2011. május 20., péntek


Nyomorgó tanárok, nyomorgó orvosok

országa lettünk - Íme a számok

2011. május 20.

Több tízezer forinttal csökkentek a nettó átlagbérek a közszférában. Az egészségügyben dolgozók 22 ezer, az oktatásban alkalmazottak pedig 16 ezer forinttal vihettek kevesebbet haza. Hiába az ígéret, semmit nem ért a bérkompenzáció.

Nem sikerült a tavalyi szinten tartani a nettó kereseteket a közszférában. A KSH által közölt adatok szerint a közigazgatásban, védelemben, társadalombiztosításban dolgozók átlagosan 11 ezer forinttal kevesebbet vittek haza az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor.

Az oktatásban dolgozók nettó átlagfizetése 16 ezer forinttal csökkent. Igaz ez akkor is, ha csak a szellemi foglalkozásúakat nézzük meg. A tanárok a tavalyi első negyedévben átlagosan nettó 152 618 forintot kaptak, most pedig csak 136 844 forintot.

Kriminális a helyzet az egészségügyben

Az egészségügyben dolgozók helyzete még siralmasabb. A már eleve is alacsony keresetük egy év alatt drasztikusan csökkent. A KSH adatai szerint 2010. első negyedévében még 130 146 forint volt a havi átlagbér ebben a szektorban, egy évvel később pedig mindössze 118 118 forint. Az ágazatban alkalmazott szellemi foglalkozásúak tavaly ilyenkor még 140 ezer forintot kaptak kézhez, most viszont már csak 127 ezret.

A közszférában január-márciusban összességében 8,9 százalékkal csökkentek a bruttó átlagbérek. A visszaesés abból is adódik, hogy tavaly januárban és márciusban eseti kereset-kiegészítést kaptak a közalkalmazottak, köztisztviselők. Ezt a visszaesést mindössze 1,1 százalékkal ellentételezte a bérkompenzáció. Ezzel szemben a versenyszférában átlagosan 5,8 százalékkal nőttek a bruttó bérek.

Nettó átlagkeresetek alakulása (forrás: Központi Statisztikai Hivatal):

Ágazatok 2010. I-III. hó 2011. I-III. hó
Humánegészségügy 130 146 118 118
Szociális ellátás 94 851 91 578
Oktatás 142 429 126 295
Közig., véd., tb. 167 173 155 958
Pénzügy, biztosítás 249 547 320 457
Info,kommunikáció 211 444 258 862
Építőipar 104 373 104 767
Vendéglátás 92 252 88 712

A bankárok vígan élik az életüket

Gazdasági válság, bankadó ide vagy oda, a pénzügyi, biztosítási szektorban márciusban jól megnyomták a ceruzát a béremelésekkor. Az első két hónapban 451 900 forint volt ebben a szektorban a bruttó átlagfizetés, ami 3,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A január-márciusi időszakban viszont már 500 199 forintra nőtt a bruttó átlagbér, ami 14 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában rögzített értéket.

Az elmúlt hónapban mért adatok szerint a pénzügyesek havi nettó átlagkeresete 34 ezer forinttal volt magasabb, mint tavaly az első két hónapban. Most viszont már 71 ezer forinttal többet, átlagosan nettó 320 ezer forintot vittek haza.

Agyonvágta az alacsonyabb béreket az új adótábla

Mindez jól modellezi, hogy az idei adószabályok egyértelműen a magasabb keresetűeknek kedveznek. Még a 4 százalékos várható infláció mértékével megegyező béremelés mellett is csökken a nettó fizetésük azoknak, akik bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresnek. Márpedig szakértők szerint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók 80 százaléka ez alatt a bérszint alatt van.

Szerző: Dutka Noémi


Forrás: Pénzcentrum



Nincsenek megjegyzések: