Diplomás utcaseprők, avagy az orvosok

fizetéséről

Az elmúlt pár napban a magyar egészségügy szomorújátékának újabb szép mozzanataival találkoztam. A sort a Magyar Nemzet egyik munkatársa kezdte, aki azon tűnődött, az orvosok "miért értek ily hirtelen türelmük végére, hiszen az elmúlt hatvanöt évben semmivel sem bántak jobban velük". A cikk amúgy szép példája a tájékozódás nélkül megírt értékítéletnek, de azért megér egy ugróhivatkozást (höhö).

A másik, jóval nagyobb nyilvánosságot kapott hír az volt, hogy a főváros havi 120 ezres bruttó bérért keres utcaseprőket: ez annyi, mint egy rezidens orvos bruttó fizetése. Nem csoda, hogy a Rezidens Szövetség azt fontolgatta, jelentkezni fognak az utcaseprői állásokra, persze lehetőleg tv-kamerák kereszttüzében.

Érdekes, és nem csak az egészségügyben dolgozók, hanem az ország lakosságának lelkiállapotára utal az az adat, mely szerint a felnőtt magyar lakosság hatoda gondolkodik külföldi munkavállaláson vagy végleges kitelepülésen: húsz éve nem volt ilyen magas az elmenni akarók aránya.

A magyar egészségügy helyzete, vagy a ránk, orvosokra közvetlenebbül vonatkozó elvándorlás persze összetettebb kérdés annál, mint amit egy szokásos fekete-fehér, "Orbán Jó - gyurcsány rossz" ill. "Gyurcsány Jó - orbán rossz" cikkecskében ki lehet fejteni a fizetett pártsajtóban. Ha a MNO cikkét jegyző újságíró veszi a fáradtságot és végigböngészi saját lapját, akkor egész oldalas cikkeket találhat mértéktartó orvosoktól (nem Éger Istvánra gondolok, hanem szakmájukban nagyot alkotó szakorvosokra), akik évek óta mondják, hogy egyre romlik a helyzet, és egyszer töréspontra jut az egészségügy. Ezen cikkek jó részét még akkor írták, amikor a MNO ellenzéki lapnak számított, így akkor érthető örömmel közölték őket. Mindenesetre annyi már ezekből a cikkekből is leszűrhető, hogy a mostani elvándorlási hullám nem előzmények nélkül alakult ki. A lehetőségek nőttek meg relatíve hirtelen (munkavállalás egyszerűsödése Nyugaton, ezzel párhuzamosan ugyanott nővér-, és orvoshiány).Aki elolvassa, amit a rezidensek mondanak, azt is észreveheti, hogy nem nyugati fizetéseket akarnak, egy németországi fizetés kb. negyede (!) már elég lenne, hogy ne menjenek el annyian. Szóval ez nem a pénzéhesség, még mindig nem.

Amiről kevesebb szó esik, és szerintem legalább olyan fontos, az a társadalmi megbecsültség, és a társadalmi közeg. Egyre többen azért (is) mennek el, mert elegük van a magyar társadalom egyre nagyobb rétegeire jellemző primitívségből, egymás folytonos lealázásából, a sunyiságból, az "okosba" megoldásokból. Sőt, ennek eü-i vetületéből, a hálapénzből is. Nem akarnak élni és gyereket nevelni egy olyan környezetben, ami az ún. "hagyományos" értékeket nem képes megőrizni, sőt láthatóan a saját meggyőződését is képes eldobni kevés haszonért cserébe. Ide kívánkozik annak a másik MNO-s szerzőnek az esete, aki nagymagyarként szlovák rendszámú autóval közlekedett, megjegyzem olyannal, ami munkahelyemen a főorvos lehetőségeit is meghaladja.

A MNO-cikk írója azt is sérelmezte, hogy a vizitdíj ellen nem volt mozgalom, bezzeg most egyszerre sürgős lett az orvosoknak. Az állítás első felét illetően tényszerűen igaza van. Nem volt még egy árva "le a vizitdíjjal" FB-oldal sem. De ha utánajárt volna (újságírónál ez régebben szokás volt), azt találta volna, hogy a szakmai lapoktól és fórumoktól a nyilvánosság nyomtatott és elektronikus formáin át számos helyen tiltakoztunk a vizitdíj ellen (mint önmagában értelmetlen, az eü. számára plusz forrást nem, adminisztrációs terhet viszont annál inkább jelentő dolog ellen).

További, gyakran hangoztatott érv az orvosokkal kapcsolatban, hogy nem a rászorulókkal törődnek, csak a saját boldogulásuk érdekli őket, ill. az is, hogy hol marad a hazaszeretet. Ez szerintem nem más, mint a színtiszta demagógia. Az orvosok többsége ma is hálapénz nélkül látja el a betegeket, ill. egyértelmű, hogy a betegek többsége nem ad hálapénzt (szerencsére; a levezetést l. itt). Az orvosoknak nem a rászorulókkal van vitájuk. De egyre többen érzik úgy, hogy ilyen társadalmi környezetben, ilyen megterheléssel és felelősséggel járó munkát végezni nem éri meg, mert tönkreteszi egészségüket, családi kapcsolataikat, hogy olyan kétes fogalmakról, mint önmegvalósítás, személyes boldogság, harmonikus munkakörnyezet már ne is szóljak.

Az orvos-elvándorlás nem a hazaszeretet vagy hivatástudat hiánya. Ha az lenne, már feleennyi orvos sem lenne itthon.

http://drmorcz.blog.hu

KOMMENTEK:

Hiába, mert mi ezt mind tudjuk, leszámítva pár teljesen idióta ilyen-olyan pártbuzit. Tudjuk. Ráadásul, rég túl kellett volna már lépnünk azon, hogy magyarázkodjunk a minket gyűlölőknek. Nem kell, hogy megértsék, miért lép le az értelmesebbek serege az országból. Nem kell, hogy megbocsássanak nekünk. Valójában semmi közünk hozzájuk. Az az 1500 ember, akivel én foglalkozom, mindezzel tisztában van. És eszük ágában sincs sem gyűlölni, sem elüldözni, sem kritizálni. Együtt próbálunk meg felszínen maradni. Ha mégis elmennék, azt is megértenék. De nem követelőznek. Akik minket gyűlölnek, azok olyan orvosokkal találkoztak, akik esetleg alapot adtak minderre.

Ebben semmi új nincsen. 1983-ban az Orsz. Korányiban dolgoztam és készültem a tüdőgyógyász szakvizsgára. (13 év orvosi gyakorlat, felsőfokú nyelvvizsga és belgy. szakvizsga birtokában) Fizetésem kb 5.000 Ft/hó volt. Egyik d.u. egy pleuritis tbc.-s, 20 év körüli fiatal szemétszállítót vettem fel. Beszélgettünk: az ő fizetése 10.000 Ft/hó volt. A Korányiban annyi parát sem kerestem, amennyi a benzinre elég lett volna! (Csak azért engedhettem meg a második szakvizsga luxusát, mert előzőleg két évig külföldön a hazai fizetés 8-10 szereséért dolgoztam.) Ami hab a tortán: mivel 16 óra körül érkezett, még én vettem fel, adminisztrálás, vizsgálat, átvilágítás után thoracocentesist végeztem és így csak 18.00-kor tudtam elindulni lányomért az óvódába. 18.30-ra értem oda, a gyermek sírt, az óvónő pattogott, mert már lejárt a munkaideje. Az nem érdekelte, hogy miért is késtem....