Az egészségügy privatizációjáról - politika nélkül

A magyar közgondolkodásban kialakult egy kettős és hibás megközelítés a piac szerepéről. Ráadásul a vita szókincse olyan mértékben elfajult, hogy nagyon nehéz racionális vitát folytatni. Különösen igaz mindez az egészségügyről folytatott vitákra. A fő gondnak az tűnik, hogy a vulgár-piaci érvelés csap össze a vulgár-marxistával. Elég aggályosak azok, akik eddigi tanulmányaik során csak egy négybetűs szót tudták megtanulni (a PIAC-ra gondolok); és okos papagájként ezt mantrálják bármi is a kérdés. Persze kicsit csökkenti ezeknek a népeknek a felelősségét, hogy azért alapvetőn az esetek nagy részében igazuk van. De ugye ne az én vakbélműtétem legyen a kivétel. A másik oldalon a dolgozók és/vagy a nemzet féltése megy a karvalytőkétől. Persze, a dolgozók kenyerét (és a kóláját) rá lehet bízni a nemzetközi tőkére – csak a röntgen vizsgálatát nem. De miért is nem? – értelmes válasz nincs. Ezeknek a népeknek a felelősségét viszont az csökkenti, hogy egy józan konzervatív életszemlélettel nehéz lenne bármilyen radikális reform mellett érvelni. Az egészségügy úgy-ahogy működik és ha hagyjuk, hogy a hihetetlenül hozzáértő politikusaink megpiszkálják, ki tudja mi lesz a vége. Célszerű lenne a vitát új alapokra helyezve egy kicsit absztraktabb módon gondolkodni a piacról. Miért is speciális az egészségügy? Az egészségügy speciális mind a finanszírozása, mind a szolgáltatásai miatt. A finanszírozás speciális, mert a költségek magasak, nehezen tervezhetők (és nem akarunk senkit sem kizárni belőle). Azaz biztosításra van szükség. A szolgáltatás is speciális, mert az orvosoknak jelentős információs előnye van. Jobban tudja mikor mire van szükség mint a páciens. Ha azonban közelebbről megnézzük akkor hasonló problémákat más területeken is láthatunk – és gyakran piaci alapon megnyugtató módon kezelve.

A finanszírozást alapvetően egy biztosítási konstrukcióval lehet megoldani, hasonló az életbiztosításhoz vagy az autó-biztosításhoz. Ez nem problémamentes, mindenkinek van egy jó sztorija biztosítási csalásról. Egy márkaszerviz háromszor annyit kért el ugyanazon hiba megjavítására, amikor a kötelező biztosítás fedezte a költségeket mint amikor saját zsebből ment volna. Ugyanakkor nem biztos, hogy a biztosítás államosítása javítana a helyzeten – hiszen a probléma nem azzal van, hogy ki fizet, hanem a biztosítási rendszerből következő ösztönzőkkel.

A szolgáltatói oldal sem annyira speciális, az orvosok információs előnye nem annyira egyedi, mint amennyire annak tűnik. A gondolkodásra kitűnő alapot szolgáltat Uwe Dulleck és Rudolf Kerschbamer cikke (Journal of Economic Literature, Március 2006, pp. 5-42.), ahonnan az összes további idézet, példa származik – rendes lábjegyzet nélkül persze... Két probléma léphet fel, amikor az eladó szolgáltató információs előnnyel rendelkezik. Egyfelől, túl sok szolgáltatást kaphatunk. Mondjuk a taxisofőr városnézésre visz minket.. Az autószerelő javítás helyett kicseréli a motorblokkot. (Vagy az orvos császármetszést hajt végre természetes szülés helyett: ez történik például az Egyesült Államokban, ott ahol az egészségügyi piac szűkül és kevesebb a gyerekszülés. Kisebb piacon így is lehet bevételt növelni.) Másfelől, olyan szolgáltatást fizetünk ki, amit meg se kaptunk. A magyar taxisofőrök jó példák (a rossz példára), amikor botrányosan túlszámláznak. Az autószerelő kifizettethet egy alkatrészt, amit ki sem cserélt. (Erre is lesz mindenkinek egy életszagú története...)

Sokszor sikerül ezeket a problémákat piaci alapon kezelni. Például a new yorki taxik lényegesen megbízhatóbbak mint a budapestiek. Senki sem gondolkozik el azon, hogy telefonon hívjon taxit, ha az utcán is le lehet inteni. (És nem is sokkal drágábbak.) Két fő elem segíti a hatékony piaci működést: Egy a taxi-engedélyek száma limitált. Így folyamatosan van elég kereslet a szolgáltatásra – nem éri meg átverésre játszani, mindig van fuvar. Ráadásul a drága taxi-engedély elvesztése is visszatart a csalástól. Kettő, a tarifa fix része, ami a hivatalos tarifából és a borravalóból áll össze, ösztönzi a rövid utakat. Azaz nem érdemes várost nézetni hosszasan az ügyféllel, mert annyi idő alatt több jobban jövedelmező fuvart le lehet bonyolítani. Az autószerelőknél nehezebb a helyzet. A nem elvégzett munkáért való fizetést ki lehet védeni: csak meg kell kérni az autószerelőt, hogy a kicserélt alkatrészt tegye be a csomagtartóba. Még öntudatosabb vásárlók meg is jelölik a kicserélendő alkatrészt, nehogy valami a bontóból kerüljön oda. Több szerviz előre kiadott órák alapján dolgozik, azaz nem mondhatnak valami szemérmetlen magas óraszámot a javításra. Sajnos a felesleges javításokat nehezebb kivédeni: Egyes becslések szerint Amerikában az autójavítások körülbelül fele felesleges.

Az orvosok sem szentek (sajnos). Mexikóban a magánkórházakban az összes szülés 80%-a császármetszés. Egy mexikói cimbora mesélte, hogy míg az ő gyereke rendesen született, noha a nyaka körül volt a köldökzsinór (az USA-ban), addig Mexikóban egy barátja feleségének ugyanez kötelező császármetszést jelentett. És magasabb számlát is... Persze az amerikai orvosok is hajlandók császármetszéssel reagálni a romló piaci helyzetre, de ennek pont a biztosítók vetnek gátat. Persze lehet ezen is segíteni. Több biztosító nagyon keményen ellenőrzi a császármetszések orvosi diagnózisát. Mások egyszerűen csak egy fix összeget fizetnek az orvosnak: azaz az orvos jobban jár, ha az egyszerűbb és gyorsabb beavatkozást végzi el. Ugyanígy lehet látni, hogy az orvosok és gyógyszerészek szétválasztása miért hasznos: az orvos nem tud gyógyszert felírni, azaz mesterségesen forgalmat generálni a saját patikája számára. Magyarországon – hogy egy hazai példát hozzunk – a háziorvosi ellátás már privatizált. Az orvosok a betegek száma szerint fejpénzt kapnak – és nincs is érdekük a betegek túlzott ellátásában. A fejpénz például egy hatékony megoldás az információs asszimetria kezelésére. Nem véletlenül háziorvosokban van a legnagyobb bizalom a magyar egészségügyben – ez így van egy jó példa is a sikeres privatizációra.

Összefoglalva, komoly indokai vannak, hogy az egészségügyben ne működjön a piac. Hasonló indokok mint amik a biztosítási piac, a taxik és az autószerelők piaca ellen szólnak. De mint láttuk ezek a problémák kezelhetők. Miután nem akarjuk államosítani a kötelező biztosítást, a taxi-szolgáltatásokat és az autószerelő-műhelyeket, semmi okunk nincs arra, hogy feltétlenül állami kézben tartsuk a magyar egészségügyet.

*****

KOMMENTEK:

*

A tetejében Mo.-n minden fordítva történik. Itt a "verseny" áremelésekkel és kartellezéssel jár. Egészen más egy privát alapon kialakuló egészségügy, melybe az állam utólag "belenyúl", mint pl. az USA, vagy egy állami alapú, amelyet utólag privatizálnak. A magyar eü.-privatizáció csak nagyon tőkeerős, nagy cégek bevonásával képzelhető el, óriási a privatizálandó vagyon és apparátus (mármint nekünk nagy, külföldi befektetőnek nem) Ezek a nagy cégek pedig nem elviselik, hanem alakítják a piacot. A "szabad" piac, ma már, még az USA-ban is egyre több területen csak álom, gigászi cégek mutyiznak a háttérben és az árak nem a piacon, hanem golfpályán alakulnak ki. Az USA-t mintának tekinteni a magyarországi ügyekben hihetetlen aránytévesztés és ostobaság. Az egy kontinens. teljesen más hagyományokkal és emberi hozzáállással.

*

Először is teljesen egyet értek Tory azon megállapításával, hogy ma Magyarországon az az egyik legnagyobb baj, hogy a "vulgár-piaci érvelés csap össze a vulgár-marxistával": kishazánkban meg lehet figyelni, hogy a magukat gazdaságpolitikusnak tartó nagyjaink közül sokan hajlanak arra, hogy a közgazdaságtudományt néhány hüvelykujj-szabály sorozatára egyszerűsítsék le - ezt nem csak az egészségüggyel kapcsolatban lehet megfigyelni ("csak a piac a megoldás, mert az hatékony vs. csak az állam a megoldás, mert az gondoskodó" stb), hanem pl. egyik fő jellegzetessége volt az árfolyammal kapcsolatos vitáknak is ("le kell értékelni a forintot, mert az jó az exportnak vs. nem szabad leértékelni, mert akkor a magyar gazdasági teljesítmény értéke csökken" stb.) Szóval ezen azért tényleg jó lenne túllépni. Ja, és az is egy merő vicc, hogy minden politkus az "egészségügyi reform elkezdésének szükségességéről" beszél, miközben azt, hogy ez mit is jelent pontosan senki nem tudja. Az nem eü-reform program, hogy versengő biztosítókra van szükség, a lényeg ugyanis a részletekben rejlik (mik az alapszolgáltatások, azt ki finanszírozza stb.) Azzal én is egyet értek, hogy az eü-piac jellegzetességei miatt a magántőke beengedése feltehetően csak erős szabályozás mellett lehetséges. Az én kérdésem az lenne (és itt nem költői kérdésről van szó, hanem valódiról), hogy versengő biztosítók esetén hogyan lehet megoldani, hogy a szegény, rossz körülmények között élő, beteg, illetve öreg - azaz magas kórházba kerülési valószínűséggel jellemezhető, ezért "drága" - emberek biztosítási díja ne legyen olyan magas, hogy azt ne tudják kifizetni? Csak mert azért az társadalmi döntés kérdése, hogy szeretnénk-e olyan országban élni, ahol semmit nem teszünk az ellen, hogy az előbb említett körülmények fennállása jelentősen megrövidítse az élethosszt (én nem nagyon szeretnék...). Még egy felvetés: most mindenki arról beszél, hogy nincs elég pénz az eü-ben, illetve hogy ami van az elfolyik, így spórolni kell. Közben azt is lehet látni, hogy a magyar orvosok Londonba járnak hétvégenként ügyelni, mert ott annyit keresnek, mint itt két hónap alatt. Nem kellene kimondani, hogy a magyar társadalom nem fizeti meg az általa jelentős összegekért kiképzett orvosokat? (Mielőtt valaki a hálapénzre hivatkozna, annak nagy részét az orvosok felső 10 százaléka kapja, a többiek gyakorlatilag semmit.)

*

A probléma némileg mélyebben van, mint ami az eü. -ből látszik. A gond a költségekkel van, ezt könnyű belátni, mert hiszen - alacsonyabb árak esetén - sokkal jobb, vagy sokkal szélesebbkörű ellátás nyújtható. Mindenütt a világon az egészségre/egészségügyre fordított összegek meredeken emelkednek. Mi ennek az oka? Kapásból azt szokták rá válaszolni, hogy a modern eljárások, műszerek árai ilyen magasak, valamint a bűvszó :drága a kutatás+fejlesztés. Ehhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Mindenek előtt tipikus példa az aszpirin, a szalicil-savat vagy 150 évvel ezelőtt fedezték fel, miért kerűl 1000, vagy több forintba? Egy teljesen egyszerű számítógép-monitor fél millióba, ha egy orvosi műszerhez van kapcsolva? A probléma ott van, hogy a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ipar néhány multi cég kezében van. Ezek, megeggyezéses árakat alkalmazva, kézben tartva az orvosokat, olyan profitot realizálnak, melyet a betegeknek kell megfizetni. Az eü. reformok - privát, nem privát eü. - semmit sem érnek, mert sohasem lesz elég a pénz, hiszen az árak hihetetlen sebességgel emelkednek. A probléma kezelését itt kéne kezdeni, jelesül helyre kéne állítani a versenyt az eü. alapját képező háttér iparban.

http://tory.hu/2006/07/az-egszsggy-privatizcijrl-politika.html


*