2009. március 25., szerda


Szendi Gábor:
Áttörés vagy átverés méhnyakrák ügyben?

"Ha nem oltatod be ma lányodat, holnap majd méhnyakrákban hal meg!" Ma sommásan ez az üzenete a médiának, amely a áttörésről harsog a rákmegelőzésben. A csendes, de aggódó hangok alig hallatszanak. A média világszerte akarva-akaratlan felült a gyógyszeripar propagandának: a média hírt akar, a gyógyszeripar pedig forgalmat. Az érdekek tehát találkoznak.


Az Amerikai Orvosok és Sebészek Szövetsége (Association of American Physicians and Surgeons) honlapján "Cselekednünk kell! Leveleket kell küldeni a szerkesztőknek, hogy helyretegyük az új HPV fertőzöttséggel kapcsolatos állításokat" címmel közölt felhívást a tagokhoz. Ebből megtudható, hogy a Merck, bár felhagyott a HPV vakcina, a Gardasillal kapcsolatos lobbytevékenységével, a propaganda gépezet azonban teljes gőzzel dolgozik. A Merck azt sugallja, hogy a nő negyedében időzített bombaként ketyeg a HPV fertőzöttség és így méhnyakrák veszélye. Valójában a nők mindössze 2%-a fertőzött a legveszélyesebbnek mondott 16-os és 18-as HPV vírussal, és a fertőzöttség a legtöbb nőben két év alatt megszűnik, írja a felhívás, amely azzal végződik, hogy felszólítja az olvasókat, levelekben tiltakozzanak a szerkesztőknél, ha a HPV vírussal és oltással kapcsolatban félrevezető cikket olvasnak, továbbá világosítsák fel képviselőiket, ha az államukban be akarják vezetni a kötelező HPV oltást.


Szintén az AAPS szájtján olvasható a negatív mellékhatásokról is. Ezek szerint az oltással kapcsolatban már három halálesetről tudnak, ebből két lány 12-19 közötti volt. A Merck és az amerikai gyógyszerhatóság szerint a halálesetek nem függnek össze az oltással. Egyéb súlyos mellékhatásokat is leírtak, mint bénulás, epilepsziás rohamok, Guillain Barré szindróma (életveszélyes neurológiai betegség). A "nem súlyos reakciónak" minősített esetek közt olyanok szerepelnek, hogy "a lány légzése leállt, de később újraélesztették", egy másik pedig: "allergiás bőrreakciók, hazaküldték, otthon anyja hiába szólongatta, a lányt később újraélesztették". 42 terhes nőből az oltás után 18 tapasztalt negatív mellékhatásokat, amely a spontán vetéléstől a magzati abnormalitásokig terjedt.


Az AAPS által hivatkozott Dunne EF és mtsi. 2007-es vizsgálata (lásd. kivonatomat erről) azt igazolja, hogy a Gardasillal kivédhető két magas kockázatú HPV típus (16-os és 18-as) összességében nagyon alacsony százalékban fordul elő. Ez önmagában megkérdőjelezi a teljes körű oltás szükségességét. Mivel a fertőzöttség nem azonos a rák kialakulásával, hiszen sok nőben a fertőzés két év után spontán megszűnik (az immunrendszer elbánik a vírusokkal), a valódi rákkockázatnak kitett nők száma még alacsonyabb. Ráadásul a rák-kockázattal kapcsolatba hozható HPV vírusokból legalább 15 ismert, és a fertőzöttség gyakorisága a rákkockázatot jelentő HPV vírusokból 18%-28%. Ebből "fed le" 3.4%-ot a Gardasil, de csak akkor, ha a beoltott személy még nem fertőzött a 16-os és 18-as HPV által. Mivel a HPV vírusok nem csak szexuális úton, hanem bőr-bőr érintkezésen át is terjednek, a fiatal kor, a nemi élet hiánya nem feltétlen jelent fertőzöttség mentességet. A fiatal kori beoltás értelmetlenségéről szól Cindy Bevington: A kutató a HPV piac ellen című cikke. Hogy az oltás nem is oly veszélytelen, arra figyelmeztet még Dr. Sherri Tenpenny: A Gardasil veszélyessége kezd kibontakozni c írása is.


George F. Sawaya és mtsi.: HPV oltás - több válasz, több kérdés című szerkesztői írásukban a neves New England Journal of Medicine hasábjain két vizsgálatot elemeznek, amelyek a Gardasil hatékonyságát próbálták mérni szelektálatlan népességen. Ezen azt kell érteni, hogy nem vizsgálják, vajon a nő fertőzött-e a célba vett HPV vírussal, hanem egyszerűen beoltják próba-szerencse alapon. Végülis ez az oltási gyakorlat! Az eredmények lesújtóak, 100-130 nőt kell beoltani egy "találatért". És ez az egy találat csak a 16-os és 18-as HPV vírus ellen véd, nem tudni mennyi ideig, nem tudni milyen mellékhatásokkal. Az oltás kivédi a rákot okozó HPV vírusok 10%-át, de nem véd a rákot okozó fertőzések 90%-ával szemben. Az elemzés óvatosan, de burkoltan megkérdőjelezi azt a hurrá optimizmust, ami ma az oltóanyag terjesztését és a kötelező oltottság előírását szorgalmazza.

Összességében úgy tűnik, megint működik a megszokott szcenárió: találj ki egy gyógyszert vagy oltást, ijessz rá az emberekre, hogy halálos veszély fenyegeti őket, győzd meg a politikusokat, hogy most megmenthetik a nemzetet, és sózd rá mindenkire gátlástalanul a ki tudja milyen veszélyeket is rejtő gyógyszeredet vagy oltásodat. A többit meg majd meglátjuk.

A szájtomon olvasható cikkek a Gardasilról:



Cindy Bevington
A Kutató a HPV piac ellen

Forrás: fwdailynews.com

A kutató, aki 20 évet dolgozott humanpapilloma vírus elleni vakcina kifejlesztésén, azt állítja, hogy a védőoltás nem kislányoknak való és hogy ostobaság, hogy egyes államok kötelezővé akarják tenni a beoltásukat.

Nemcsak hogy nem tesztelték a vakcina hatékonyságát 9 éves kislányokon, akiket így az oltás lehet, hogy egyáltalán nem véd meg semmitől, de a legrosszabb szcenárió szerint egy ilyen oltási kampány 25 év múlva nem a méhnyakrákos esetek számának csökkenéséhez, hanem a növekedéséhez is vezethet.

"11 éves gyerekeknek beadni az oltást olyan, mintha egy nagy nyilvános egészségügyi kísérletet végeznénk", véli Diane M. Harper, tudós, belgyógyász, egyetemi tanár, a new hampshire-i Darthmouth Medical School Norris Cotton Rákközpontja Nőgyógyászati Rákmegelőző Kutatócsoportjának vezetője.

"Ostobaság 11-12 éves gyerekeknek kötelezővé tenni az oltást. A mellékhatásokkal kapcsolatban sem áll rendelkezésre elegendő tényadat ahhoz, hogy a biztonság kérdésében nyugodtak lehetnénk."

Harper, aki nemzetközileg elismert úttörője a szakterületnek, 20 éven keresztül, felnőtt élete nagy részében azzal foglalkozott, hogy vakcinát fejlesszen ki a HPV vírus több mint 100 törzse közül számos ellen.

A kutató az összes vizsgálatát 15-25 év közötti fiatal nőkön végezte. A saját praxisában az új vakcinát legszívesebben 18 éves és afölötti korú nőknek ajánlja. Az első oltás előtt pedig meg kell vizsgálni, hogy nem fertőzött-e már a HPV vírussal a beoltandó személy.

Ha a vizsgálat eredménye negatív, akkor meg lehet kezdeni a három oltásból álló széria beadását. De mi van akkor, ha pozitív?

Harper független tudós, a vakcinákkal kapcsolatos kutatásait az egyetemen keresztül támogatja a Merck & Co és a GlaxoSmithKline, ami azt jelenti, hogy ő az egyetem alkalmazottja, nem a gyógyszergyáraké. A Merck terméke, a Gardasil a HPV négy törzse ellen véd, ezek közül kettő, a 6-os és a 11-es számú a nemi szerveken előforduló szemölcsökért felelős, a 16-os és a 18-as pedig rákot okoz.

A Merck vakcináját tavaly az FDA törzskönyvezte, az ACIP pedig júniusban ajánlást tett 9 és 26 év közötti lányok és nőknek a vakcinával történő beoltására. A Glaxo azt állítja, hogy az ő vakcinájuk, a Cervarix, amely a két rákot okozó vírus ellen véd, 2008-ban kerül piacra.

Mint a vakcinával kapcsolatos nagy nemzetközi klinikai vizsgálat vezetője és mint sok, ezek hatékonyságát ecsetelő cikk szerzője, Harper állítja, hogy a vakcinának óriási szerepe lehet a méhnyakrákok legtöbb fajtájának gyökeres kiirtásában.

Fiatal lányokon nem tesztelték őket

Ezen felbuzdulva, de még mielőtt a vizsgálatokat egyáltalán lezárták volna, a jelentősebb hírközlő médiák és nővédelmi csoportok már elkezdték szétkürtölni a világban, hogy a vakcina megoldja a méhnyakrákkal kapcsolatos problémákat. Mihelyt megvolt az engedély az FDA-tól és az ACIP-tól, a Women in Government (WIG), egy non-profit szervezet, amelyhez a törvényhozásban tartományi és/vagy szövetségi szinten tevékenykedő nők tartoznak, kampányt indítottak a Merck vakcinájáért saját államaikban, sokan közülük, törvényjavaslatot terjesztettek elő, hogy tegyék kötelezővé az oltást 11 és 12 éves gyerekek számára.

Indiánában R-Danville-ben Connie Lawson szenátor nyújtott be egy törvényjavaslatot a tagállam parlamentjéhez, de tekintettel a komoly ellenállásra, amivel szemben találta magát, a javaslat végül csak nevelő/tájékoztató jellegű javaslatra módosult, eszerint adatot gyűjtenek minden Indiana állambeli lányról, akinek a vakcinát beadják. A törvényjavaslat jelenleg a képviselőház meghallgatására vár.

Eddig már legalább 26 államban vették valamilyen formában fontolóra, hogy fiatal lányokat hivatalos keretek között oltsanak a vakcinával. (....). Az elgondolás lényege az, hogy még azelőtt oltsák be őket, mielőtt szexuálisan aktívakká válnak, hiszen a HPV nemi érintkezés útján terjed.

Ám ez az elgondolás, bármennyire a jószándék vezérli is, helytelen, állítja Harper. A kislányok beoltásával kapcsolatos buzgalom könnyen visszaüthet, mégpedig pont abban az időszakban, amikor a legnagyobb szükségük lenne a védelemre.

"Ezt a vakcinát nem szabad 11-12 éves kislányoknak kötelezővé tenni", állítja ismételten Harper. "Kislányokban nem tesztelték a hatékonyságát. 11 éves korban ezek a gyerekek nem kapnak méhnyakrákot - még 25 évig nem fogják tudni, hogy kapnak-e majd". "Az embereknek tudniuk kell, hogy beoltott nőkön végzett szűrővizsgálatok tanúsága szerint közülük is van olyan, aki méhnyakrákot kap."

Ennek az az oka, mondja Harper, hogy a vakcina nem minden rákot okozó HPV vírus ellen nyújt védelmet, csak kettő ellen, amelyek a méhnyakrákos esetek 70 százalékáért felelősek.

Harper állítása szerint hónapokon keresztül próbálta meggyőzni a televízióban és az írott sajtóban tevékenykedőket, hogy hallgassanak rá, és mondják el az embereknek az igazságot a vakcina haszontalanságáról és hasznáról.

"De senki sem vállalta, hogy elmondja az igazságot", mondja.

