Értelmetlen tervezettség

Kampis György

a tudomány doktora

egyetemi tanár, ELTE

fellow, Collegium Budapest

Írásom a kreácionizmus és a tudomány viszonyával, ezen belül is az „új kreácionizmusként” emlegetett értelmes tervezettséggel (intelligent design – ID) foglalkozik, továbbá azzal, hogy mit tehet a tudomány (az ésszerű vita vagy társadalmi cselekvés révén) a tisztánlátás érdekében. A következők végiggondolását javaslom legelőször. Biztosak vagyunk-e az evolúcióban? Biztosak vagyunk. Tudjuk-e, hogyan ment végbe az evolúció? Nem tudjuk. Tudjuk-e igazolni az evolúciót? Nem tudjuk. Tudjuk-e cáfolni az alternatív felvetéseket? Legalábbis a többségüket nem tudjuk. Akkor hát miért hiszünk mégis az evolúcióban (és egyáltalán, miért hiszünk a tudományban)?

Az evolúcióelmélet (és gyakorlatibb alátámasztásai, a paleontológiától a molekuláris genetikán át az egyedfejlődésig és biogeográfiáig) hatalmas empirikus anyagot halmozott föl. Sokszorosan bebizonyosodott, hogy ezt az anyagot csak egyféleképp lehet értelmesen elrendezni – nevezetesen, a leszármazással való módosulás, vagyis a darwini értelemben vett evolúció révén. Ezért lehetünk biztosak abban, hogy az evolúció valóban megtörtént, és ennek révén pillanthatjuk meg számos jól kivehető részletét. De hogy pontosan hogyan történt mindez, hogy mi benne a szerepe a különböző ismert (vagy ma még felfedezésre váró) mechanizmusoknak, az természetesen legalábbis részben nyitott kérdés (különben nem is volna szükség kutatásra és kutatókra).

Visszatérve, nekem úgy tűnik, hogy a fenti nyitó kérdések, főleg az utolsóként említett körül van a mai kreácionizmus-viták kulcspontja. Ezek a kérdések ugyanakkor nyilvánvalóan nemcsak az evolúció kapcsán merülnek fel, hanem mondhatni tipikusak a tudományban. Úgy gondolom tehát, a probléma magva azzal is kapcsolatos, hogy egyáltalán értjük-e a tudományt, tudjuk-e, mit várhatunk tőle, ismerjük-e azokat az indokokat, amelyek alapján a tudományt (annak hiányosságai és a mindig fennálló bizonyos mérvű tudatlanságunk ellenére) racionálisan tarthatjuk az elérhető legjobb emberi tudás eszközének? Más szóval, értjük-e, hogy a tudomány (Winston Churchill híres mondatát kölcsönvéve) olyan, mint a demokrácia, ami rettenetesen rosszul működik, csakhogy az összes többi alternatíva sokkal rosszabb nála? Mindez természetesen az evolúcióelméletre még fokozottabban áll.

Először általános módszertani kérdésekről fogok beszélni, utána néhány, az evolúciót (és az értelmes tervezettséget) közelebbről érintő részletről

.

Az igazolás kérdése

A tudományban az igazolás lehetetlen, de nem is kívánatos. Ugyanis éppen ezzel hoznánk függő helyzetbe a tudást olyan, tovább már nem vizsgált axiómáktól és posztulátumoktól, amelyek létét a tudomány módszertanilag nem ismeri el. A tudomány mindent meg kíván vizsgálni, nem kíván valami másra hivatkozva létezni. Úgy érvelni tehát (mint azt az ID-oldalon sokan teszik), hogy az evolúcióelmélet „nem bizonyított” (mert csak egy teória, ahogy mondják), ez alapvető félreértést jelent. A tudományban semmi sem bizonyított, és nem is lehet az, a tudomány egyszerűen nem a bizonyításon keresztül működik – hanem a bizonyítékokon keresztül. Ez roppant kicsinek hangzó, de annál fontosabb, sőt meghatározó különbség. A bizonyítékok elégséges alapot szolgáltatnak, nem pedig logikai értelemben vett igazolást. Sok bizonyíték együtt minden ésszerű kételyt el tud oszlatni, még akkor is, ha semmilyen, az utóbbi értelemben vett „bizonyítás” nincs a kezünkben.

Egy másik közkeletű tévedéssel is érdemes ezen a ponton foglalkozni, nevezetesen azzal, hogy lévén a tudomány materialista, így „eleve” kizár mindent, ami abba a nézetrendszerbe nem illik bele. Természetesen az egyéni tudós lehet valamilyen meggyőződés rabja, ez nem különösebben érdekes. De a tudomány egésze, és ezt fontos hangsúlyozni, egy olyan (voltaképpen szintén evolúciós) önkorrekciós mód révén működik, amelynek keretében bármit kész revideálni – bár egy kicsi igazság persze van azért abban, hogy bizonyos korlátokat nem akarunk átlépni. Úgyhogy mindezt a maga módján teszi: a tudomány számára a természet fogalma mindazt takarja, ami egyáltalán vizsgálható (ezt módszertani naturalizmusnak nevezik). Mindez egyszerre korlát és szabadság. Ezért viszont értelmetlen arról beszélni, ahogy a kritikusok közül többen teszik, hogy a tudomány a „természetfölöttit nem fogadja el”. A tudománytörténet éppen azt mutatja, hogy a tudomány anyagnak azt tekinti, amit fel kell tételezni a megfigyelhető jelenségek magyarázatához, ennek megfelelően a tudomány természet- és anyagképe folyamatosan változik, nincs „alatta” és „fölötte”. Önellentmondás arra hivatkozni, hogy valami „túl” legyen ezen, mert ha az a valami egyáltalán létezik és észlelhető, akkor az a tudomány tárgya. A tudomány változó és változékony, hajlékony, nem pedig valami ősi, merev kövület. Magyarul, előítélet az, hogy a tudomány előítéletes (bár a tudós egyénileg lehet). Másfelől, ami nem vizsgálható – nos, az nem vizsgálható; de akkor azt a tudomány nem tagadja, hanem nem is érdeklődik iránta.

Mindez együtt igen lényeges: egy tőről fakad ugyanis az, hogy a tudomány nem hisz a bizonyításban, vagyis a vallási tanokkal ellentétben nem apodiktikus, és hogy opportunista, azaz „állandóan változtatja a véleményét mindenről”. Éppen az teremti meg a mindig nyílt tudományos vizsgálódás esélyét, hogy nem törekszünk végleges definíciókra, hogy a tudomány nem deduktív (valamilyen kiindulást kibontó), hanem induktív (valamit felépítő), hogy nem fentről lefele halad, valaminek a kifejtésével, hanem lentről felfelé, egy bizonytalan és visszalépésektől sem mentes építkezéssel.

Az, hogy a tudomány ilyen, több dolgot jelent: egyrészt, ami tudomány akar lenni (és az ID azt állítja magáról, hogy tudomány akar lenni) az maga is ilyen kell legyen, vagy soha nem lesz belőle tudomány. Másrészt, az ID (és más tudománykritikák) részéről az az igény, hogy a tudomány „rakja rendbe a saját alapjait”, és igazolja állításait, mindent felforgató félreértés. A tudományt (és ennek részeként az evolúcióelméletet) nem a megalapozás és igazolás, hanem az egymást kölcsönösen támogató bizonyítékok hálójának szakítószilárdsága tartja egybe (ennek megfelelően, aki az evolúciót cáfolni akarja, annak nem egyetlen kiragadott láncszemet, hanem szinte az egész hálót szét kell szakítania).

A cáfolhatatlanság

A dolog fordítottja is érdekes. A tudomány szemében nemcsak a végső igazolás érdektelen és értéktelen, de a cáfolhatatlanság sem számít érdemnek. Ugyanis, Descartes óta minden filozófus tudja, hogy nem lehet cáfolni azt az igencsak különös állítást, hogy a külső világ esetleg pusztán illúzió. Ezért aztán minden filozófus, ugyancsak Descartes óta, azt is tudja, hogy egy állításban nem kell hinnünk csupán azért, mert azt nem lehet cáfolni. Senki sem hisz komolyan abban, hogy a fejünkön kívüli világ nem létezik. Ugyanúgy nem hiszünk abban sem, hogy a Hold nincs ott, amikor senki sem nézi és így tovább. Mindez nem cáfolható, mégsem veszi senki komolyan.

A tudományos vélekedés alapja nem az efféle cáfolhatatlanság, hanem a kritikusan értékelt, módszeresen szerzett tapasztalat. A gyakorlatban persze a tudomány (ismét csak) opportunista, nagyon sok nem megfigyelhető, közvetlenül nem tapasztalható dolog is szerepel a tudományos elméletekben, ezeknek azonban ugyanúgy megvan a maguk létjogosultsága, hiszen a következményeiken keresztül ismerjük, és a tudásegészben elfoglalt helyük alapján biztosítjuk a létüket. Ilyenek bizonyos elemi részecskék is, de talán érdemes emlékeztetni rá, hogy egészen „nemrégig” ilyenek voltak a gének – hatvan éve találták csak meg a módját, hogy közvetlenül (DNS-szakaszokként) azonosítsuk őket. Holott másfélszáz éve, Gregor Mendel óta tudtunk a létezésükről, sőt Thomas Hunt Morgan óta a kromoszómákkal való kapcsolatukról. Kutatók egész generációi lehettek biztosak a génekben anélkül, hogy valaki is látta volna őket. Az evolúcióval kapcsolatban is az a helyzet, hogy jó néhány olyan dolgot tudunk vagy sejtünk, amit nem lehet (most vagy egyáltalán) közvetlenül megtapasztalni, de ettől ezek nem lesznek kevésbé valóságosak. Ilyenek az átmeneti formák, éppúgy, mint a nagyléptékű fajkeletkezés (az egész szervek kialakulása) – ilyesmit a természetben az emberiség életidejében valószínűleg nem lehet reálisan közvetlenül vizsgálni, már csak az időléptékek miatt sem. Ettől azonban nem lesz jottányival sem valódibb a sok légbőlkapott és gomba módra szaporodó cáfolhatatlan alternatív feltevés (amiket jól parodizál a „Flying Spaghetti Monster” [Repülő Spagettiszörny], az a képzeletbeli lény, aki – és ez persze ugyancsak cáfolhatatlan, még ha csak egy idétlen vicc is – az életet megteremtette, de aztán huss, elrepült).

Az ID többnyire ugyanilyen cáfolhatatlan légvárakat épít az intelligens tervezőre hivatkozva (hogyan lehetne ugyanis cáfolni egy ilyennek a feltételezését?), és azt várja tőlünk, hogy higgyük igaznak ezeket azon az alapon, hogy cáfolhatatlanok („tehát biztosak”), miközben a közvetetten megismerhető jelenségekről való közvetlen tudásunk hiányát a jelenségek cáfolatának állítja be. A fentiek alapján látjuk, hogy mindkét lépés téves, az egész csak bűvészkedés.

Ha nem vitatjuk el az ID és más kreácionista mozgalmak követői többségének jóhiszeműségét, akkor azt kell gondoljuk, hogy nagyfokú ismerethiánnyal állunk itt szemben a tudomány szándékai, elvei és módszerei tekintetében. Ezt nem lehet feloldani a tények részletes vitatásával, ezért alapvetően elhibázottnak tarthatjuk, hogy az ID összes ellenérve a maga konkrét szintjén (a szem kialakulása, az egysejtű ostora stb.) kerüljön tárgyalásra. Először arra kell rámutatni, hogy az egész módszer más.

A tudomány halad

További tapasztalat, hogy az evolúció ellenzői sokszor részben a 19. századi, részben az ötven évvel ezelőtti tudományból informálódnak. Hazai példákkal élve, többször hallottam Ernst Haeckelt csalással vádolni, és hogy ezért nem is volna igaz, hogy az egyedfejlődésben látni lehet a törzsfejlődést. Utóbbit fogalmazza meg Haeckel „biogenetikus alaptörvénye” 1866-ból – de hát valljuk be, ez a „törvény” olyan, mint a 19. századi tudomány általában, zseniális a maga korában, de pontatlan és kínosan avítt a ma szempontjából.

Nem kell azonban a régiekkel vitatkozni. Ami Haeckelt illeti, nem az a lényeges kérdés, csalt-e vagy sem (Rudolph Virchow és Ludwig Rütimeyer óta erről rengeteget írtak), hanem meg kell venni Lennart Nilsson (2004) színes fotóalbumát a méhben fejlődő magzatokról, vagy elmenni egy modern orvosi múzeumba, hogy lássuk az emberi embrió kopoltyúíveit (jellemzőnek tartom egyébként, hogy egy ID-vitán, ahol Haeckel neve felmerült, nem arattam nagy sikert ezzel a javaslatommal). Ma nemcsak ilyen-olyan leírásokból tudhatjuk, hogyan megy végbe az embriogenezis, hanem le is lehet fényképezni kiváló minőségben. (Tegyük hozzá, hogy Stephen Jay Gould és különösen az elmúlt évtizedek embriológiai forradalma óta pedig sokkal többet tudunk a részletekről is.)

