Propagálják a természetellenes, fájdalmak nélküli szülést, - nem
törődve ennek valószínűsíthető káros következményeivel

Buenos Airesben, majd a brazíliai Salvadorban átélt izzó hangulatú szenvedélyes világkongresszusi vita élménye döbbentett rá arra, hogy a szülész-nőgyógyász társadalom más országokban is erősen megosztott abban a kérdésben, hogy szabad-e, kell-e törekedni a szülési fájdalmak lehető legteljesebb kiküszöbölésére, a döntően ezt a célt szolgáló epidurális analgézia (EDA), gerincközeli fájdalomcsillapítás minél szélesebb körben való elterjesztésére.

Szeretném már elöljáróban jelezni: az eddig általam tanultak, tapasztaltak és átgondoltak alapján én magam a szülőfájdalmak csillapításának hívévé, de a fájdalmak teljes kikapcsolásának ellenzőjévé váltam. Véleményemet nem erőltettem sem kollégáimra, sem a szülőnőinkre. Osztályunkon biztosítottam a tökéletes fájdalomcsillapítás feltételeit, de nem propagálom, és - ha megkérdeznek - nem ajánlom ezt a módszert a hozzánk készülő szülőnőknek. Kollégáimnak azonban saját véleményük és gyakorlatuk kialakításához teljes szabadságot biztosítottam.

„Fájdalommal szüld meg gyermekedet!” - olvasható a Bibliában.

És mégis: ha így tennénk fel a kérdést, hogy: „Asszonyom! Fájdalommal vagy fájdalom nélkül akarja-e megszülni gyermekét?” - minden „épeszű” ember vélhetően azt felelné: „Hát persze hogy fájdalom nélkül!” - De szabad-e feltenni így ezt a kérdést?! Szabad-e feltenni akkor, amikor komoly orvosi-pszichológiai érvek szólnak amellett, hogy a szülőfájdalmak kikapcsolása –bizonyos esetekben általam is elismert előnyei mellett – jelentős hátrányokkal is járhat.

Az epidurális analgézia

Az epidurális analgézia hívei – attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy az orvosnak minden fájdalmat kötelessége megszüntetni, kimondva-kimondatlanul a szülési fájdalmak teljes megszüntetésére törekszenek. Az egyébként tiszteletre méltó egyik legismertebb hazai képviselőjük, egyik könyvének is ezt a címet adta: „Lehet fájdalom nélkül is szülni”. A fájdalommentességet az által érik el, hogy az ágyéki csigolyák magasságában egy speciális injekciós tűvel beszúrnak, bejutnak a gerincvelőt körbevevő, a kemény agyhártya és a csigolyákat összekötő szalagok közötti ún. epidurális térbe és oda a tűn keresztül egy műanyag kanült, azon át pedig érzéstelenítőszert vezetnek be. Mivel az epidurális téren át számos ideg halad keresztül (lép ki és lép be a gerincvelőből, ill. gerincvelőbe), az ide bejuttatott érzéstelenítőszer leblokkolja a gerincvelő felé haladó fájdalomingereket.

A procedura elejétől a teljes fájdalommentesség kialakulásáig kb. 30 percre van szükség. 2-3 óra elteltével újabb adag érzéstelenítőszerrel lehet meghosszabbítani a fájdalommentes időszakot. Egy biztos, ez a módszer alkalmas arra, hogy megszüntesse a szülési fájdalmakat, de abban bizonyára egyetértenek velem, hogy ezt a módszert semmiképpen sem lehet a természetes szülés fogalomkörébe, módszertanába tartozónak nevezni.

Sok szülészorvos hiszi és hirdeti, hogy az epidurális analgézia az üdvözítő és feltétlenül támogatásra, elterjesztésre és széleskörű alkalmazásra érdemes, szülési fájdalmakat csillapító módszer. Mi lehet ennek a magyarázata:

1. Sok orvos véli úgy, hogy hivatásából, orvosi esküjéből fakadóan az orvosnak hivatásszerű kötelessége törekedni mindenféle fájdalom megszüntetésére.

