2008. október 22., szerda




Az egészségügy lesz a jövő év fő vesztese



Jelenlegi állapotában az ellátórendszernek minden fillérre szüksége van.


Szakértők a jövő évi büdzsé újonnan benyújtott tervezetére hivatkozva elmondták, a 2009-re tervezett járulékcsökkentés elmaradása miatt hiába lesz több bevétele az egészségbiztosítási kasszának, a pluszpénzt elvonja a kormány az ágazattól, s nem egészségügyi célokra, hanem a gyed kifizetésére fordítaná.

Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakértője a lapnak elmondta, az ágazat finanszírozása reálértéken mindenképpen csökken az ideihez képest, a helyzetet súlyosbítja, hogy a kormány az ágazati büdzséből, az Egészségbiztosítási Alapból (E-Alap) több tíz milliárd forintot nem közvetlenül természetbeni egészségügyi szolgáltatásokra használna fel. A szakember az ellátórendszer jelenlegi állapotában ezt abszurdnak nevezte.

Erre figyelmeztet Baraczka Mariann, a Health Capital elemzőcég ügyvezetője is, aki nemrég még az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkáraként dolgozott. Ő szerinte körülbelül hatvanmilliárd forintos többletre számíthat az E-Alap amiatt, hogy a kormány a nemzetközi pénzpiaci válság miatt letett az egészségbiztosítási járulék jövőre tervezett csökkentéséről. Míg az első, azóta már visszavont büdzséterv szerint a központi költségvetés még 45 milliárd forintot utalt volna az egészségbiztosítás kasszájába a gyermekgondozási díjak (gyed) kifizetésére, addig ez a tétel a második javaslatból eltűnt. A központi költségvetés jövőre egyáltalán nem járulna hozzá a gyed kiadásaihoz, amit technikailag az E-Alapból fizetnek ki. Erre korábban soha nem volt példa, hiszen a gyed valójában a családtámogatás egy formája, amely idegen az egészségbiztosítás rendszerétől. Baraczka Mariann hozzátette azt is, hogy további 21 milliárd forintot kell kifizetni az E-Alapból a gyed utáni nyugdíjjárulékra, így az egészségbiztosítás kasszájából 66 milliárd forintot vonna el a kormány a közvetlen egészségügyi céloktól. Ha a parlament így fogadja el a törvényt, akkor az egészségügy működtetése érdekében beszedett járulékokból több tízmilliárd forintot nem egészségügyi ellátásra használnak majd fel.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség a jövő évi tervezettel kapcsolatban kifejtette, a jelenlegi állapotában az ellátórendszernek minden fillérre szüksége van. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is hasonlóképpen nyilatkozott. Mint mondta: ettől a költségvetéstől semmit sem javulna, sőt inkább tovább romlana a gyógyítás színvonala Magyarországon.


KOMMENT :

Nincsenek megjegyzések: