A TB helyében az ilyen hülyének még

a kezelését sem fizetném ki

84 hozzászólás

Az én történetem tavaly júliusban egy szülészeti klinikán történt. Nehéz hüvelyi szülés után egy héttel (mivel ömlött a vér belőlem egyik pillanatról a másikra) visszamentem a kórházba, ahol kiderült, hogy a méhlepény (mivel kitépték és nem várták meg, hogy magától leváljon) egy darabja a méhemben ragadt, ami miatt az nem tudott összehúzódni és begyulladt, ez némi lázat okozott. Másnapra írtak ki (kis) műtétet (ez gyakorlatilag egy kaparás - tisztító jelleggel).

Mivel senki nem ért rá szombaton (ki műt egyáltalán olyankor?), így a reggeli betegfelvétel után fél kettőig ültem egy ágyban (az egy hetes fiam otthon, odakinn 40 celsius fok van, este óta nem ettem, nem ittam, a szülés okozta óriás vérveszteség után) és vártam. Egyszer csak sietősen bevittek a műtőbe, de az altatóorvossal már nem volt időm beszélni, csak pár szót, már aludtam is. A meleg, a vérszegénység, a folyadékhiány és az amúgy is lassú /alacsony vérnyomásom miatt majdnem leállt a szívem, és ez okozott némi bonyodalmat. Erről persze semmit nem tudtam, az ágyban ébredtem néhány óra múlva.

Nagyon szerettem volna hazamenni, mert azt mondták, hogy kilenckor megműtenek és délre már otthon is lehetek, (egy frissen szült nő tiszta hülye, ha nem tudja maga mellett a gyermekét), ezért kértem az orvost, beszéljünk, mi történt, miért nem mehetek haza? Erre ő (kinek nyilván csak rossz napja volt - ???) azt javasolta, hogy írjam alá a sajátfelelősségére távozik papírt, és akkor őt nem érdekli, de ha összeesek a sarkon, akkor ott fogok megdögleni (!!), mert ő ugyan nem lát el. Ezen gondolkodni hagyott fél órát. Hat órakor kértem ismét, hazamegyek, hozzák a papírt, úgy volt hogy ez egy rutin dolog, bármit aláírok csak ne kelljen ebben a légkörben maradnom.

Ekkor (én ülök egy széken (újra) friss gátsebbel - mert ugye a műtét alatt azt is "felfrissítették" -, kóválygó fejjel, mellemből ömlik a tej, a kórházi hálóing bűzlik tőle) az orvos feldúltan elkezdett velem ordítani, valami hasonlót, (nem emlékszem szó szerint): "-Ezek azt hiszik mindent megtehetnek, meg akar dögleni, aztán meg itt magyaráz, hogy hazamegy. Én a TB helyében az ilyen hülyének még a kezelését sem fizetném ki, fizesse maga. Az orvos? Az le van szarva, az nem számít, persze, minden a beteg. Ki kérte, hogy jöjjön ide? Nekem fontos ez most vagy magának? Utálok mindig ilyen hülyékkel foglalkozni. Írja alá, aztán menjen innen. "

Én olyan lelkiállapotban voltam, hogy szólni sem tudtam, csak zokogni. Ott ültem megalázva, fájva, kóvályogva, és sírtam. Ekkor megfogott a nővér és kitámogatott az orvos szobájából. Fél hét körül családom jött értem, én felöltöztem és hazamentem velük (nem került elő a sajátfelelősségéretávozik papír, rendes zárójelentést kaptam). És hazafele az autóban derült ki, hogy problémák voltak a szívemmel az írás szerint.

Én azóta sem értem, hogy mi történt ott. A kórház rontott az én egészségemen (méhlepény - oké, van ilyen, előfordul), visszamegyek (úgy bánnak velem mint a kutyával), majdnem megölnek, (mert nincs idejük, hogy beszéljünk - nyilván sok volt az altató), és akkor még ordítanak velem. Aki szült már, az tudja, hogy a szülés utáni napok nagyon nehezek a kórházban, nagyon fontos, hogy hazamenjen az ember, és elképzelhetik, hogy mennyire egyedül érzi magát egy nő a szülés után ilyen bánásmód mellett. (a kommentelőknek megjegyzem, hogy nem voltam tiszteletlen, egy lajhár türelmével tűrtem a sorsom, nem magyaráztam)

Én azt tanácsolom minden betegnek, hogy ne legyen egyedül, ha ilyen helyzetbe kerül, igen is, egy jó lélekjelenléttel rendelkező rokon/barát védje meg orvosától. Persze nagyon sok rendes, becsületes, kiváló orvossal is találkoztam, nem mondom hogy mindegyik ilyen, de amelyik ilyen, azt el kellene távolítani az egészségügyből.

MH