2008. december 1., hétfő



2002-ben

Ugrai Tamás harcolni kezdett a higanyos védőoltások beadása ellen, és harcát sikerrel meg is vívta.

Vesztére.

Eközben komoly politikai erőknek tett keresztbe, akik ebben az időben a fejlett országokban már fel nem használható higanytartalmú injekciókat olcsón megvették, és a magyar tarka marhának beadták. Ez nyilván nem történhetett a minisztérium asszisztenciája nélkül.

Az üzlet veszélyeztetése pedig egyet jelentett Ugrai Tamás eltiprásával. Ha jól értem a történetet, egészen elképesztő dolgok zajlottak a körzetével, a működtetési jogával.

Miközben nagyrészt neki köszönhetjük, hogy az egészségügyi kormányzat nem mérgezheti tovább gyermekeinket higanyos mérgekkel.

Egy kiváló elméleti-gyakorlati szakember kér segítséget, bár azt nem tudja kitől.Kicsinálták.Ez manapság ilyen könnyen megy, ha igazat mondasz. Kussolj, vagy te lehetsz a következő.

Szakmai - egzisztenciális - gazdasági - állampolgári ellehetetlenítésem

1.) Ok nélkül állítottak fel egy megsemmisített, jogerőre soha nem emelkedett ÁNTSZ határozattervezet alapján. Ez alapján bontott velem szerződést az önkormányzat, és szüntették meg az általam nagy értéken vásárolt praxisom TB finanszírozást 27 hónapja.

2.) Magyar orvos tulajdonát elvették, külföldről idetelepült kapta.

3.) Akik nem indokolták meg tetteiket, azoknak az embere ül a praxisomban.

4.) Mindezeket sokszoros törvénysértés árán valósították meg.

5.) Kiváló minősítésű szakvizsgáim és elismerő megyei bírói orvosetikai ítélet ellenére állástalan vagyok, 0 forint TB finanszírozással.

6.) Nem engedik, hogy a saját tulajdonú, 2000 fős praxisom betegeit ellássam, ellenben ugyanabban a városban, a központi ügyeleten 100 000 főt igen. Betegeim és más körzet betegei is itt keresnek fel. Ez olyan, mintha pl: belgyógyászati szakvizsgával nem dolgozhatnék belgyógyászaton, de SBO-n igen.

7.) A lakosság tömeges feljelentéseit az önkormányzat letagadja, az ÁNTSZ pedig nem kívánja tudomásul venni. Ezzel tudatosan pusztítják a praxisomat, félelemben tartják és veszélyeztetik a lakosságot.

8.) E helyzetből eredően adósság halmazaim, bírósági ügyeim vannak, végrehajtás irányába.

9.) Eladni sem engedik a jelenleg már kamatfizetésekkel megnövelt 12 000 000 forint saját befektetésű praxisomat, ami után még öt évig évi 1 000 000 forintot kell fizetnem.

10.) Fizetést sem kapok sehonnan.

11.) Közben havi 80 000 forintot fizetek a praxisom után. Pl: vettem egy lakást, törlesztem, kilakoltatnak, és betesznek mást, miközben fizetem tovább a törlesztést.

12.) Praxisomtól való megfosztottságomból eredő veszteségem eddig 35 000 000 forint, a házam elvesztése másik 35 000 000 forint lesz, 12 000 000 forint adósság, 10 000 000 forint deficit a vállalkozásomban. Ezen kívül az erkölcsi - egzisztenciális veszteségem, kiábrándultságom az egészségügy gyógyító szerepéből.

13.) Ok nélkül nem kapok működési engedélyt az ÁNTSZ-től 27 hónapja, annak ellenére, hogy sokszorosan adott szakmai feltételekkel, és több mint egy-egy évtizedes belgyógyászati és háziorvosi rutinnal rendelkezem.

14.) Semmibe veszi a város a négy éve folyamatos publikációimat, kéttucatnyi média szerepléseimet, melyekkel a tömeges méretű gyermek megbetegedések kóroki hátterét igyekszem megismertetni a lakossággal a politikai és szakmai vezetéssel az előbb említett New-yorki kutató és autistákat, hiperaktívokat is kezelő orvos barátommal.

15.) Az autizmus összefüggésrendszerét egyedül én ismerem ezen a szinten, ma Magyarországon, ezt mutatják a tapasztalatok: országos szakmai (Országos Psychiátriai konferenciákon előadásaim) és Országos szülőtalálkozókon előadásaim, a média szereplések. Folyamatosan kapcsolatban állok az előbb említett New-yorki kutató és autistákat, hiperaktívokat kezelő orvos barátommal.

16.) Magyarország élhet ezzel a tudással, élhet a 45 millió Eurós, gyermek rehabilitációra fordítható tőkével.

17.) Eközben folyamatosan meg kell élnem szülőként, elviselhetetlen lelki kínként, hogy beteg gyermekem szervezetét fokozatosan tönkreteszik a kóros biokémiai folyamatok, az étrendi ópiátok, a gombák, a szivárgó bélbetegsége, vitamin felszívódási zavar, az immun eredetű betegségek és még sok egyéb kórfolyamat.

18.) Kislányom a magyar szakmai, politikai körök és a jogrend tudtával biokémiailag haldoklik. Sorsa asszisztált aktív és passzív eutanázia. Törvényesítve!

19.) Szent Györgyi Albert, Endrődi Úr (az endoszkóp feltalálója, Dr. Endrődi László édesapja), Rubik Ernő és még sokan másoknak el kellett hagyniuk az országot, mert nem értették meg Őket. Mennem kell nekem is? Nincs szükség ilyen tudásra itthon? Semmilyen veszteségből nem tanulunk?

20.) Adósságaim miatt, ha a börtönt el akarom kerülni, segédmunkás autószerelő lehetek, vagy kell lennem. Orvosi diplomával, három kiváló minősítésű szakvizsgával.

Azonnali, haladéktalan segítséget kérek! Egzisztenciális és gazdasági rehabilitációt. Ez utóbbi az önkormányzatnál 27 hónapja tárolt praxis finanszírozásom átutalásából oldható meg. Engedjenek dolgozni a munkahelyemen, a betegeim szeretnek és visszavárnak.

E nélkül minden szempontból megsemmisültem, kilőttek a helyi ÁNTSZ és önkormányzat érdekszövetsége által.

Rehabilitáció hiányában esélyét sem látom annak, hogy a tömeges méretű és egyre fokozódó, - az Endrődi doktorral közösen összeállított, és folyamatosan fejlődő tudásrendszerrel - járványügyi méretű gyermekegészség károsodások lelassításában, hogyha a segítségünket kérnék, meg tudjam adni.

Dr. Ugrai Tamás

belgyógyász- háziorvos- angiológus szakorvos,

édesapa

Székesfehérvár, 2008. november 12

Tel: 20-9763-219, 22-390-558

*******

Nos, legyen a fele igaz. Akkor is skandalum, és minimum alapos vizsgálatot igényel.De ki vizsgálja?A Falus-Bujdosó féle überfasza ÁNTSZ? A HOSPINVEST - laborbiznisz botrányokkal a nyakukban?A felettes Eü minisztérium? Ezzel a miniszterrel?Az Üdvhadsereg?

Ebben az országban, ma?

Nincs ötletem.

Unrated
21:42 | Giulio Hozzászólás / Comment (1)


Nincsenek megjegyzések: