2008. október 29., szerda




Dr. Lenkei és a vitaminok felső beviteli szintje

Az MTV Az Este c. műsorának július 10-i adásában sajátos párbeszédet láthattunk a betiltott étrend-kiegészítőket forgalmazó orvos, Lenkei Gábor, valamint Falus Ferenc országos tisztifőorvos között. Ebben Lenkei Gábor tett néhány olyan állítást, amelynek valóságtartalmát könnyen ellenőrizhetjük. De először is érdemes megnézni a beszélgetést:


A videó az MTV weboldalán is megtekinthető és a beszélgetés szövege is elolvasható. A beszélgetés apropója az volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletével nemrégiben jóváhagyta az ÁNTSZ 2005-ben hozott határozatát, melyben megtiltotta 22 étrend-kiegészítő – Lenkei Gábor cégének termékei – forgalmazását. Lenkei a tiltó határozatot nem hajtotta végre, és azóta is forgalmazza – más néven, de változatlan összetétellel – ugyanazokat a készítményeket.


Az OÉTI szakvéleménye szerint ezek a termékek veszélyeztetik a fogyasztók egészségét; ezt a Fővárosi Bíróság most helybenhagyott ítélete is megemlíti:

„...az OÉTI a felperesi termékek fogyasztók egészségét veszélyeztető hatását a szakértői csoportok által kialakított legfelső tolerálható biztonsági szintre (UL = Upper Level) alapozta. Eszerint meghatározható az a maximális vitamin-, illetve ásványanyag-mennyiség, amely hosszú távon, rendszeres fogyasztás mellett sem okoz egészségkárosodást. Az étrend-kiegészítők napi adagjában ezt a biztonságos legfelső szintet kell figyelembe venni...”

A bíróság azt is megindokolta, miért nem forgalmazhatóak ezek a termékek étrend-kiegészítőként:

„A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint a felperesi készítmények magas hatóanyag-tartalma már betegségek megelőzését célozza, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény szerint azonban az ilyen készítmények már gyógyszernek minősülnek, így forgalomba hozatalukat is gyógyszerként kell engedélyeztetni. A Fővárosi Bíróság utalt arra, hogy a felperesi termékek az egyes fogyasztókra eltérően hatnak, és miután bizonyos nyomelemek, ásványi sók és vitaminok nem ürülnek ki a szervezetből, azt károsítják, amelyről a vásárlók nem feltétlenül szereznek tudomást, ha a termékek orvosi ellenőrzés nélkül mindenki számára hozzáférhetők.”

A tévés beszélgetés két résztvevője sajátos módon elbeszélt egymás mellett: míg Lenkei Gábor azt ismételgette, hogy a bírósági ítélet alaptalan, mert a vitaminokra nincs meghatározva legfelső biztonságos szint, ezzel szemben Falus Ferenc csaknem végig azt hangoztatta: jogerős bírósági ítélet van, amit végre kell hajtani. Csak a beszélgetés vége felé idézett egy 2007-ben, a JAMA folyóiratban megjelent (sokak által vitatott) összefoglaló tanulmányt, amely több mint 200 ezer emberen végzett, 68 klinikai teszt (385 korábbi publikáció) eredményeinek összegzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a béta-karotin, az A-vitamin, valamint az E-vitamin szedése megnövelheti a halál kockázatát, és a többi vitaminnak sincs jótékony hatása a mortalitásra.

Lenkei Gábor egy nagy paksamétát hozott magával, amely elmondása szerint az Európai Unió tudományos bizottsága által meghatározott, legfelső tolerálható biztonságos szinteket tartalmazza a vitaminokra vonatkozóan. Elmondása szerint ilyen szintek tulajdonképpen nincsenek is (a beszélgetés alatt 12-szer hangzott el szájából a „nincs korlátozás” kifejezés), illetőleg a műsor vége felé – önmagának némileg ellentmondva – azt állította, hogy az ő készítményeiben lévő vitaminok mennyisége messze alatta van ezeknek a határértékeknek.


Miről is van szó, és mi az igazság?


Tolerálható felső beviteli szint

A tolerálható felső beviteli szint (Tolerable Upper Intake Level) egy farmakológiai, ill. toxikológiai szakkifejezés, amely valamely anyagnak azt a legmagasabb napi mennyiségét jelenti, amelyet a népesség túlnyomó része még biztonságosan, hosszú távon, rendszeresen bevihet szervezetébe anélkül, hogy káros mellékhatások jelentkezésével komolyan számolnia kellene. Ez a felső beviteli szint általánosságban a népesség egészére vonatkozik, de bizonyos anyagok esetében elkülöníthetőek olyan csoportok, amelyek tagjainál valamilyen speciális ok miatt, pl. valamely betegségre való genetikai hajlam miatt fokozott a károsodás veszélye – rájuk alacsonyabb maximális beviteli szint vonatkozik.

A tolerálható felső beviteli szint, vagy röviden UL, meghatározása bonyolult feladat, és csak akkor lehetséges, ha megfelelő számú és megbízhatóságú kísérleti adat, teszteredmény áll rendelkezésre. Az UL meghatározásához a kiindulópont az a legmagasabb beviteli szint, amelynél a vizsgálatok még nem észleltek káros hatást (No Observed Adverse Effect Level, azaz NOAEL), vagy az a legalacsonyabb szint, amelynél már káros hatást észleltek (Lowest Observed Adverse Effect Level, azaz LOAEL). Természetesen ezeket a szinteket nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni, hiszen csak véges számú vizsgálati adat áll rendelkezésre, és azok is változó megbízhatóságúak. Ezért az UL meghatározásához egy bizonytalansági faktort (Uncertainty Factor, azaz UF) is figyelembe kell venni, ami annál magasabb, minél kevesebb adat alapján határozták meg a NOAEL-t vagy a LOAEL-t, illetve minél rosszabb minőségűek a rendelkezésre álló vizsgálatok. Az UL értékét úgy kapjuk, hogy a NOAEL-t, vagy ha az nincs, akkor a LOAEL-t elosztjuk a bizonytalansági faktorral:

UL = NOAEL / UF, vagy UL = LOAEL / UF

A Lenkei Gábor által bemutatott paksaméta minden bizonnyal az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) két tudományos bizottsága által összeállított, Tolerable Upper Intake Levels for Vitamins and Minerals (Tolerálható felső beviteli szintek vitaminokra és ásványi anyagokra) című, 482 oldalas dokumentum volt. Ebben nagyon részletes és alapos leírás található arról, milyen adatok alapján és milyen módon határozták meg a különféle anyagokra (15 vitaminra és 20 ásványi anyagra) az UL értékeket. Aki beleolvas, láthatja, hogy igen alapos, körültekintő, komoly munka.

Érdemes észben tartani, hogy az UL értékek nem azonosak a sokkal ismertebb ajánlott napi mennyiségekkel (Recommended Daily Allowance, RDA). Az ajánlott napi mennyiségek jóval alacsonyabbak. Az UL értékek azokat a mennyiségeket jelölik, amelyek bevitele nem szükséges, nem is ajánlott, de valószínűleg még nem lesz baj abból, ha ennyit fogyaszt valaki.

Lenkei készítményei és a felső beviteli szintek

Lenkei Gábornak abban igaza van, hogy az említett bizottságok nem határozták meg mindegyik vitaminra, ill. ásványi anyagra a tolerálható felső beviteli szintet. De azért az említett dokumentumban szereplő 15 vitamin közül 7-re, és a 20 ásványi anyag közül 9-re mégiscsak meghatározták. Így nincs semmi akadálya annak, hogy megnézzük, megfelel-e a valóságnak Lenkei állítása, miszerint az ő készítményei jóval kevesebb vitamint tartalmaznak a tolerálható felső szintnél. Az alábbi táblázat a tiltás ellenére jelenleg forgalmazott „Dr. Lenkei ÉLETERŐ vitamincsomag” ALAP, KÖZEPES, ill. ERŐS kiszerelésének összetételét mutatja (Lenkei honlapjáról véve). A második oszlopban az EFSA tudományos bizottságai által meghatározott felső beviteli szinteket is feltüntettük (ezeket sajnos csak fáradságos munkával lehet az említett 482 oldalas dokumentumból kigyűjtögetni):

Anyag
Napi bevitel
tolerálható felső szintje
ALAP csomag KÖZEPES csomag
ERŐS csomag
A-vitamin 3000 mcg RE = 10 000 NE 10 000 NE 10 000 NE 20 000 NE
D-vitamin 50 mcg = 2000 NE 400 NE 400 NE 800 NE
E-vitamin 300 mg = 450 NE 400 NE 800 NE 1200 NE
C-vitamin nem ismert 1000 mg 1500 mg 2500 mg
B1-vitamin nem ismert 300 mg 600 mg 750 mg
B2-vitamin nem ismert 50 mg 100 mg 150 mg
Niacinamid 900 mg 50 mg 100 mg 150 mg
Pantoténsav nem ismert 50 mg 100 mg 150 mg
B6-vitamin 25 mg 50 mg 100 mg 150 mg
B12-vitamin nem ismert 50 mcg 100 mcg 150 mcg
Biotin nem ismert 50 mcg 100 mcg 150 mcg
Folsav 1 mg = 1000 mcg 100 mcg 200 mcg 300 mcg
Kolin ? 50 mg 100 mg 150 mg
Inozitol ? 50 mg 100 mg 150 mg
PABA ? 50 mg 100 mg 150 mg
Kalcium 2500 mg 500 mg 500 mg 1000 mg
Magnézium 250 mg 250 mg 250 mg 500 mg
Vas nem ismert 18 mg 18 mg 36 mg
Cink 25 mg 15 mg 15 mg 30 mg
Mangán nem ismert 4 mg 4 mg 8 mg
Réz 5 mg 2 mg 2 mg 4 mg
Kálium nem ismert 45 mg 45 mg 90 mg
Jód 600 mcg 225 mcg 225 mcg 450 mcg

A táblázatban piros színnel emeltük ki azokat a mennyiségeket, amelyek meghaladják a tolerálható felső beviteli szinteket. Ezek szerint tehát a Lenkei-féle ALAP vitamincsomag B6-vitaminból a tolerálható felső szint kétszeresét, a KÖZEPES csomag annak négyszeresét, az ERŐS csomag pedig hatszorosát tartalmazza. A KÖZEPES csomag ezen felül E-vitaminból a tolerálható felső szint csaknem kétszeresét, az ERŐS csomag pedig több mint két és félszeresét tartalmazza. Az ERŐS csomag ezen A-vitaminból a felső szint kétszeresét, magnéziumból pedig szintén kétszeresét tartalmazza, továbbá cinkből is a felső szintnél kicsivel többet tartalmaz. Lenkei állítása tehát ezen anyagok és készítmények esetében nem felel meg a valóságnak.

Fontos hangsúlyozni, hogy ha egy anyagnál a bizottságok nem határoztak meg tolerálható felső beviteli szintet, az nem okvetlenül jelenti azt, hogy abból akármennyit lehet fogyasztani veszélytelenül. Csupán annyit jelent, hogy nem állt rendelkezésre elegendő adat az UL érték meghatározásához.

Kockázatok és mellékhatások

Miután már tudjuk, hogy egyes Lenkei-készítmények bizonyos anyagokból többet tartalmaznak a tolerálható felső szintnél, érdemes megnézni, milyen kockázatoknak teszi ki magát az, aki ennek ellenére arra adja a fejét, hogy elkezdi szedni ezeket a készítményeket.

A B6-vitamin mindhárom Lenkei-féle vitamincsomagban az UL-t meghaladó mennyiségben van jelen. A B6-vitamin aktív formája számos enzim kofaktora, több élettani funkcióban is fontos szerepe van. Túladagolása elsősorban idegrendszeri károsodásokat és ezzel kapcsolatos tüneteket okoz. Az EFSA-bizottságok értékelése szerint napi 100 mg vagy azt meghaladó mennyiség szedése hosszabb távon már neurológiai tünetekhez vezethet, például a végtagok érzékelési zavara, zsibbadás, stb.

E-vitaminból a három Lenkei-csomag közül kettőben van a tolerálható szintet meghaladó mennyiség. Az E-vitamin fontos antioxidáns, amely bizonyos szabad gyökök semlegesítésével védi a sejtmembránokat az oxidációtól. Túladagolásával kapcsolatban a fő aggály a véralvadási zavarok keletkezése, különösen olyan személyeknél, akiknek K-vitamin hiányuk van (a Lenkei-csomagok nem tartalmaznak K-vitamint).

A-vitaminból a három Lenkei-féle csomag közül kettőben éppen a tolerálható felső szinttel megegyező mennyiség van, a harmadikban pedig annak duplája. Az A-vitaminnak szerepe van többek között a látásban, a gének expressziójában és a bőr egészséges állapotának fenntartásában. Túladagolásának káros volta régóta ismert: Xavier Mertz sarkkutató 1913-ban A-vitamin okozta hipervitaminózisban halt meg, miután szánhúzó kutyák igen magas A-vitamin tartalmú máját elfogyasztotta. Az A-vitamin túladagolásának következményei többek között: májkárosodás, hajhullás, bőrhámlás, a bőr elszíneződése, a csontsűrűség csökkenése. A legsúlyosabb következményekkel a szülőképes korú nőknek kell számolniuk, ugyanis a túladagolt A-vitamin a magzat fejlődési rendellenességét okozhatja (torzszülöttség).

A Lenkei-féle erős csomag a tolerálható felső szint kétszeresét tartalmazza magnéziumból. A magnézium fontos ásványi anyag, amely számos enzim működéséhez szükséges. Túlagadolása enyhe hasmenést okoz, súlyosabb hatás (alacsony vérnyomás, izomgyengeség) csak az UL-t tízszeresen meghaladó adagoknál jelentkezik.

A cink szintén számos enzim és egyéb fehérje fontos alkotórésze, de az egyedfejlődésben és az idegrendszer funkciójában is szerepe van. A Lenkei-féle ERŐS csomag egy picivel több cinket tartalmaz a tolerálható felső szintnél. A cink túladagolásának különféle káros hatásai vannak, elsősorban amiatt, hogy megnehezíti a réz és a vas felszívódását, ezáltal gátolva a rezet kofaktorként használó enzimek működését, illetve vérszegénységhez, valamint a HDL koleszterin szintjének csökkenéséhez vezethet.

Amikor a több sem árt és amikor a kevesebb is káros

Mint elmondtuk, a tolerálható felső szintek a legtöbb esetben egy bizonytalansági faktort is tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy meghaladásuk nem vezet feltétlenül káros hatáshoz, azonban a kockázat megvan. Bonyolítja a képet, hogy a vitamincsomagban lévő anyagok egymás hatását is befolyásolhatják, felerősíthetik vagy gyengíthetik. Az A-vitamin túladagolásának hatásait például részben enyhíti az E-vitamin. A folsav és a cink egyes kutatások szerint egymás felszívódását rontja; a cink pedig rontja a réz felszívódását. A mindent nagy adagban tartalmazó csomagban lévő anyagok együttes hatását nagyon nehéz előre megjósolni.

Ugyanakkor bizonyos anyagok az UL-nél kisebb mennyiségben is veszélyt jelenthetnek bizonyos emberekre. Tudunk például egy esetről, amelyben a Lenkei-féle ERŐS vitamincsomag egyik fogyasztójánál a Basedow-kór tünetei jelentkeztek. Ez a jód hatása lehet, annak ellenére, hogy a vitamincsomag nem tartalmaz több jódot a tolerálható felső szintnél. Azonban régóta ismert, hogy olyan embereknél, akiknek genetikai eredetű vagy jódhiány miatt kialakult (adott esetben még diagnosztizálatlan) pajzsmirigybetegségük van, a hirtelen megkezdett jódbevitel pajzsmirigytúltengést okozhat (jód-Basedow effektus).

Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

Ebből is látszik, hogy mielőtt valaki elkezdi egy ilyen, nagy mennyiségű tápanyagot tartalmazó vitamincsomag szedését, ajánlatos orvosi vizsgálatot végeztetnie és táplálkozástudományhoz értő orvossal konzultálnia. Azonban egy étrend-kiegészítő esetében senki sem gondol arra, hogy olyan kockázatokkal kellene számolnia, amelyek miatt előzetes orvosi konzultáció szükséges. Éppen ezért igaza lehet az ÁNTSZ-nek és a bíróságnak abban, hogy a Lenkei-féle készítmények nem minősülnek étrend-kiegészítőnek, ezért ilyenként nem forgalmazhatóak.

744 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://blog.hu/goldmine/hedgehog.php/604427

Kommentek, trackbackek, visszapingek:


Nincsenek megjegyzések: