Főorvos úr, a maga szívét

ki műti majd?

Michnai Attila

2011.05.08.

Fizetésemelésért sarcolják a kormányt a kisdoktorok, pedig a szükséges pénz, becslések szerint évi 100 milliárd ott van a kezük ügyében. Paraszolvencia formájában, a nagydoktorok zsebében...

A rezidensszövetség panaszkodó elnökének természetesen igaza van, hat-hét, vagy még több, kemény tanulással töltött egyetemi év után a nettó nyolcvanezres fizetés valóban arcpirítóan kevés. Hiszen a fővárosban napi öt-, havi százhúsz-százötvenezres nettó kereset alatt már nemigen találni segédmunkást kőműves mellé sem, tehát a legteljesebb mértékben jogos a fiatal doktorok követelése.

Persze, csak egyfelől nézve, hiszen például az átlagban nettó százhúsz-száznyolcvanezer forintos (szintén egyetemi végzettségű) tanár társadalom fizetéséhez képest meg a felmérések szerinti átlagos, a hasi műtétek utáni ötven-, a retina visszahelyezésért „járó" hetven-, és a szülésekért szokásos negyven és háromszázezer forint közé eső összegű paraszolvencia a nagyon is sok. (Állítólag a pszichiátriákon a legkisebb az orvosoknak jutó „zsebpénz", vagyis e vonatkozásban éppen a bolondok lennének a legokosabbak?).

Akkor most hol, kinél az igazság? Hiszen az ország jelenlegi helyzetében az Egészségbiztosítási Alapnak a központi költségvetés majd' tizenegy százalékára tervezett kiadási oldala aligha növelhető, ezt az időnként valóban elkeserítő egyéni sorsú fiatal orvosoknak is be kell látniuk.

Különös tekintettel a maguk kiváló munkaerő piaci pozíciójára, hiszen ők aztán tényleg nem kényszerülnek füstbombákkal, tűzcsapok nyitogatásával, szirénázással színezett, a rendvédelmiek minapi demonstrációjához hasonlókra.

Mert ugyebár az ő helyzetük merőben különbözik a még oly tiszteletre méltó hivatást, mint az akár élete, testi épsége feláldozását is megkívánó rendőrit, tűzoltóit választókétól, hiszen utóbbiak ugyan hol másutt, mint a Magyar Állam keretein belül találnának maguknak elszánásukhoz illő foglalkozást. Ők szegények bizony hiába kötnék úti batyuba a még oly kiváló eredményekről tanúskodó bizonyítványaikat, polgári keretek között legfeljebb csak valamely megalázó, mondjuk az üzleti szarkák elkapására szakosodó bakteri állásra számíthatnak.

Bezzeg nem úgy a lázongó, zömében közpénzből kitanított fiatal orvosok, akikért két kézzel kapdosnak nyugaton, hogy a régi rend sugallta ígéretet ne is említsük, miszerint „ti is lesztek majd fődoktorok, csak várjátok ki türelemmel a sorotokat".

Ők meg azt mondják, hogy majd bolondok lesznek várni egy percet is, hiszen a régi, zsebbe dugdosott pénzeken alapuló rend még Rákosi pajtás alatt történt kialakításához, annak fenntartásához szorosan hozzá tartoztak a hermetikusan lezárt, ám mára már tovatűnt országhatárok. Itt ma már egy új világ van, Európai Unió, kedves főorvos uraink és bátyáink, ezért ha nem lesz nekünk munkánkhoz méltó osztás itt és most, megyünk bíz' világgá.

Szóval, nem kívánva kisebbíteni az éppen aktuális kormányzat felelősségét a tárgyban, de ha az egészségügyi rendszeren belüli, fekete és fehér pénzek áramlásának rendjét saját körein belül is nem rendezi maga a szakma, rövid idő, és megnézheti magát. Na meg persze akár műtheti is alkalom adtán, az elüldözött méltó utódok híján.