Kovács Árpád: "Ebből a rendszerből kimerültek a tartalékok"
Interjú az Állami Számvevőszék elnökével
Amit strukturális reformok nélkül le lehetett faragni az állami kiadásokból, azt a kormány megtette a 2009-es költségvetésben. A jövő évi büdzsé 2-3 százalékos visszaesést is elbír nagyobb megrázkódtatások nélkül, igaz, valószínűleg csökken majd az egészségügy színvonala, több állami szerv és az önkormányzatok működésében is zavarok keletkezhetnek - mondja lapunknak adott interjújában Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.
Az, hogy többször is átdolgozták a költségvetést, arra utal, a kormány igyekezett felkészülni a jövő évi válságfolyamatokra. Mennyire tükröződik ez végül az elfogadott büdzsén?
Az elfogadott költségvetés a kiadási oldalon lényegében "elment" addig a pontig, ameddig - hangsúlyozom - szerkezeti változtatások nélkül, lefaragásokkal, egyes szociális vívmányok kisebb-nagyobb sérülését jelentő feladásával, a közszolgálatban a bérek csökkentésével el lehet menni. Lényeges eredmény, hogy a költségvetés most már következetesen, az adósság-szolgálat nélkül, többletet mutat, amit aztán persze felemészt a korábbi évekről cipelt óriási teher. Sajnos ez a törlesztési kötelezettségek miatt még minimum két évig még akkor is növekszik, ha működnek a kiadási korlátozásokat behatároló szabályok.
Arra a kérdésre pedig, hogy most milyen tartalékaink, lehetőségeink lennének, ha korábban végbement volna az ellátórendszerek tényleges modernizációja, és "beállt", tovább épülő, s nem leépülő szolgáltatások lennének, aligha lehet pontos, költségvetési megtakarításokban, szolgáltatási szintekben kifejezhető választ adni. Egy biztos, könnyebb lenne a helyzetünk. Nem beszélve itt a társadalmi közérzetről, ami ugyancsak lendítő, problémamegoldó, terhek elviselését segítő erő.
És mi a helyzet a bevételi oldallal?
A korábbi - meggyőződésem szerint - nehezen alátámasztható optimizmushoz képest - remélem, hogy legalább részben az Állami Számvevőszék figyelmeztetései nyomán is - javult a helyzet. A bevételi tervek, ha nem következik be vártnál lényegesen, jóval nagyobb gazdasági visszaesés, ma még tarthatónak látszanak.
Mennyivel számolták el ezt Ön szerint korábban?
Nagyjából négy százalékkal. Ez nagyon sok. Az először benyújtotthoz képest ezer milliárd forinttal kedvezőbb pozíciót tételezett fel, mint amit valóságos helyzet aztán a legkevésbé sem igazolt vissza. Az ÁSZ már a nyár elején jelezte, hogy más, sokkal, de sokkal kevésbé kedvező a helyzet, mint az publikált dokumentumokból, hivatalosnak tekinthető megnyilatkozásokból kitűnt. Szólnunk kellett, mert igen nagynak tartottuk a kockázatot.
A helyzet - a válság előszelében - sokkal inkább más volt, mint az, amit akár a plakátok is hirdettek, hogy két év nadrágszíjmeghúzás után, fokozatosan jönnek a jó évek, s a pénzügyi-államháztartási mutatókban kifejezhető nominális konvergencia megszorításai jutalmaként, természetszerű következményként "beindultunk", s jó úton vagyunk remélt reális teljesítmény-felzárkózásban az Unióhoz.
 Minden törekvés ellenére nő a szürkegazdaság, a korrupció |
Amikor elemzéseinkkel mindennek ellentmondtunk, vállalnunk kellett, hogy a rossz hír hozója egyhén szólva nem lesz népszerű, mondván ne ijesztgessük az embereket a nehéz évek kilátásaival. Pedig mi csak komolyan vettük a hazai statisztikai adatokat, az ÁSZ jelentésekből leszűrhető tendenciákat, s nem utolsó sorban a külföldről beérkező, gazdasági világfórumokon, de partnerkapcsolati úton is kapott információkat, amelyek mind arról szóltak, hogy vége annak a konjunktúrának, aminek a felfelé futó hullámának oldalán ült eddig a magyar export és a gazdaság.
Mik a legnagyobb kockázatok a 2009-es büdzsében?
Ezek egyértelműen a bevételi oldalon vannak, de ez természetesen meghatározza a kiadásokat is. Ez a költségvetés - úgy vélem - két-három, sőt talán négy százalékos GDP-csökkenésig - szigorúan itt most a finanszírozhatóságról beszélve - úgy ahogy tartható. Persze annak árán, hogy az állam egyes feladatait romló mennyiségben és minőségben látja el, hogy az önkormányzatok esetében ellátási zavarok lesznek.
