A Magyar Tudomány tematikus száma az intelligens tervezettségről
Evolúció FosszíliákSzerte a világon sok tudományos szervezet meg fog emlékezni arról, hogy február 12-én lesz Charles Darwin születésének 200. évfordulója, és ugyanebben az esztendőben lesz 150 éve, hogy megjelent legismertebb és legjelentősebb műve, A fajok eredete. A megemlékezésre civil szervezetek is készülnek; két év óta már hazánkban is megünneplik a Darwin-napot.
A Magyar Tudományos Akadémia – amely több fórumon is meg fog emlékezni 2009-ben az évfordulókról – folyóirata, a Magyar Tudomány decemberi számát egy speciális témának szentelte. Arról, hogy miért is született ez a tematikus szám, a főszerkesztő, Csányi Vilmos akadémikus, etológus ír a lap bevezetőjében, melyet engedélyével közlünk blogunkban.
Magyar Tudomány, az MTA folyóirata
2008. december – Az „értelmes tervezettség” hiedelmének boncolgatása...BEVEZETŐ
Csányi Vilmos
az MTA rendes tagjaRendhagyó publikációs kísérlet eredményét lapozhatja a továbbiakban az olvasó. A világon mindenhol, nálunk is, egyre gyakrabban érik támadások a tudományos világot. Sokan kérdőjelezik meg a tudományok belső autonómiáját, azt a jogunkat, hogy mi dönthessük el, mire költsük a társadalmak ránk fordítható pénzét. Egyszerűbb volna felismerni, hogy a tudomány belső szerveződésének ismerete nélkül aligha lehet érdemlegesen ezekbe a kérdésekbe beleszólni, de legalább valamiféle racionalitás csírái itt megjelennek. Sokszor azonban a tudomány gyakorlatától nagyon távol állók, jogászok, botcsinálta filozófusok, saját szakmájukat sohasem művelt fizikusok a tudományok illetékességét, a tudomány egészét vonják kétségbe. Teszik ezt egy olyan korban, amely kizárólag a tudományok aktív művelésének köszönheti korszerű mezőgazdaságát, erőműveit, közlekedését, kommunikációját, gyakorlatilag a közel hétmilliárdos emberiség elemi létfeltételeit.
Miközben az evolúciós biológia eredményei orvosi rendelőkben, állattenyésztő és növénytermesztő telepeken, kriminológiai intézményekben jelennek meg, laikusok jól pénzelt propagandahadjáratot folytatnak az evolúciós elmélet és a modern biológia ellen. Közülünk sokan azt gondolják, hogy ezek a támadások annyira nevetségesek, annyira primitívek, hogy nem szabad időt és energiát pazarolni rájuk. A Szerkesztőség viszont úgy gondolja, hogy valamennyire kötelességünk ezekben a vitákban részt venni. Egyre nő az általunk elutasított, tudományosnak nem nevezhető cikkek száma, egyre több laikus fórumon látjuk, halljuk, olvassuk, hogy a tudományellenes hiedelmek milyen széles körű támogatást élveznek a társadalomban.
Úgy döntöttünk ezért, hogy egy kiemelt kérdésben, az „értelmes tervezettség” hiedelmének kérdésében egyszeri alkalommal nyílt vitát rendezünk – már csak azért is, mert a kreácionista teória magát tudományként definiálja, s ezen az alapon részt kér az iskolai oktatásból és az adófizetők tudományra fordított pénzéből. Közlünk egy írást Tasi Istvántól, aki az IT hazai képviselőinek egyik prominense, s egy másikat, amely azt mutatja meg, miféle cikkek érkeznek kéretlenül rendszeresen szerkesztőségünkbe. A mi kritériumaink szerint ezek nem tudományos közlemények, de szeretnénk, hogy olvasóink lássák, hogy egy-egy ilyen írás miről és hogyan szól. Ezek mellett felkértünk tudós kollégákat, filozófusokat, tudománytörténészeket, biológusokat és egy kitűnő teológust, hogy a maguk területén elemezzék az „értelmes tervezttség” hiedelmét. A Magyar Tudományos Akadémia az idén csatlakozott a világ 67 tudományos akadémiájának nyilatkozatához, amely ezt a hiedelmet kizárja a tudományos elméletek sorából. Ezzel a cikksorozattal a magunk részéről a vitát lezártnak tekintjük, és a továbbiakban sem pro, sem kontra véleményekkel nem kívánunk foglalkozni. Azt viszont minden tudós kollégának ajánljuk, hogy ha igény és alkalom kínálkozik, a laikus fórumokon aktívan vegyenek részt ezekben a vitákban.
A decemberi szám erről a témáról szóló cikkei:
- Csányi Vilmos: Bevezető
- Kampis György: Értelmetlen tervezettség
- Tasi István: Tudomány a bíróságon
- Jókay István: Teremtés vagy evolúció? – Mi a megoldás?
- Szalai Miklós: A panda hüvelykujja és a közömbös tervező
- Gánóczy Sándor: A „kreácionizmus” és az „értelmes tervezettség” a teológiai kritika mérlegén
- Kertész Gergely: Evolúció, intelligens tervezés, evidencia
A szülői gondoskodás teljesen természetesnek tűnik számunkra, s a körülöttünk levő világ valóban nem szűkölködik más "k-stratégistákban". Utóbbi szempontjából igazán mindegy, hogy az apa vagy az anya (vagy mindkettő) igyekszik az utódok korai napjait egyengetni, mégis a laikus szemlélő nagyobb eséllyel asszociál a gyermekeit óvó (állat) szülőről egy nőstényre, mint egy hímre.
Nem véletlen persze mindez, hiszen az emlős fajok kevesebb mint 5%-nál dokumentálták eddig az apai gondoskodás valamilyen formáját, ami azért nem sok. Különösen, ha a madarakkal vetjük össze, ahol ugyanez az arány 90% felett van. Utóbbiak esetében minden jel szerint akár komoly evolúciós hagyománya lehet mindennek, hiszen egy, a napokban megjelentt cikk tanulsága szerint már számos dinoszaurusz faj (akik a madarakhoz hasonlóan az Archosauria csoportba tartoznak) esetében az apa vigyázott a tojásokra. Az elmúlt évek során számos "dino-tojás" felfedezés született, és az sem volt ritka, hogy a fosszilizálódott tojások közelében egy-egy felnőtt, (feltételezett) szülői csontváz is előkerült. Ez önmagában persze csak azt látszik bizonyítani, hogy a szülői gondoskodás nem volt idegen a Jura kor lakóitól, de hogyan tudhatjuk meg a delikvensek nemét?
Közvetlen nemmeghatározás lehetőségének hiányában, a szóban forgó kutatás szerzői két indirekt módszert választottak.
Egyrészt az állatok (becsült) méretét (x tengely = log(testsúly)) vetették össze a fészekaljak nagyságával (y tengely = log(fészekalj űrméret)). Ez azért informatív, mert ha a ma élő madarakat vesszük alapul igen jellegzetes összefüggés fedezhető fel etéren: ahol a fészekalj nagysága relatíve nagyobb, ott általában az apa a felelős a kikeltésükért (lásd struccok, emuk). (Ennek az lehet az oka, hogy a fészekre vigyázni nagy energiabefektetés - akárcsak tojást rakni. A nőstények így csak mindig a másik kontójára feccelhetnek az egyikbe több energiát.) A vizsgált fajok (Troodon, Oviraptor és Citipati) szóbanforgó értékei (az ábrán piros rombuszok jelzik) pedig inkább az apás csoportba estek, mint az anyásakba.
A másik módszer a "szülők" csontjainak vizsgálatán alapul, és azon a megfigyelésen, hogy a tojásrakás, a komoly kálcium igény miatt, nyomot hagy az ifjú anyákon. (A kálciumot ugyanis a csontjaikból vonják el, így tojásrakás után csontritkulás fedezhető fel bennük.) Ilyesmi nem fedezhető fel a dino-szülőkben, így ezek vagy hímek kell legyenek (a szerzők szerint), vagy olyan nőstények, akik nem raktak a közelmúltban tojást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése