Megállítható-e a népességfogyás?
A demográfiai trend és a szakértői előrejelzések szerint folytatódik Magyarország népességfogyása: 2050-ig valószínűleg kilencmillió alá süllyed a lakosság száma. A csökkenés mértéke főképp attól függ, hogy növekszik-e a gyermekvállalási kedv, amely európai viszonylatban nálunk az egyik legalacsonyabb. Spéder Zsolt szociológus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója szerint az, hogy milyen új reprodukciós minta stabilizálódik, a mai fiatalok és középkorúak viselkedését meghatározó értékektől, beállítódásoktól és a gazdasági, társadalompolitikai, munkapiaci, családtámogatási feltételek alakulásától is függ.
Általános nézet, hogy a magyar társadalom minden változás és válság ellenére még mindig család- és gyerekközpontú. Miért születik mégis egyre kevesebb gyerek?
– Az élveszülések száma 1990 körül még 125 ezer fölött volt, az utóbbi tíz évben pedig 95 és 100 ezer között ingadozott. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett teljes termékenységi arányszám 1,3 körül stabilizálódott, míg a népesség egyszerű reprodukciójához legalább 2,1 kellene. Az 1950-es évek első felében, az úgynevezett Ratkó-korszakban ez még 2,5 fölött volt. Még egy demográfiai hullámhegy volt az 1970-es évek közepén, amikor megszülettek a "Ratkó-unokák", ebben az évtizedben azonban elmaradt a várt, újabb gyerekszülési hullámhegy.
A "Ratkó-unokák", azaz a mai harmincasok már nem tartják olyan fontosnak a családot és a gyereket?
– Nem erről van szó, hiszen az utóbbi másfél évtizedben végzett felmérések szerint a termékeny korban levő magyarok átlagosan két gyereket kívánnak, terveznek. Az összesen kívánt gyermekszám átlaga időben és társadalmi csoportok szerint is viszonylag stabil értéket mutat. Például a mi társadalmi-demográfiai adatfelvételünk szerint 2001-ben ez a szám 2,07, három évvel később pedig 2,03 volt. A nemek között van egy kis különbség a nők javára, vagyis ők valamivel több gyermeket szeretnének, mint a férfiak. Ha a korcsoportokat külön megnézzük, akkor itt is nagy a hasonlóság, kivéve a legfiatalabb, 20–24 éves csoportot, ahol a kívánt gyerekszám alacsonyabb: 1,91. Egyúttal náluk a legmagasabb a gyermeket egyáltalán nem kívánók aránya: 13,1 százalék. De ők még nagyon fiatalok, és körükben egy boldog, stabil párkapcsolat következtében ez még növekedhet az arány. Mindent összevéve nem a gyermek iránti vágy csökkent Magyarországon, hanem a vágyak és a tények közötti különbség nőtt az utóbbi tíz-tizenöt évben.
Mi ennek a fő oka? A kedvezőtlen és kiszámíthatatlan gazdasági, foglalkoztatási körülmények, a romló életszínvonal, a családtámogatási rendszer változásai vagy pedig az értékrend és az életstílus átalakulása?
– Úgy gondolom, valamennyi említett tényezőnek van szerepe a gyermekvállalási kedv csökkenésében. A korábbi valósághoz és a még mindig viszonylag magas vágyakhoz képest is nagyon alacsony gyermekszületési szám és teljes termékenységi arányszám egyrészt annak a következménye, hogy a rendszerváltozás óta a szülőképes korba lépő korcsoportokban egyre többen későbbre halasztják az első és a további gyermek(ek) vállalását, másrészt folyamatosan emelkedik azoknak a nőknek az aránya, akiknek az első párkapcsolata már nem házasság, hanem élettársi kapcsolat. Mindkét új jelenségnek egyértelműen kedvezőtlen és markáns hatása van a gyermekvállalási szándékok megvalósulására.
A nők ma már a férfiakhoz hasonló arányban vesznek részt a felsőoktatásban és a munkapiaci versenyben, ami nyilván közrejátszik a későbbi párválasztásban és gyermekvállalásban. Ez szükségszerűen rontja a gyerekvállalási esélyeket?
