Sir Anthony portása

Fapados doktorok Angliában és Skandináviában - Hazánkban nő az orvoshiány

Hamarosan alig lesz Magyarországon orvos: amelyikük csak teheti, nekiindul a világnak, és más országban próbál a hazainál sokkal jobb feltételek mellett boldogulni - olvassuk a fenyegető jóslatokat nap mint nap. Tény, hogy a negyvenezerből 450–600 szakember az uniós csatlakozás óta külföldön dolgozik. Csakhogy az orvoshiánynak nem az elvándorlás a legfőbb oka.

Korántsem csupán magyar jelenség az égető orvoshiány, mint ahogy a rendkívül alacsony színvonalú állami egészségügy sem az. Anglia, Németország, a skandináv államok, az Egyesült Államok lasszóval fogja a külföldi orvosokat, mert nélkülük a betegellátás működésképtelenné válna. Svédországban akkora az ínség, hogy a magyar orvosok féléves (!) svéd nyelvtanfolyam után pszichiáterként dolgozhatnak, pedig a másik ember legmélyebb lelki rezdüléseiről terápiás céllal beszélgetni még anyanyelven is embert próbáló feladat. A svédek már Budapesten is tartanak nyelvtanfolyamokat: akár három hónapos intenzív svédtanulás után is utazni lehet. Svédországban egyébként ma már több az idegen (főleg lengyel és magyar) orvos, mint a svéd, az Egyesült Királyságban pedig kétharmad-egyharmad az arány - nem a helybéliek javára.

Bár Magyarországról nézve minden rózsaszínnek tűnik, érdemes elgondolkozni annak a sebésznek a szavain, aki családostul ment Angliába dolgozni, és azt ajánlotta a többi szerencsét próbálónak: „a megélhetés költségeibe érdemes beleszámítani a jobbféle betegbiztosítás árát is, különben ki leszünk szolgáltatva annak az állami egészségügynek, amelynek megmentésére bennünket fogadtak fel”. Ez az angol alapellátás összességében a világ minden részéről összesereglett, ki tudja, hol és mit tanult orvosgárdát, illetve több hónapos, éves várólistákat jelent. Nem csoda, hogy nagy keletjük van a jól képzett magyar, cseh, lengyel, szlovák doktoroknak. A magyarok tapasztalata szerint egy fehér bőrű, jó kiállású, folyékony angolsággal beszélő kelet-európai orvosnak nagyon jó a megítélése az angol középosztály szemében is, tekintélye akár amerikai vagy kanadai kollégájáéval is vetekedhet.

Magyarországról elsősorban ügynökségek segítségével lehet - és érdemes - orvosi munkát vállalni, az orvosi lapok, az internet, de még az orvosi kamara kiadványai is dugig vannak a hirdetéseikkel. Dr. Aszalós Zoltán, a Metaforum Karrierfejlesztő és Mobilitás Központ igazgatójának tapasztalatai szerint 15–20 orvos érdeklődik náluk naponta az angliai munkavállalásról, ám csak töredéküknek tudnak azonnal munkát ajánlani az angolok - elsősorban a nyelvtudás hiánya miatt. Londonban turistaként is érdemes megnézni a hirdetéseket, a kórházak falain hemzsegnek a munkaajánlatok.

Az angolok főként három területre várnak gyógyítókat az újonnan csatlakozott országokból. Szükségük van olyan nagy munkabírású orvosokra, akik alkalmasak arra, hogy lefaragják a nem életmentő műtétek várólistáit. A szigetországban egy-egy szakrendelésre hónapokkal korábbi előjegyzéssel lehet bejutni, az operációkra pedig éveket kell várni. Ezt megelégelték az angolok, inkább elmentek Franciaországba, hogy elvégeztessék a szükséges beavatkozásokat - a csatorna innenső partján erre egész operáló iparág állt rá -, majd a számlát benyújtották az angol társadalombiztosítónak. Ez természetesen többe kerül, mint ha helyben végeznék el a műtéteket, ezért kezdték meg ortopéd orvosok, szemészek és más szakmák képviselőinek a toborzását. A külföldi szemészorvosoktól azt várják, hogy igazolják több mint ezer kisebb szemműtét elvégzését, és képesek legyenek hályogeltávolításra 15–20 perc alatt. Az orvos tehát beáll reggel a műtőbe, megoperál napi 20–22 beteget, és este összecsuklik. Ezért jól megfizetik, de csak addig alkalmazzák, ameddig nem ér a várólista végére.

A másik terület, ahol égető a hiány, a háziorvosi helyettesítés. A sajtó máris elnevezte fapados doktoroknak a háromnapos ügyeletet vállaló magyar gyógyítókat, noha az első csoport csak február végén utazott ki. Ők valóban fapados járattal repülnek Angliába péntekenként. A repülőtéren autó várja őket, és elviszi abba az egészségügyi központba, ahol ügyelni fognak. Péntek este hat órakor kezdődik a szolgálat, amelyet az újsütetű helyettes egy régebb óta ott dolgozó angliai kollégájával, egy nővérrel és egy sofőrrel végez reggel hatig. A szállást a munkaadó biztosítja, a doktor a munkaidő végeztével alszik hat órát, és délben újra munkába áll. Éjfélig ügyel, ismét alszik hat órát, és kezdődik újra az ügyelet. Hétfőn alvás után hazautazás. Az átlagos szerződés évi 30–33 hétvégére szól - de lehet ennél többet is vállalni. Kiutazás előtt legalább hathétnyi ügyintézésre és néhány tízezer forintos kiadásra (fordítások, okmánybélyeg) kell számítani, de ki kell fizetni az egyéves angliai orvosi kamarai tagságot is, amely jelenleg 290 font (102 ezer forint). Ez viszont az első héten megtérül, ugyanis a hét végi ügyeleti munkával - amelynek nagy része telefonos tanácsadás -, ha hősünk olcsón vette a repülőjegyét, és csak ételre költött, haza lehet hozni (kinti adózás után) egy fiatal magyar orvos havi keresetének kétszeresét. Érdemes lehet időnként hét közben is kint maradni - bár akkor csak a hét végi ügyeleti díj felét fizetik -, a megspórolt repülőjegy és a heti egy-két ügyelet fedezi a kint tartózkodás költségeit, s a mozgékonyabbak szabad idejükben felderíthetik Angliát. Természetesen ilyen munkát csak azok az orvosok vállalhatnak, akik kötetlen munkaidőben dolgoznak, vagy szabaddá tudják tenni havi két-három hosszú hétvégéjüket.

Úgy tűnik, felesleges volt attól tartani, hogy olyan fapados doktor operál, aki néhány órával korábban repülte át a csatornát. Akik jártak kint, egyöntetűen azt állítják, hogy a betegek mindenütt a világon egyformák, a magyar orvosok felkészültségével nincs gond, a kinti kollégák rendkívül segítőkészek, a gyógyszerfelírást nagyban segíti, hogy nem az orvosság nevét, hanem a hatóanyagát kell megnevezni, de a szlenget és a tájszólásokat izzasztó feladat megérteni. Angliában a különféle társadalmi osztályok és a bevándorlócsoportok nagyon különbözően artikulálnak. Az egyik kint dolgozó orvos azt ajánlotta, hogy csak az merjen belevágni e vállalkozásba, aki jól megérti az angol nyelvű szappanoperák emelt hangon társalgó szereplőit is, mert kicsi az esély arra, hogy a BBC bemondóit kell majd gyógyítania. Tehát senki számára nem titok, melyek a követelmények, a múlt szombaton mégis csupán négy háziorvos nyelvi felkészültsége felelt meg a felvételi beszélgetésre jelentkező 15–20 doktor közül a Metaforumnál.

A harmadik keresett kategória a kórházi orvosoké: ők néhány napra, hétre vagy hónapra mehetnek helyettesíteni, illetve akár évekre is, elfoglalva a be nem töltött állásokat. Egy pályakezdő, szakvizsgával nem rendelkező orvos évi húszezer angol font fizetésre számíthat, ami Angliában nem eget verő összeg. Az a doktor viszont, aki letette a szakvizsgáját, van valamilyen tudományos fokozata, és szakmai tudása bizonyíthatóan kiemelkedő, odakint consultant minőségben helyezkedhet el, ami nagyjából megfelel a magyar főorvosi rangnak, és olyan fizetéssel jár, amelyből angol viszonyok között is jó középosztálybeli szinten lehet eltartani a családot. Az előrelátóbbak viszik magukkal a nagymamát is. A rutinos kiutazók mégis azt ajánlják, hogy a kórházi orvosok először család nélkül menjenek, mert csak egy hónap múltán kapják meg első fizetésüket, így az első heteket saját zsebből kell átvészelni. A svédek nagyvonalúbbak: a munkába álló doktort nyolcszázezer forintnyi berendezkedési kölcsönnel várják.
A szakmákat tekintve a legnagyobb hiány (nemcsak Angliában, hanem az egész világon) aneszteziológusból, pszichiáterből, radiológusból, onkológusból, patológusból, gyermek- és háziorvosból van. A magyar olvasónak egyértelmű az ok, amiért az ilyen képzettségű szakorvosok külföldre igyekeznek: ezek azok a területek, ahol a betegek a legkevésbé adnak hálapénzt, úgyhogy azok a doktorok, akik el akarják tartani a családjukat, kénytelenek idegen országban munkát vállalni.

Kőszegi Ákos gyermekpszichiáter két hónapja dolgozik Londonban. Amikor arról kérdeztem, miért ilyen nagy a világon az orvoshiány, azt felelte, hogy ő arra gyanakszik, azért, mert az orvoslás a többi szakmához képest kimagaslóan sok tanulással és hatalmas felelőséggel jár. Ám ehhez képest sem a presztízse, sem az anyagi megbecsültsége nem vetekszik némely divatos munkakörével. Talán ez is az egyik oka annak, hogy a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó hivatás.

Az orvosképzés a legköltségesebb egyetemi ág. Magyarországon minden egyes medikus félévenként kilencszázezer–egymillió forintjába kerül az államnak, a fogorvosok még többe. Figyelembe kell venni azt is, hogy a magyar orvosok munkába állásuk után négy évvel már „behozzák” képzésük árát, ha viszont elmennek, az ország csupán 11–15 év alatt és sok tízmillió forintért pótolhatja őket. Mindenesetre a világ számos országa - köztük néhány skandináv állam - egyáltalán nem vagy csak kis számban képez orvosokat, inkább megvásárolja más nemzetek fiait. Magyarországon az orvosi egyetemek igyekeznek az állami finanszírozású helyek kárára növelni az elsősorban külföldieknek fenntartott fizetős helyek számát. Sokan abban reménykednek, hogy ezek a magyarul jól beszélő külföldi medikusok pótolják majd a hiányzó magyar szakembereket. Kérdés, hogy aki angolul vagy németül hallgatta a medicinát, annak megéri-e egy kisvárosi kórházban a hómunkások béréért ügyelni?

Nyugat-Európában több mint húszezer betöltetlen orvosi állás vár jelentkezőre. Ennek több oka is van, meglepő módon például a pénz. Míg a nyugat-európai országokban az egy főre jutó nemzeti össztermék 2,5-3,3-szorosát költik az orvosok bérezésére, Észak-Amerikában ez a szorzó 7,4 (nálunk 1,02). Ennek következében az angol, svéd, német orvosok is csomagolnak, és elköltöznek Amerikába. Németország nyugati tartományaiba a volt NDK-ból mennek orvosok, a keletiek helyére csehek, a csehek helyére szlovákok, a szlovákok helyére ukránok települnek. Íme a modern kori népvándorlás! A csehek nyelvtudása jobb, mint a magyaroké, ezért az ottani, a magyarországival megegyező számú - negyvenezer - orvos közül csak aneszteziológusból 700 máris Németországban dolgozik, Csehországban viszont minden harmadik egészségügyi státust szlovákok töltenek be.

Angliában eleinte az egykori gyarmatokról pótolták a hiányzó gyógyító személyzetet, de időközben a bevándorlási szabályok megszigorodtak, és a hatvanas–hetvenes években érkezett doktorok nyugdíjba mentek. Az angol orvosképzés színvonala nagyon egyenetlen, sok kis egyetemen kevés jelentkezőt oktatnak, akik – ha tehetik – elegáns magánkórházakban vállalnak munkát. Ilyen helyeken a külföldieket legfeljebb amolyan diplomás recepciósként alkalmazzák, akiknek annyi a dolguk, hogy kikérdezzék a beteget, és felkísérjék mondjuk Sir Anthonyhoz. Az efféle munka a harmadik világból érkezetteknek karrier, ők ugyanis ez idő alatt megszerzik a szakvizsgát, és hazatérve kiírják az ajtóra, hogy brit királyi urológusok vagy gyermekgyógyászok, majd maharadzsaként élhetik le életüket.

Az orvosok elvándorlása nem új keletű jelenség, a szocializmus idején ezrével „disszidáltak” az orvostudomány legjobbjai, a nyugati határszélen pedig 15 éve megszokott dolog, hogy az orvosok Bécsbe, Innsbruckba járnak dolgozni - csoda, hogy a határ innenső oldalán lévő intézmények még mindig működőképesek. A magasan képezett orvosok külföldre csábítása a mai napig bevett gyakorlat. Közülük sokan nem is csak az anyagiak miatt mennek ki, hanem azért, hogy tovább képezhessék magukat, illetve hogy a gyerekeik egy-két évet idegen környezetben járjanak iskolába, és megtanulják a nyelvet.

A legnagyobb baj az, hogy visszajönni Magyarországra nagyon nehéz, az orvosok többsége igyekszik nem nagydobra verni, hogy külföldön dolgozik, nemcsak a kedvező angliai adózás, hanem a kollégák irigysége miatt is. Akik éveket töltenek el kint, megszokják, hogy az elvégzett munkáért maguk felelősek, feletteseik nem szólnak bele döntéseikbe, ha az angolok valamivel nem értenek egyet, azt négyszemközt, „attól tartok, én nem így döntöttem volna...” felvezetéssel mondják el kollégájuknak, nem pedig a betegek előtt ordítva.

Elgondolkoztató viszont annak az évek óta Angliában élő fiatal ortopéd sebésznek az esete, aki odakint olyan speciális csípőprotézis-műtéti technikákat tanult meg, amelyekkel a világklasszisok közé küzdötte fel magát. Kint születtek a gyerekei, de szeretné, ha magyar iskolába járnának, úgyhogy hazajönnének. Csakhogy Magyarországon nincs olyan magas színvonalú intézmény, amelyben tudásának megfelelően dolgozhatna… És ez az eset nem egyedi.

Az uniós csatlakozás után lényesen kevesebb orvos vágott neki a világnak, mint ahogy arra számítani lehetett. Aggodalomra a jövő orvosnemzedéke miatt lehet okunk, amelynek tagjai ott ülnek az ügynökségek tájékoztatóin, kitűnően beszélnek idegen nyelveket, és nem köti ide őket sem az óvoda, sem az iskola, sem a berendezett lakás, se kutya, se macska, se kert, se nagymama. Mert ezekből tevődik össze az a vonzerő, amely miatt a ma kint dolgozók 85 százaléka mégiscsak hazajön.

A szakvizsgára készülő fiatal orvosok egyharmada már meg is kezdte a külföldi munkakeresést, a többiek még csak tervezik. Ez azért is tragikus, mert az országban minden tizedik orvosi állás betöltetlen, ami annyit tesz, hogy hat-hét nagy kórház és tíz nagy rendelőintézet teljes orvosi gárdája hiányzik a rendszerből. A háziorvosok egytizede 50 és 70 év közötti, száznál több helyen hetven évnél idősebb a családorvos. Még bírják, de az orvosok élettartama jócskán elmarad a társadalom többi csoportjáétól.

Magyarországról 140 altatóorvos és 250 aneszteziológiai asszisztens hiányzik. Az egész országban tíznél (!) kevesebb 35 éven aluli érsebész, idegsebész és infektológus (fertőző betegségekkel foglalkozó) orvos dolgozik. Az egész magyar közegészségügyi járványtan két fiatal orvossal büszkélkedhet, az izotópdiagnosztika jobban áll: ott három 35 éven aluli doktor tevékenykedik. Bizonyára jól beszélnek angolul...

( 2005 )

Farkas Adrienne