Egy másik ismert ellenérv az evolúcióval szemben a termodinamikára hivatkozik. Valóban, ötven (vagy inkább hetven) évvel ezelőtt nem tudták, hogy a nyílt rendszerekben nem szükségképpen nő az entrópia – igen ám, de ma már tudjuk. Vajon miért nem tudja ezt (vagy nem akarja tudni) az evolúciókritikus? Állandóan hallani azt is, hogy nincsenek közbülső formák, hogy a kis változásokból nem lehet új szerveket összerakni. Természetesen az eddig megbeszéltek fényében erre az első válasz az kellene legyen: nem baj, ha nem is értjük, hogyan történhetett, más bizonyítékokból akkor is tudjuk, hogy az evolúció mégis megtörtént. De nem kell ilyen óvatosnak lenni, mert ráadásul ma azt is kezdik látni a kutatók, miként mehetett ez végbe. Az ún. homeobox (HOX) gének felfedezése óta, húsz-huszonöt éve megdöbbentő felfedezések sora bizonyítja, hogy egy-egy fejlődési mutáció teljes organizmikus formákat képes átkapcsolni – többségükben életképtelen, néha azonban életképes új „terveket” hozva létre. Nagy port kavart fel például annak felfedezése, hogy a százlábú, féregszerű alakból egyetlen mutációval hozható létre hatlábú, rovarszerű forma (egy újabb összefoglaló Derek Lemons és William McGinnis [2006]). Ma számos hasonló forradalom zajlik az evolúcióbiológián belül. Az evolúció és egyedfejlődés („evo-devo”), a kromoszómán kívüli öröklődés, a hálózatok, a rendszerbiológia és számos más új terület gazdagítja a korábbi képet, alaposan megrázva az életről való gondolkodásunkat. Mindegyik újabb adalékokat szolgáltat arról, hogy az evolúció nemcsak hogy végbement, hanem lassanként megérthető lesz az is, mindez hogyan történt.

Ezekről (és a többi modern dologról) nemigen vesz tudomást az egész ID-mozgalom. Nem mond ennek ellen az a tény, hogy képviselői között vannak biológusok. Egy legendás példa az „irreducibilis komplexitás” (a „tovább nem egyszerűsíthető bonyolultság”), és a kedvelt ábra, az ostoros egysejtű farka – holott erre egy nevezetes, endoszimbiózis alapú magyarázat ismert, amelynek épp az a lényege, amit az ID hívei kifogásolnak. Az endoszimbiózis ugyanis azt jelenti, hogy korábban volt két teljes organizmus (egy nagyobb egysejtű és egy spirochéta baktérium) belső együttélésben egybeolvad. Ma ennek a matematikai részletei is ismertek – és lám, megint elmaradt a csoda, meg lehetett magyarázni valamit, amiről a kreácionisták „bizonyították”, hogy lehetetlen. Mármint, elmarad a csoda, ha a fejlődő tudományt követjük.

Mintha az evolúcióelméletnek nem volna joga fejlődni, az ID hívei jellemzően a régi tudománnyal vitatkoznak. Fontos tehát megérteni (és megértetni): a tudomány lényegéhez tartozik, hogy a hálátlan gyermek viszonyában áll a múltjával – ami belőle megállja a helyét, azt természetesként felhasználjuk, ami viszont a ma szempontjából tarthatatlan vagy (és ez ugyanolyan gyakori) érdektelen, azt könyörtelenül eldobjuk. Az ID-híveken (és bár más okból, a tudománytörténészeken) kívül senkit sem érdekelnek a régi idők megoldatlan problémái.

Eltérő súlyarányok

Ady szerint minálunk a gondolat ellen a gondolat-iszony harcol – de úgy tűnik, hogy valójában ez nem csak nálunk van így. Minduntalan bebizonyosodik, hogy Charles Darwint (vagy a Bibliát) kevesen olvassák, akik arra hivatkoznak, hogy mi van az egyikben vagy a másikban. Sokszor tapasztalható, hogy az evolúció ellenzőinek mindössze két-három mondatuk van az egész témáról, és minden egyéb azok kibontása, következménye. Ám (mint a vitákból kiderül) egyesek azt hiszik, a tudománynak is hasonlóan csak pár mondatnyi „sztorija” van, és hogy ez valamiféle „társasági vita” alapja lehet, olyasmi, amit meg lehet és meg kell beszélni. Sajnos gyakran a laikus is úgy véli, hogy a tudós csak valami közösségi hagyománynak vagy ad hoc ötleteknek a rabja, egy „szöveget” mond el. („Kitaláltak valamit” a tudósok.)

Rásegít erre a mai tudománykritika egy része, amely hitbéli kérdést kíván csinálni a tudományból, az elméleteket néha puszta narratívumként, a kutatást történetalkotó társadalmi folyamatként szemléli. Tudományfilozófusként látom persze mind a kritikai módszer, mind az általa középpontba állított társadalmi tényezők jelentőségét. Ezek segítségével jobban lehet érteni (és talán így szabályozni is) a tudományos kutatást, ami alapvető társadalmi érdek. Azt gondolni azonban, hogy a tudomány „pusztán ennyi”, annyit tesz, mint elfeledkezni a lényegről, vagyis arról, amit egyébként minden kutató tud: hogy a tudomány elsősorban robosztus gyakorlatot jelent, minden más vonása ehhez képest másodlagos jelentőségű.

A tudománnyal és az evolúcióval vitázók jelentős része azonban a tudományos módszerrel feltehetően soha nem találkozott (ami, ha így van, nem biztos, hogy az ő hibája), és így azt sem tudja, hogy egy néhány mondatos tézis („az ember az állatoktól módosulással származik”) mindössze egy összefoglaló cím, nem pedig „maga az elmélet”. E kézirat készítése közben kaptam meg napi postámmal a Wiley Kiadó szép prospektusát Az emberi molekuláris evolúció kézikönyve című, friss, kétkötetes, 1700 oldalas munkáról (Cooper – Kehrer-Sawatzki, 2008). A címlapon egyébként stílszerűen, bár a hagyományos félreértéseknek teret engedve, egy csimpánz és egy ember nézi egymást (köztudott, hogy nem a csimpánztól származunk, hanem vele közös ősöktől, bár az is igaz, hogy – noha néhány évtizede félig komolyan felmerült – legalább nem fordítva van). Csupán a tartalomjegyzék számos oldalt tesz ki. Így szembesülve az egésszel, én is megdöbbentem az egész adatmennyiségtől, és ez még csak az ember, csupán egyetlen faj, és az is csak a molekuláris szinten nézve. Közhely, de igaz, hogy könyvtárakat tölt meg az evolúcióbiológia teljes anyaga, tényekkel, részletekkel, amelyek (ha nem is mindig illenek hézagmentesen, de), együttesen szinte elképzelhetetlen méretű épületet alkotnak. Hogyan lehetne ennek a súlyát egy laikussal megértetni? A kérdés annál is nehezebb, mert ugyanakkor világos, hogy nem a puszta mennyiség, hanem a minőség mennyisége itt az, ami számít.

Másrészt – ugyancsak köznapi példával élve – egy nemrégi, egészségmegőrző témájú tévéműsorban egy nehézkesen fogalmazó, visszavonult élsportoló a zsírsavak jelentőségét taglalta. Valószínűleg fecniből öt perc alatt betanult szöveg volt, önmagában nincs is baj ezzel. Csakhogy az orvos tíz évet tanul ugyanazokért a mondatokért. Az átlagember honnan vegye észre a különbséget? És mi történik, ha nem ugyanazt mondja a médiában nyilatkozó két „szakértő” – az orvos és valaki más?

A társadalmi bizalom

A tudásba vetett bizalom forrása maga a társadalom. Bizalmi források az egyházak, a tudomány intézményei, az oktatási intézmények, az akadémiák és sok más. Az átlagember számára lehetetlen (és megint csak, nem is kívánatos, hiszen a társadalom nem épülhet szorongásra és gyanakvásra) mindig ellenőrizni, vajon igaz-e, amit a közszereplők beszélnek. Mondataik státuszát hitelességük teremti meg, a hitelességüket pedig a mögöttük álló intézmények működésébe vetett bizalom. A beteghez orvost, a házhoz építészt hívunk, mert abban bízunk, hogy szakértelme valóságos, és az adott tárgyban meghaladja a miénket – hiszen majdnem mindannyian laikusok vagyunk majdnem mindenben. Ez a bizalom társadalmilag hagyományozódik át, egyik generációról a másikra, egyik társadalmi körből a többibe. (A tudomány és a társadalom összefüggéséről, a tudás társadalmi hátteréről és előfeltételeiről Polányi Mihály írt híressé vált tanulmányokat.)

A sarlatán vagy a kontár legfőbb ismérve az előbbiek fényében tehát nem is az, hogy mit mond, hanem hogy hiányoznak azok a hitelesítő ismérvei, amik alapján a bizalmat rá kiterjeszthetnénk. Megfordítva, a tudós vagy a teológus szavára azért érdemes figyelni (még ha esetleg nehéz is megérteni vagy elfogadni azt, amit mond), mert mögötte több évszázad hitelesítő szellemi hagyománya van, és mert bízhatunk (ha bízhatunk!) abban, hogy e hitelesítés mechanizmusai kritikus belső viták, vizsgák, tudományos fokozatok, egyebek révén megnyugtatóan működnek.

A társadalmi intézmények ráadásul, noha ez logikailag nem lenne szükségszerű, a közös társadalmi célok és az egymással átfedő érdekek miatt folyamatosan egyeztetnek. Példája ennek, hogy a történelmi egyházak teológiája évszázadok óta gondot fordít a tudomány követésére, és e konfliktusoktól szabdalt folyamat során maga is olyan álláspontokat alakít ki, amely lehetővé teszi, hogy a vallások, a tudomány és a többi társadalmi intézmény együtt lehessenek hitelesek. (E folyamat nem mindig nagyon gyors, de a tudomány sem mindig jeleskedik az új eszmék jelentőségének azonnali felismerésében; mindenesetre pár hete kért bocsánatot Darwintól az anglikán egyház, a katolikus álláspont pedig évtizedek óta, noha változó mértékben és hangsúlyokkal, evolúció-párti). Az evolúcióelmélet és a tudomány laikus vitatása súlyos bizalmi válságot jelent, és az előbbiek szerint, e bizalmi válságnak a tudomány nem az egyetlen és nem is elszigetelt szenvedője

A tudomány presztízse

A társadalmi közeg jobb megértéséhez tudomásul kell vennünk, hogy a tudomány társadalmi tekintélye jelenleg valóban csökken. Nyilván ahhoz, hogy a mai posztindusztriális társadalomban valaki jól megéljen, szinte semmit sem kell tudnia a körülöttünk lévő világról. A tudástársadalom (a mind jobban elhúzó és ugyanakkor szerencsére szélesedő elit) megjelenése mellett a mostani világ a szoros vagy átvitt értelemben vett írástudatlanok társadalma is, és az olló mind szélesebbre nyílik. Mindez (s ugyancsak világjelenség) nem jár párhuzamosan az anyagi elismertség és a társadalmi presztízs párhuzamos alakulásával. Magyarul, nem igaz, hogy a tudós lenne a sikeres, a fuvarozó a sikertelen, a tudós a jómódú, a fuvarozó a szegény. Ez önmagában akár pozitív fejlemény lehet. Mégis, többek között azt eredményezi, hogy a társadalom nem kis részének szemében a tudós társadalmi státusza leértékelődik (amerikai kollégáim évtizedek óta panaszolják, hogy legjobb hallgatóik számos unszolás ellenére nem maradnak a science-ben). A tudós (aki többnyire egyben tanár is) a mai társadalom szemében gyakran rosszul fizetett, elgyötört, marginális figura, aki alkalmatlan rá, hogy modell és tekintély forrása legyen. Mindez együtt arra vezethet, hogy az elfogulatlan kívülálló szemében kételyeket ébresszen magának a tudománynak a fennhatósága iránt is. A kívülálló ugyanis azt tapasztalja, hogy a tudós kiváltságos, hatalmi, sőt bizonyos kontextusokban hatósági helyzetben van, de mi indokolja ezt? Miért ő mondja meg, mit gondoljunk?

A tudománnyal szemben a társadalom (minthogy a kutatás közpénzen folyik) megrendelői szerepben van, de tudatosítani kellene: e szerepből nem következik (és a tudomány autonómiája miatt nem következhet) az igazságkritériumok társadalmi megrendelése a társadalom egésze vagy egyes érdekcsoportok által. Attól, hogy a tudós esetleg (a társadalom más rétegeivel összehasonlítva) sikertelen, a tudomány még nem az – sőt (ugyancsak elcsépelt közhely, de ide kívánkozik), a jelen gazdasági és kulturális jóléte éppen hogy a tudomány folyamatos haladásának köszönhető.

Remélhetjük, hogy marginálisak (és marginalizálhatók) azok a társadalmi csoportok, amelyek szerint a tudós csak lobbista, állami kiváltságok birtokosa, egyfajta hatalomélvező, szemben vele az igazság népi bajnokai, állnak, akiket el akarnak hallgattatni. Hallani ilyen hangokat a vízhajtású autótól kezdve sok lilaság kapcsán, de talán ez nem jelent alapvető kihívást. Az viszont a tudomány számára vészhelyzet volna, ha a társadalom egy növekvő része úgy fogná fel a tudomány egyfajta szolgáltatásként való működését, hogy ennek keretében társadalmilag kívánná meghatározni e szolgáltatás tartalmát is (mintegy azt mondva: „az én nótámat húzzad”). A tudomány autonómiája és ezzel együtt a kitüntetett volta ugyanis nem abból fakad, hogy a társadalom különleges státust adományoz vagy engedélyez a számára, hanem abból, hogy a tudomány legvégső megítélője a természet és nem a társadalom.

A viták szociológiája

Mivel az ID ( intelligent design)-vita főleg a médiában zajlik, fontosnak tartom kitérni a nyilvánvaló szociológiai szempontokra is, ami az előzőkhöz szorosan kapcsolódik. A médiamegjelenés hajlamos a véleményhordozókat felülértékelni. Megszólal az ID mellett X fizikus, és támogatólag nyilatkozik róla Y professzor. De vajon fizikus-e az, akinek fizikus diplomája van (ám esetleg egész életében mással foglalkozott, utolsó természettudományos ismeretei ötven évvel ezelőttiek)? Biológusból is több tucat fajta van. Számos ország képzési rendjében az ökológus vagy a mikrobiológus egyáltalán nem tanul immunológiát, és egyikük sem tanul evolúciót (ez bizony így van!). Ráadásul a végzettség minden országban munkajogi, nem pedig tudományos kategória. Attól nem lesz valaki az evolúció szakértője, hogy valamiféle diplomája van – az evolúció szakértője az lesz, akit a többiek elismernek annak. Nem véletlen, hogy a publikációkhoz nem kérnek végzettséget – a tudományos munka az esetek többségében a tudós közösség számára önmagát minősíti (lehet, hogy ettől eltérő történet mindenkinek van a tarsolyában, de ez a lényegen mit sem változtat).

Mindez azért fontos, mert az ID-mozgalom képviselői nem az evolúciókutatásban, hanem kivétel nélkül más tudományterületen dolgoznak, az evolúcióról való tudásuk nem valószínűsíthető, mint ahogy legtöbbjük esetében az sem, hogy egyáltalán bármiféle természettudományos ismeretekkel rendelkeznének. Végzettségük persze lehet, köztük többen tiszteletreméltó professzorok. Igen ám, de a legismertebb evolúciókritikusok közül Phillip E. Johnson jogászprofesszor, Alvin Plantinga filozófus-teológus, William A. Dembski matematikusból konvertált teológus, és így tovább; a magyar megfelelőknek is bárki utánanézhet. Tendenciózus ezt úgy beállítani, hogy itt érdemi vita folyik az evolúció védelmezői és kritikusai, megannyi szakértő között. A szóban forgó kritikusok többsége legfeljebb Platón értelmében van felszerelve az evolúció megvitatásához szükséges eszközökkel (Platón véleménye szerint az igazság felismerésére minden ember magától képes, a tudáshoz elég az, ha valakinek fej van a nyakán).

Megkérdezhetjük, kell-e jogosítvány a véleményhez? A szólásszabadság értelmében nem, de a tudomány ebben az értelemben nem demokratikus. Az érdemi vita érdemi tudást feltételez, ami ugyan pedigré nélkül is megszerezhető (e sorok írója többször is váltott területet), de a szakértelemnek ismérvei vannak (ebbe bele is verték az orromat, amikor kellett). A szakértelem nem jelent egyetértést, de hiányában az eszmecsere laikus vitává degradálódik.

Tudományfilozófusként meg szeretném itt jegyezni, hogy két különböző problémáról van mindvégig szó. Komolyan kell-e venni az olyan vitát, amelynek egyik oldalon álló résztvevői nem hitelesek? (Nem kell komolyan venni, sőt, és erre rá kell mutatni.) Másfelől: komolyan meg kell-e beszélni a tudomány kérdéseit a kételkedő laikusokkal? (Erre a válasz az, hogy igen.) A laikus vitának nagyon is van létjogosultsága, hiszen a társadalom önrendelkezés iránti igényét fejezi ki. Helytelen volna elzárkózni az atomreaktor, a klónozás vagy más, társadalmilag fontos kérdések, így (uram bocsá’) az evolúció nyilvános megbeszélésétől. Nosza, beszéljük meg! De tudni kell, hogy ez ilyenkor nem szakértők vitája lesz, így a vita tétje is más: a tudományos igazság nem vélemény vagy szavazás kérdése, társadalmi vitával eldönteni nem lehet. Akárhányan, akármilyen hangosan handabandáznak (vagy éppen mézesen, behízelgőn érvelnek) az evolúció ellen, ez az evolúciót ugyanúgy nem fogja megváltoztatni, mint a gravitációt. (A hasonlat, úgy gondolom, nem egészen pontatlan: a gravitációt szintén elméletekből, és azokat alátámasztó bizonyítékokból ismerjük. Magának a ténynek, hogy a tárgyak lefele esnek, sok másféle magyarázata is lehetne, köztük néhány hasonló jellegű tervezési érv van, mint az ID). A laikus vita értelme maga a párbeszéd; ha a résztvevők lelkiismeretesek, ez a kölcsönös megértés és bizalom fontos forrása lehet.

Tudomány-e az ID ( intelligent design ) ?

Erről szintén rengeteget írtak, és a doveri perben született, az ID-t elmarasztaló ítélet egyik fontos kérdése volt. Van, aki szerint, ha az ID tudomány, akkor rossz tudomány. De az igazság az, hogy a legtöbb vélemény, így a bíróság véleménye szerint nem is tudomány. Úgy gondolom, utóbbi álláspont több oldalról is alátámasztható.

Maga a doveri ítélet (és ennek nyomán a követő irodalom) elsősorban a fent már említett hitelesség szempontjaihoz kapcsolódóan a szakmai közösség bírálatán alapuló elfogadottságot (a peer review-t) kéri számon az ID-n. Ebben a megközelítésben sok igazság van. Mások arra szeretnek utalni, hogy az ID nem fejlődik, hogy a tudománnyal ellentétben ugyanazt a történetet hajtogatja vég nélkül. Ez is érdekes észrevétel, bár nyakatekert érveléssel kicsit lehet vitatni (mert amióta a tudomány ellentámadásba lendült, az ID-történet is finomodik), a jelentősége mégis elsősorban az, hogy a kétféle, a dogmatikus és a tudományos megismerési mód különbségére irányítja a figyelmet. Ugyanis az ID azért nem fejlődik alapvető belső, szerves okok folytán, mert úgy gondolja, hogy már birtokában az igazság. A tudomány, mint említettük, nem ezt gondolja magáról, hanem szerényebben csak azt, hogy a helyes irányban halad.

Az ID tudománytalan volta melletti érvek harmadik csoportja az ID destruktív természetét hangsúlyozza. Mi történne ugyanis, ha varázsütésre elfogadnánk az ID-hívők érveit? Egy dolog világos, holnaptól az iskolában teremtéstörténetet kellene tanulni – vagy azt is kellene tanulni, bár a különbség a tudomány szempontjából nüansznyi (olyasmi ez, mintha a kémia mellett az alkímiát, az asztronómia mellett az asztrológiát is tanítanák „lehetséges magyarázatként”). Valójában azonban ezen kívül feltehetően semmi más nem történne. Az ID-nek, ahogy az előbb is céloztunk rá (és az ID-párti írásokba bepillantva ellenőrizhető), nincs kutatási programja, nincs „hogyan tovább”? Ezért az ID elfogadása a kutatás megállítását, tulajdonképpen a kutatás feladását (vagy rosszabb esetben a betiltását) jelentené. A magam részéről úgy gondolom, legfőképpen ezért tudománytalan az ID – mert nem célja a megismerési folyamat folytatása. Hogy mi a célja, azt a fentiekből úgy sejthetjük: egy társadalmi, nem pedig egy intellektuális cél elérése.

„Hitünk alapjai”

A kifejezést idézőjelbe szeretném tenni, mert nem a vallásos hitről fogok értekezni, hanem – ha már társadalmi célokról beszélünk – arról a hétköznapi hitről, amelynek közvetlen kapcsolata van a gyakorlati élettel, benne a politikával, sőt, merész, de megindokolható ugrással, a politika részeként olyan konkrét napi eseményekkel, mint az amerikai elnökválasztás (melytől e sorok írásakor csak napok választanak el). Természetesen előre kell bocsátani, hogy egy elnök nem olyan magányos figura, mint azt a nyilvános képe sugallja, az elnök ad hoc véleménye nem szükségképpen vezet intézkedésekhez. Mégis beszédes tény, hogy a republikánus alelnökjelölt, Sarah Palin több, legalábbis félreérthető nyilatkozatott tett, amelyeket úgy lehet értelmezni, hogy az ID iskolai tanítását szorgalmazza (elnöksége ideje alatt George Bush is mondott hasonlókat egyébként). Mindez igen megosztja a társadalmat, és komoly aggodalmakat kelt.

E megnyilvánulások nem véletlenek, mögöttük valószínűleg a modern világ (és persze Amerika) mélyebb hitbéli megosztottsága áll, ami ugyan nem független a vallással kapcsolatos hitektől és véleményektől, de nem is azonos vele. Az utóbbi években sokan a hit és a bizonyíték alapú tudás különbözőségéről beszélnek, vagyis arról a különbségről, hogy (ismét Polányi Mihállyal szólva) a személyes tudásunk alapjául mit fogadunk el: magát a hitet (melyet a közösség hagyományoz ránk), vagy valamiféle mögöttes bizonyítékokat (amelyek kritikailag megvizsgálhatók és megvizsgáltak)?

A bizalomról mondottak fényében nyilvánvaló, hogy a tudományt is hinni kell (mert nem lehetünk egyszerre építészek és orvosok, tehát jó esetben elhisszük, amit mások erről mondanak), és hogy végső soron mindig kell hit és bizalom a tudáshoz – de a tudományt nem csak hinni kell: a tudományt egy olyan tudásfelfogás jellemzi, amelynek keretében bármely tudásállítás elvben bármikor (és ha kell, mindig újra) az ellenőrzés körébe vonható. Úgy szokták ezt kifejezni, hogy a tudomány szkeptikus, azaz kétkedő, óvatos és távolságtartó. (Nagyon más ez, mint amit az ID hívei szeretnének a tudományra erőltetni…)

A társadalom számos tagja azonban nem szkeptikus, és nem is akar az lenni. Társadalmi különbség, egyesek szerint jelenleg szakadás van azok között, akik a szkeptikus tudásfelfogást konkrét kérdésekben fölébe helyezik a hit-alapúnak, és akik az utóbbit hangsúlyozzák. Ebbe a körbe tartoznak azok, akik nem kívánják megvizsgálni egy adott közösség által már elfogadott, „szentesített” igazságokat, legyenek azok vallási vagy egyéb természetűek, akik nem akarnak kételkedni, egy bizonytalan, változó tartalmú világban élni, és akik azt gondolják, tartós értékeik mentén a világban mindig el lehet igazodni, ezért felülvizsgálatukra, kritikus elemzésükre nincs szükség. Vélhető, hogy a tudomány frontvonalaival, közte az evolúcióval kapcsolatos ellenérzések részben ilyen újfajta, szinte konfuciánus jellegű hagyománytiszteletből és, tegyük hozzá, szellemi kényelemből fakadnak, amely ma – legalábbis az Egyesült Államokban jól dokumentálhatóan – komoly társadalmi feszültségek forrása, és a napi politikára is elképzelhető a kihatása. Jövőjét megjósolni nem, csupán találgatni lehet.

Az intelligens tervezés (vagy értelmes tervezés, angolul: intelligent design) az a nézet, mely szerint „a világegyetem és az élővilág bizonyos jellegzetességei leginkább egy intelligens ok által magyarázhatók, s nem irányítatlan folyamatokkal, mint a természetes szelekció” ^{[1] [2]}. Az intelligens tervezés a teleológiai istenérv modern változata azzal a módosítással, hogy nem tesz kijelentéseket a tervező természetéről vagy kilétéről, ezzel próbálván elkerülni a kreacionizmus, mint természettudomány oktatását megtiltó pereket. ^{[3] [4] [5] [6]}

Legismertebb szószólói – akik az amerikai Discovery Institute nevű konzervatív keresztény agytröszttel állnak kapcsolatban ^{[7] [8]} – úgy gondolják, az intelligens tervező a kereszténység Istene ^{[9] [10]} . A nézet szószólói szerint az intelligens tervezés tudományos elmélet ^[11] . Nézetük szerint szükséges a tudomány definíciójának módosítása, hogy elfogadjon természetfeletti magyarázatokat. ^{[12] [13]}.

A tudományos közösség egyértelmű véleménye szerint az intelligens tervezés nem tudomány, hanem áltudomány ^{[14][15][16][17]} . Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája közleményében kifejtette, hogy az intelligens tervezés (valamint más, az élet vagy a fajok eredetét természetfeletti beavatkozással magyarázó nézetek) nem tekinthetők tudományos elméletnek, mert állításaik tudományos módszerek segítségével nem ellenőrizhetők, feltevéseik tekintélyen, kinyilatkoztatáson és vallási tételeken nyugszanak. ^[18]. Az intelligens tervezést a Magyar Tudományos Akadémia is áltudománynak minősítette állásfoglalásban ^[19].

Az intelligens tervezés az 1987-es Edwards kontra Aguillard per döntésének következményeként jött létre, mely szerint a kreacionizmus állami iskolákban történő oktatása megsérti az USA alkotmányának az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező első kiegészítését, mivel egy bizonyos vallást igyekszik előnyhöz juttatni. A kifejezés először az 1989-ben megjelent Of Pandas and People („Pandákról és emberekről”) című könyvben tűnt fel ^[20] . A könyvet kiadója a középiskolai biológiaoktatás kiegészítő tankönyvének szánta. A Pandák több kiadása mellett az 1990-es években számos más az intelligens tervezésről szóló könyv is megjelent. Az évtized közepére az intelligens tervezés szószólói a Discovery Institute köré csoportosultak, s célul tűzték ki az intelligens tervezés nézetének felvételét a közoktatás természettudományos tantervébe ^[21] .A Discovery Institute Center for Science and Culture nevű részlege központi szerepet játszott az intelligenstervezés-mozgalom szervezésében és anyagi támogatásában. A 90-es évek végére és a 2000-es évek elejére a ez a mozgalom egyre inkább láthatóvá vált, tevékenysége a 2005-ös Kitzmiller kontra doveri iskolaszék perrel érte el csúcspontját^[7].

A doveri pandaperként ismertté vált^[22] ügyben középiskolás diákok szüleinek egy csoportja igyekezett megváltoztatni az iskolakörzet tantervét oly módon, hogy az az intelligens tervezést, mint az „élet eredetét magyarázó”, evolúcióval szembeni alternatív tudományos elméletet is tartalmazza. A per döntése alapján az iskolaszék intelligens tervezéssel kapcsolatos szabályzása megsértette az USA alkotmányának első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelyét. Az ítélet továbbá kimondta, hogy az intelligens tervezés nem tudomány, s képtelen megkülönböztetni magát kreacionista, így vallásos elődeitől ^[23].

Az értelmes tervezés nézete

Az értelmes tervezést hívei az evolúció elméletének tisztán naturalista változataival szembeni alternatívaként mutatják be. Kinyilvánított céljuk ^[1] olyan empirikus bizonyítékok felkutatása, amelyek szerint a földi élet egy értelmes tervező vagy tervezők tevékenysége nyomán jött létre. William Dembski, az értelmes tervezés egyik vezető egyénisége szerint az alapvető állításuk az, hogy „léteznek olyan természeti rendszerek, amelyek nehezen magyarázhatóak cél nélküli erők eredményeképpen és olyan tulajdonságokat hordoznak, amelyek jelenlétéből minden más esetben valamilyen intelligencia jelenlétére következtetnénk”. ^[2]

Az értelmes tervezés hívei azt állítják, hogy az értelem jegyeinek bizonyítékait kutatják. Az általuk leggyakrabban példaként felhozott ilyen jelek az egyszerűsíthetetlen komplexitás, az információs mechanizmusok, és a specifikus komplexitás. Sokan közülük úgy gondolják, hogy az élő szervezetekben több ilyen jel is megfigyelhető, amelyből arra következtetnek, hogy az élet bizonyos aspektusai megtervezettek. Ez ellentmond a jelenleg uralkodó tudományos elméleteknek, amelyek a világot fizikai folyamatok révén – mint amilyen a „véletlenszerű” mutáció és a természetes kiválasztódás – magyarázzák. A tervezettség hívei azt állítják, hogy bár lehetséges, hogy nem tudunk megfigyelni az „értelmes tervező”-re vonatkozó közvetlen bizonyítékokat, ám hatását a természetre már észlelni tudjuk.

Dembski a Signs of Intelligence (Az értelem jelei) című, 2001-ben megjelent könyvben így ír: „Támogatói úgy tekintenek az értelmes tervezésre, mint olyan tudományos programra, amely az értelmes okok hatásait vizsgálja. Figyeljünk arra, hogy az értelmes tervezés az értelmes okok hatásait, nem pedig magukat az értelmes okokat kutatja.”

Az értelmes tervező koncepciójának eredete

A filozófusok évezredeken át gondolták úgy, hogy a természetben megfigyelhető komplexitás egy tudatos természeti, vagy természetfeletti tervezőt vagy teremtőt feltételez.

Az univerzum részeként működő tervező gondolatának legkorábbi írásos nyoma a görög filozófiából maradt fenn. Platón (kb. i. e. 427-347) Timaiosz című művében egy világteremtő demiurgoszról ír, aki már létező anyagból hozza létre a kozmoszt. Arisztotelész (kb. i. e. 348-322) a Metafizikában szintén ír a kozmosz teremtőjéről, akit az Első Mozgatónak nevez.

Ez a fajta gondolatmenet később a teleológiai istenérvként vált ismertté. Egyik leghíresebb megfogalmazása Aquinói Szent Tamás Summa Thelogiae című művéből származik (13. sz.), ahol a tervezettség az általa említett öt istenérv egyike. Másik széles körben ismert változata William Paley 1802-es könyvében leírt órásmester-analógia, melyet az intelligens tervezés hívei a mai napig használnak érvelésükben.

Az 19. században az ilyen érvek vezettek el az ún. természeti teológia kialakulásához, melynek célja a biológia tanulmányozása volt, hogy azáltal megértsék „Isten gondolatait”. Ez a mozgalom hajtotta a fosszíliák és más biológiai nyomok gyűjtése iránti szenvedélyt, ami végül Darwin elméletéhez vezetett a fajok eredetéről.

Az intelligens tervezés gondolata a 20. század során a természeti teológia újrafogalmazásának tekinthető. Ahogy az evolúciós elmélet térnyerésével egyre több természeti jelenséget volt képest megmagyarázni, az addig a tervezés bizonyítékainak tekintett példák folyamatosan változtak ám az eredeti érv változatlan maradt: a bonyolult rendszerek tervezőt igényelnek. A múltban emlegetett példák a szem (látórendszer) és a tollakkal borított szárny voltak, míg a manapság a tervezőt igénylő biológiai rendszerekre felhozott példák elsősorban biokémiaiak: a fehérjék működése, véralvadás és a baktériummotorok. (Lásd: egyszerűsíthetetlen komplexitás).

Az intelligens tervezés szándékosan nem azonosítja, hogy ki is a tervező – csak annyit állít, hogy ilyen létezik. Az intelligens tervezés híveinek többsége számára azonban a tervező nem más, mint a (legtöbbször keresztény) vallás Istene.

Az értelmes tervezésről folyó vita

Egyszerűsíthetetlen komplexitás

Az intelligens tervezés kontextusában Michael Behe vezette be az egyszerűsíthetetlen komplexitás fogalmát, melyet a következő módon határozott meg:

…egy olyan rendszer, mely számos, egymáshoz jól illeszkedő, egymással kapcsolatban álló elemből épül fel, melyek mind hozzájárulnak a rendszer alapvető funkciójához, oly módon, hogy akár egy elemet is kiemelve a rendszerből, az a továbbiakban effektíve nem képes ellátni a funkcióját (Behe, Molecular Machines: Experimental Support for the Design Inference)

A koncepció szemléltetésére Behe az egérfogó példáját használja. Egy egérfogó számos egymással kölcsönhatásban lévő darabból áll – ilyen a talp, a rugó, illetve az állatra lecsapó drótkeret – melyek közül a szerkezet működéséhez valamennyinek jelen kell lennie. Bármelyik eltávolítása azzal jár, hogy az egérfogó nem tudja ellátni a feladatát.

Az intelligens tervezés támogatói szerint a természetes kiválasztódás nem hozhatott létre egyszerűsíthetetlen komplexitású rendszert, mivel maga a funkció, amin a kiválasztódás végrehajtódhatna, csak akkor jelenik meg, mikor már valamennyi alkatrész a helyén van.

A Behe által eredetileg példaként felhozott biológiai rendszerek, amelyek szerinte^[24] egyszerűsíthetetlenül bonyolultak: az E. coli baktériumok ostora, a véralvadás, cilia és az adaptív immunrendszer.

A kritikusok rámutatnak, hogy az egyszerűsíthetetlen komplexitás érve azzal a feltételezéssel él, hogy a rendszerben jelenleg meglévő szükséges elemek mindig is szükségesek voltak és emiatt nem lehetséges, hogy nem egyszerre, hanem egymás után jelentek meg. Azzal érvelnek, hogy valami, ami kezdetben pusztán előnyös, később nélkülözhetetlenné válhat, hogy a rendszer más komponensei megváltoznak Egy további érvük, hogy az evolúciós folyamatok során meglévő részek átalakulhatnak, vagy el is tűnhetnek a rendszerből. Ezt nevezik néha „állványzat” analógiának is , mely szerint építés közben egy állványzat megtarthat egy egyszerűsíthetetlenül bonyolult építményt (például egy készülő boltívet) ám annak elkészültével az állványzat eltávolítható és az építmény már képes lesz önállóan megmaradni, funkcióját betölteni.

A finomhangolt univerzum elmélet szerint az élethez szükséges feltételek az univerzumban csakis az univerzális fizikai konstansok erősen behatárolt értékei mellett jöhetnek létre. Ha ezen konstansok közül bármelyik is csak minimálisan eltérő értékű, az élet a ma ismert formájában nem alakulhatott volna ki. Ezt az elméletet gyakran hozzák fel a kreacionista világnézet mellett, azzal érvelve, hogy a konstansok ilyen pontos és az élet kialakulásához éppen megfelelő értéke nem jöhetett létre magától, így az univerzum keletkezése egy intelligens tervezőt kíván, aki képes lehetett előre beállítani a megfelelő értékeket.

Tudományos szempontból túl keveset tudunk ezen konstansok eredetéről és kialakulásáról ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonhassunk. Abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán felvehetnek más értékeket. Az ugyanis, hogy valamit képesek vagyunk kvantifikálni, még nem jelenti azt, hogy az bármi más értéket is felvehet^[25]. Emellett természetesen a tudományos közösség is tisztában van a konstansok létezésével és az univerzumra gyakorolt hatásukkal, és több hipotézis is született arról, hogy mi okozhatja ezt a látszólag nagyon valószínűtlen kozmikus egybeesést.

• Multiverzum: Ez a megközelítés több, a miénktől függetlenül létező univerzumot feltételez, melyekben az univerzális konstansok értéke véletlenszerűen alakul ki. Elméletileg végtelen sok univerzum létezhet, így elkerülhetetlen, hogy néhányban megfelelőek legyenek a feltételek az élet kialakulásához. A mi univerzumunk természetesen ezen kevesek közé tartozik, hiszen itt vagyunk. Bár ez a hipotézis egyszerűnek és logikusnak hangzik, sok tudós azt is kétségbe vonja, hogy egyáltalán tudományos elképzelésnek tekinthető-e, hiszen a szóban forgó univerzumok a miénken kívül helyezkednek el, s így kétséges, hogy valaha képesek leszünk bizonyítékot találni a létezésükre.

• Termékeny univerzum: Az elmélet Lee Smolin amerikai elméleti fizikus nevéhez fűződik. Lényegében azt mondja ki, hogy egy összeomló fekete lyuk egy új univerzum születését vonja magával a "túloldalon", melynek fizikai állandói kissé eltérnek a "szülő" univerzumétól. Így minden univerzum annyi újnak ad életet ahány fekete lyuk volt található benne. Ezzel gyakorlatilag a biológiai evolúcióhoz hasonló változás játszódik le ahogyan az univerzumok újakat hoznak létre, ezért néha Kozmikus Természetes Szelekciónak is nevezik. A folyamatnak nincs köze a biológiai természetes szelekcióhoz.

• Ekpyrotikus univerzum: Az ekpyrotikus ("tűzből lett") univerzum egy kozmológiai modell, alternatív a kozmikus inflációs paradigmára.

További hipotézisek is léteznek, többségük bonyolult fizikai számításokon és modelleken alapszik.

Az értelmes tervezés mozgalom

Az „ék” stratégia

A Discovery Institute „ék” stratégiát (wedge strategy) tárgyaló dokumentuma ^[3], melyet eredetileg szponzorok megnyerésére szántak véletlenül került nyilvánosságra. A dokumentum kijelenti:

„a feltételezés, mely szerint Isten a maga képére teremtette az embereket, olyan alap, amelyre az egész nyugati civilizáció épült”

Az stratégia céljai a következőek:

1. „A tudományos materializmus és destruktív erkölcsi, kulturális és politikai örökségének legyőzése.”
2. „A materialista magyarázatok felváltása azzal a teista meggyőződéssel, mely szerint a természetet és az embereket Isten teremtette.”

Az intelligens tervezés mozgalmának kritikusai szerint a dokumentum és az abban megfogalmazott stratégia rávilágítanak arra, hogy a mozgalmat vallási illetve politikai ideológiai célok motiválják és szántszándékkal homályosítják el a nyilvánosság előtt valódi programjukat.

1992-ben Johnson így írt:

„[Az ék stratégia] célja meggyőzni az embereket arról, hogy a darwinizmus eredendően ateista, eltolva így a vitát a kreacionizmus vagy evolúció kérdése felől az Isten létezése vagy nemlétezése kérdése felé. Ettől a ponttól az embereknek bemutatjuk a Biblia 'igazságát' és 'a bűn kérdését' és végül 'bemutatjuk nekik Jézust.'” [27] „Darwinism: Science or Philosophy” ^[4]

Irodalomjegyzék

1. ^ Discovery Institute - Center for Science and Culture: Questions about Intelligent Design. Elérés: 2008.05.08.

   „The theory of intelligent design holds that certain features of the universe and of living things are best explained by an intelligent cause, not an undirected process such as natural selection.”

2. ^ IDEA - Intelligent Design and Evolution Awareness Center: Intelligent Design Theory in a Nutshell. Elérés: 2008.05.08.

   „The theory of intelligent design holds that certain features of the universe and living things are best explained by an intelligent cause, and are not the result of an undirected, chance-based process such as Darwinian evolution.”

3. ^ Kitzmiller kontra doveri iskolaszék (2005) - Context pg. 32 ff:

   „A Pandák Edwards-per előtti és az az utáni változatát összehasonlítva három bámulatba ejtő dologra lehetünk figyelmesek: (1) a teremtéstudomány definíciója a korai vázlatokban megegyezik az intelligens tervezés definíciójával; (2) a teremtés [creation] szó változatait (kreacionizmus és kreacionista), melyek kb. 150-szer szerepeltek, szándékosan és szisztematikusan »intelligens tervezés« kifejezésre cserélik; és (3) ezen változtatások nem sokkal az Edwards-rer után történtek, melyben a Legfelsőbb Bíróság a teremtéstudományt vallásosnak ítélte, s úgy döntötte, nem tanítható a közoktatás természettudományos óráin.”

   • hivatkozás:

   Edwards kontra Aguillard (1987) - 578. oldal

   „Louisiana állam »Kreacionizmus-törvénye« megtiltja az evolúció oktatását, ha azt nem kíséri a »teremtéstudomány« bemutatása.[…]

   [Ez a] törvény érvénytelen, mivel sérti az alkotmány első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelyét (Establishment Clause) azáltal, hogy nem rendelkezik tisztán szekuláris céllal. […]

   [Ez a] törvény megengedhetetlenül előnyhöz juttatja a vallást azáltal, hogy támogatja azt a vallásos hitet, miszerint egy természetfeletti lény teremtette az emberiséget. […]”

4. ^ Kitzmiller kontra doveri iskolaszék - Döntés, 24. oldal:

   „Az intelligens tervezés nem egy új tudományos érvelés, hanem egy igen régi Isten létezése melletti érvelés. [John Haught teológus, a vád tanúja] visszavezette ezt az érvelést legalább a 13. századi Aquinói Szent Tamásig, aki az érvelést szillogizmus formájában fogalmazta meg: »Ahol összetett tervezés létezik, ott léteznie kellett egy tervezőnek - A természet összetett - Így a természetnek kellett legyen egy intelligens tervezője.«”

   „Ezt az érvelést a 19. században Paley tiszteletes továbbfejlesztette, s a védelem tanúi, Behe és Minnich elismerték, hogy az intelligens tervezés melletti érvük, »a részek célszerű elrendezése« megegyezik Paley tervezés mellett felhozott érvével”

   „Az egyetlen szembetűnő különbség a Paley által felhozott érvek és az intelligens tervezés érvei között – mint azt a védelem szakértő tanúi, Behe és Minnich kifejtették –, hogy az intelligens tervezés »hivatalos álláspontja« nem ismeri el, hogy a tervező Isten. Azonban, mint Dr. Haught vallomásában kifejtette, bárkinek, aki a nyugati vallási gondolattal tisztában van, annak azonnal nyilvánvalóvá válik az összefüggés, hogy a taktikai okokból meg nem nevezett tervező Isten.”

5. ^ Forrest, Barbara (2007. május), Understanding the Intelligent Design Creationist Movement: Its True Nature and Goals. A Position Paper from the Center for Inquiry, Office of Public Policy, Washington, D.C.: Center for Inquiry, Inc., <http://www.centerforinquiry.net/uploads/attachments/intelligent-design.pdf>. Retrieved on 2007-08-06.

   „Mint korábban kifejtésre került, az intelligens tervezés egyenes ági leszármazottja a kreacionizmus korábbi változatainak. Az Edwards-per után a kreacionisták egy csoportja úgy döntött, magáévá teszi az »intelligens tervezés« terminológiáját annak érdekében, hogy megkísérelje megkerülni a Legfelsőbb Bíróság ezen döntését.”

6. ^ Catholic World Report: A New Scientific Revolution. Benjamin Wiker. 2000. július. Elérés: 2008.05.08.

   Catholic World Report: Tehát a kreacionizmus megelőzte a modern intelligenstervezés-mozgalmat?

   Dean H Kenyon: Igen. A tudományos kreacionizmus – melynek modern fázisa a korai 1960-as években kezdődött – valójában az intelligens tervezés mozgalmának egyik intellektuális előzménye.

7. ^ ^{a b} Kitzmiller kontra doveri iskolaszék (2005) - Barbara Forrest vallomása, átirat, 6.nap, október 5.

   Kérdés: A Discovery Institute a vezető szerepet játszott az intelligenstervezés-mozgalomban?

   Válasz: Igen, a Discovery Institute Center for Science and Culture nevű részlege.

   Kérdés: És majdnem minden személy, aki részt vesz az intelligenstervezés-mozgalomban, kapcsolatban áll a Discovery Institute-tal?

   Válasz: Minden vezető, igen.

   • Wilgoren, J. „Politicized Scholars Put Evolution on the Defensive”, The New York Times, 2005. augusztus 21. (Hozzáférés ideje: 2007. július 19.)

   „A Discovery Institute az ideológiai és stratégiai gerince a természettudományos oktatás felett kitört hadjáratoknak az iskolaszékekben és az állami fővárosokban szerte az országban.”

   • Who is behind the ID movement?. Frequently Asked Questions About "Intelligent Design". American Civil Liberties Union, 2005. szeptember 16. (Hozzáférés: 2007. július 20.)

   „Az intelligenstervezés-mozgalmat aktivisták egy kis csoportja irányítja a Discovery Institute Center for Science and Culture (régebben: Center for the Renewal of Science and Culture) nevű részlegéből (Seattle, Washington állam).”

   • Kahn, JP. „The Evolution of George Gilder. The Author And Tech-Sector Guru Has A New Cause To Create Controversy With: Intelligent Design”, The Boston Globe, 2005. július 27. (Hozzáférés ideje: 2007. július 19.)

   „Gilder ugyancsak társalapítója a Discovery Institute nevű seattle-i agytrösztnek, mely 1991-ben alakult. Az intézet, mely konzervatív társadalompolitikát hirdet, vezető szerepet foglalt el az intelligenstervezés-mozgalomban, leginkább a Center for Science and Culture nevű részlegén keresztül.”

   • Who's Who of Intelligent Design Proponents. Science & Religion Guide. Science & Theology News, 2005. november 1. (Hozzáférés: 2007. július 20.) (PDF, Discovery Institute).

   Ki kicsoda? Az intelligens tervezés szószólói: Michael Behe, William Dembski, Stephen Meyer, Jay W. Richards, Jonathan Wells. A dokumentum mindegyiküket a Discovery Institute munkatársaiként jegyzi.

   • Attie, Alan D.; Elliot Sober, Ronald L. Numbers, Richard M. Amasino, Beth Cox4, Terese Berceau, Thomas Powell and Michael M. Cox: Defending science education against intelligent design: a call to action. Journal of Clinical Investigation 116:1134–1138. doi:10.1172/JCI28449. A publication of the American Society for Clinical Investigation., 2008. december 21. (Hozzáférés: 2007. július 20.)

   „Az intelligens tervezés mozgalmának motorja a Discovery Institute.”

8. ^ Science and Policy: Intelligent Design and Peer Review. American Association for the Advancement of Science, 2008. december 21. (Hozzáférés: 2007. július 19.)

   „Stephen Meyer […] a Discovery Institute Center for Science and Culture (DI/CSC) nevű részlegének igazgatója, mely az intelligens tervezés első számú intézményesített szószólója.”

9. ^ Kitzmiller kontra doveri iskolaszék (2005) - Ítélet, 26. oldal

   „Az intelligens tervezés vezető szószólóinak írásai felfedik, hogy az érvelésükben alapul vett tervező a kereszténység Istene.”

   Válogatott írások és idézetek az intelligens tervezés támogatóitól Brian Poindexter, 2003. Horse's Mouth.
10. ^ Devon Williams: CitizenLink: Friday Five: William A. Dembski. Focus on the Family, a California non profit religious corporation, 2007. december 14. (Hozzáférés: 2007. december 15.)

    (Kérdés) A kutatásai arra vezetnek, hogy Isten az Intelligens Tervező?

    (Válasz) Úgy hiszem, Isten céllal teremtette a világot. Az intelligens tervezés Tervezője végső soron a kereszténység Istene.

11. ^ Top Questions about intelligent design. Discovery Institute. (Hozzáférés: 2007. május 13.)

    „A Center for Science and Culture a Discovery Institute egy programja, mely támogatja [… azon] kutatókat, akik az intelligens tervezés néven ismert tudományos elméleten dolgoznak. […]”

    „A kreacionizmustól eltérően az intelligens tervezés tudományos elmélete agnosztikus a tervezés forrásának tekintetében[…]” (kiemelés a hozzáadva)

12. ^ NewScientist Astrology is scientific theory, courtroom told 2005.10.19. elérés: 2008.03.26.

    „Az asztrológia tudományos elméletnek számítana, ha azon kritériumok mentén ítélnénk meg, mint azt az intelligens tervezés jól ismert szószólója teszi annak igazolására, hogy az intelligens tervezés tudomány - derült ki kedden egy mérföldkőnek számító amerikai tárgyaláson. A keresztkérdezés során az intelligens tervezés ismert szószólója, Michael Behe, a pennsylvaniai Bethlehemben található Lehigh University biokémikusa elismerte, hogy az »elmélet« definíciója az ő értelmezésében elég tág ahhoz, hogy az asztrológiát is magába foglalja.”

13. ^ Stephen C. Meyer and Paul A. Nelson, CSC – Getting Rid of the Unfair Rules, A book review, Origins & Design. 1996. május 1.Elérés: 2007.05.20.
    
    • Phillip E. Johnson Starting a Conversation about Evolution, Access Research Network Phillip Johnson Files. 1996. augusztus 31. Elérés: 2007.05.20.
    • Stephen C. Meyer, December 1, 2002, Ignatius Press. The Scientific Status of Intelligent Design: The Methodological Equivalence of Naturalistic and Non-Naturalistic Origins Theories,
    • Kitzmiller kontra doveri iskolaszék (2005) - 66. oldal - Tudomány-e az intelligens tervezés?,

    „Az intelligens tervezés vesz egy természeti jelenséget, és ahelyett, hogy elfogadna vagy keresne egy természetes magyarázatot, amellett érvel, hogy a magyarázat természetfeletti.”

    • Kitzmiller kontra doveri iskolaszék (2005) - 68. oldal

    „Először is, a védelem szakértője, Fuller professzor egyetértett abban, hogy az intelligens tervezés a igyekszik megváltoztatni a »tudomány alapszabályait«, továbbá a védelem fő szakértője, Behe professzor elismerte, hogy az ő tudomány-definíciója, melyet az intelligens tervezés kielégít, az asztrológiát is magában foglalja. A védelem másik szakértője, Minnich professzor elismerte továbbá, hogy ahhoz, hogy az intelligens tervezés tudomány lehessen, a tudomány alapvető szabályainak megváltoztatására lenne szükség, hogy természetfeletti erőket is számításba vegyen.”

14. ^ National Center for Science Education Defending the Teaching of Evolution in the Public Schools - az intelligens tervezést áltudományosnak minősítő számos szervezet listája.
15. ^ Science and Creationism: A View from the National Academy of Sciences (2nd ed.), Washington, DC: National Academy of Sciences, 1999, pp. 25, <http://www.nap.edu/books/0309064066/html/25.html>
16. ^ Royal Society statement on evolution, creationism and intelligent design. Royal Society, 2006. április 11. (Hozzáférés: 2008. január 28.)
17. ^ American Association for the Advancement of Science AAAS Denounces Anti-Evolution Laws American Association for the Advancement of Science News, February 19 2006.

    „a tudományos közösségben nincs említést érdemlő vita az evolúció érvényességéről”, továbbá „az evolúció a modern tudomány egyik legrobosztusabb és legszélesebb körben elfogadott alapelve”.

18. ^ National Academy of Sciences, 1999 Science and Creationism: A View from the National Academy of Sciences, Second Edition. Részlet:

    „A kreacionizmus, az intelligens tervezés és más, az élet vagy a fajok eredetét természetfeletti beavatkozással magyarázó állítások nem tudományos elméletek, mivel tudományos módszerekkel nem ellenőrizhetők. Ezen nézetek a megfigyelésekből nyert adatokat tekintélyen, kinyilatkoztatásokon vagy vallásos hiten alapuló állításoknak rendelik alá. Az állításaik alátámasztása használt irodalom nagyrészt saját szószólóik specifikus publikációira korlátozódik. Ezen publikációk nem kínálnak új adatmegjegyztükok, új értelmezések vagy korábbi feltételezések hibáinak bemutatásának fényében megváltoztatható hipotéziseket. Ez ellentétben áll a tudománnyal, melyben minden hipotézis vagy elmélet esetében mindenkor fennáll a lehetősége az elvetésnek vagy változtatásnak új ismeretek fényében.”

19. ^ MTA.hu A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása a darwini evolúciós elmélet védelmében. 2008.március 3. Részlet:

    „A Magyar Tudományos Akadémia - hasonlóan 67 ország tudományos akadémiáihoz, köztük az egyik elsőként megszólaló Royal Society-hez - elhatárolódik azoktól a tudományon kívüli elképzelésektől (például Intelligent Design), amelyek a darwinizmus tudományosan megalapozott állításait támadják, eltorzítják, illetve áltudományos érvelésekkel kritizálják.”

20. ^ Kitzmiller kontra doveri iskolaszék - 31 – 33. oldal.

    „A per során bemutatott bizonyítékok demonstrálják, hogy az intelligens tervezés nem más, mint a kreacionizmus utódja. Az intelligens tervezés kreacionista természetének talán a legerősebb bizonyítéka a Pandák nevű könyvnek – annak a könyvnek, amit a doveri kilencedik évfolyamos diákoknak szántak – a története és származása. […]

    A Pandák szerzői Dean Kenyon és Percival Davis, mindketten ismert kreacionisták, megalkotásában a fiatal Föld kreacionista Nancy Pearcy is közreműködött.

    A bizonyítékok súlya tisztán mutatja, hogy – mint megjegyeztük – a »creation« (teremtés) szó »intelligent design« (intelligens tervezés) kifejezésre történő szisztematikus cseréje valamikor 1987-bent történt, a Legfelsőbb Bíróság lényeges ítélete után az Edwards-perben. Ez a lehengerlő bizonyíték erősen alátámasztja a felperesek feltevését, miszerint az intelligens tervezés újracímkézett kreacionizmus.”

21. ^ Media Backgrounder: Intelligent Design Article Sparks Controversy Discovery Institute. September 7, 2004.
    
    • Berkeley's Radical James M. Kushiner. Touchstone Magazine, June 2002.
    • Politicized Scholars Put Evolution on the Defensive Jodi Wilgoren. The New York Times, August 21 2005.
      • Downey, Roger. „Discovery's Creation”, Seattle Weekly, 2006. február 1. (Hozzáférés ideje: 2007. július 27.)
22. ^ TalkOrigins - Kitzmiller v. Dover Area School District. Utolsó frissítés: 2006.10.28. Elérés:2008.05.07.

    „[…]the Kitzmiller, et al. v. Dover Area School District federal court case sometimes called "Scopes II" or the "Dover Panda Trial" by the media.”

23. ^ Kitzmiller kontra doveri iskolaszék - Konklúzió, 136. oldal

    „[…] az iskolaszék intelligens tervezéssel kapcsolatos szabályzása megsérti az USA alkotmányának első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelyét (Establishment Clause). Ezen döntés meghozatalában megvizsgáltuk azt az alapvető kérdést, hogy tudomány-e az intelligens tervezés. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem az, mi több, az intelligens tervezés nem képes megkülönböztetni magát kreacionista, így vallásos elődeitől.”

24. ^ Ezen biológiai rendszerek egyszerűsíthetetlen bonyolultsága vitatott. Lásd Kitzmiller 76–78. o. vagy Ken Miller előadásának 39:30-51:20 szakaszát
25. ^ például "Egy meg egy miért pont kettő?", "pi miért 3,14?" stb.

• Kreacionizmus
• Evolúció

Irodalom

• Michael J. Behe: Darwin fekete doboza Harmat kiadó, 2002. ISBN 9639148733
• Tasi István (szerk.): A tudomány felfedezi Istent / intelligens tervezés – az evolúcióelmélet új riválisa Felsőörs, Aeternitas Irodalmi Műhely – Értelmes Tervezettség Munkacsoport, 2004. ISBN 963216317
• William A. Dembski (Ed.), James M. Kushiner (Ed.) Signs of Intelligence: Understanding Intelligent Design, Brazos Press, 2001. ISBN 1587430045

Külső hivatkozások

• A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása a darwini evolúciós elmélet védelmében.
• Értelmes Tervezettség Munkacsoport
• Szkepszis.hu
• Áltudományok – Critical Biomass Blog
• Marosán György: Intelligens tervezés, avagy az ész trónfosztása, Beszélő, 2005. december, 10. Évfolyam, 12. Szám
• Natural History Magazine, Intelligent Design? – Pro és kontra érvek az intelligens tervezés mellett és ellen (angol nyelvű)
• Varga Máté: A vitatott evolúció Élet és Tudomány, 2005. 12. szám 372–374. oldal (a vita folytatása: (1), (2))
• Horváth Gábor: Akcióban a neokreo – Az amerikai vallásos jobboldal offenzívája a természettudományok ellen, Népszabadság, 2005. december 17.
• Az emberek nem szeretnek bonyolult világban élni – az Index.hu interjúja Kampis György tudományfilozófussal az intelligens tervezésről, 2006. május 25.
• Intelligent Design – Értelmes tervezettség – Interjú a Magyar Tudományban Kampis Györggyel
• A kultúrharcról a Darwin-évfordulón (Metazin, 2007. február 19.)
• Michl Jan: "Without a godlike designer no designerlike God" (2006)

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Intelligens_tervez%C3%A9s”

Kategóriák: Áltudományok | Kreacionizmus

Intelligens tervezés avagy az ész trónfosztása

„A tábla alsó sarkában lévő képletsort nem értem” – szólalt meg elsőként egy idős professzor Einstein kanadai előadásán, miután a meghívott világhíresség befejezve mondanivalóját, felszólította hallgatóságát, tegyenek fel kérdéseket. „Ez állítás volt, és nem kérdés. Kérem a következőt” – volt a fizikus válasza. A tudományban, ahol csupán az érdekes kérdést és a megalapozott választ illeti elismerés, az efféle reakció érthető. Az átlagpolgár világában azonban a tekintélyek és a hiedelmek az irányadók. Itt inkább Churchill tanácsa járja, aki egy neki írt beszédet olvasva, egy megállapításnál a lap szélén a következő megjegyzést tette: „Gyenge érv. Hangosan mondani!” A tudós számára a tisztázásra késztető kételkedés kötelező. Ugyanakkor a „deus ex machina”-ra utaló magyarázatot – mivel csak a homályt növeli – elutasítja. Ezért van belekódolva az elkövetkező évtizedek eseményeibe a tudomány és a sokféle formában jelentkező („intelligens tervezés – IT”, „teremtéstudomány”), ám mindig vallási gyökerű koncepciók küzdelme.

Az IT – üzleti szóhasználattal – nem egy új termék, pusztán egy régi termék új csomagolásban. Ahogyan a tudomány tekintélye nőtt a társadalomban, a bibliai történetet a kutatások által igazolt tényekkel is alátámasztani törekedtek. Következő lépésben a tudományos alapossággal kellően nem megrostált és ellenőrzött bizonyítékokkal alá nem támasztott ismereteket kinevezték „teremtéstudománynak”. Végül, az elmúlt évtizedben a „teremtéstudomány” különös mutációjaként született meg az IT, amely már az élővilág elemi változásának darwini modelljét is elfogadta, csupán a „mindenható és vak” evolúció ellen hadakozott. Az új koncepció szerint az evolúció elégtelen: nem magyaráz meg minden jelenséget, és léteznek az „elfogadott” elméletnek ellentmondó jelenségek is. A „nagy ugrások” – állítják az IT hívői – a tudomány számára örökre megoldhatatlan rejtélyt jelentenek, és csak egy „Intelligens Tervező” közreműködésével értelmezhetők. Ez a tudományosnak maszkírozott, ám a valóságban a hit logikájára építő koncepció pontosan megfelel a katolikus egyház „hivatalos” doktrínájának. Nem elegendő ugyanis a tudományt egyes pontokon az IT közbeléptetésével „kisegíteni”. A következő lépésben megválaszolásra vár a kérdés: vajon honnan jön az IT? Ezt – az elmélet logikája alapján – nyilván egy még intelligensebb tervező hozza létre. Így azután az egyre intelligensebb tervezők sorának végén eljuthatunk az Abszolút Intelligens Tervezőhöz. De akkor miért ez a nagy felhajtás? Rögtön ezzel kell kezdeni – mint teszi a Biblia.

Az IT elfogadja a „mikroevolúciót” – egy kutya- vagy virágfajta új változata létrejöttének magyarázataként –, ám az élet kialakulását és az ember keletkezését leíró „makroevolúciót” elveti. Így meghatározott pontokon „megálljt” parancsol az értelemnek. Ez az, ami visszariasztja a tudósok többségét. Azt sugallja, hogy bizonyos problémákra nem található tudományos magyarázat. Az pedig kifejezetten aggodalommal tölti el a kutatókat, hogy ez a szemléletmód, politikai támogatással, képes elzárni kutatási irányokat. E veszély már ma is valóságos: bár nagyon változatos és különböző fajsúlyú erkölcsi, ideológiai vagy politikai megfontolásokból kiindulva, de világszerte egyre jelentősebb és befolyásosabb erők igyekeznek akadályozni az őssejtek, a fogamzás szabályozásának kutatását vagy éppen a „Big Bang” előtti korszakra vonatkozó kozmológiai vizsgálatokat. Az IT körüli vita így sajátos és talán önmaga jelentőségén is messze túlmutató kontextusba ágyazódik, melynek lényege a tudomány és a haladás (és e kettő összekapcsolódása) modern kori pozitív víziójának megingása az utóbbi évtizedekben.

---

Az evolúciónak egyébként „nehéz gyermekkora” volt Amerikában. Az 1925. július 10–25. között zajló – hírhedtté vált – „daytoni majomperben” John Scopes tanárt éppen azzal vádolták, hogy – szembeszegülve Tennessee állam törvényével – az ember evolúciójáról is tanított a biológiaórán. A nagy vihart kavaró pert a vádlott elveszítette. Ám a pénzbírságról szóló elmarasztaló ítéletet később – technikai okokra hivatkozva – hatályon kívül helyezték. Az evolúcióval kapcsolatos társadalmi megítélés csak a 1960-as években változott meg. Ez azonban nem elsősorban a tudományos haladásnak volt köszönhető. A hivatalos nézet a szputnyik felbocsátásának hatására módosult alapvetően. Amerika ráébredt: a tudomány túlélésének nélkülözhetetlen eszköze. Így egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy bármi akadályozza a megismerés fejlődését. Az idők múlását jelezte a daytoni perről ekkor készített Aki szelet vet című film, és ez idő tájt helyezték vissza jogaiba a tudományt sorban az amerikai államok. Így 1967-ben Tennessee államban is visszavonták az evolúció oktatását tiltó törvényeket. Az evolúció fokozatosan a biológia oktatásának szerves részévé vált.

A harcok azonban a 21. század előestéjén kiújultak. 1999-ban a kansasi Állami Oktatási Bizottság – megtörve az évtizedes „tűzszünetet” – utat nyitott az IT koncepciója előtt. Az evolúciót – megfogalmazásuk szerint mint bizonyítatlan elméletet – kivették a vizsgakövetelmények közül, és lehetővé tették, hogy a biológiaórán az evolúció „alternatív elméleteként” az IT-t is taníthassák. A siker részben az antievolúciós mozgalom új stratégiájának volt tulajdonítható. Lemondott arról, hogy – mint az elmúlt évszázadokban – a világ hat nap alatt történő teremtésében kételkedő tudósokat megtérítse. Az evolúció közvetlen támadása helyett éppen a véleményszabadság nevében szállt harcba. A tudomány ellen fordította saját fegyverét, azt, hogy mindenkinek szót kell adni, és a tekintély nem érv. Annak sugalmazására, hogy az evolúció nem kielégítő, nem bizonyítékok kellenek. Elegendő a természettudósok vitájából leszűrhető bizonytalanságra utalni. Hatásosan lehet érvelni jól megválasztott kifejezésekkel: „nehezen elképzelhető”, „ellentmondásosnak tűnik”, „bizonytalannak látszik”, „megalapozottak a kételyek”, „sokan vélekednek úgy”. Amikor pedig a kutató beismeri, hogy valóban nem tud mindent, a hallgatóság hajlamos lesz elfogadni: talán valóban nem is úgy van, ahogyan a tudomány állítja. Nem a tudományos közvéleményt kell tehát meggyőzni, közvetlenül a társadalmi nyilvánosság, a többségében nem szakemberekből álló hallgatóság felé kell fordulni. Azt kell hangsúlyozni, hogy az IT hirdetői csak segíteni akarnak a politikusnak, a diákoknak és az egyszerű polgárnak eligazodni az eltérő vélemények sűrűjében. Szerényen csak azt kell kérni: oktassák az IT-t – mint a lehetséges tudományos koncepciók egyikét – az iskolákban.

A csatározások évekig váltakozó sikerrel folytak, mígnem az elmúlt hónapokban új lendületet vettek az események. Még áprilisban a kansasi Állami Oktatási Bizottság – amelynek tagjait évente újraválasztják, és amely rendszeresen újratárgyalja az egyes szaktárgyak oktatási követelményeit – menetrendszerűen ismét megváltoztatta a biológia tantárgy oktatási követelményét. A bizottságban a hatalom – mint az ostromlott Sztálingrád lakóházai – negyedszer cserélt gazdát, és ennek megfelelően negyedszer módosította hol az IT, hol a tudomány irányában véleményét. A testület, az újra többségbe került konzervatív tagok támogatásával, most olyan döntést hozott, amely az evolúciót ellentmondásos és a földi élet keletkezésének magyarázatára alkalmatlan elméletnek nevezte. G. W. Bush elnök augusztus 1-jén texasi otthonában az abortusztól egészen az illegális bevándorlás témájáig felölelő beszélgetést folytatott újságírók egy csoportjával. Az egyik résztvevő az intelligens tervezés koncepciójáról kérdezte az elnököt, aki így foglalta össze álláspontját: az iskoláknak szabadságot kell adni abban, mit is tanítanak, és ő személy szerint pártolja, hogy mind az evolúciót, mind az intelligens tervezést egyaránt taníthassák. Ez a kijelentés – a tudományos közösség megítélése szerint – egyidejűleg jelent nyílt bátorítást a tudományos ruhába öltöztetett vallásos nézetek iskolai terjesztésének, és intéz kihívást a tudomány ellen.

Szeptember 26-án pedig a pennsylvaniai Harrisburgban sokak szerint történelmi jelentőségű bírósági tárgyalás kezdődött. Történt ugyanis, hogy a környékbeli Dover városka iskolájának vezető testülete még az év elején 6:3 arányban úgy döntött, hogy a biológiaórán nem elegendő megemlíteni a tanulóknak, hogy – megfogalmazásuk szerint – „lyukak vannak a darwini elméleten”. Arra kötelezték a tanárokat, hogy az IT-t alternatív elméletként mutassák be az órákon. Miután erre az iskola biológiatanárai nem voltak hajlandók, két hivatalnok körbejárta a biológiaórákat, és a diákoknak felolvasta az iskola hivatalos állásfoglalását: a darwini evolúció „csak” egy elmélet, vannak vele szemben álló elméletek is, sőt felhívta figyelmüket az ezt hirdető könyvekre. Ezt az állásfoglalást sérelmezte az iskola 11 szülője, és a vallás és az állam szétválasztását előíró törvény megsértése címén beperelte az iskolát. A meghallgatásokon érdekesen szembesül a két eltérő megközelítési mód. „Az iskolaszék saját vallásos szemléletmódjának támogatására beleavatkozott a tanmenetbe” – érvelt a felperes. „Az ügy nem a vallásról, hanem a diákok széles körű tájékoztatásáról és szabad döntésének megalapozásáról szól” – állította az alperes képviselője. Az ítélet – amelynek kimenetele sokak szerint nagyon is kétséges – novemberre várható. Ám, még ha győz is a tudomány, az efféle akciók, majd az azokat követő perek és viszontperek bozóttűzként terjedhetnek el Amerikában.

Európában is mozgásba lendültek a sokáig lábhoz tett fegyverrel álldogáló csapatok. „Van jobb magyarázat, mint az evolúció” – hirdette a budapesti metróban néhány hónapja a plakát, arra biztatva az utazóközönséget, ne a tudós hittel szembeni szkepszisét, inkább a tudományban kétkedők nézetét fogadja el. Az üzenet része annak a világon végigsöprő kampánynak, amely a tudomány kísérletekkel ellenőrzött igazságait bizonyítékokkal nem alátámasztott, csak feltevésként megfogalmazott „elméletekkel” cserélné fel. De az ideiglenes fegyvernyugvást szakította meg az elmúlt hónapban a Time amerikai lapnak nyilatkozó Christoph Schönborn bécsi püspök is. Kijelentette, pontosítaná – valójában átértékelné – az evolúcióval kapcsolatos, még II. János Pál által kialakított, az evolúciót a katolikus hittételekkel összeegyeztethetőnek tekintő hivatalos egyházi véleményt. Nem zárja ki, hogy az emberré válásban szerepet játszik az evolúció – ezt a római katolikus egyház is elfogadta. Elveti azonban az irányítás és terv nélküli, csupán a véletlen szelekció által irányított folyamatként zajló evolúció – ahogy ő nevezte – „neodarwini dogmáját”. Fontos észrevenni a szoros kapcsolatot az IT és a bécsi püspök koncepciója között. Az elkerülhetetlenül szükséges mértékig „megtartja” az evolúciót, majd egy ponton „belépteti” a világ alapvető formáját megszabó Intelligens Tervezőt. A püspök véleményével saját táborán belül is vitatkoznak. Szavaira reagálva George Coyne, a Vatikán fő csillagásza így nyilatkozott: „A katolikus egyháznak nem szabad újabb válaszfalat építenie a tudományos módszerek és a vallásos hit közé.”

---

Az evolúció a XX. század tudományának sikertörténete. Egyre több területen alkalmazzák – a biológiától és az etológiától kezdve az antropológián és a pszichológián keresztül egészen a közgazdaságtanig, sőt a kozmológiáig – a jelenségek értelmezésének univerzális módszereként. A tudomány szemszögéből viszont az IT épp annyira megalapozott, mint a holokauszt tagadása. Közismert: vannak, akik a holokausztot kitalációnak gondolják. Vannak, akik a tények mögött sanda érdekek által konstruált koncepciót vélnek felfedezni. Vannak, akik a megtörtént eseményeket – úgymond – cáfoló adatokban hisznek. Vannak, akik az egymással vitatkozó szemtanúk állításaiból kételyeiket megalapozó következtetést vonnak le. Ennek ellenére, ha bárki felvetné, hogy a holokauszt-tagadást tanítani kellene, azt – legalábbis egyelőre – felháborodva utasítaná vissza bármelyik önmagára valamit is adó oktatási intézmény.

A tudományos haladás szempontjából az IT kifejezetten terméketlen: felvetett kérdéseit a tudomány számára eleve megoldhatatlannak tekinti. Ezzel pedig nem megnyitja, hanem éppen lezárja a kutatás útját. Az igazi problémát az jelenti, miként reagáljon a tudomány ezekre a kihívásokra. Részt vegyen-e egyáltalán a nyilvános vitákban (amelyek nem a tudományról szólnak), vagy foglalkozzon csak azzal, amihez ért: a tudományt művelve megoldást keresni és választ adni – egyebek mellett – azokra a kérdésekre, amelyeket az IT-hívők előszeretettel használnak saját koncepciójuk melletti érvként. A kutatók bizonytalanok. Jól példázza ezt, hogy az evolúciós kutatás két talán legérdekesebb és sokszor éles csatában álló egyénisége – R. Dawkins és a nemrég elhunyt S. Gould – arról váltott e-mailt, hogy a tudósoknak nem feltétlenül kell felvenni a kesztyűt. A tudomány számára az IT-próféták által kedvelt „talk show”-k – amelyek nem a tudomány gyakorlata szerint zajlanak, és nem a tények racionális mérlegelésén alapulnak – nem ígérnek sikert, viszont előre programozzák a kudarcot. A laikus – többnyire inkább dilettáns – hallgatóság inkább meggyőzhető egy anekdotával vagy egy szemléletes hasonlattal, mint a tények felsorolásával. A közönség csak annyit érzékel a vitákból, hogy van két szemben álló nézet, az egyiket tudományos tekintélyek képviselik, a másikat meg lángszavú próféták hirdetik. Legyen tehát a tudós bármilyen meggyőző – és gyakran egyáltalán nem az –, a hallgatóság automatikusan a tekintélyellenességet hirdetők oldalára áll.

A tudósok mégis kénytelenek lesznek felvenni a kesztyűt. Egyrészt, mind több tudós ébred rá: az IT nem pusztán idegesítő zajként, hanem valóságos veszélyként bukkant fel saját, korábban védettnek érzett felségterületén, az egyetemeken. Erre a problémára hívta fel a figyelmet a Nature című tudományos folyóirat ez év április 25-i számának címlapja, amely Az intelligens tervezés elérte már az Ön egyetemét? szokatlan nagybetűs szalagcímmel sokkolta olvasóit. Majd a nyomaték kedvéért ugyanitt közölte az USA-beli Regents Egyetem a Nature-re és tartalmának „kezelésére” vonatkozó – hivatalosan elfogadott és az igazgatóság által jóváhagyott – ajánlását: „Ez a folyóirat az evolúcióval kapcsolatos anyagokat tartalmaz. A természetes szelekcióra épülő evolúció elmélet és nem tény. Az ezzel kapcsolatos információkat tehát kizárólag nyitott szellemmel szabad megközelíteni, óvatosan kell tanulmányozni, és kritikusan kell megfontolni.” Az e felfogásban megtestesülő támadás azonban túlmutat az evolúción, magát a tudományt veszi célba. Ennek perspektívája pedig ijesztő. Az Alapítványban – a Galaktikus Birodalom sorsát felrajzoló regényfolyamban – Asimov leírja, miként torzul el a tudomány a „sötétség századai” alatt. Érzékletesen rajzolja fel mítosszá alakulását, miként alkalmazták csodák „létrehozására”, és hogyan vész el az eszközök kezelőinek valóságos tudása. Egy idő után már senki nem kérdez, nem születnek új ismeretek, sőt lassan a régi ismeretek alapjai is a feledés homályába merülnek. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az írók saját korukban rémlátomásnak minősített jelzései gyakran szinte tökéletesen megvalósultak. Így Asimovnak a tudomány visszaszorulására és a sötétség századának eljövetelére vonatkozó jövendölése is megszívlelendő intés.

---

A vallás és a tudomány együttélése az elmúlt évtizedekben – apróbb csetepatéktól eltekintve – békés volt. Sokan, részben hívő kutatók, részben szkeptikus gondolkodók, részben a párbeszédben érdekelt ateista tudósok szívesen fenntartanák a status quót, amely jószándékúan vonta meg a tudomány és a vallás határvonalát. A „határvillongások” a végvári lovagi tornák párharcaként zajlottak. Annak ellenére azonban, hogy mind a tudományon, mind a valláson belül – egyelőre – a toleráns és nyitott álláspontot képviselők vannak többségben, az elkövetkező évtizedben a békés egymás mellett élés nehezen lesz tartható. Az együttélést nehezíti, hogy a tudomány haladásával egyre több, korábban kizárólag a vallás (némileg leegyszerűsítve, a hit) „hatáskörébe” tartozó probléma válik a tudomány kísérletileg is elemezhető kérdésévé. Hiába törekszik tiszteletben tartani a határokat a kutató, esetről esetre akaratlanul túllépi azt. Ez történik a kozmológiában, az elhunyt pápa világos elvárása ellenére – „azt talán nem kellene firtatni a tudománynak, mi is volt a Big Bang előtt”. De ilyen kérdések az élet keletkezése, az ember kialakulása, a tudat működése és az ember legbelsőbb érzéseinek és legtitkosabb gondolatainak elemzése. Egyre fontosabb e kutatások etikai vonatkozásainak tisztázása. Ám az alapvető kérdés mindig az: milyen ütemben, milyen módon folytatható a valóság felderítése. Az pedig, hogy az elkövetkező évtizedben a legfontosabb hitbéli kérdések a kísérletek tárgyává válnak, még a toleráns hívőket is dühödt reagálásra késztetheti.

A másik ok, ami miatt nehezen lesz tartható a békés egymás mellett élés, a fundamentalista vallási mozgalmak térnyerése szerte a világon, de különösen Amerikában. Nem lehet nem észrevenni a napjainkban kibontakozó evolúcióellenes hullám „felemelkedésének” okai között a vallási konzervativizmus politikai előretörését. Az összetett okok között van egy különösen fontos tényező. Amerika – eltérően a fél évszázaddal ezelőtti helyzettől, amikor kénytelen volt osztozni a szuperhatalmi státuson – ma nem attól fél, hogy lemarad a katonai és gazdasági versenyfutásban, hanem sokkal inkább ideológiai szempontból érzi magát veszélyeztetve. Sokan látják úgy, hogy ma leginkább identitásának elveszítése fenyegeti. Erre a veszélyre pedig – legalábbis az amerikai társadalom egy része – nem a tudományt, hanem az identitást megerősítő vallást véli gyógyírnak. Az átlagpolgár tehát inkább a vallási térítőkkel vagy vallásosságukat hirtelen újra felfedező – gyakran neofita, „pápánál is pápább” – politikusokkal, semmint az egyszerű kérdésekre bonyolult válaszokat adó tudósokkal azonosul. Ez az oka annak, hogy minden államban – a homoszexuálisok házasságával és az abortusz szigorításával együtt – újra előkerülnek az evolúció korábban letárgyalt ügyei. Az elmúlt hónapokban pedig – a teret nyerő konzervatív ideológia hatására – újra támadásba lendült és előrenyomul az IT koncepciója.

Van azonban egy harmadik ok – az emberiség túlélésével kapcsolatos problémák kiéleződése –, ami miatt elkerülhetetlen, hogy a tudósok felvegyék a kesztyűt. Sok jel utal arra, hogy az emberiség billenési ponthoz érkezett. Olyan gazdasági, ökológiai és szociális folyamatok bontakoztak ki, amelyek gyökeresen aláásták életünk megszokott feltételeit. Az előttünk álló évtized legfontosabb kérdése ezért az: miképpen vezérelhető át az emberiség a fenntartható növekedés pályájára. A társadalmi katasztrófákat elemző legújabb könyvében Jared Diamond (Collapse. How Societies Choose to Fail or Survive) példák során keresztül mutatja be a közösségek összeomlását leíró forgatókönyv öt lépését:

(1) a kibontakozó folyamatok szükségszerű következményeinek előrejelzésére való képtelenség,

(2) a problémák valóságos súlyának fel nem ismerése,

(3) a beavatkozás nem a megoldást, csupán a tünetek enyhítését szolgálja, (

4) érdekkonfliktusok akadályozzák a szükséges teendők végrehajtását,

(5) a késlekedés olyan súlyossá növeli a problémákat, hogy a megoldásukra a közösség már nem rendelkezik eszközökkel.

Az emberiség a múlt század 70-es éveitől – versenyt futva az idővel – fokozatosan jutott el a problémák előrejelzésére való képesség megszerzésétől a valóságos súlyuk felismerésén keresztül a változást megalapozó tettekig. Összességében azonban napjainkra a globálissá válás és a globális szűkösség összekapcsolódása az emberiség összeomlásszerű válságával fenyeget. Napjaink igazi kérdése: mi a szerepe a vallásnak a billenési ponton levő emberiség szemszögéből?

A legtöbben egyetértenek azzal, hogy a vallások pozitív szerepet játszanak a társadalom életében. Nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak az embereknek (és közösségeiknek) problémáik megoldásában. Ha egy társadalmat megfosztanak a vallástól, azt éppen úgy megszenvedi, mint ha más intézményétől – mondjuk a piactól – fosztanák meg, és éppen úgy kifejlődnek a vallást helyettesítő, de azt nyilvánvalóan torzan és kevéssé hatékonyan pótló intézmények. Másrészt azonban a történelem során a vallások gyakran folytattak kíméletlen harcot az új gondolatok, a „más” nézetet vallók és az idegennek kikiáltott kultúrák ellen. Indokolt hát a kérdés: segíti-e vagy éppen ellenkezőleg hátráltatja a vallás, hogy a társadalmak ráébredjenek sorsuk fordulópontjára, és felkutathassák a kivezető utat. Szerepe pedig ma meglehetősen ellentmondásos. Egyrészről ráirányítja az emberek figyelmét arra, hogy az élet értelmét az anyagi fogyasztáson túl (is) keressék, és gyakorolják az igazságosság közösséget összetartó értékét. Ezzel pedig hozzájárul egy fenntartható életforma kialakításához.

Másrészt azonban a vallás a tudománnyal szembeni kételkedést hirdetve hozzájárul az irracionalitás terjedéséhez. A billenési ponton levő közösségekben – J. Diamond könyve egy sor érdekes példát hoz ennek bizonyítására – a mindenkori vallások többnyire negatív szerepet játszottak. A túlélés új modelljein alapuló alkalmazkodás helyett a hagyományok nyomvonalán tartották a társadalmakat. Ám a hagyományok folytatása az alapvetően megváltozott körülmények között – mint azt a Húsvét-sziget története példázza – szinte „beprogramozza” a közösségek életébe a borzalmas társadalmi katasztrófákat. Úgy tűnik tehát, hogy a tudósoknak mind a tudomány, mind szélesebb értelemben az egész emberiség érdekében is fel kell venniük a harcot a sokféle álarcban jelentkező tudományellenes és tudománytalan koncepciókkal szemben. Ehhez azonban kevés a tudományt magas szinten művelni. Egyrészt nyitottnak kell lenni a tudomány társadalmi szerepét illető – gyakran megalapozott – kritika iránt. Másrészt – s talán ez a legfontosabb – meg kell tanulni laikus közönség előtt is meggyőzően szólni, anélkül hogy a tudomány kritikus és tényekhez ragaszkodó szemléletét bármikor feladná. Ez pedig elképzelhetetlenül nehéz feladat.

Kapcsolódó szemlénk:
A Vatikán és az evolúció

Options

Disable

Get Free Shots

A már említett tavaly decemberi Nature Reviews Genetics melléklet egy másik cikke a testfelépítés létrejöttében kulcsszerepet játszó homeobox (Hox) génekkel foglalkozik, pontosabban azzal, hogy miként is variálódhat ezek funkciója.[1] A Hox gének a test hosszanti felosztásáért felelnek, expressziójuk (illetve különböző Hox gének expressziójának kombinációja) meghatározza, hogy adott pozícióban milyen struktúrák (pl. végtagok) fejlődnek. Két igen érdekes tulajdonságuk van: egyrész a többsejtű állatokban szinte univerzálisak és ugyanazt a funkciót látják el (1. Ábra), másrészt a kromoszómákon egymás mellett találhatóak és jellegezetes időbeli és térbeli kollinearitást mutat a genomban való elhelyezkedésük: vagyis az a gén amelyik a "sorban" előrébb található általában hamarabb és a fejhez közelebbi területen jut kifejeződésre.

1. Ábra: A homebox gének mind a testtengely mentén való expressziója, mind a kromoszómákon való helyzete igen hasonló a legkülönbözőbb fajok között.[1]

Annak ellenére, hogy rengetegen foglalkoznak ezekkel a génekkel, hosszú évek óta, a szabályozásukról illetve a kollinearitás okáról még mindig csak halvány sejtéseink vannak. Tudjuk, hogy az egyes Hox gének képesek egymás expresszióját szabályozni, és nemrég arra is fény derült, hogy rövid, nem kódoló, de egyes gének végső szakaszával komplementer mRNS molekulák (miRNA) is szabályozhatják a kifejeződésüket (ezek a génről átíródott mRNS-hez kötődve serkentik annak lebontását) (2. Ábra). A kollinearitás oka egyesek szerint a kromoszómák, pontosabban az ún. kromatin szerkezetében kereshető. A DNS molekula ugyanis jellegzetes módon ösze van csomagolva, és általában csak az éppen átíródó gének körül lazul fel ez a csomagolás (az ilyen laza csomagolódású DNS alkotja az ún. eukromatint). Mivel a Hox gének fizikailag egymás után találhatók a kromoszómán, elképzelhető, hogy amikor ezen gének átírásra kerülnek a csomagolás legelől nyílik először fel, és az eukromatinná való alakulás csak fokozatosan terjed tova, ami időbeli eltolódást okoz a hátrébb lelhető gének kifejeződésében.

2. Ábra: A homebox gének szabályozása is evolúciósan konzervált: mind a zebrahal, mind a muslica fejlődő egyedeiben igen hasonló expressziója miRNA molekulák szabályozzák egyes Hox gének átírásának helyét.[1]

A Hox gének expressziójának bütykölése az evolúció kedvelt időtöltése, mint azt láttuk a kígyók esetében, de számos egyéb példa is akad: az egyik legelegánsabb a rákfélék csoportjához kapcsolható, ahol kimutatták, hogy az Ubx-Antp homeobox gének expressziója befolyással van arra, hogy egyes rendekben a torhoz kapcsolódó végtagok az étkezésben használatos szervé ún. maxillapédiává módosulnak vagy lábként működnek (3. Ábra).[2]

3. Ábra: A rákfélék között az Ubx-Antp gének expressziója pontosabban annak hiánya szabályozza a tor egyes szelvényein lelhető nyúlványok identitását: ahol az említet gének hiányoznak (fehér) vagy csak igen alacsony szinten vannak jelen (narancssárga), ott a táplálkozásnál használt maxillapédiák alakulnak ki, szemben a magas expressziójú szelvényekkel (piros), ahol lábakat találunk.[2]

Végezetül ugyancsak az ízeltlábúak jóvoltából, arra is tudunk példát mutatni, hogy homeobox gén elveszti a homeotikus funkcióját és más szerepet kap. A Drosophila bicoid (bcd) génje például gazdája hossztengelyének legfontosabb szabályozója: már az mRNS is a pete egyik (leendő elülső) végében koncentrlódik, amely révén egy gradiens jön létre a fehérje szinten. Ez a gradiens szabályozza aztán később más, a testfelépítésben fontos transzkripciós faktorok működését. Azonban, mint az már régebben kiderült ez egy kicsit különc tulajdonsága a muslicáknak és a legtöbb többi rovarban más rendszer felelős a fent leírt szabályozásért. A bcd eredetileg egy Hox3 gén duplikációjával jött létre (erről helyzete is árulkodik, 1. Ábra), majd fokozatosan elvesztette eredeti funkcióját és újat vett fel (részletesebben a Pharyngulán olvashat erről, akit érdekel). A másik példa, szintén Drosikból a fushi-tarazu (ftz) gén esete, amely a Hox6 génből származtatható, és amely fokozatos doméncsereberével egy klasszikus homebox génből, egy a szegmentációt befolyásoló génné alakult (4. Ábra) [3,4].

4. Ábra: Az ízeltlábúakon belül jól követhető amint a fushi-tarazu gén homeotikus génből, szegmentációt szabályozóvá válik.[4]

---

[1] Pearson JC, Lemons D, McGinnis W. (2005) Modulating Hox gene functions during animal body patterning. Nat Rev Genet. 6(12): 893-904.
[2] Averof M, Patel NH. (1997) Crustacean appendage evolution associated with changes in Hox gene expression. Nature 388: 682-6.
[3] Damen WG. (2002) fushi tarazu: a Hox gene changes its role. Bioessays 24(11): 992-5.
[4] Lohr U, Pick L. (2005) Cofactor-interaction motifs and the cooption of a homeotic Hox protein into the segmentation pathway of Drosophila melanogaster.Curr Biol. 15(7):643-9.

---