A társas támasz jelentõsége a szülõszobai ellátásban A gyermekáldás nem egyszerű technikai esemény, hanem mélységesen felemelő, megrázó, emocionálisan semmivel sem pótolható emberi élmény, amely elsősorban a család bensőséges magánügye, de ugyanakkor kiemelkedően fontos társadalmi esemény. Az Egészségügyi Törvény egyértelműen fogalmaz, amikor a szülő nő alanyi jogává teszi, hogy vajúdása és szülése alatt hozzátartozója mellette tartózkodhat. A társas támasz jelentőségéről, az egészséget megőrző sajátságairól könyvtárnyi irodalom szól, hazai kutatóműhelyek munkái is megvilágítják fontosságát a terhesség és szülés időszakában (Forgács 2000). Érdemes röviden felidézni a szülészeti ellátás fejlődéstörténetéből Lamaze és Sanger munkásságát, akik döntően járultak hozzá ahhoz, hogy napjaink szülőszobáiban a kommunikáció a mai módon folyik. Aktivitásukkal teremtették meg a kihívást, a szülő nő „átértékelését", a család felemelését, azt, hogy a szülészeti-egészségügyi ellátás bástyái, a kórházi falak között az ellátott kérdezhet, kérhet, manapság már „megrendelheti" a szülészeti ellátás mikéntjét is. Kik voltak ők? Fernand Lamaze francia orvos 1951-ben honosította meg a róla elnevezett módszert, amely alapvetően oroszországi tapasztalatokon nyugodott. Az eljárás magába foglalta a szülés előtti felkészítő foglalkozások szervezését, a relaxációs és légzési technikák elsajátítását, a férj folyamatos érzelmi-informatív támogatását, a szakszemélyzet kiképzését. A Marjorie Karmel által saját szülési tapasztalatairól írt könyv (Thank You Dr. Lamaze) megjelenése után a módszer rohamosan terjedt, és az ötvenes évek végétől dokumentálhatjuk a férjek általános szülőszobai jelenlétét, míg Magyarországon a jelenség 1984 óta tekinthető jellemzőnek. A Lamaze-módszer alapvető feltételezései a következők: a. a szülés természetes, normális és egészséges folyamat, b. a szülési élmény alapvetően befolyásolja a nő és családja életét, c. a nőt a szülés folyamán belső bölcsessége vezérli, d. a nő szülési képességét és magabiztosságát a segítő hozzáállása és a szülés helyszíne fokozhatja, illetve jelentősen gyengítheti, e. a nő alapvető joga a rutin orvosi beavatkozásoktól mentes szülési folyamat, f. a szülés otthoni vagy szülőházi körülmények között is biztonságos lehet, g. a szülésre felkészítő oktatás megerősíti a nő képességét a tájékozott beleegyezésre. Margaret Sanger amerikai szülésznő, felvilágosító irodalmár és polgárjogi aktivista a XX. század első felében tevékenykedett. Páratlanul nagy hatású ismeretterjesztő, egészségfejlesztő és irodalmi munkássága céljává a nők reprodukciós egészségvédelmét tette. A szülészeti ismeretek újságokban való terjesztésével megszüntetni igyekezett azt a mélységes kiszolgáltatottságot, amely a századforduló táján a szegény néposztályok asszonyaira tömegesen jellemző volt, és mind a nemi betegségek, mind a nem kívánt terhességek révén nagy számú áldozatot követelt. A szexuális felszabadítás jelszavát hangoztatva mai értékítélet szerint anarchistaközeli nézetei miatt saját korában is meggyűlt a baja a hivatalos fórumokkal, de felvilágosító munkája és statisztikailag kimutatható egészségvédő eredményei alapján óriási tiszteletet vívott ki. 1956-os látogatása Gregory Pincusnál jelentette azt a katalizátort, amely az orális fogamzásgátlók gyakorlati bevezetését is eredményezte a későbbiekben. Mit jelent a pszichoszomatikus szülészeti megközelítés a fenti úttörők tevékenységének tükrében? Mindenekelőtt azt, hogy a gyermekáldás nem egyszerű technikai esemény, hanem mélységesen felemelő, megrázó, emocionálisan semmivel sem pótolható emberi élmény, amely elsősorban a család bensőséges magánügye, de ugyanakkor kiemelkedően fontos társadalmi esemény, melynek biztonságáért a szülész-nőgyógyász szakmai közösség a felelős (National Guidelines, Canada 1998). A szülőszobai esemény résztvevői között a kommunikációt ennek a megközelítésnek a szellemében kell vezetni. A kommunikációs stratégiát a résztvevők különböző tudatossági szinteken kezelik. A szülő nő őszinte kommunikációja a segítséget kérő ember attitűdje. A tágulási és kitolási szakról meglevő ismeretei a gyakorlatban kerülnek megtapasztalásra, szembesül mindazzal a félelemmel vagy magabiztossággal, amit terhessége alatt épített fel magában. A társas támasz jelentősége a pozitív attitűd megerősítésében áll – ennek segítségével a szülő nő félelmei eloszlanak, partnerkapcsolata megerősítést nyer, a szülést pozitív emberi és társadalmi élményként éli meg (Sjogren 1997). A férj kommunikációja az őszintén kiszolgáltatott ember támaszkeresése, aki a kedvest szenvedni érzi és látja. A szituációban érdemleges technikai segítséget nem tud nyújtani, mert laikus, de társfájdalma és aggódása mint külső kontroll befolyásolja a szülőszobai történéseket. A férj fokozott tudatállapota miatt is észreveszi a szülőszoba személyzetének verbális és non-verbális kommunikációjában az apró bizonytalanságokat, mindent kinagyítva észlel. Laikus voltában is „felügyeli" a szülő nő jól-létét. Jelenléte és aggódása üzenet: „Ez az én családom, vigyázzatok rá minden módon, és azon túl is!" A férjjel való kommunikáció a szülésznő, a szülészorvos és a jelen levő perinatológus közös, aktív szerepjátéka. Tudatos, tanult elemekből felépített szülőszobai előadás, amelyben a professzionális szereplők a szülés tényleges eseményeit a mindenkori aktuális szituációnak megfelelően közvetítik a szülő nő és a férj számára. A közlés történhet külön-külön vagy együttesen, amit a sürgősségi szituáció jelenléte vagy hiánya módosít. Egyes vélemények szerint korunkban kölcsönös tanulási folyamat részesei vagyunk: a család sugallja, mit szeretne, a szakma pedig igyekszik ezt megérteni, és kielégítő módon válaszolni a megváltozott igényekre (Chalmers 1998). A szülésznő szerepe, aktivitásának mértéke, az önálló kommunikáció kiterjedése országról országra változik. Európában a legnagyobb tényleges önállósággal a holland, dán, német és brit szülésznők rendelkeznek, de a tény megítélésekor messzemenően figyelembe kell venni az országokban fellelhető jelentős infrastrukturális különbségeket, melyek a szülészeti ellátás biztonságát alapvetően befolyásolják. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően strukturált különböző ellátási szinteken a szülés biztonságát olyan faktorok határozzák meg, melyek túlmutatnak a szülésznő szakmai kompetenciáján és tudásán (Papp 1999). Hazánkban a jelenlegi biztonságos szülészeti ellátás kulcsa a jól felszerelt szülőszoba 24 órában rendelkezésre álló háttérkapacitásokkal, intenzív háttérrel, és a progresszív betegellátás nyújtotta lehetőségekkel. A tabloid sajtó és az internet nyújtotta adathalmaz alapján természetesen juthat valaki a fentiekkel ellentétes következtetésre is, amennyiben például kiragadott esetek alapján az otthonszülést biztonságosnak véli. Tudatában kell lennünk a ténynek, hogy a szülések mintegy 75 %-ában valóban nincs szükség szülész-nőgyógyász szakorvosi tényleges jelenlétre, de zavaró, hogy előre nem lehet megmondani, hogy kik tartoznak majd a fennmaradó 25 %-ba. A szülészeti ellátás biztonságát nem lehet statisztikai valószínűségekre alapozni, és többek között ez a magyarázata a hazai szigorú, szakorvosra alapozott ellátási felelősségnek. Szülésznőink túlnyomó többsége a fentiekkel egyetértve dolgozik. Számukra a személyes szülésznő-szülő nő kötődés gyakorlati megvalósulása az a terjedő jelenség, hogy a terhesre személyesen felügyelő orvos mellett a szülésznő is a család kívánságának megfelelően nevesített személy. Az intézmény gondja és felelőssége, hogy a munkabeosztás dinamizmusa révén az ilyen igényeket is lehetőleg kezelni tudja (Philips 1988). Dr.Ugocsai Gyula Forrás: Papp Z., Görbe É., Hajdu J., Váradi V. (szerk.): Perinatológus párbeszéd. – 534 – 541. o. – Golden Book Ltd., Budapest, 2001.