2009. március 5., csütörtök



FELSZABADULUNK-E A MEGFÉLEMLÍTÉS DIKTATÚRÁJA ALÓL?



A legutóbbi European Social Survey szerint Európa országai közül - a Baltikum kivételével - a magyarok egészséggel kapcsolatos életminősége a legrosszabb. A magyarok talán inkább hajlamosak a panaszkodásra (egyébként ez is súlyos lelki torzulást jelezne), de ha a középkorú népesség halálozási arányait vizsgáljuk, akkor is a mi mutatóink a legrosszabbak Európában, a Baltikum, Oroszország és Ukrajna után. A középkorú, aktív, alkotó népesség idő előtti halálozása egy ország rossz lelkiállapotának legsúlyosabb tükre. A 45 és 64 év közöttieknél a krónikus stressz szerepe meghatározó mind az önkárosító magatartásformák, mind a tanult tehetetlenség, kontrollvesztés miatt kialakuló civilizációs megbetegedésekkel összefüggésben.

Mi magyarázza, hogy a csehek, lengyelek, szlovének életminősége jelentősen javult hozzánk képest az utóbbi évtizedben, és mi lehet közös a Baltikum, Oroszország, Ukrajna és Magyarország esetében? Annak ellenére, hogy gazdaságilag jól teljesítenek, a Baltikum országaiban is olyan mélyen őrzött titkokat némít el még ma is a megfélemlítés, hogy még nálunk is súlyosabb lelki és egészségi válságba jutottak. Ezekben az országokban a megfélemlítés erői még ma is igen nagy súllyal vannak jelen, és saját hatalmuk megtartása érdekében folyamatosan támadják, elhallgattatják a titkok feltárását, ami a nemzeti megújulás, a demokratikus fejlődés alapvető feltétele.

A lengyelek, csehek, szlovének előnye velünk szemben, hogy ott a nemzeti összetartozás érzése kevésbé volt a megfélemlítés tárgya. 1956 az egész világ számára új utat nyitott, nálunk azonban ezután a nemzeti érzés politikailag "inkorrektté" vált. Egész generációk nőttek fel, saját hibájukon kívül, ebben a légkörben, amely az anómiát, az értékvesztést sugallta, és a társadalmi kohézió, az önálló civil szerveződés, a nemzeti érzés, összetartozás megnyilvánulásait büntette. Bár a táncházmozgalom, a hátizsákos turizmus a szomszédos országok magyarlakta vidékeire, a Szörényiék, Koncz Zsuzsa nevével fémjelzett beat hatása hatékonyan fejlesztette a passzív rezisztenciát, ez nem hatolhatott be a társadalom mélyebb rétegeibe.

A negatív érzelmekkel szemben a pozitív érzelmek nyitottságot, kezdeményezőkészséget, pozitív életcélokat, az élet értelmébe vetett hitet, mások megértésének és elfogadásának igényét jelentik. Mivel az ilyen lelkiállapotú ember nehezen félemlíthető meg, a demokrácia fejlesztésének alapja a pozitív, nyitott lelkiállapot megteremtése. Alexis de Tocqueville az amerikai demokráciáról írott meghatározó könyvében ezt az attitűdöt mutatja be. Amerika egyedülálló helyzetét sok tekintetben magyarázhatja, hogy ide eleve a vállalkozó kedvű, a jövő érdekében komoly áldozatot és bizonytalanságot vállaló kivándorlók érkeztek, mint Matolcsy György kitűnően elemzi Amerikai Birodalom című, nemrég megjelent könyvében.


A demokráciát a közbeszédben alapvetően politikai kategóriának tekintik, de valójában az emberek lelkében kell megvalósulnia. Csak akkor beszélhetünk valódi demokráciáról egy társadalomban, ha a népesség meghatározó hányada lelkében demokrata. Sokszor idézzük Bibó Istvántól, hogy a demokrata nem fél. A félelem azonban alapvető ösztön, a túlélés feltétele. Veszély észlelésekor természetes reakció, hogy szembeszállunk vagy elmenekülünk. Ha nem élnénk át félelmet a veszély közeledtére, teljesen kiszolgáltatottá válnánk. A Bibó által felhozott példák alapján az állítás lényege nyilvánvalóan az, hogy a demokratát nem lehet megfélemlíteni. Ugyanennek az állításnak a másik oldala, hogy nem demokratikus az a politika, amely a megfélemlítés eszközeivel próbálja hatalmát megtartani. A diktatúra a totális megfélemlítés rendszere.

A magyar társadalom jelentős hányada ma is megfélemlítetten él. A megfélemlítettség görcse ott munkál sokunkban, legalábbis a középkorúak és az idősebbek lelkében. Nézzünk erre egy megdöbbentő példát. Történészek vizsgálatai szerint Budapest ostroma alatt a megerőszakolt nők száma - a nemibeteg-gondozók és a tisztiorvosok adatai alapján - 50 ezer és 200 ezer között mozgott. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen aki tehette, nem fordult orvoshoz. A fegyveres önvédelmet a szovjet hatóság nem ismerte el mentőérvként, így a feleségüket, lányukat védő férfiakra halálbüntetés vagy jó esetben sokévi börtön várt. Így lőtték agyon fia szeme láttára dörgicsei szomszédunk édesapját. A nemi erőszak háborús bűntett, ma Hágában vizsgálják a délszláv háború nemi erőszakkal vádolt elkövetőit. A tetteket az egész civilizált világ megvetése és elítélése övezi. Nálunk a kérdés politikai tabu volt 45 éven át, és a megfélemlítés súlya alatt gyakorlatilag ma is az. A magyar értelmiség többsége tizenöt évvel a rendszerváltozás után még ma is tudatalattijába fojtja a megfélemlítés diktatúráinak iszonyatát. A nemi erőszak áldozatai közül egyedül Polcz Alaine vállalta az elviselhetetlen trauma feltárását Asszony a fronton című könyvében. Pedig ez lenne az egyetlen út az áldozatok, az áldozatok családjai, az ország lelki gyógyulása felé.


Buda Béla több kitűnő tanulmányában elemezte, hogy a magyar lelkiállapot nyomorúságainak mélyén a titkok szerepe meghatározó. A két, egymást váltó diktatúra megfélemlítése olyan légkört teremtett, hogy "soha, sehol, senkinek", legfeljebb a legszűkebb családi körben beszéltek a kivégzettek gyermekei, a megerőszakoltak, kitelepítettek, a végletesen megalázottak, az egyetemekről kizártak, a vallásuk miatt üldözöttek. Saját közvetlen baráti, munkatársi körünkből kettőnek az édesapját végezték ki ártatlanul, s megszámlálhatatlan azok száma, akiket börtönbe zártak, kitelepítettek, kiváló teljesítményük ellenére évekig nem kerülhettek egyetemre, a 80-as évekig nem kaptak útlevelet, folyamatosan súlyos hátrányos megkülönböztetést szenvedtek. Nem panaszáradatra van szükség, hanem a jelenségek feltárására, a valóság kimondására, hogy ne erősödhessen meg újra a jogsértések és a megfélemlítés láthatatlan hálója felettünk. A délszláv háború példája mutatja, hogy ma sem vagyunk végleg immunisak.

A megfélemlítéssel kialakult az értékvesztés, az anómia, a bizalmatlanság, a kisszerű versengés, a rivalizálás légköre. Az ellenséges, értékvesztett, senkiben sem bízó ember manipulálható a legkönnyebben. Minél depressziósabb, szorongóbb, megfélemlítettebb, annál könnyebb a negatív érzelmek csapdáiba keríteni. Aki negatív érzelmi állapotban van, ösztönösen elkerülő magatartást tanúsít, a "csak rosszabb ne jöjjön" az alapvető motivációja. Így a tartós negatív érzelmi állapot, a szorongás és depresszió a megfélemlítés alapja.

Andorka Rudolf élete utolsó éveiben szinte minden írásában az anómia, értékvesztés, céltalanság jelentőségét hangsúlyozta a magyar népesség testi-lelki bajainak hátterében. Saját országos reprezentatív vizsgálataink során az anómiát ilyen állításokkal vizsgáltuk: "minden olyan gyorsan változik, hogy az ember azt sem tudja már, miben higgyen"; "az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme előre terveket szőni"; "manapság alig tudok eligazodni az élet dolgaiban". Az ún. Hungarostudy 2002 felmérés eredményeképp a 12 600 személy kikérdezésén alapuló utolsó felmérésünk eredményei szerint az anómia megyei átlagértékei igen szoros kapcsolatot mutatnak mind a középkorúférfi-halálozás, mind a depresszió megyei átlagértékeivel.


Míg a negatív érzelmek rombolnak, a pozitív érzelmekre építeni lehet, új emberi kapcsolatokat, ideákat, az ember személyes forrásgazdagságát javítják. Barbara Friedrickson vizsgálatai szerint a negatív érzelmekre is szükség van, de legalább 3:1 arányban több pozitív érzelmet kell átélnünk ahhoz, hogy életminőségünk pozitív legyen.

A pozitív érzelmi állapot kialakulásának folyamatában van meghatározó szerepe a társadalmi tőkének: a bizalmon, kölcsönösségen, erős civil szerveződéseken alapuló olyan erőforrásoknak, amelyek igen hatékonyan konvertálhatóak át gazdasági és emberi (tudás, egészség) tőkévé. Fukuyama, Putnam meghatározó könyvei azt bizonyítják, hogy a nyugati társadalmakban a társadalmi tőke a fejlődés valódi alapja. Erre mutat, hogy a legnehezebb körülmények között is vannak olyan kistérségek az országban, amelyek összefogással környezetükhöz képest sokkal jobb helyzetet teremtettek maguk számára.

Ma is igen jelentős tennivalóink vannak ahhoz, hogy felszabaduljunk a lelkünket bénító megfélemlítés belső és külső erői alól. Először is meg kell neveznünk végre a diktatúrák emberiségellenes bűneit és azok következményeit, és megkövetni az áldozatokat és az áldozatok hozzátartozóit. Ez nem a sebek felszaggatása, hanem a gyógyulás alapfeltétele, saját megfélemlítettségünk kimondása és meghaladása. Mindez elsősorban a még mindig hallgató értelmiségiek feladata. Nekünk kellene megtalálnunk a megfelelő eszközöket és rámutatnunk a megfélemlítés korábbi és mai módszereire.

A svéd népegészségügyi program első pontja a társadalmi tőke erősítése. Nekünk is újszerű megközelítéseket kellene találnunk a magyarság lelki és testi nyomorúságainak megelőzésére. A barátok, a támogató család, az aktív civil szervezetek a megelőzés és a gyógyítás leghatékonyabb gyógyszerei. El kellene érnünk, hogy a politika végre orvoslás legyen, társadalmi méretekben.


http://www.depressziostop.hu/felszabadulunk-e_a_megfelemlites_diktaturaja_alol.htm


Nincsenek megjegyzések: