2009. március 17., kedd



5.400 nő véleménye

ÖNRŐL

Minden, amit a nők Önről és magánrendeléséről gondolnak




Kedves György!

Nagy örömmel veszem érdeklődését arra a tanulmánysorozatra, melynek során megosztom Önnel azokat a kutatási eredményeket, amelyeket egy nőtől sem hallana vissza olyan őszinteséggel, mint ahogy azt tőlem hallja majd. Lehet, hogy a tanulmányok egyes részeiben Önmagára ismer majd, de az is lehet, hogy elképedve olvas majd arról, hogy néhány nőknek milyen jó vagy esetleg milyen rossz nőgyógyásza van országunkban. A tanulmánysorozat célja kettős:

Legelső sorban szeretném, ha Ön gazdagodhatna belőle. Megtudhatná, hogy magánpraxisa milyen osztályzatot kapna a nők vágyainak mércéjével mérve, és milyen apró vagy esetleg óriási változtatásokkal lehetne egy olyan szakember, akitől nem pártolnak el a páciensek, sőt, ajánlásokkal még inkább megtölthetné órarendjét, és még egy plusz napot kellene rendelnie minden héten. Másodsorban szeretném elérni, hogy a nők szeressenek választott nőgyógyászukhoz járni, ne halogassák a sok esetben életmentő, időben elvégzett vizsgálatokat. Ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük, két alapvető feladatunk van.

Az elsőt én elvégeztem. Egy nagyon alapos, és a lehetőségekhez mérten minden részletre kiterjedő kutatást végeztem 5.400 nő megkérdezésével arról, hogy milyennek látják nőgyógyászukat, és szolgáltatásait, és milyennek látnák legszívesebben. A begyűjtött adatokból több hét munkájával összeállítottam azt a sok százezer Forintot érő tanulmánysorozatot, amelyre Ön is feliratkozott, és amelyet most teljesen ingyen bocsátok a rendelkezésére.

A második feladat az Öné, és talán ez a nagyobb feladat. Az egész közös munkánk semmit sem ér, ha Ön nem kezdi el az itt olvasottakból a tanulságot leszűrni, az újonnan tanult dolgokat megvalósítani, a gyakorlatba átültetni. Kötelezze el magát a rendszeres és azonnali olvasás mellett! Nagyon kérem, hogy a mindennapok forgatagában ne csak egy külön mappába helyezze el az üzeneteimet, azzal a gondolattal, hogy: "majd elolvasom, ha lesz rá időm". Ha ezt teszi, pontosan meg tudom mondani, hogy mikor fogja a leveleket elolvasni: SOHA NAPJÁN. Tudom, hogy hozzám hasonlóan Önnek is az ideje a legdrágább korlátos erőforrása, amivel gazdálkodnia kell, ezért a leveleket úgy állítottam össze, hogy lassú, értelmező olvasás mellett, átgondolva az olvasottakat, se vegyen el többet 5-10 percnél az olvasásuk.

Ha átgondolva elolvassa az általam küldött leveleket, megérti, és elkezdi alkalmazni az ott leírtakat, az eredmények jönni fognak. Ajánlások útján még több páciens áramlik az Ön rendelőjébe, a meglévők pedig még elégedettebbek lesznek, visszajárnak majd önhöz. „A versenytársaiddal szemben fenntartható egyetlen előny az, ha képes vagy gyorsabban tanulni, mint ők.” - Arie de Geus Ebben a levélben szeretnék gratulálni Önnek, mert nyitottságánál fogva rálépett arra az ösvényre, ami alatt nagyon sok új dolgot fog megtudni a nők Önhöz való viszonyáról. Kérem, ne feledje! Lépéselőnyben van nagyon sok kollégájával szemben, hiszen Magyarországon soha nem készült még ilyen részletes, nőgyógyász-elégedettséget reprezentáló felmérés és tanulmánysorozat, és Ön az elsők között van, aki napról-napra olvashatja azokat a felvilágosító tényeket, amiket eredményül kaptam a felmérés készítésével.

A holnapi levélben a legjobb orvosról írok majd. Kérem tartsib velem az olvasásban és a megvalósításban! Tisztelettel az Ön szolgálatában:


Takách Dániel
Ciklus.hu

Nincsenek megjegyzések: