A bagoly pillantása avagy ...

Megosztottság és félelem

2008. október 06.

Miért vagyunk ilyen hiszékenyek? Tényleg kirívóan megosztott az orvostársadalom a többi társadalmi réteghez képest? Vagy csak ezt szeretnék elhitetni velünk? Vannak politikai, szakma,-és pártpolitikai csoportok, amelyeknek tagjai személyes sértésnek veszik a nem érdekköreikbe tartozó civil szerveződések megalakulását. Ennek az oka valószínűen az, hogy úgy hiszik, náluk van a bölcsek köve. Csak Ők képesek megtalálni az egyedüli üdvözítő megoldást a bajainkra. Felesleges időpazarlásnak tekintik holmi mezei társadalmi szervezet meghallgatását. Az eddig regnáló liberális szakmai vezetés majdnem tökélyre fejlesztette ezt a tempót. Mint kis elefánt a porcelán boltban tört, zúzott. Az sem számított, hogy eközben olyan pótolhatatlan értékeket semmisített meg, mint a bizalom, a megbecsültség, a tisztelet. Miközben a kis elefánt szolgai hűséggel végrehajtotta megbízatását, a vezérhím egyszer sem fedte fel magát. Így boldogan élnek, míg meg nem halnak és várnak egy következő alkalomra, amikor ismét megmutathatják elszántságukat.Nem megosztottak vagyunk, hanem tolerancia-hiányban szenvedünk. Nem megosztottak vagyunk, hanem továbbéljük a diktatúrát. Nem gondolkodunk. Mástól, máshonnan várjuk a megoldást. Hozzászoktunk a diktatórikus tempóhoz, a feudális hierarchia rendjéhez és továbbra is ennek megfelelően dolgozunk. Ezt várják el tőlünk, ezt sugallják, nap mint nap. Kényelmesebb is így. Az élet minden percében „vezetve lenni” sokkal egyszerűbb, mint tépelődni és tevőlegesen részt venni a körülmények javításán. Kényelmesebb nem döntést hozni és vállalni érte a felelősséget. Megfogalmazni magunk, esetleg mások számára azt a nem kevés problémát, ami ma már gátjává vált a gyógyításnak is. Európa számos demokratikus jogállamában máshogyan működnek a dolgok. Van több biztosító, de van sok érdekvédő szervezet is. Ez a dolgok rendje. A demokrácia nem csak képviseleti demokráciát jelent, hanem a demokratikus alapjogok közvetlen megnyilvánulását is lehetővé teszi. Józan paraszti ésszel belátható, hogy az egészségügy szereplőinek, még szolgáltatói szinten sem mindig azonosak az érdekei, de mindegyik szolgáltatói csoportnak joga van az érdekeit képviselni. Ezek szintetizálása és a prioritások megállapítása az államhatalom feladata, méghozzá polgárai jólétének biztosítása érdekében. Nem lenne megengedhető, hogy a régi automatizmusok továbbéléseként az érdekvédelmi szervezetek vezető tisztségviselői ugródeszkaként használják bizalmi poziciójukat saját karrierjük egyengetéséhez. Az államhatalom nem jól teszi, ha polgárait csak fenyegetéssel próbálja irányítani. Nem működik ez az egészségügyben sem. Ha egy ország orvosai megtűrt páriaként vegetálnak egész életükben, sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülésben nem részesülnek, csak szellemi, erkölcsi és testi megpróbáltatást mérnek rájuk, mindezt végrehajthatatlan, értelmezhetetlen és értelmetlen jogi fenyegetettség keretei között, az nem vezet sehova, de megfélemlítettséget, állandó szorongást, frusztrációt, keserűséget eredményez. A fenyegetés, a büntetés kilátásba helyezése nem ösztönöz semmire, csak defenziót eredményez. A defenzív medicina pedig drága. Végül mondja el a költő, József Attila azt az érzést, ami engem is feszít, hiszen a Ő szavak mestere: „(…) Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. Az erőszak bűvöletében mint bánja sor törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk! (…) Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. József Attila: Hazám (1937) Medicus Anonymus, Fórum 2008/5-6. szám