SZÜLÉSZETI DILEMMÁK

Hihetetlen, mibõl és hogyan keletkezhetnek nálunk konfliktusok! Olyanok, amelyekben égül mindenki sérül, s az ügynek alig van hozadéka. Sajátosan ilyen az immár hetek, hónapok óta zajló vita az otthon szülésrõl. Sietek leszögezni – nem azért, hogy ne zárjanak ki a kamarából, hanem õszintén –,számomra releváns a Szülészeti Szakmai Kollégium álláspontja– már ami az intézeti szülés melletti érvelést illeti. Két gyermekem, három unokám intézetben született.Tudom, mit jelenthet egy postplacentaris vérzés,tudom, hogy – többek között a még mindig nagyszámú abortuszok miatt is – megszaporodtak a placenta praevia esetei, körülbelül a szülések tíz százalékánál feltételezhetõ az orvosi segítséget igénylõ létrejötte.

Helyes irányelv az is, hogy az intézetek teremtsék meg azokat a körülményeket, azt a szellemiséget, amelyek az otthon szülést vonzóvá teszik. Csak azt nem értem, miért következik ebbõl az otthon szülés kategorikus tilalma. Hiszen statisztikusan is valószínûsíthetõ, hogy a netán ezt a formát választók többsége is a „szövõdménymentes” kilencven százalékból kerül majd ki. A komplikáció valószínûsége tehát otthon szülés esetén egy a százhoz lehet. Kétségkívül támogatható az a gondolkodás, hogy nálunk a születésszám drámai csökkenése miatt – 2001-ben 97 000 születés, szemben az 1980-as 148 000-rel – minden újszülött fokozott törõdést igényel. De nemcsak az újszülöttek, az édesanyák is. Ebben a vitában kevesebb szó esett eddig róluk, pedig a teljes képhez tartozik, hogy a stresszel teli élet, a késõbbi évekre tolódott elsõ szülés bizony komoly megterhelést jelent az anyának. De ebbõl sem következhet az otthon szülés tilalma, ellenkezõleg: feltételeinek meghatározása szükséges, hogy akik ezt választják, azok szakmai biztonságban érezhessék magukat. És részesülhessenek abban a többletben, amiért ezt a formát választották.

Az európai gyakorlat is azt mutatja, hogy ahol van kultusza az otthon szülésnek, ott sem szorul háttérbe az intézeti szülés. Lehet tehát nálunk is az a tendencia, hogy preferáljuk az intézeti szülést, javítjuk a feltételeit, de mindez nem jelenti az otthon szülés tilalmát.

Tegyük hozzá: az intézetekben is vannak gondok. Jellemzõen az orvosi mûhibákat kipécézõ elfogult könyv egyik támadáspontja a szülészet volt, lévén, hogy dívott, dívik az a gondolkodás, amelynek jegyében helyenként eléggé magára hagyják a kismamát, mondván, úgyis megszül, hiszen ez természetes folyamat, s azután jön a baj… Talán ez a vita most végleg szakítani kényszerít ezzel a lezserséggel, ez lehet az egyik pozitívuma az ügynek.

Jó lenne itt befejezni, de sajnos, a helyzet ennél roszszabbá vált, és erre már minden illetékesnek igazi választ, magyarázatot kell adnia. Igaz-e, hogy dr. Geréb Ágnes hat hónapos felfüggesztését egy hat évvel ezelõtti nyíregyházi eset bejelentése okozta? Akkor, ott kórházba vitte egy páciensét, aki azután különbözõ konfliktusokba keveredett, de végül a történet jól végzõdött.

Most – állítólag – az illetékes fõorvos bejelentése nyomán függesztették fel az otthon szülés apostolnõjét. Szinte hihetetlen! Nem lehetne erõsebb érvet találni az otthon szülés veszélytelen voltára! Ha csak egy hat évvel ezelõtti esetet tudtak elõbányászni a konkrétság érdekében, akkor bizony nincs igazi szakmai érv a tilalom mellett.És ilyenkor megszólal a kisördög. Mégis, mi lehet a dolog mögött, ha egy szakma ennyire véd egy nehezen védhetõ tilalmat, amivel valójában önmagát is megköti, hiszen nem engedi meg jól felkészült tagjainak sem a szülések otthoni levezetését.

A szakmai kollégium elnöke megmagyarázta, hogy õk, többek között, az újszülött érdekét védik. 24 hetes kora után az újszülött már eséllyel bír az életre, az anyának sincs joga ezt veszélyeztetni. Tehát úgymond az anya szeszélyével – az otthon szüléssel – szemben védik a magzati érdekeket. Szép.De nekem óhatatlanul eszembe juttat egy másik magzatot. A 12 hétnél fiatalabbat. Aki azért az esetek túlnyomó többségében szintén jó eséllyel bír arra, hogy egészséges emberként megszülessék. De õt nem védi meg senki, ha az anya az abortusz mellett dönt.

Sok kritikát – és elismerést is – kaptam már köztes álláspontom miatt. Minden porcikám tiltakozik az abortusz ellen; az élet elpusztításának, többszörösen is csõdnek tartom, de nem tudok egyetérteni a törvényi tiltással, amely további nyomorúságokat indukálna. Ha már abortusz, akkor végezzék megfelelõ körülmények között, védve az anya életét, épségét. De éppen a szülészek tudják a legjobban, mennyi késõbbi szövõdmény származik a még mindig kínosan sok – 2001-ben ötvenhatezer –, bár csökkenõ számú abortusztól.

Sokkal több, összehasonlíthatatlanul több a kár, mint az az otthon szülésnél a legvadabb fantáziával elképzelhetõ. Imponáló lenne, ha a magyar szülészek úgy döntenének az alacsony születésszám ismeretében, hogy ne legyen több szociális indokból végzett abortusz. Nem vállalják ezek elvégzését. Helyette gondoskodnak a nem kívánt terhesség lezajlása után a csecsemõ elhelyezésérõl, hiszen sokan akarnak örökbe fogadni gyermeket.

Álomnak is szép. Évi ötvenezer gyerek megállítaná, megfordítaná a népességfogyást (hatezer lehet az orvosilag indokolt terhességmegszakítás). Mindenesetre növelné a szülészek álláspontjának erkölcsi súlyát, ha annak idején az abortuszkérdés parlamenti vitájakor hangsúlyozták volna az abortuszok kedvezõtlen következményeit, veszélyeit.

Így nem zárható ki a gonoszkodó gyanú, hogy anyagi érdekek is szerepet játszanak abban, hogy a 12 hétnél fiatalabb magzat nem kap védelmet, a 24 hétnél idõsebb viszont igen. Merthogy elõször az abortuszhoz, azután a szüléshez fûzõdnek az érdekek.

Talán elfogadható, hogy az otthon szülés nem ragadható ki a népesedési problémák egészébõl. Talán végül jól végzõdik a történet. A szülésztársadalom szembesül teljes felelõsségével a jövõt illetõen.


dr. Frenkl Róbert