A történet folytatása

Harper szerint a vakcinával kapcsolatos tények a következők:

  • Ez nem rákvakcina és nem gyógyszer, hanem profilaktikus készítmény egy olyan vírus ellen, ami okozhat rákot. "A Merck kimutatta, hogy a rák gyógyításában a szer hatékonysága egyenlő a nullával.", mondja Harper, "Rendkívül hatékony ellenben a szer bizonyos HPV vírusok ellen, amelyek a méhnyak károsodásainak a feléért felelősek, amelyek viszont a méhnyakrákos esetek 70 százalékát okozzák. Az Egyesült Államok szempontjából ez azt jelenti, hogy a vakcinával a nagy valószínűséggel rákot okozó tényezők 50 százaléka kiküszöbölhető, de a másik 50 százalék nem, tehát a nők Gardasilllal beoltott százezreinél, ha továbbra is évente elmennek rákszűrésre, nagy mértékű dysplasiát (sejt rendellenességet) fognak megállapítani.
  • A vakcina nem 100 százalékban hatékony minden HPV ellen. 100 százalékban hatékony két vírusfajta ellen, amelyek a méhnyakrákos esetek 70 százalékáért felelősek.
  • A vakcina csak abban az esetben hatékony, ha a beoltandó lány vagy asszony az első oltás pillanatában nem fertőzött az illető vírussal, vagyis a HPV 6-tal, 11-gyel, 16-tal vagy 18-cal, amelyek ellen a Gardasil véd.
  • A vakcina szempontjából mindegy, hogy az illető lánynak vagy asszonynak volt-e már szexuális kapcsolata. A HPV egy bőrről bőrre terjedő fertőzés. Bár az egyetlen út, amelyen keresztül méhnyaki dysplasia alakulhat ki, az a HPV fertőzés és a HPV-t legtöbbször a szexuális aktivitással kapcsolják össze, a HPV nemcsak nemi érintkezés útján terjed. Erre sok bizonyíték áll rendelkezésre. Tudunk rákot okozó HPV vírussal fertőzött 3 éves, 5 éves, 10 éves gyerekekről, illetve olyan nőkről, akiknek soha nem volt szexuális kapcsolatuk.
  • Ezért ha például egy bármilyen korú kislány HPV pozitív, amikor az első oltást megkapja, akkor később semmiféle védettsége nem lesz. Vagyis az oltás eredménytelen és ezek az emberek később bármikor megbetegedhetnek a HPV 16 és 18 által okozott rákban.
  • Az egyetlen módja, amivel a HPV-fertőzöttség megállapítható, az a hüvelyi kenetvétel, amit kislányoknál nem célszerű alkalmazni.
  • Szóval mi történik, ha a kislányt mégis beoltják, anélkül, hogy tudnák, hogy hordozza-e a vírust az oltás pillanatában? Az, hogy amennyiben a beoltáskor HPV-pozitív volt, úgy nem lesz védettsége a vírussal szemben.
  • Ezért fontos megjegyezni, hogy a vakcina hatékonyságát nem tesztelték fiatal kislányokon, hanem egyszerűen "kiterjesztették" az idősebbeken mért hatékonyságot a fiatalabbakra - vagyis a Merck azt feltételezi, hogy mivel a vakcina hatékonynak bizonyult idősebb lányoknál, akkor a kisebbeknél is hatékonynak kell lennie. Azok a vizsgálatok, amiket a 9-15 éves korosztály körében végeztek, csak a biztonságra és az immunválaszokra koncentráltak, ezekre is csak akkor, ha a vakcinát önmagában vagy egyetlen másik vakcinával, a Hepaptitis B-vel kombinálva adták be, és nem vizsgálták meg, hogy mi történik, ha azt bármely más olyan oltással kombinálják, amit kislányok 11 éves koruk körül kapni szoktak.
  • Eddig több mint 40 olyan esetről tudunk, amikor kislányok, akik a HPV vakcinát a meningitis (agyhártyagyulladás) vakcinával kombinálva kapták, Guillian-Barre szindrómában, egy veszélyes immun rendellenességben betegedtek meg, ami fülzúgást, zsibbadást, sőt akár izombénulást is okozhat. A tudósok már tudják, hogy egy vakcina sokszor kiválthatja ezt a szindrómát a beoltott személynél. A HPV-nél ez nem túl gyakori, de gyakoribb, mint számítottunk rá és nem tudjuk, hogy ez a kettő kombinációjának, vagy önmagában a meningitis vakcinának a számlájára írandó.
  • Végül: kislányok beoltása azért is visszaüthet, mert hamis biztonságérzetet kelthet bennük. És ez vonatkozik fiatalokra és idősebbekre egyaránt. Mivel az oltás célját sokan félreértik - és a vakcinát sokan félre-értékesítik -, Harper attól tart, hogy túl sok lány és asszony fog abban a hamis biztonságérzetben élni, hogy ők védettek a rákkal szemben, pedig nem azok, és nem fognak továbbra is évente szűrővizsgálatra járni, ami pedig alapvető fontosságú abból a szempontból, hogy a sejtelváltozásokat még azelőtt diagnosztizálni lehessen, mielőtt a rák kialakul.

Továbbra is járjanak a nők szűrővizsgálatra

A fogyasztóknak Harper azt üzeni, ne hagyják abba a rendszeres megjelenést a szűrővizsgálatokon csak azért, mert be vannak oltva a HPV vakcinával.

"A vakcina jó és világszerte rengeteg ember életét fogja megmenteni. De nagyon fontos tudni, hogy ha a nők megkapják a vakcinát és utána nem járnak szűrővizsgálatra, vagy csak ritkábban mennek el, mint eddig, akkor az fog történni az Egyesült Államokban, hogy nem csökkenni fog a méhnyakrákos esetek száma, hanem nőni, mert a szűrővizsgálatok nagyon fontos feladatot látnak el a megelőzésben."
"Ez az én fő ellenvetésem. Nincs szükség a kislányok kötelező oltására. Amit meg kell kérdeznünk viszont, az az, hogy ez meddig tart ez és mikor van szükség az oltásra."

Az ország döntéshozói számára Harpernek van egy másik üzenete. El kell fogadni a tényt, hogy kislányok beoltása ma nem védi meg őket attól, hogy holnap megbetegedjenek. Mivel eltelhet egy évtized vagy még több is, amíg akárcsak dysplasiaként is manifesztálódik a fertőzés, a HPV vírusok, amik ellen a vakcina hat, megfertőzhetnek egy kislányt abban az életkorban, amikor a legjobban volna szüksége a vakcinára. Ez azt jelenti, hogy jó helyen, jó időpontban van szüksége az oltásra, különben nem szerez védettséget. És véssük az eszünkbe: az oltás egyáltalán nem hatásos, ha a kislány már HVP pozitív volt, amikor az elsőt megkapta.
"A Merck ezt pontosan tudja", állítja Harper. "Az ő érdekük most egyszerűen az, hogy tegyék kötelezővé az oltást, és ez csak az ő érdekük".

Mielőtt törzskönyvezték volna a Gardasilt, felszólították a Merck-et, hogy állítson össze egy adatbázist azzal kapcsolatban, hogy mennyire hatékony a szer gyermekeknél. Ám ehelyett a gyógyszergyár összeszedett négy tanulmányt, amelyek "nem feltétlenül reprezentatívak és esetleg nem is tartalmaznak elég adatot ahhoz, hogy megadják a választ a felmerült kérdésekre".

Mivel neki személyesen nincs köze azokhoz a pénzekhez, amiket a Merck és a GlaxoSmithKline fizet a HPV vakcinával kapcsolatos kutatásokért, így Harper azt sem tudja pontosan, hogy az ő munkájáért pontosan mennyit fizet a Dartmouth.
A vizsgálatok drágák, páciensenként kb. 4-5 ezer dollárba kerülnek. Tekintettel a Harper tanulmányában szereplő 100 fős mintára, kellett egy kis bátorság ahhoz, hogy szembenézzen a Merck és a Glaxo felháborodásával, amit a vizsgálatok ilyetén értékelése esetleg kivált.


Vajon miért kockáztatja, hogy ilyen nyíltan elmondja a véleményét, amikor szavaival minden bizonnyal az ország összes törvényhozóját a törvénytervezet elutasítása irányában befolyásolja majd? Nem fél, hogy elveszti a kutatásaira kapott támogatást?

"Szeretnék nyugodtan aludni, mikor este ágyba bújok", mondja Harper, "Nekem továbbra is az a fontos, hogy a nők egészségi állapota javuljon. A vakcina jó. De legyünk őszinték és ne ígérjünk az indokoltnál többet."

Nincsenek megjegyzések: