A háziorvosok finanszirozásáról :

A költségvetési törvényben a parlament az E-alap felosztásáról dönt, arról nem, hogy konkrétan mi legyen az OEP és a háziorvosok közötti szerződés tartalma.

Az, hogy az OEP-nek a költségvetés mekkora pénzösszeget biztosít a háziorvosi ellátáshoz, az az OEP gondja. A háziorvosoknak ehhez semmi közük. Az OEP-nek akkor is kell biztosítania a háziorvosi ellátást, ha ez számára veszteséges. Elvégre az önkormányzatoknak is teljesíteniük kell a rájuk kirótt feladatokat, függetlenül attól, hogy a költségvetési törvényben meghatározott bevételeik elégségesek-e erre vagy sem.

A háziorvosok finanszírozásáról a 43/1999 sz. kormányrendelet szól, amely fejkvótát + fix díjat (kvázi hatósági árat) állapít meg.

Az 1997. évi LXXXIII. tv. 34 § szerint az egészségügyi ellátások finanszírozása a) a ráfordítások alapján meghatározott normán cool.gif az ellátandó feladatokon ....d) fejkvótán ... g) az a-f) pontok kombinációján alapuló rendszerben történik. Jelen esetben a háziorvosokat csak a d) pont szerinti fejkvóta lapján finanszírozzák, függetlenül a cool.gif pont szerinti ellátandó feladatok nagyságától, noha erre az 1997. évi LXXXXIIII. tv. utasítást tartalmaz. Még hatósági ár alkalmazásánál is figyelembe kell venni a ráfordításokat, de a háziorvosi szolgáltatás nem tartozik a hatósági áras szolgáltatások közé, tehát az árnak az OEP és a háziorvosok közötti megállapodáson kellene alapulnia. Ennek egyik sarokpillére lehet a 43/1999 sz. kormányrendelet, amely a fejkvóta+fix díj nagyságát szabályozza, de ezt az 1997. évi LXXXIII. tv. 34 § g) pontja szerint az ellátandó feladatok nagyságával arányos összeggel ki kellene egészíteni. Ahogy én látom ezt semmi sem tiltja.

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tipikus esete az, hogy az OEP háromszor annyi adminisztrációs feladatot rendel meg a háziorvosoktól, mint korábban, de ezért nem hajlandó többletdíjazásra. Igaz, hogy az adminisztrációs feladatok megrendelését számára törvény írja elő, de a törvény nem írhatja elő a vállalkozók számára, hogy ingyenesen dolgozzanak. Ugyanis az 1992. évi XXXVIII. államháztartási tv. 10 § 1) bekezdése kimondja, hogy a vállalkozó „kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz.’ A 2) bekezdés szerint a fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, vám, vámbiztosíték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő. Vagyis a vállalkozók az államháztartási feladatok ellátására adófizetésre kötelezhetők, de ingyen munkára nem. Ha a háziorvos vállalkozókat csak az a díjazás illetné meg, amelyet a 43/1999. sz. kormányrendelet szabályoz, akkor ez a kormányrendelet ellentétben állna számos, magasabb rendű jogszabállyal, azaz nem lenne koherens.

Ilyen például
• az 1990. évi LXXXVII. ártörvény,
• a versenytörvény
• 1997. évi LXXXIII. egészségügyi tv.
• 1992. évi XXXVIII. államháztartási tv
• a Ptk.
• az Alkotmány.

Az 1990. évi LXXXVII. ártörvény nem sorolja a háziorvosi szolgáltatást a hatósági áras szolgáltatások közé, annak ellenére, hogy a 43/1999 sz. kormányrendelet a háziorvosi szolgáltatás díját szabályozza. Ráadásul a háziorvosoi szolgáltatás hatósági árba való besorolása a törvény szellemével is ellentétes. „Az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny. Az árakra vonatkozó közvetlen kormányzati beavatkozás csak ott indokolt, ahol a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem elégségesek a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására.” – mondja a Gazdasági Versenyhivatal honlapja. Püff neki. A háziorvos vállalkozókat igazán nem vádolhatják azzal, hogy lehengerlik gazdasági erőfölényükkel az OEP-et, tehát nincs indoka az ár állami árszabályozásának. „.Az ártörvény 8. § külön a legmagasabb és külön a legalacsonyabb hatósági ár meghatározásának szempontjait úgy állapítja meg, hogy a vállalkozó működésének fedezete biztosított legyen.” – írja az Alkotmánybíróság egyik határozatában.