– Tény, hogy ha a halasztás elhúzódik, egyre kevesebb idő marad a szándékok valóra váltására, azaz csökkenhet a megszületett gyermekek száma. A halasztó magatartást jól tükrözi, hogy míg 1990-ben még az első gyermeket jellemzően 23 évesen, addig 2005-ben már 27 évesen vállalták a nők. A kilencvenes évek közepétől ez a trend máig töretlen, vagyis 2010-ben várhatóan megközelíti a harminc évet az első gyermeküket szülő anyák átlagos életkora. Tudjuk, hogy a gyermekvállalás biológiai határa negyven év fölött van, de már a harmincévesnél idősebbek megtermékenyülésének biológiai és különösen szociokulturális esélye is csökken. Aztán azt se felejtsük el, hogy ha munkavégzés mellett megnehezedik a családi feladatok ellátása, akkor ebben a férfiaknak is erőteljesebben kellene részt venniük, ha a kétkeresős családmodellt tényként tekintjük. Figyelmeztető jel, hogy a fiatalabb korcsoportokban a legutóbbi időszakban látványosan csökkent a harmincéves korig egy gyermeket és még inkább a két gyermeket szülő nők részaránya. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a rendszerváltozás után gyermeket vállaló nők között először csak mérsékelten, azután pedig rohamosan csökkent a hajlandóság a második gyermek megszülésére. Ez szoros összefüggésben van a párkapcsolati formák radikális változásával.
Azaz a házasodási kedv drámai csökkenésével és az élettársi kapcsolatok és a még lazább, rövid távú partnerkapcsolatok rohamos elterjedésével?
A legdrámaibb változás valóban ezen a téren tapasztalható. Míg harminc évvel ezelőtt az első párkapcsolatok mintegy kilencven százaléka, de közvetlenül a rendszerváltozás előtt is még kétharmada kezdődött házasságként, századunk első évtizedének első felében már csak harminc százaléka. Felméréseink és becsléseink szerint az első élettársi kapcsolatban levőknek nagyjából a fele köt öt éven belül házasságot, a kapcsolatok egynegyede megmarad, egynegyede pedig felbomlik. Az élettársi kapcsolatban élőknek kimutathatóan kevesebb – átlagosan csupán alig több mint egy – gyerekük van, mint a házasoknak, akiknél az átlagos gyermekszám még mindig közel van a kettőhöz. A teljes gyermekszám csökkenésében a legnagyobb súlya annak van, hogy egyre többen kezdik párkapcsolati pályájukat élettársi kapcsolattal, az élettársi kapcsolatok egyre törékenyebbek, rövidebb távúak, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb gyermeket vállalnak, ráadásul az együttélést házasságban kezdők gyermekvállalási hajlandósága is érzékelhetően mérséklődik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a "Ratkó-unokák" zöme már 33-34 éves, és a magyar népesség korfáján belátható ideig ők jelentik az utolsó nagyobb létszámú korosztályt, ha az ő gyerekvállalási kedvük nem nő meg néhány éven belül, akkor ez a csoport anélkül megy ki a szülőképes korból, hogy valamit pótolt volna az elmúlt tíz-tizenöt évben elmaradt gyermekszámból. Ahhoz, hogy a következő, jóval kisebb létszámú korcsoport abszolút számban legalább ugyanennyi gyereket szüljön, mint a mostani – ami persze még mindig nem elegendő a tízmilliós népességszám megtartásához, még a várható bevándorlással együtt sem –, a gyermekvállalási kedvnek jelentősen növekedni kellene. Tehát a jelenlegi 1,3 körüli termékenységi arányszámot a nyugat- és észak-európai 1,6 és 1,8 közötti átlaghoz kellene közelíteni.
Ez lehetséges-e, vagy pedig megállíthatatlan Magyarország népességfogyása?
– Volt már példa az aktív és eredményes népesedéspolitikára Magyarországon az 1965 és 1985 közötti időszakban, amikor egyfelől a gyes, majd a gyed bevezetésével, a családi pótlék reálértékének megőrzésével, a lakásépítés, lakáshoz jutás állami támogatásával, a gyermekintézmények kiépítésével ösztönözték és támogatták a gyerekvállalást, másfelől akkoriban a nőknek sokkal könnyebb volt összeegyeztetniük a munkát a családdal, a gyermekneveléssel. A piacgazdaság körülményei teljesen eltérő környezetet jelentenek a közösségi programok kialakítására, így egy elkötelezett családpolitika számára is. Most is tanulhatunk a sikeres nyugat-európai példákból, de azt is tudnunk kell, hogy ha nem vesszük figyelembe a hazai környezet működését, a közösségi törekvések könnyen vakvágányra futhatnak. A családpolitikai eszközrendszer megrázkódtatás nélküli továbbépítése elengedhetetlen feltétel, ugyanakkor azt látom, hogy ma a gyermekvállalási szándékok megvalósíthatatlanságának legfőbb akadálya a munkavállalás és a család konfliktusa. A gyermekvállalás könnyen járhat az anyák munkahelyről való kiszorulásával, és a hosszú munkaidő nehezen egyeztethető össze a gyermekgondozás időigényével.
Egy éve lapunkban azt mondta, hogy búcsút mondhatunk a korai házasodás és gyermekvállalás s egyben a kétgyermekes család évtizedig általános és többé-kevésbé stabil reproduktív modelljének.
– A demográfiai folyamatoknak nagy a tehetetlenségük, a változásnak igen nagy az időszükséglete, így lényegét tekintve ma sem tudok mást mondani, mint amit tavaly. Bizakodásra csak az adhat okot, hogy a kívánt vagy szándékolt gyermekszám a 2-es érték fölött van, s hogy Magyarországon továbbra sem érzékelhető az akaratlagos gyermektelenség. Így a szándékok megvalósulását akadályozó tényezők enyhítése utat nyithat a magasabb gyermekszám előtt. De számos hátráltató körülmény van: a munka-család konfliktus, a családpolitika kiszámíthatatlansága és a gyermekvállalást relativizáló társadalmi klíma. Hiába tartják sokan fontosnak a családot, a gyermekeket, sok azokkal konfliktusos életcél zárkózott fel a vonzó életcélok közé: a fogyasztás, az élmény, az egyéni önmegvalósítás, az individuális szabadság. A gyermekvállalás ma már nem annyira az életpálya kötelező stációja, hanem egyre inkább tudatos egyéni választás eredménye. Egy reményteljes termékenységi szcenárióhoz tehát egyszerre van szükség kedvező társadalmi és anyagi körülményekre és a családi értékek, célok igenlésére.
A génektől a kultúráig (A férfiak magas halálozása)
Közismert tény, hogy a férfiak mortalitása nagyobb mint a nőké. A férfiak a fogamzáskori kezdeti lépéselőnyükből (120/100), már az anyaméhben eltöltött 3 hónap után sokat veszítenek (106/100). Gyerekkorukban, mintegy 50%-kal magasabb a mortalitásuk, s ez felgyorsul 14-16 éves korban és öregkorig magas szinten marad. Az aggkori kóros elváltozások is erőteljesebben és gyorsabban sújtják, mint a nőket.
Három elmélet alakult ki e tény magyarázatára:
1: A társadalom nagyobb stressznek veti alá a férfiakat. De ha csak a stressz a felelős, akkor nincs magyarázat a gyermekkori és az in utero különbségekre. Ráadásul számos emlősállat is hasonló mortalitásbeli különbségeket mutat, itt pedig egyértelmű, hogy nem beszélhetünk a társadalom okozta túlhajszoltságról.
2: X-kromoszómához kötött jelleg, mint a vérzékenység vagy a színvakság. Az elmélet szerint a nők dupla X kromoszómaszerkezete ellensúlyozza, az esetleges hibás X-et. Ellentmond azonban az a körülmény, hogy a halaknál, melynek hímje XX kromoszómaárral rendelkezik, ugyancsak nagyobb a hímek halandósága. Ráadásul a fiúk 1-4éves koruk között olyan betegségekbe halnak meg (tüdőgyulladás, influenza, balesetek), melynek semmi köze sincs az X kromoszómához. Külön érdekesség, hogy azok a hímek, melyek megfosztattak ivarmirigyeitől, hasonlóan magas életkort élnek meg, mint a női egyedek. Innen pedig csak egy lépés a
3. elmélet: mely szerint a különbség okát a női és a férfihormonok közti különbségekben kell keresni. E szerint a kiválogatódás fenntartja és rögzíti az életképességre és fertilitásra nézve előnyös gén együtteseket, még akkor is, ha azoknak az élet későbbi szakaszában káros hatásuk van. Ezek a gének csak akkor mutatják meg előnytelen oldalukat, mikor az egyed túl van a szaporodási életszakaszon. Ezért adódhat át változatlanul egyik generációból a másikba. A hímek megnövekedett mortalitása a nőstényekért folytatott hím-hím kompetíció közvetlen, vagy közvetett következménye. A nőstények a rátermettebb hímeket választják elsősorban. A sikeres hím több nősténnyel párzik, és bármelyiküknél nagyobb utódszámot ér el, minek következtében több gént örökít át a következő generációnak.
Ennek azonban megvan az ára: a nagyobb halandóság. A szarvasbika nagy termete, hatalmas agancsa, imponáló ereje, mély hangja mind vonzó tulajdonság a nőstények szemében, és riasztóan hat a rivális hímekkel szemben. Csakhogy ez az életvitel meglehetősen költséges. A szarvasbika izmos teste összefügg azzal, hogy kevesebb zsírt raktároz bőre alatt, így nagymértékben csökken az életben maradási esélye egy hideg tél beköszöntével. Akármelyik hipotézis jár legközelebb a valósághoz, abban mindegyik egyetért, hogy a nők filogenetikailag tökéletesebb konstrukciók, mint a férfiak. Ami, ha belegondolunk nem is csoda, hiszen ők azok, akik megteremtik fajunk folytonosságát.
Három elmélet alakult ki e tény magyarázatára:
1: A társadalom nagyobb stressznek veti alá a férfiakat. De ha csak a stressz a felelős, akkor nincs magyarázat a gyermekkori és az in utero különbségekre. Ráadásul számos emlősállat is hasonló mortalitásbeli különbségeket mutat, itt pedig egyértelmű, hogy nem beszélhetünk a társadalom okozta túlhajszoltságról.
2: X-kromoszómához kötött jelleg, mint a vérzékenység vagy a színvakság. Az elmélet szerint a nők dupla X kromoszómaszerkezete ellensúlyozza, az esetleges hibás X-et. Ellentmond azonban az a körülmény, hogy a halaknál, melynek hímje XX kromoszómaárral rendelkezik, ugyancsak nagyobb a hímek halandósága. Ráadásul a fiúk 1-4éves koruk között olyan betegségekbe halnak meg (tüdőgyulladás, influenza, balesetek), melynek semmi köze sincs az X kromoszómához. Külön érdekesség, hogy azok a hímek, melyek megfosztattak ivarmirigyeitől, hasonlóan magas életkort élnek meg, mint a női egyedek. Innen pedig csak egy lépés a
3. elmélet: mely szerint a különbség okát a női és a férfihormonok közti különbségekben kell keresni. E szerint a kiválogatódás fenntartja és rögzíti az életképességre és fertilitásra nézve előnyös gén együtteseket, még akkor is, ha azoknak az élet későbbi szakaszában káros hatásuk van. Ezek a gének csak akkor mutatják meg előnytelen oldalukat, mikor az egyed túl van a szaporodási életszakaszon. Ezért adódhat át változatlanul egyik generációból a másikba. A hímek megnövekedett mortalitása a nőstényekért folytatott hím-hím kompetíció közvetlen, vagy közvetett következménye. A nőstények a rátermettebb hímeket választják elsősorban. A sikeres hím több nősténnyel párzik, és bármelyiküknél nagyobb utódszámot ér el, minek következtében több gént örökít át a következő generációnak.
Ennek azonban megvan az ára: a nagyobb halandóság. A szarvasbika nagy termete, hatalmas agancsa, imponáló ereje, mély hangja mind vonzó tulajdonság a nőstények szemében, és riasztóan hat a rivális hímekkel szemben. Csakhogy ez az életvitel meglehetősen költséges. A szarvasbika izmos teste összefügg azzal, hogy kevesebb zsírt raktároz bőre alatt, így nagymértékben csökken az életben maradási esélye egy hideg tél beköszöntével. Akármelyik hipotézis jár legközelebb a valósághoz, abban mindegyik egyetért, hogy a nők filogenetikailag tökéletesebb konstrukciók, mint a férfiak. Ami, ha belegondolunk nem is csoda, hiszen ők azok, akik megteremtik fajunk folytonosságát.
Gyermekbarát értékek és beállítódások
A gyermekvállalási magatartást, a szülővé válást nemcsak objektív körülmények – általános és egyéni gazdasági helyzet, iskolai végzettség, munkapiaci, jövedelmi pozíciók, családtámogatási rendszer –, hanem értékorientációk és attitűdök is jelentősen befolyásolják. Spéder Zsolt és Kapitány Balázs nagymintás demográfiai adatfelvételek alapján végzett elemzéséből kiderül, hogy azok a nők, akik fiatalabb, "ideális" életkorhoz kötik az első gyermek vállalását, majdnem kétszer akkora valószínűséggel szülik meg első gyermeküket, mint akik későbbi időpontot jelölnek meg. Másfelől az individualista beállítottságú nők kevesebb mint fele akkora valószínűséggel vállal gyermeket, mint akinek a párkapcsolati ideálja hagyományosnak (családorientáltnak) minősíthető. A férfiaknál szembetűnő, hogy az optimisták több mint kétszer nagyobb valószínűséggel vállalnak gyermeket, mint a pesszimisták. Mindkét nem esetében fontos eredmény, hogy a rövid ideje (legfeljebb három éve) házasságban élők átlagosan háromszor nagyobb valószínűséggel vállalják első gyermeküket, mint azok, akik hasonló ideje, ám élettársi kapcsolatban élnek. Meglepő azonban, hogy a három évnél régebbi házasságban élő nők első gyermekvállalási hajlandósága megegyezik az élettársi kapcsolatban élőkével – ez összefügg azzal a trenddel, hogy a párkapcsolat és az életkor előrehaladtával egyaránt határozottan csökken a gyermekvállalási tervek valóra váltásának esélye, ennélfogva egyre több a gyermektelen házaspár Magyarországon (is). A második és harmadik gyermeküket azok a nők szülik meg nagyobb valószínűséggel, akik az ideális gyermekszámot a ténylegesnél magasabbra becsülik, tradicionális párkapcsolati ideált és női szerepet vallanak, a gyermeket a munkával/karrierrel szemben előnyben részesítik, illetve akik optimisták és vallásosak. A férfiak körében a második és harmadik gyermek vállalásában a jövőbeli kilátásoknak (optimizmus) és a párkapcsolati ideálról alkotott elképzeléseknek (családközpontúság) van a legnagyobb szerepük.
Faggyas Sándor
***
Blogger komment:
Döntés felelősség nélkül , vagy felelősségráháritás a döntés joga nélül , kétoldalról felelőtlen egyoldaluság. Itt azt kell megjegyeznem , hogy mintegy háromszázezer veszélyeztetett gyerek van Magyarországon , hogy közel harmincezer az állami gondozott , hogy a születési rendellenességgel világrajött gyerekek aránya - az átlagos két százalékkal szemben - a társadalom alsó rétegeinél eléri a 6-7 százalékot. Ugyankkor a valóban döbbenetessen magas abortusz szám magyarázatai mellett az sem elhanyagolható , hogy országosan a nők 30 százaléka használ korszerű fogamzásgátlót. Ez természetesen szóródik és feltehető, hogy használatuk inkább a tudatosabb , kulturáltabb , magasabb iskolázottságú , orvosi ellenőrzést is igénybe vevő , felnőttebb korú asszonyok körében magasabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése