2011. május 2., hétfő



A megoldás: a diplomák kötelező megújítása
2011. május 02.

A Felsőoktatási és Tudományos Tanács szerint a felsőoktatás demográfiai problémáinak megoldására az ott szerzett bizonyítványokat és tudást bizonyos időközönként kötelezően meg kellene újítani. A szervezet elemzése szerint még az idén elindítanák a felsőoktatási intézmények második integrációs hullámát.

A pesszimista forgatókönyv szerint a jelentkezők száma 2016-2017-re nem haladja majd meg a 100 ezret, míg az optimista változat szerint nem csökken 100 ezer alá, a mesterképzés, a felsőfokú szakképzés és a nem nappali képzésben részesülők aránynövekedése miatt. A realista forgatókönyv szerint a felvételizők aránya a 2010-es 140 ezernél legalább 25 százalékkal lehet majd alacsonyabb.

Ebből következően a legambiciózusabb célkitűzés a hallgatószám szinten tartása lehet, és elsődleges feladat a felnőttképzés és a hasonló rövid részképzések becsatornázása a felsőoktatási képzésekbe. Ha a belépők számát 30-35 százalékkal csökkentik, mintegy 30-35 ezerre, akkor 2015-ig 6-7 milliárd forintos normatíva-csökkenéssel lehet számolni, ami várhatóan ezen a szinten is marad.

A Felsőoktatási és Tudományos Tanács szerint a felsőoktatási intézmények demográfiai problémáira megoldást jelenthet az a javaslatuk, hogy a felsőoktatásban szerzett bizonyítványokat, illetve tudást bizonyos időszakonként kötelező legyen megújítani, azaz kötelező legyen részt venni bizonyos idejű, nagyjából féléves szakmai továbbképzésen, amelynek költségeit részben a munkáltató, részben a beiskolázott felnőtt viselné. Ennek a képzési résznek a diplomaszerzéstől számítva 10, illetve 15 éven belül meg kellene történnie, és újabb tíz év után ismét kötelező lenne a részvétel.

Hozzátették: minél nagyobb számban kell bevonni a külföldi hallgatókat, és meg kell nyitni a kapukat a keletről, délről és a szomszédos országokból érkező hallgatók előtt. Ehhez minimálisan össze kell hangolni a határon túli intézményekkel a magyar felsőoktatási intézmények profilját.




Szabó Gergő



Nincsenek megjegyzések: