élvez a kiégéssel szemben. Az ilyen ember szerint a világ megismerhető, és a megfelelő nyitottság, kíváncsiság is megvan benne ehhez; továbbá a világot változtathatónak, befolyásolhatónak tartja, nemcsak a cselekedetei, hanem a gondolatai vagy akár az imái által is; harmadszor pedig értelemmel teli világot lát maga körül, amelyben neki is megvan a fontos szerepe és helye.

Az elmélet persze mindig könnyebb, mint a gyakorlat. Ahhoz, hogy ezt az „idealizmust” fenn lehessen tartani, gyakran külső segítségre is szükség van – különösen, ha érzelmileg-mentálisan megterhelő munkát végez valaki. Ezért Magyarországon is szükség lenne arra, hogy a Nyugaton általános gyakorlatnak számító hivatássegítés (szupervízió) beépüljön az egészségügyi-szociális rendszerbe. Ennek keretében a segítőn is segítenek: az illető egy hozzáértő személlyel megoszthatja a problémáit, ami hozzájárul azok feldolgozásához.

Ha erre nincs is módja mindenkinek, a szakemberek általános javaslatait érdemes megszívlelni: sport, sok mozgás, ami semlegesíti a túlzott stresszhormontermelést; stabil családi és baráti kapcsolatok; és egyensúly a pihenés és a munka között. Nem árt az sem, ha éjszakára, vagy akár egész hétvégére kikapcsoljuk a mobiltelefont, és nem olvassuk el óránként az érkező e-maileket. Gyakran azonban teljes irányváltásra van szükség – ugyanis mindenkinek csak egy élete van.