A 43/1999 sz. kormányrendeletben viszont nyoma sincs annak, hogy törődnének azzal, hogy a vállalkozó működésének fedezete biztosított legyen.

Ráadásul az ártörvény céljával ellentétesen a mi esetünkben a kormányzati beavatkozás (43/1999 sz. kormányrendelet) kifejezetten az OEP gazdasági erőfölényével való visszaélés elősegítést célozza, ami viszont a versenytörvénnyel ellentétes. "A gazdasági erőfölénnyel kapcsolatban a visszaélési elv érvényesül, azaz .... az erőfölénnyel visszaélni nem szabad. A gazdasági erőfölényes vállalkozás fogalmát a versenytörvény úgy határozza meg, mint amely gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie ....., szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. Más megfogalmazásban ez annyit jelent, hogy a vállalkozás jelentős piaci erővel rendelkezik, azaz piaci erőfölénye hosszú távon fenntartható, és arra támaszkodva képes .... az ár szintjének befolyásolására. .....A visszaélés másik formája a piaci hatalomra támaszkodva olyan kizsákmányoló stratégiák alkalmazása, amelyek közvetlen célja a .... hátrányos szerződési feltételek elfogadására kötelezés."

A piac jelen esetben az OEP-ből mint vásárlóból és a háziorvosokból mint eladókból áll. Mivel az OEP a háziorvosi szolgáltatás kizárólagos vásárlója, ezért képes az ár szintjének befolyásolására, igen erősen befolyásolhatja a vele szerződésben álló háziorvosokat, és kötelezheti őket hátrányos szerződési feltételek elfogadására. A vita ott szokott lenni, hogy az OEP micsoda: hatóság vagy gazdasági vállalkozás. Azonban mivel az OEP nem államigazgatási eljárás keretében utasítja a szolgáltatókat, azaz nem azt mondja, hogy "kötelezem Önt, mint szolgáltatót arra, hogy ...", hanem vállalkozói szerződést köt velük, szolgáltatást rendel meg tőlük, amelyeket a betegek felé a korábban befizetett TB járulékok fejében továbbad, ezért nem hatóságként, hanem kereskedőként, vállalkozóként lép fel a háziorvosokkal szemben. Gondoljatok bele abba, hogy ha lenne 8000 kisvállalkozás, amely kizárólag APEH nyomtatványok gyártására szakosodott volna, kötelezhetné-e a parlament ezeket a nyomdákat arra, hogy ezentúl ugyanazért az árért háromszor annyi nyomtatványt adjanak az APEH-nek?

• az 1959. évi IV. tv-nyel, a Ptk. –val való ellentét

198. § (3) Szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság jogszabályból vagy hatósági rendelkezésből szerződéskötés nélkül is keletkezhet, ha a jogszabály vagy a törvényes jogkörében eljáró hatóság így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást kellő pontossággal meghatározza. Ebben az esetben - jogszabály vagy hatóság eltérő rendelkezése hiányában - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. (2) Ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja.

202. § Ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés). A jogszabály nem mondja ki, hogy a kötelezettséget ellenérték nélkül kell teljesíteni. Feltűnő értékaránytalanság az ár-érték között.

390. § (1) A felek megállapodhatnak abban, hogy a vállalkozó részletes műszaki és gazdasági adatokat tartalmazó ajánlatot készít, a megrendelő pedig díjat fizet, és az ajánlatot átveszi. A vállalkozó nem tud részletes ajánlatot adni az elvégzendő munkáról X évben, amikor a költségvetési törvényt megszavazzák, mert a munka terjedelmét az X+1 évben meghozott újabb és újabb jogszabályok módosítják.

• az Alkotmány

70/B. §
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.