Most üt vissza, hogy a GDP óriási aránya koncentrálódik a költségvetésben, hogy óriási a centralizáció. Annak megítélése pedig kívül esik az ÁSZ hatáskörén, hogy a finanszírozott szerkezet, súlypontok akár rövid-távon is milyen társadalmi-gazdasági következményeket hoznak, s végül is mi következik be, hova jutunk vagy nem jutunk el. A kockázatok azonban nyilvánvalóak, s aligha hiszem, hogy ezek csak számomra világosak, s felelősség az is, hogy legalább beszéljünk ezekről!
Milyen zavarok jelentkezhetnek?
Nem fizetnek ki energiaszámlákat, banki törlesztéseket, nehezebb lesz az államháztartás deficitjének finanszírozása, nő az APEH így is horribilis kintlevősége,- amit természetesen ugyancsak valahonnan finanszírozni kell majd - egyenetlenségek lesznek az egészségügyi ellátásban, romlik a színvonal - ebből a rendszerből kimerültek a tartalékok.
Minden törekvés ellénére nő a szürkegazdaság, a korrupció és itt - megjegyzem - kockázatot növelő tényező, hogy az újra és újra beígért cselekvési programok, azonnali intézkedési "csomagok" sorra elmaradnak, miközben megy az idő! Azon persze senki sem vitatkozik, hogy elsődleges cél a munkában tartás, mert így is nagyon kevés ember tart el nagyon sokat. Persze értelmes munkára gondolok, mert igen nagy a kockázata annak a munkának, aminek többféle értelemben is hiányzik a piaca.
A kormány által indítani tervezett közmunka-programokról beszél most?
Sok hasznos ötlet van, s bizonyára találnak újabb és újabb megoldásokat. A realitás azonban itt is az, hogy most üt vissza a szakmunkásképzés elmaradása, hogy ma már nem a teljesen képzetlenekre, a segédmunkás tömegre van szükség, hanem olyanokra, akik - példaként mondom - fel tudnak ülni akár egy motoros fűnyíróra, vagy legalább van annyi munkakultúrájuk, hogy a kaszával nem egyből a saját lábukat vágják el.
Az az egy milliónyi ember, akinek igen jelentős része potenciális munkaerő-tartalékot jelenthetne, ma jelentős részben segélyeken él, és képzés nélkül, élethelyzet-változtatás, szocializáció nélkül közvetlenül nem vonható be olyan értékteremtő tevékenységbe, amire szükség, és talán lehetőség is lenne. De így is el kell indulni, sokat kell erre áldozni, mert különben - ez is sokféle értelemben kockázat - végletesen tovább romlik a helyzet, miközben van arra esély, hogy változzon.
A válság kezdete óta folyik egy vita arról, nem kellene-e inkább a gazdaság élénkítésére koncentrálnia a kormánynak. Lenne erre a jelenlegi helyzetben lehetőség Ön szerint?
Alapvető különbség van a nyugat-európai államok, és a mi lehetőségeink között ezen a téren. Ennek az országnak semmilyen más tartaléka nincs, csak mi magunk, akaratunk és türelmünk, találékonyságunk, - ha van! Csak hitelből tudunk beruházni. Építőipari boomot lehet csinálni, de valahonnan meg is kell finanszírozni.
Most éppen ezzel próbálkozik a kormány az uniós beruházások előrehozásával. Ez mennyire lesz hatásos?
Ez fontos lépés. Nagyon remélem - hiszen mindnyájunk elemi érdeke - a beígért programok a várt átgyűrűző hatásokkal, társadalmi szinergiákkal mielőbb működni fognak. Megjegyzem, itt is kockázat, s nem teszi egyszerűbbé helyzetünket, hogy fejlesztés kontra szociális gondoskodás ellentétpárokban gondolkodunk. Igaz, egy sor közgazdasági dogma vált értéktelenné vált ebben a tekintetben is.
Mire gondol például?
Vegyük például az öngondoskodást. Tizennyolc éve bíztatnak bennünket, efelé haladjunk, ez adja az egyén biztonságát, erre most mi "dőlt be" először a világban pénzügyi válság kirobbanásával? Az öngondoskodás jelképeinek számító nyugdíjalapok, a megtakarítások, az egészségbiztosítási alapok, az öngondoskodásra alapított befektetések. Nem a gondoskodó, biztonságot adó állam alternatívája omlott össze, hanem ennek ellentétje.
Teljes paradigmaváltásra lenne szükség Ön szerint?
Hála isten, hogy nem haladtunk az öngondoskodás irányában olyan gyorsan, mint sok általam tisztelt kolléga sürgette. Furcsa módon, ha így tettünk volna, most abban helyzetben lennénk mi is, mint izlandi nyugdíjalapba befizető, öngondoskodó kollégám, akinek egy élet megtakarítása veszett oda. De nálunk sem veheti senki könnyen tudomásul - így vagyok én is - , hogy a kiegészítő nyugdíjbiztosítása reálértéke egyik pillanatról a másikra 20-30 százalékkal csökken, s realitás, hogy azt sem kapja majd vissza, amit nominálisan befizetett.
 A magyar társadalom hitelt vesz fel, vagyis a jövőbe tolja ki jelenlegi fogyasztása kifizetését |
Némi iróniával teszem hozzá, hogy úgy tűnik, most a magyar társadalom - jól megtanulva az államától a leckét - némi fáziseltolódással követi a korábbi állami mintát, egyelőre azzal váltja ki a pénzhiányt, az ilyen, átmenetinek vélt szűkös helyzeteket, hogy hitelt vesz fel, vagyis a jövőbe tolja ki jelenlegi fogyasztása kifizetését, mondván: majd csak lesz valahogy!
A gondoskodó állam működésének alapképlete viszont az, hogy jó időkben tartalékol, ha pedig baj van, akkor ebből próbálja fenntartani az ellátást és a fogyasztás szintjét. Mi nyilván nem erre haladtunk az elmúlt években.
Itt semmilyen tartalékolás nem folyt. A lakosság is nettó adós, sőt az igazi adós nem is az állam, hanem az emberek és a vállalatok. Ráadásul az utóbbi időszak eseményei csak azt erősítették, hogy még mindig csak döntés és érdekérvényesítési potenciál kérdése, mennyit ad az "állam", és nem a realitásoké: csak egy elhatározás az, hogy mennyit "kapunk". Pedig az állam mi magunk vagyunk!
Mikor derül ki Ön szerint, hogy tartható lesz-e nagyobb megrázkódtatások nélkül a 2009-es év?
Az alapkérdés az, hogy a pénzügyi megroppanás után össze tudják-e szedni magukat a bankok, tudnak-e adni hitelt. Nagyon sok függ attól, hogy az anyabankok hol húzzák meg a fíliák határait: Budapesten, vagy egyel kijjebb. Mintha volna ok némi bizakodásra, de inkább, úgy vélem, tavaszra talán tisztábban láthatunk. Maradva a kockázatoknál, nagyon sok függ az emberek magatartásán, hozzáállásán, hogy ők hogy viselik az új helyzetet, mennyiben képesek egy-egy társadalmi csoporttal harmonizálni az érdekeket, a nehéz helyzetben az egymással való szembefordulást elkerülni.
Aggodalmam, hogy úgy tűnik erős szándék van a vállalkozói szféra és a közszolgálatból élők szembeállítására. Mindkettő bizalmatlan a másik iránt, a másik teljesítményhiányát okolja a saját problémájáért. Mindig azt tapasztalom, amikor egy-egy szakmai fórumon arról beszélek, hogy a két szektornak egymással harmóniában kellene a válság leküzdésén munkálkodnia, és az államnak is nagyon fontos a szerepe ebben, hogy kicsi a fogékonyság a szavaimra.
Eddig is sokan mondták, hogy az állam túlterjeszkedik, rátelepszik a gazdaságra, ez nem fog csak erősödni jövőre?
A gazdaságélénkítés forrásai közvetlenül a bankokhoz érkeznek, nem a magyar állam keretein belül használják fel őket, így itt az államnak csak koordináló szerepe van. Nagy kérdés, hogy az egyébként igen fejlett magyar bankrendszer mennyire lesz önszabályozó módon, a saját érdekében is, működtetni ezt.
Ma viszont olyan magas az alapkamat, hogy ez komoly gátat jelent a hitelezésben.
A monetáris politika az MNB felelőssége. Talán annyit megjegyezhetek, hogy az alapkamat alacsonyabb szintje - nyilvánvaló - segít a gazdaságnak és az államháztartásnak is, és az államnak a kamattámogatások révén, garanciákkal is lehetősége van a hitelfelvevőket támogatni. Bár igaz, ez persze megint csak a költségvetés kiadási oldalát terheli meg. Ugyanakkor a Nemzeti Bank lehetőségeit alapvetően befolyásolja az állami szervezetrendszer működése és a fiskális politika hitelessége. Nyilván, ha már lesz nyoma, hogy a beígért intézkedések, gazdaságélénkítő csomagok, uniós forrásátcsoportosítások működnek, kisebb kockázattal lesz lehetőség az alapkamat csökkentésére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése