Ki akarják erőszakolni a nyilvánvalóan kockázatosabb
otthonszülés engedélyezését

A magyar egészségügy igazán kevés jót kapott a 2010-ben lezárult kormányzati ciklusban. Mégis van örülnivalónk. Az Egészségügyi Minisztérium halogatta, halogatta, de végül mégsem adta ki az otthonszülést engedélyező rendeletét. Azzal, hogy a leköszönő miniszter nem adta be a derekát az otthon szülés engedélyezését követelő, erősen neoliberális szellemiségű civil szervezeteknek, ezzel megakadályozta a középkorba visszavezető út megnyitását.

Ha ez tudatosan történt így, akkor köszönet jár érte. Nincs azonban kétségem afelől, hogy az „emberi szabadságjogokat” a szülőnő és a magzat, ill. újszülött biztonságánál is fontosabbnak tartó, és a szülészeti tudományág leghozzáértőbb, legelismertebb professzorainak és főorvosainak véleményével szembeszálló laikusok és civil szervezetek „emberjogi szabadságharcosai” tovább fognak nyomulni.

Ki fogják például találni, hogy ha valóban „hiányzik egy millió gyermek” ebből az országból, akkor nagy hiba lenne azoknak a kedvét elvenni a gyermekszüléstől, akik csak otthon szülnék meg szívesen a gyermeküket.

A szülészeti szakma vezetőinek túlnyomó többsége nem ért egyet az otthonszülés engedélyezésével Hogy miért nem? Azért, mert elvitathatatlan ténynek tekintjük, hogy otthonszülés, vagy „születés házában” szülés esetén soha sem biztosíthatók olyan magas szintű szakmai biztonsági feltételek, mint kórházban vezetett szülések esetén.

Elődeink és a magyar egészségügy korábbi vezetői ezt már régen felismerték. Ezért törekedtek arra, hogy az otthon (többnyire bábák által vezetett) szüléseket a létrehozott szülőotthonokba tereljék, ahol a szüléseket már szülésznő + szülészorvos vezette.

Aztán kiderült, hogy ahol nincs műtő, ott nincs lehetőség a sürgős, életmentő beavatkozások elvégzésére, a mentőszállítással megnövelt várakozási idő pedig akár végzetes késedelmet is okozhat. Ez tette szükségessé, hogy a 70-es, és 80-as években bezárják a szülőotthonokat, és minden szülés kórházakban történjen. Az anyai-, magzati- és csecsemőhalálozási eredmények jelentős mértékű javulása sokszorosan igazolta ennek a döntésnek a helyességét.

A kórházi ellátás személyi és tárgyi feltételeinek folyamatos javításával, a progresszív ellátás bevezetésével az eredmények tovább javultak – A rendszerváltást követően indult be az emberi szabadságjogok „élharcosainak” követelőzése: a választás (kórházban, vagy otthon) szabadságának jegyében engedélyezni kellene az otthonszülést, később pedig a szülészorvos nélküli „születés házában” (praktikusan szülőotthonban) szülés gyakorlatát. – Ekkor fogalmazódott meg a kérdés: térjünk tehát vissza a meghaladott, sokkal több kockázattal járó középkori és idejét múlt módszerekhez?.

dr.Berkő Péter

Az egész szülészeti szakmára nézve megalázónak, és tudományellenes magatartásnak tartjuk, ha hozzá nem értő laikusok megkérdőjelezik, vagy vitatják a szülészet-nőgyógyászati szakma legmagasabb beosztású, legképzettebb, felelős vezetőinek azt az álláspontját, hogy nem szabad visszatérni az otthonszüléshez, és a szülőotthonokban történő szülésekhez.

Sértőnek, és ezért visszautasítandó véleménynek tartjuk, ha egyesek, az otthonszülés körül kialakult vitában, szilárd meggyőződésünk melletti következetes kiállásunk miatt a szülészetnőgyógyászati szakma legfőbb grémiumait csak úgy le- „kórházi lobbizzák”, vagy – teljesen alaptalanul – paraszolvencia-érdekek képviseletével vádolják.

Mivel úgy hírlik, hogy – számunkra némi csalódást keltve az új minisztérium is hajlik az otthonszülés engedélyezésére, ismételten összefoglalom, hogy miért is elutasító a szülészorvosi közvélemény az otthonszüléssel kapcsolatban:


1. Véleményünk szerint nem képezheti vita tárgyát az, hogy előfordulhatnak-e előzmények nélküli, váratlan, de súlyos, az anya, és a magzat egészségét és életét is fenyegető, és azonnali, néhány percen belüli, orvosi, ill. életmentő műtéti beavatkozást igénylő szövődmények a legsimábbnak tűnő szülések során is.

Ilyen ritkán előforduló szövődmény lehet a nagy vérzéssel járó idő előtti lepényleválás, a köldökzsinór-előesés, méhrepedés, a köldökzsinór hirtelen összenyomódásából, vagy megfeszüléséből fakadó súlyos magzati oxigénhiány, a szülésnek a kitolási szakban előforduló, a megoldáshoz nagy szakértelmet igénylő elakadása, az anyára nézve életveszélyes magzatvízembólia, az újszülött szakszerű élesztést igénylő élesztése stb.

Ezeknek a szövődményeknek az elhárításához azonnali beavatkozásra van szükség, a mentőszállítás miatti időveszteség végzetes lehet. A szövődmények sikeres, de legalább is jó eséllyel történő elhárításához természetesen szükség van hozzáértő orvosokra, asszisztenciára, megfelelő műszerekre, gyógyszerekre és felszerelt, azonnal rendelkezésre álló műtőre, esetleg kardiológiai konzíliumra, aneszteziológus teamre stb. Aki mindezeket nem hinné el nekünk, az semmibe veszi a szaktudomány eddigi eredményeit, és kétségbe vonja a legfőbb szakmai grémiumok tagjainak szakértelmét.

A másik lehetőség: elhiszi ugyan az otthonszüléssel járó fokozott kockázatokat, de megengedhetőnek tartja azt, hogy az engedélyezett otthonszülések eredményeként – akár csak kisebb mértékben is – növekedjen a szülésekkel összefüggésbe hozható anyai és magzati, ill. újszülöttegészségkárosodások és -halálozás előfordulása. Szerintem a döntéshozók ezen lehetőségek és. következmények egyikét sem vállalhatják.


2. Mivel nem létezik olyan terhesség, amely alatt teljes biztonsággal lehetne elkülöníteni a garantálhatóan szövődménymentes szülések várományosait, kérdéses, hogy lesz-e olyan professzor, vagy osztályvezető főorvos, aki vállalni fogja a felelősségét annak kimondásáért, hogy valaki nyugodtan vállalkozhat otthonszülésre.


3. Az otthonszülés engedélyezése minden bizonnyal előír majd egy kórháztól való maximálisan megengedhető, kilométerben, vagy percekben (pl. 20 percnyi, a mentő számára 2x20 percnyi!) kifejezhető távolságot, hogy maradjon némi esély az otthonszülés közben fellépő szövődmények sikeres kórházi ellátására. Akik ezen a távolságon túl laknak, azok számára az otthonszülés eleve nem jöhet szóba. Ez a tény felveti a kérdést: megengedhető-e az esélyegyenlőség követelményének feladása?! Mert szerintünk nem engedhető meg.


4. Azt már jelenleg is törvény mondja ki, hogy az anyának nincs joga veszélyeztetni magzata egészségét, életét. A szülészeti szakma vezetői szerint az otthonszülés értelemszerűen kockázatnövekedéssel jár. Az otthonszülés engedélyezése azt jelentené, hogy mégis csak szabad veszélyeztetni a magzat életét. Megengedhető ez a visszalépés? Nem engedhető meg.


5. Az otthonszülés engedélyezésének követelői, - akik túlnyomó többségüket illetően nemcsak, hogy nem szülész szakemberek, de még egészségügyi végzettségük sincs – azt bizonyítandó, hogy az otthonszülés semmivel sem veszélyesebb, mint a kórházi szülés, szeretnek látszólagos tudományos igényességgel, kétes értékűnek tartható szakmai közleményekre hivatkozni.

A szülészeti szakma vezetői ezzel szemben a legfrissebb és a lehető legrangosabb külföldi szakmai folyóiratokban megjelent, és a legkorrektebb összehasonlító vizsgálati módszerekkel dolgozó közleményekre hivatkozunk (The Lancet, 2010 július 31; American Journal of Obstetrics and Gynecology, 2010 szeptember; British Medical Journal, 2010, november 2.).

Ezek a metaanalízisre épülő közlemények nagy óvatosságra intenek, mert az otthonszülésekből származó magzati- és újszülött veszteséget 2- 3-szor magasabbnak találták, mint a szövődménymentes terhességből és kórházi szülésből származó újszülöttek veszteségét! Ezek az adatok azt is igazolják, hogy nem a magyar „kórházi lobbi” gáncsoskodásáról van szó, amikor az otthonszülés engedélyezése ellen szólunk. Kérdés: megtehetik-e a magyar döntéshozók, hogy figyelmen kívül hagyják a legújabb és leghitelesebb tudományos közlemények figyelmeztetéseit, ellenvetéseit?


6. Végezetül pedig felvetem: kié lesz a jogi felelősség akkor, ha az engedélyezett otthonszülésekből – Isten ne adja!, de minden bizonnyal – bekövetkeznek majd azok az egészségkárosodások és halálesetek, amelyektől mi, ellenérzéseinket kinyilvánító vezető szülész szakemberek szeretnénk megóvni a gyermeket váró, „elbutított”, otthonszülésre vágyó édesanyákat, családokat és a magyar társadalmat?


A Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium és a Magyar Nőorvos Társaság Elnöksége minden bizonnyal tudomásul veszik majd, hogy szakmai véleményünket figyelmen kívül hagyva, az illetékes politikai döntéshozók – esetleg – engedélyezik az otthonszülést.

Ebben az esetben szülészeti szakmai grémiumok készek lesznek az otthonszülés feltételrendszerének kidolgozásában is részt venni, de a nem kívánatos szövődményekért és veszteségekért a felelősséget azoknak a döntéshozóknak kell viselniük, akik az „emberi szabadságjogok”érvényesítését (az otthon szülés választásának lehetőségét), a civil szervezetekhez hasonlóan, fontosabbnak tartják, mint az anya és a magzat biztonságának elsődlegességét.

Ezek miatt nem értünk hát egyet az otthonszülés engedélyezésének támogatásával. Ez számunkra alapvető szakmai és lelkiismereti kérdés. Méltatlannak tartjuk, hogy olyan laikusokkal, vagy manipulált gondolkodású „szakemberekkel” kelljen szigorúan szülészeti, szakmai kérdésről vitáznunk, akik arról szeretnének meggyőzni minket, hogy a szülészethez ők jobban értenek.

Olyan ez, mintha építészmérnökökkel, ill. közlekedési szakemberekkel szemben azt bizonygatnák, hogy vályogból is lehet biztonságos felhőkarcolót építeni, vagy, hogy a KRESZ-re sincs szükség, mert feleslegesen korlátozza az emberi szabadságjogokat.

Annak, hogy –legalább a médiumok közvetítésével - mégis vitázunk velük, csupán egy oka van: a leendő édesanyákat és magzatukat szeretnénk megóvni az őket elbutítani akaró lelkiismeretlen, vagy akár jó szándékú, de tudatlan, az otthonszülés nagyszerűségét propagáló „szakemberek” és laikusok ámításaitól.

A legszörnyűbb azt hallani egy már otthon szült, vagy otthonszülésre készülő édesanyától hogy azért választotta az otthonszülést, mert az otthoni környezetben „nagyobb a biztonságérzete”.

Egyet nem tudnak talán: a biztonság nem feltétlenül ott nagyobb, ahol ezt érzi (mert ezt sulykolták bele) az ember.

A biztonság ui. nem érzés kérdése.

A biztonság szakmai tudásra épült, tudományosan igazolható kategória. Nem feltétlenül az a repülőgép, az a felhőkarcoló, az a viadukt, vagy az a gyógyszer, az a műtét a biztonságos, amelyiket érzéseink, vagy más, hozzá nem értő ember véleménye alapján annak tartunk, hanem azok a tárgyak és módszerek, amelyekről tudjuk, tudományosan képzett, kiváló szakemberek, és a legjobb hírű cégek készítették, vagy ajánlották. Ez a lényeg.

Aki egy, sőt mindegyik magyar szülész professzorral és főorvossal szemben az otthonszülést tartja „biztonságosabbnak”, arról én csak annyit mondhatok, mint a Szabadság-híd tetején magát felgyújtó, aztán leugró férfiről: szegény ember.

Az anyának nincs joga a magzat életét veszélyeztetni

Érdekes teremtmény az ember. Amióta lemásztunk a fáról és két lábra állva felegyenesedtünk, előbb csak barlangokba bújtunk, kunyhókat készítettünk, aztán már kőházakat, felhőkarcolókat és űrhajókat építettünk, időnként mégis nosztalgikusan visszavágyunk a natúr természeti környezetbe: a fára, az erdőbe, a primitívbe. Élhetnénk biztonságban is, de visszavágyunk a veszély közeli helyzetekbe. Vannak, akik a jövő útjainak keresésével, vannak, akik a túlhaladott múltba történő visszafordulással kívánják „megvalósítani önmagukat”. Nincs is ezzel baj, sokfélék vagyunk.

Keresse a veszélyeket az, aki ebben leli örömét. Szabad-e ebben korlátozni bárkit is? Igen, szabad, ha az illető magán kívül mást, másokat, a társadalmat is veszélyezteti. Az egyén szabadsága csak addig terjedhet, amíg azzal nem veszélyezteti mások szabadságát! A szülésre készülő nő – bár nagy butaság(!), – lemondhat a saját biztonságáról, de van-e joga a saját akaratát kinyilvánítani még képtelen magzata biztonságát kockáztatnia?

Az érvényes magyar törvény szerint nincs joga! Egészségügyi dolgozó nem végezhet egészségügyi szolgáltatást ÁNTSZ-engedély nélkül Van egy másik törvény is, amelyik egy talán ennél is fontosabb kérdésre adja meg a választ. Van-e joga otthonszülésre vágyni, ezt kérni? Igen, kérni van joga.

A kérdést azonban meg kell fordítani… Vajon van-e joga egy egészségügyi dolgozónak, szülésznőnek, vagy szülészorvosnak teljesíteni a szülőnő kérését? Az otthonszülés „kísérésére” vállalkozók, és az ő szekerüket toló jogászok, laikusok, civil mozgalmak szószólói azt mondják: igen, van, mert Magyarországon ez a kérdés rendezetlen, törvény nem tiltja. No, ez az, ami nem igaz !

Az 1997. évi CLIV. sz. Egészségügyi Törvény mindenféle egészségügyi szolgáltatást, így értelemszerűen a szülészeti ellátást is, megfelelő szakképzettséghez (V. fejezet 110.§/1.), továbbá egészségügyi hatósági (ÁNTSZ) engedélyhez kötötte (I. fejezet 3.§/e., f. és h. pontjai) és megkövetelte az egészségügyi szolgáltatást végzőktől a szakma aktuálisan korszerű szabályainak, protokolljainak a betartását is (V. fejezet 119.§/3.). Az 1997. évi törvény ide vonatkozó passzusai érdemben, a legutóbbi módosítás során sem változtak.

Nos, akik eddig, az elmúlt években otthonszülést vezettek, ezeket a törvényi szabályokat szegték meg. Az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatáshoz ui. nem rendelkeztek a szülés otthoni körülmények közötti levezetéséhez kért és hatóságtól kapott működési engedéllyel és az általuk végzett szülészeti ellátást nem a szakma széles körben elfogadott, tankönyvekben és protokollban rögzített szabályai szerint végezték. Mert az ugye nemigen vitatható, hogy egy szüléshez és újszülött-ellátáshoz történő segédkezés egészségügyi szolgáltatásnak minősítendő.

Eddig mindezt büntetlenül tehették. De ha a felelősségre vonást meg is úszták, az elvárható lenne, hogy bocsánatot kérjenek mindazoktól, akiknek életét, egészségét törvényellenesen veszélyeztették.

Az pedig alapvető elvárás velük szemben, hogy népbutító propaganda tevékenységükkel mielőbb hagyjanak fel! Azt persze megtehetik, hogy kezdeményezik a törvény módosítását. Remélem azonban, hogy az új egészségügyi kormányzat a szülészorvosi szakma véleményével azonosulva fogja lereagálni a követeléseiket.

Nem szabad visszatérni a középkori otthonszüléshez!

Igaz ugyan, hogy dédszüleink és nagyszüleink jobbára még otthon születtek, jó esetben orvos, többnyire csak egy bába közreműködésével. Az elmúlt évezredekben és évszázadokban azonban rengeteg szülőnő halt meg az otthon szülés kapcsán és nagyon magas volt a magzatiés újszülött-halálozás aránya is.

Valamit tenni kellett, létrehozták a szülőotthonokat. Javultak a higiénés körülmények, a szülőotthonban már volt szülész-nőgyógyász szakorvos és szülésznő is minden szülésnél. Ha kellett, volt fogó, később vákuum-készülék is a szülés befejezéséhez.

Az anyai és magzati halálozás is javult, de csak egy határig. Ha császármetszésre volt szükség megrendelték a mentőautót. Ha volt mentő és idő is volt még, a szülőnőt bevitték egy közeli-távoli városi kórházba. Ahhoz az időponthoz képest, amikor a műtét szükségessége felmerült, 1-2 óra elteltével elkezdhették az életmentő császármetszést.

Ha még volt élet. Aztán bezárták a szülőotthonokat, mert beigazolódott, hogy azokban kellő biztonsággal nem lehet szülni, ill. szülést vezetni. Azóta – nagyon kevés kivételtől eltekintve – kórházakban szülnek az asszonyok.

Nem lehet az elvitatni, hogy ez a legbiztonságosabb megoldás még akkor sem, ha közismerten, kórházban is előfordulnak súlyos szövődmények, sőt, esetenként még anyai és magzati halálesetek is – Magyarországon 1940-ben a szülések 70%-a még otthon zajlott le.

Abban az évben 360 nő vesztette életét szülés közben, a perinatális (magzati + az élet első 7 napján történő újszülött-) halálozás 0,5% volt. 2000-ben, amikor a szüléseknek már 99,6%-a kórházakban történt, „csupán” 5 anyai halálesetről tudunk, a perinatális halálozás pedig 0,1%-ra csökkent. Igaz, az eredmények látványos javulásában az orvostudomány fejlődésével magyarázható több kedvező körülmény is szerepet játszott.

A kórházi szülés általánossá válása azonban mindenképpen a legfontosabb egészségügyi vívmányok közé tartozik. Szakmánk legfőbb grémiuma, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium az 1997. és 2002. évi elutasító állásfoglalása után 2007-ben újra kinyilvánította az otthonszüléssel kapcsolatos egyet nem értését. Később az Egészségügyi Minisztérium nyomására – az egyet nem értő véleményét fenntartva – meghatározta az otthon szülés minimálisan szükséges feltételeit, amelyek törvényben, vagy miniszteri rendeletben történő rögzítéséhez ragaszkodott.

Szigorúak ezek a feltételek, de a tét sem kicsi. Ha ezek után az Egészségügyi Minisztérium felpuhítaná ezt a feltételrendszert és ebből kifolyólag anyai, vagy magzati veszteség következne be, akkor a felelősség kizárólag a rendelet aláíróját fogja terhelni. Neki kell majd a hozzátartozók és adott esetben a bíróság szemébe nézni.

A tisztességes megoldás azonban nem az, hogy engedélyezik, de teljesíthetetlen feltételeket határoznak meg, hanem az, ha – az elsősegély-nyújtástól eltekintve – megtiltják azt, hogy egészségügyi dolgozók otthon szülés levezetésére („kísérésére”) vállalkozzanak!

Négy évtizedes szülészorvosi múlttal a hátam mögött mélyen átérzem a szülészorvosok felelősségét abban, hogy lehetőleg minden szülés családi boldogságot eredményezzen és ne kétségbeesést, bánatot, gyászt és indulatokat.

A világhírű szülész professzorok: Semmelweis Ignác, Tauffer Vilmos és Zoltán Imre országában, mi magyar szülészorvosok és szülésznők mindent meg is teszünk azért, hogy évente legalább 1 ezreléknyivel csökkentsük a magzati- és újszülött-halálozást, és végleg kiküszöböljük a szüléssel kapcsolatos anyai halálozást. Tudjuk, hogy 100%-os sikert elérni képtelenség, de szüntelenül törekszünk a lehető legnagyobb biztonságra és a hazai egészségügy jelenlegi feltételei között elérhető lehető legjobb eredményekre.

Nagyon nem szeretnénk, ha erőfeszítéseink eredményeit bárki is veszélyeztetné. Természetesen nincs jogom megkérdőjelezni az otthonszülést kérelmező édesanyák legjobb szándékát, emberi szabadságjogait és a szerencsésen lezajlott otthonszülést követően érzett örömét.

De alapos a gyanúm, hogy az otthonszülés kezdeményezői az otthonszülésre „rábeszélt(?)” pácienseiket féloldalasan tájékoztatják. Nehéz ui. elhinni azt, hogyha őszintén bemutatnák, feltárnák a valós kockázatokat, veszélyeket, akkor is lennének követőik, akkor is lennének szülőnők, párok, akik az otthon szülés vélt előnyeiért cserébe tudatosan vállalnák a plusz kockázatokat. Az otthon lehet ugyan barátságosabb, meghittebb, sok szempontból kívánatosabb, de egy dolog nem lehet: nem lehet biztonságosabb, mint a kórházi szülőszoba.

Az utóbbi időkben a szög kezd kibújni a zsákból: lassan kiderül, hogy az otthon szülés engedélyezését követelők számára talán már nem is az otthonszülés engedélyeztetése a cél.

Már a „születés háza” is megteszi, az is jobb, mint a kórházi szülés.

Vissza tehát a szülőotthonok időszakába (!?). A lényeg – úgy tűnik – az, hogy a „simának tűnő” szülések ne kórházban történjenek, és ha lehet, szülészorvos ne is legyen ott a szülésnél (nehogy elrontson már valamit). Ez észbontó, de legalább is elgondolkodtató. Kiknek állhat ez érdekében?

Kiknek és miért? És van még egy fontos kérdés: rendelkeznek-e a már működő „születésházak” bármiféle, de főleg a törvényben előírt működési engedéllyel? Mert ha nem, akkor itt az ideje, hogy az ennek ellenőrzésére és a számonkérésre feljogosított hatóságok tegyék a dolgukat !

Kedves otthon szült Édesanyák, akik otthon szültek és „megúszták” az otthon-szülést
nagyobb baj nélkül! Ugye nem gondolják azt, hogy ha egyszer sikerült baj nélkül átsuhanniuk gépkocsival a piros fénysorompón, akkor máskor is ezt kell tenniük és más számára is ajánlhatják ezt a megoldást? Az lehet, hogy 100 hasonló esetből csak egyet gázol el a vonat, de mi ezeket a 100. eseteket is szeretnénk megmenteni.

Azokra haragszunk, akik az ön és magzata bőrére vállalják a kockázatot. A kórházban kell otthonos körülményeket biztosítani! Egy dolgot azonban mindenképpen el kell ismernem. Jogosnak tartom a szülés előtt álló nők, párok azon igényét, hogy gyermeküket kellő biztonságérzettel és otthonos körülmények között szülhessék meg.

A biztonságot azonban nem a saját lakásuk, vagy házuk hálószobája, hanem a jól felszerelt, rendeltetésszerűen működő kórházi szülőszoba „garantálja”. A biztonságos szülés feltételeit és az otthonos környezetet a kórházi szülőszobán kell megteremteni! Higgyék el, mi törekszünk erre, de nincs elég pénz, a lehetőségeink korlátozottak. A kórházi szülészeti osztályonként szükséges 3-4, otthonos környezetet és hangulatot árasztó egyágyas szülőszobák kialakítása és felszerelése sok pénzbe kerül.

Őszintén mondom, szeretném a valódi okait tudni annak, hogy mi szükség is van újra a régi, otthonszüléssel járó kockázatok vállalására?

Nem – tájékozatlanságból eredő – felelőtlenség ez az otthonszülést választó házaspárok részéről? Nem felelőtlenség, sőt bűn ez az otthonszülést propagáló és abban közreműködő, az Egészségügyi Törvényt a Szakmai Kollégium álláspontját és a hivatalos tankönyvi protokollokat, ajánlásokat ismerő egészségügyi szakemberek részéről?

Szabad ezt támogatni, ösztönözni politikusok és a média részéről? Ki és milyen jogon vitatja el a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium professzorainak és főorvosainak szakértelmét, legjobb szándékát? Kiknek és miért áll érdekében az otthonszülés favorizálása?

Az emberi szabadságjogok nem írhatják felül az anya és a magzat biztonságát! A Szakmai Kollégium 2007. évi októberi ülésén 1 órán át soroltuk az otthon szülés lehetséges veszélyeit, ekkor kérdeztem meg az Egészségügyi Minisztérium képviseletében jelen lévő kolléganőtől:

„Kérem, Ön most hallotta azt, hogy mit, milyen otthonszüléssel kapcsolatos ellenérveket tesz a szakma a mérleg egyik serpenyőjébe. Legyen szíves megmondani, hogy mit tesznek Önök a mérleg másik serpenyőjébe?

Melyek azok az otthonszülés mellett szóló érvek, melyek többet nyomnak a mérlegen, mint az általunk vázolt kockázatok, és a megkövetelt biztonság szempontjai?” A válasz lehangoló volt: „Az emberi szabadságjogok és a választás szabadsága”. – Engem leforrázott ez a válasz. Kedves Olvasók, döntsék el, hogy az Önök mérlegén mi nyom többet! Az Önök, ill. a feleségük, leányuk, gyermekük, unokájuk biztonsága, vagy az emberi szabadságjogok, a választás szabadsága?


Félre ne értsék! Nagy tisztelője vagyok a torzulásoktól mentes eredeti liberális gondolatoknak és az igazi emberi szabadságjogoknak. De engedtessék meg, hogy mi szülészorvosok, akikre Önök a feleségüket, gyermeküket bízzák, mi a biztonság elsődlegessége mellett tegyük le a voksunkat. Mert emberi szabadságjog az is, hogy – ha egy mód van rá –, akkor egészségesnek születhessünk. És megismétlem, az anyának nincs joga magzata életét veszélyeztetni.

Az otthonszülés hívei szeretnek hivatkozni más országok gyakorlatára, a látszólag az ő igazukat alátámasztó „tudományos közlemények” megállapításaira, melyek szerint „sima esetekben” az otthonszülés nem veszélyesebb, mint a kórházi szülés. Kérem, ne engedjék becsapni magukat!

Igaz, nagyritkán a kórházi szülészeti osztályokon is előfordulhatnak elháríthatatlan, súlyos komplikációk miatti, egészségkárosodással járó megbetegedések és sajnos, akár még magzati halálesetek is. Nem azért, mert halomra követjük el az orvosi műhibákat, hanem azért, mert az ember esendő és a terhességnek és a szülésnek súlyos, életveszélyes szövődményei is lehetnek.

Higgyék azonban el nekem, hogy otthon szülés esetén az ilyen súlyos következményeknek a kockázata – elsősorban a műtő hiánya és a szállítással járó jelentős időveszteség miatt – lényegesen nagyobb. Ez igaz akkor is, ha napjainkban a kockázatot, a veszteségeket már nem %-okban, hanem ezrelékekben mérjük.

A napokban került a kezembe a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratának (American Journal of Obstetrics and Gynecology) 2010. szeptemberi száma. 1950-től napjainkig dolgozták fel az USA-ban történt 342.056 (eredetileg alacsony kockázatúnak ítélt) otthonszülés, és kontrollként, a kórházakban történt, alacsony kockázatúnak ítélt 207.551 kórházi szülés tapasztalatait.

A legkorszerűbb összehasonlító módszerekkel végzett ún. metaanalízis a kövezkező eredményt hozta: A minden újszülöttre vonatkozó halálozás kétszer, az eredetileg egészségesnek gondolt magzatokra vonatkozó újszülött-halálozás megközelítően háromszor volt gyakoribb a tervezett otthonszülésekből született újszülöttek esetében, mint a kórházban született újszülöttek körében!!!

Nem tudományos közlemény az, amelyik megkérdőjelezi a kórházi szülés biztonságosabb voltát! Hiába hivatkoznak az otthon szülés és a szülés házában szülés heveskedő szószólói néhány gazdagabb, sokkal jobb feltételrendszerrel bíró külföldi ország gyakorlatára, és az otthon szülést pártoló „elfogulatlan” és „tudományos” közleményekre.

Ha e közlemények szerzői tagadják azt a szakmai evidenciát, hogy az otthonszülésnek nagyobb a kockázata, mint a kórházi szülésnek, akkor számomra ezek a tudományos munkák annyit érnek, mintha valaki azt bizonygatná, hogy a fehér lényegében fekete, hogy a folyók vize megfordítható.

De ha már külföldi szerzőkre hivatkoznak az otthonszülés hazai szószólói és főleg az ebben segédkező szakemberek, akkor miért nem veszik figyelembe a hivatkozott szerzők azon véleményét, hogy otthon valóban csak problémamentesnek tűnő szülések levezetésére szabad vállalkozni? Miért vállaltak otthonszülést, pl. ikerterhesség, farfekvés, 5000 gramm közeli súlyú magzat, vagy az előzményben szereplő császármetszés esetén?

Miért gyávák azt kimondani, hogy igen, ők – legalább magukban – elismerik ugyan az otthonszülés kockázatosabb voltát, de számukra – ezért és ezért – akkor is fontosabb a kórházi vagy otthoni szülés választásának szabadsága? Aztán döntsenek ennek ismeretében a szülni készülő párok: hogy a választás szabadságának boldogító érzése érdekében vállalják-e az otthonszüléssel járó nagyobb kockázatot.

Világosan kell látni: az otthon szülés kérdéskörében nem két szakmai álláspont vitájáról van szó. Itt egy jobbára szakmán kívüli, laikusokból álló, eltorzult liberális nézet képviselői kívánják maguk alá gyűrni a biztonság pártján álló szilárd, elvszerű szakmai álláspontot. Szégyen, hogy egyes politikusok, és egyes médiumok – a szakmával szembefordulva – az ő pártjukra állnak. Ennek bizonyára oka van. Szeretnénk tudni az okát!

Dr.Berkő Péter

( könyvrészlet)

Forrás:

http://letolthetokonyvek.hu/ingyeneskonyvek/szuleszeti-zarojelentes-dr-berko-peter-2011/szuleszeti-zarojelentes-dr-berko-peter-2011.pdf