2. Léteznek olyan fokozott rizikóval járó állapotok, betegségek (pl. terhességi mérgezés, hipertónia, cukorbetegség, szív-, tüdőbetegség, valamint koraszülés, ikerszülés, medencevégű fekvés), amikor kiemelten fontos a magzat kielégítő oxigénellátottságának biztosítása. Sok szakmai közlemény valószínűsíti, hogy az EDA ebből a szempontból előnyös lehet ezekben az állapotokban.

3. A szülésre fel nem készített asszonyok között, – akik a TV-ben, filmekben látottak alapján csakis gyötrelmes kínokkal járó szenvedésként tudják elképzelni a szülést – előfordulnak csillapíthatatlan félelmű szülőnők is, akik rettegnek a szülési fájdalmaktól. Többnyire ebből a körből kerülnek ki azok a szülőnők, akik ragaszkodnak hozzá, kérik a lehetőség szerinti maximális fájdalomcsillapítás alkalmazását szülésükhöz.

4. Az ember sokféle. Szerencsére azok vannak túlnyomó többségben, akik azt tartják természetesnek, hogy teljes bizalommal azokra az orvosokra és szülésznőkre kell rábízniuk magukat a szülőszobán, akik tanult szakmájuk elveit és módszereit alkalmazva, legjobb tudásuk szerint segítenek nekik gyermekük szülése során.

Vannak azonban ettől eltérő gondolkodású, eltérő mentalitású emberek is. Olyan „önmegvalósításra törekvő szülőnők”, akik szerint semmi sem jó oly módon, ahogy az a természetben vagy a társadalmi szokásrendben hosszú idők alatt kialakult. Közülük kerülnek ki azok, akik elutasítva a tudomány és a korszerű szülészet módszereit és eszközeit, a szülés kockázataival, a biztonsággal semmit sem törődve, az „orvostudománytól távol”, otthon kívánnak szülni. És van egy másik véglet is. Akik nem bíznak abban, amit a természet évezredek sokasága alatt kialakított.

Akik úgy vélik, hogy vannak a természetben felesleges dolgok is – mint pl. a szülési fájdalmak – és azt hiszik, hogy a természet törvényszerűségeit következmények nélkül is át lehet hágni. Ebből a körből kerülnek ki azok a szülőnők, akik kellő tájékoztatás hiányában kérik, elfogadják a „legtökéletesebb” szülési fájdalomcsillapítást ígérő EDA-t.

5. Az sem tagadható, hogy a fájdalommentes szülés lehetősége propagálásának reklámereje is van. Egyes osztályokon és egyes kollégák esetében ez is hozzájárulhat az epiduralis analgézia népszerűsítéséhez

A szülési fájdalmak kikapcsolása ellen szóló érvek

Akik pártolják, és rendszeresen alkalmazzák ezt a nem is fájdalomcsillapító, hanem a fájdalmak megszüntetésére alkalmas módszert, azt állítják, és azzal érvelnek: „a fájdalom nem nélkülözhetetlen része a szülésnek, a szülések fájdalom nélkül is teljesen zavartalanul lefolyhatnak”. Én ezt elfogadom. A kérdés azonban az, hogy „mi ennek az ára”? Nem fog-e a szülési fájdalmak kikapcsolása valahol visszaütni? Nem lesz-e baj abból, hogy beavatkozunk a szülésbe, egy olyan folyamatba, amelyet a természet a törzsfejlődés során, évmilliók, évezredek alatt alakított ki? Véletlen lenne az, hogy az ember fájdalmakkal szüli meg a gyermekét? Olyan nehéz azt elképzelni és hinni abban, hogy a gyermekszüléshez társuló fájdalomélmény később valamiképpen hasznosulni fog? Az nem lehet vitás, hogy a szülőnőket nem szabad hagyni szenvedni.

Csillapítanunk tehát kell, de szabad-e teljesen kikapcsolni, megszüntetni a szülési fájdalmakat?

Azok, akik megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartják a szüléssel járó fájdalmak mérséklését, de ellenzik a szülési fájdalmak teljes kikapcsolását és ezért nem hívei az epidurális analgézia széles körű alkalmazásának, véleményüket a következő érvekkel támasztják alá:

Mióta világ a világ, minden anya fájdalmakat elviselve szülte meg gyermekét. Kérdés, hogy szabad-e beavatkozni a szülés biológiai folyamatába, természet által kialakított rendjébe? Kérdés, hogy nincs-e kockázata a beavatkozásnak, hogy a szülési fájdalmak teljes kiküszöbölésével nem ártunk-e többet, mint amennyit használunk? Az élővilágban a törzsfejlődés során csak azok az adottságok és tulajdonságok maradtak fenn, amelyek az adott faj fennmaradását, továbbfejlődését segítették elő. Azok az adottságok és tulajdonságok, amelyek fennmaradtak azok nagyon kevés kivételtől eltekintve előnyösek és szükségesek.

Orvosi tanulmányaim során, de gyakorlati gyógyító munkánk során is nap, mint nap rádöbbenünk, rácsodálkozunk arra, hogy milyen fantasztikus összerendezettség jellemzi az ember szöveteinek, szerveinek, szervrendszereinek működését. Lenne ebben a csodálatos rendszerben valami fölösleges, valami ésszerűtlen, valami kockázat nélkül kiiktatható? Valószínű, hogy nincs. Okunk van hinni abban, hogy az emberi szervezet élettani folyamataiban mindennek megvan a maga értelme. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt kell gondolnunk a szülési fájdalmakról is.

Károsnak kell-e tartanunk mindenféle fájdalmat? Kell-e törekednünk mindenféle fájdalom és negatív élmény kiiktatására életünkből.

Meggyőződésem, hogy nem kell törekednünk mindenféle fájdalom és negatív élmény kiiktatására. Jó lenne talán, ha nem érzékelnénk a fájdalmat, és nem kapnánk fel a lábunkat, ha mezítláb tüskébe, kagylóba, rajzszögbe lépünk? Jó lenne az nekünk, ha nem éreznénk fájdalmat vakbélgyulladás, a vizelet útját elzáró vesekő, túlterhelt izület vagy pl. szuvas fog, gennyes fogmeder-gyulladás esetén? Nem támadna-e nagyobb baj, ha fájdalom hiányában csak megkésve jutnánk el orvoshoz?

Nem hasznosulnak-e sok esetben a lelki fájdalmak is? Nem érezzük-e úgy, hogy lélekben megerősödve jöttünk ki a moziból egy szívet-lelket gyönyörködtető, de meg is ríkató, lelki fájdalmakat okozó film megnézése után? Vajon nem erősödik-e fel együttérzésünk, szeretetünk, segíteni akarásunk egy rokoni, baráti temetés, vagy egy hírül vett katasztrófa (szökőár, földrengés, árvíz, sok áldozattal járó közlekedési baleset stb.) átélt, vagy a látottak által indukált lelki fájdalmai után?

Vajon nem keltenek-e az átélt keserűségek, lelki fájdalmak nemes indulatokat és elhatározásokat? A sportpályán elszenvedett vereség az igazi sportembert a korábbiaknál is több erőfeszítésre, visszavágásra sarkallja. A baleset következtében lábát elvesztő, nyomorékká vált emberek közül sokan tolószékbe ülnek és karjukat megerősítve, kiügyesítve versenyeket, paralimpiákat nyernek. Ki ne hallott volna Takács Károlyról, aki jobb kezének elvesztése után ballal is megtanult lőni, és olimpiai bajnok lett. E néhány példa elég talán annak bizonyítására, hogy az átélt testi és lelki fájdalmak az adott pillanatban kellemetlenek ugyan, de hosszabb távon nagy hasznára válhatnak az embernek.

A negatív élmények, az átélt fájdalmak óriási lelki erőt képesek felszabadítani. Olyan testi és lelki reflexfolyamatokat indíthatnak el, amelyek megóvhatják számos bajtól, amelyek testének és lelkének későbbi megerősödését eredményezhetik. Ezeknek a fájdalmaknak a szándékos kikapcsolása nyilvánvalóan súlyos károkat okozna.

Csupán e néhány példát átgondolva, lehetünk-e biztosak abban, hogy a szülési fájdalom teljesen értelmetlen, hogy a szülőnőnek, mint leendő édesanyának semmi szüksége nincs a csupán átmeneti ideig tartó, egyébként pedig el is viselhető szülési fájdalom élményére?

A szülési fájdalmaknak megvan a maguk „értelme” és célja

A fájdalomérzéssel járó méhösszehúzódások által egy új élet születik, gyermek jön a világra. Ezek a fájdalmak a magzat megszületésével semmihez sem hasonlítható, csodálatos boldogságérzésben és anyai büszkeségérzésbe torkollnak. A szülés – bár fájdalmakkal jár – nem szenvedés, hanem öröm forrása, egy új élet, egy család születésének pillanata, az élet egyik legnagyobb élménye és értelme. A fájások véget érnek és nagy boldogság szakad az édesanyára - és ha jelen van- az édesapává váló fiatalemberre is. A szülőfájások nyűge, a kitolási szak fáradalma egykettőre eltűnik. Az édesanya ilyenkor már csak boldogságot és anyai büszkeséget érez. Igen, mint minden más asszony, ő is képes volt elviselni a szülés nehézségeit, rászolgált a jutalomra. Az eddig méhében kucorgó gyermekét immár magához szoríthatja és pár perc múlva meg is szoptathatja.

A szülési fájdalmak részei a szervezet veszély közeledtét jelző védekező mechanizmusának. Ezek a fájdalmak bizonyos esetekben komoly veszélyhelyzetet jelezhetnek.

A fájások közötti szünetek lerövidülése és főleg a szünet nélküli elhúzódó kontrakciók súlyos, akár életveszélyes magzati oxigénhiányt idézhetnek elő. Az egyre viharosabb, túlzottan erőssé, a vajúdó számára „elviselhetetlenné” váló fájástevékenység fenyegető méhrepedést jelezhet, akár méhrepedés, hegszétválás lehet a következménye. Lehetséges, hogy az ilyen kórosan felerősödő fájások leküzdhetetlen akadályok (abszolút, vagy relatív téraránytalanság) áttörésére irányulnak. A felsorolt esetek mindegyike sürgős császármetszést tesz szükségessé.

Szabad ezekről a veszélyjelekről a fájdalomérzés kiküszöbölésével lemondanunk?

A szülési fájdalmak nagyon fontos lelki reflexfolyamatok elindítói lehetnek. Az átélt fájdalmak megsokszorozhatják az édesanya anyai büszkeségérzését: ő kibírta, legyőzte a fájdalmakat, „áldozatot hozott” leendő gyermekéért. Ez az áldozat megerősítheti a gyermekéhez ragaszkodás, az összetartozás érzését, gyermekszeretetét, anyai identitástudatát, anyai ösztöneit. Mindez visszasugárzik a gyermekére, és nagyban hozzájárul egy életre szólóan szorosabb édesanya-gyermek kötődés kialakulásához. A megkínlódott, „szinte már fáj”, fáradságos, de jól végzett, eredményes munka a boldog elégedettség érzését váltja ki. Amit nehezen, sok munkával, sok fáradsággal szerez meg az ember, azt többre tartja, azt jobban meg is becsüli.

Szabad-e a szülőnőt, az édesanyát a gyermekéért való megküzdés, az áldozathozatal, a teljesítmény feletti öröm élményétől megfosztani? Természetesen nincs jogom kétségbe vonni a „tökéletes” fájdalomcsillapítással szülő nők anyai érzéseit, anyai büszkeségét. Megkockáztatom azonban: az az édesanya, aki maga kérte a szülőfájásainak teljes kikapcsolását, egyszer még találkozhat kisebb-nagyobb lelkiismeret-furdalással: „Én nem akartam, én féltem, én nem voltam képes vállalni gyermekemért az átmeneti gyötrelmeket, azt a kellemetlenséget, melyet a legtöbb édesanya vállalt, mióta világ a világ”.

Nem szeretném eltúlozni, de valószínű, hogy ezek a gondolatok előbb-utóbb felmerülhetnek majd és okozhatnak némi rossz érzést azokban az édesanyákban, akik saját kérésükre „tökéletes” fájdalomcsillapításban, epidurális analgéziában szülték meg gyermeküket.

Sokan úgy vélik, hogy nem helyes a szülőfájdalmak teljes kikapcsolására törekedni. A szükség estén csak csillapított, de teljes mértékben ki nem kapcsolt, tehát megélt szülőfájdalmak hosszabb távon az édesanya-gyermek kapcsolatban gyümölcsöznek majd. Ehhez több érdek fűződik, mint a csak néhány óráig tartó, sokak által egészen jól tolerált szülési fájdalmak teljes megszüntetéséhez.

Úgy tapasztaltam, ha mindezt elmondtam a saját szülőnőimnek, egyikük sem erősködött tovább és hetekkel-hónapokkal később türelmesen, szépen, jól együttműködve szülték meg gyermeküket. Később sem panaszolták fel az átélt fájdalmakat, sőt arról biztosítottak, örülnek, hogy elfogadták a tanácsomat, legközelebb is szeretnék átélni a szülőfájások „megváltó örömét”. Az átélt fizikai fájdalom egyféle lelki gazdagságot eredményez. Számomra az a kérdés: szabad-e megtagadni ezt egy leendő édesanyától?

Felmerülhet, hogy császármetszést, de különösen elektív (előre tervezett) sászármetszést követően is hiányozni fog az édesanya fájdalomélménye. Ez igaz, de a műtéttel járó izgalmak, kockázatok vállalása, a műtét utáni fájdalmak, fizikai nehézségek, az elhúzódóbb felépülés összességében jelent legalább annyi áldozatélményt, amely bőségesen kompenzálhatja a szülési fájdalmak kiesése miatti lélektani hátrányt.

Sajnálatos, hogy a szülési fájdalmak értelmére, kiiktatásának kockázataira vonatkozó feltételezések igaza csak a pszichológia és a pszichiátria módszerével kutatható. Szakmai kontrollt kérve ezért kértem ki két köztiszteletben álló, országosan elismert pszichiáter professzor és egy, e kérdéskörben is illetékes szakmai kollégiumi elnök, valamint két, tudományos munkásságuk miatt is elismert, pszichiátriai osztályvezető főorvos véleményét.

A megkérdezettek teljes egyetértésükről biztosítottak. Az EDA nem illik a természetes szülési folyamatok sorába A modern szülészet élettani szülések esetén egyre inkább közelít az ősi, hagyományos szüléshez, mert kezdi megérteni annak előnyeit.

A legutóbbi 10-15 évben egyre szembetűnőbb a törekvés a természetes szülés „módszertanához” való visszatérésre (állvasétálva vajúdás, vertikális testhelyzetben történő szülés, papás együtt szülés, bababarát újszülöttellátás stb.). Valljuk meg: ebbe a trendbe sehogyan sem illeszkedik bele egy, a szakmai propaganda által divat szintjére emelt, de mégis csak invazív fájdalomcsillapító módszer, a gerincvelő két burka közötti tér megszúrása, oda egy műanyag kanül behelyezése, ezen át érzéstelenítő szerek bejuttatása, és ezek által a természetes szülési fájdalmak kikapcsolása. Lehet ez a módszer sok szempontból előnyös, de hogy nem természetes, az nem is vitatható.

Bármennyire csábító is a korszerű orvostudomány által lehetővé tett, bizonyos esetekben egyenesen kívánatos fájdalomcsillapítási módszerek alkalmazása, én úgy vélem tartózkodnunk kell attól, hogy a szülőszobán erőszakot tegyünk a természetes folyamatokon. Elégséges – kellő alázattal – csupán asszisztálnunk azokhoz.

A szülés előtt álló asszonyok legtöbbje leginkább nem a szülési fájdalmaktól fél A szülési fájdalmak kiiktatására irányuló törekvések részben abból a nagyon is vitatható feltételezésből indul ki, amely szerint az asszonyok szüléstől való vélelme döntően a szülési fájdalmaktól való félelemből eredeztethető. Saját tapasztalataim és az osztályunkon védőnő növendékek által végzett közvélemény-kutatás eredményei alapján mondhatom azt, hogy ez nem így van.

A szüléstől való félelem oka minden mást megelőzően a magzat sorsáért való aggódás, a magzat egészségének féltése. Második helyen a szülőnők magukra vonatkozó, szüléssel kapcsolatos szövődményektől való félelme áll. A fájdalmaktól való félelem csak harmadik a sorban. Akiket jól felkészítettek a szülésre, akiknek sikerült valódi bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolatot kiépíteni, ott kisebb a félelem, az ilyen szülőnő kevésbé fél a szülési fájdalmaktól is.

A szülőnő fájdalmakkal szembeni toleranciájának mértéke nagyban függ az ő terhesség alatti, szülésre történő pszichés felkészítésének színvonalától és attól is, hogy a szülőszobán milyen környezet veszi körül, mennyi segítőkészséget, bátorítást és empátiát tapasztal a szülését észlelő szülészorvosok és szülésznők részéről.

Feltételezhető, hogy az EDA-val kapcsolatos tájékoztatás egyoldalú és nem teljesen korrekt

Lehetséges, hogy a „tökéletes fájdalomcsillapítást” igénylő szülőnők többsége a tájékoztatás során csupán az EDA előnyeiről kap információt és nem hall azokról a lehetséges, vagy valószínűsített hátrányokról, melyeket az EDA kapcsán a szülőnő anyai identitástudata és az anya-gyermek pszichés kapcsolat fog elszenvedni a szülőfájások teljes kikapcsolása következtében.

Azt hiszem, ha egyes intézetek és orvosok nem favorizálnák, nem propagálnák a szülési fájdalmak „tökéletes” csillapításának módszerét, akkor a szülőnők túlnyomó többsége fel sem vetné ezt az igényt, és a szülést a maga teljes, természetes valóságában kívánná megélni. Ezt magam is tanúsíthatom, hiszen az engem választó szülőnők (egy-két kivételtől eltekintve) sok év alatt szinte nem is jelentkeztek ilyen igénnyel. Ha ez elvétve mégis előfordult, ha ez a kérdés mégis felmerült, akkor elmondtam nekik az ebben a fejezetben is ismertetett véleményemet. Ezt elfogadták, és később se panaszolták fel, hogy a természetes szülést javasoltam számukra. A tájékoztatáson tehát nagyon sok múlik.

A „tökéletes fájdalomcsillapítást” valójában kevesek igénylik

Egyes szülészeti osztályokon az EDA alkalmazása eléri a 30, 40, 50%-ot is. E számok alapján azt gondolhatnánk, hogy ilyen magas a fájdalmak kiiktatását kérő szülőnők aránya. Ennek a feltételezésnek ellent mond az, hogy más osztályokon, így pl. a mi nagy, 109- ágyas, évi 2700 szülést levezető osztályunkon is, mondhatni fehér hollóként jelenik meg ez az igény. Mi nem propagáljuk az EDA alkalmazásának lehetőségét, de nem is tiltom ennek alkalmazását. A személyi feltételek is jobbak nálunk több más osztályénál. Mindezek ellenére kollégáim csupán elvétve alkalmaznak EDA-t, mert az osztályunkra vágyó, osztályunkon szülő asszonyok csak ritkán kezdeményezik a szülés alatti gerinctáji fájdalomcsillapítást.

Ezek alapján az a gyanúm, hogy az EDA iránti igény a valóságban sokkal kisebb, mint azt egyesek állítják. A szülési fájdalmakat – szükség esetén! – mindenképpen csillapítani kell ! Arról szó sem lehet, hogy szabad lenne engedni „szenvedni” a szülőnőket. Akik eleve kérik a fájdalomcsillapítást, illetve akik szenvedésként élik meg a fájdalmakat, mindenképpen fájdalomcsillapításra szorulnak. A fájdalmaknak csak teljes kikapcsolása kockázatos, a szülési fájdalmakat mérsékelni, elviselhetőbbé tenni kötelesség. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szülési fájdalmaknak csak a teljes kikapcsolását ellenzem, a fájdalmak szükség szerinti mérséklését határozottan támogatom. Szenvedni senkit sem hagyhatunk.

Aki szenvedésként éli meg szülési fájdalmait, azok fájdalmát mindenképpen csillapítani kell. Erre azonban – az EDA-n kívül is – vannak kiváló módszereink:

Legnagyobb jelentősége a pszichoszomatikus felkészítésnek van. Akit felkészítenek a szüléssel járó kellemetlenségek, a periódikusan jelentkező, átmenetileg azonban mégis csak fájdalmas méhösszehúzódások szükséges elviselésére a helyes légzési technikára, relaxálásra, a tolófájások támogatását célzó hasprés optimális működtetésére, az némi izgalommal, de kellő elszántsággal érkezik a szülőszobára.

Aki megbízik választott orvosában, mert tudja, hogy ő minden helyzetben segíteni fog, az könnyen megbékél a várható kellemetlenségekkel, a világ, a természet ősi rendjével. Az képes lesz megemelni a fájdalmakkal szembeni toleranciaküszöbét, és el fogja fogadni azt, hogy a fájdalmaknak rendeltetése van, s hogy neki nem az a dolga, hogy tiltakozzon ellenük, hanem, hogy legyőzze félelmét és a fájdalmak kellemetlenségét. A pszichoszomatikus felkészítésre minden szülni készülő nőnek szüksége van, kiemelten igénylik azonban a türelmes, empátiás felkészítést a legnehezebb élethelyzetben lévő gravidák, a lányanyák, az egyedül élő gravidák és a legrosszabb szociális környezetből érkező szülőnők.

A dolgot nehezíti, hogy e legutóbbi csoporthoz tartozók közül sokan terhestanácsadásra sem járnak, szülészorvoshoz sem kötődnek, így érdemi felkészítésükre aligha kerülhet sor.

Kiváló és veszélytelen fájdalomcsillapító módszer a nitrogénoxidul-oxigén gázkeverék (a kéjgáz) jól irányított (csak a fájások alatt használatos), maszkon át történő belélegeztetése. Csupán arra kell vigyázni, hogy fájásszünetben a gázkeverék belélegeztetését meg kell szakítani.

Sokan szereztek jó tapasztalatokat egyes kábító fájdalomcsillapítók, injekciók ésszerű, kis dózisú adagolásával. Igaz, ilyen esetekben (nagyon ritkán!) előfordulhat az újszülöttre vonatkozó légzésdeprimáló (légzést lelassító) mellékhatás, ez azonban – napjainkban már – egy másik gyógyszerrel könnyen és gyorsan felfüggeszthető.

Sok szülészorvos és szülésznő esküszik arra, hogy az 1-2 ujjnyi méhszájnál adott izomgörcsoldó injekció a méhnyak izomzatának ellazításával elősegítheti, lerövidítheti a méhszáj kitágulását.

A fentiek alapján úgy vélem Önök is tanusíthatják: szó sincs arról, hogy kategorikusan tagadnám, ellenezném az epidurál analgézia szülőszobai alkalmazását. Az EDA alkalmazásának kétféle javallatát ismerem el:

1. Ha az EDA előnyeiről és kockázatairól is korrektül tájékoztatott szülőnő határozottan igényli azt;

– 2. Ha az EDA alkalmazása orvosi szempontból ajánlatos és ezt a szülőnő is elfogadja.

– Más esetekben azonban, a korábbiakban felsorolt hátrányai, kockázatai miatt én nem javaslom, nem ajánlom, nem propagálom a szülési fájdalmak epidurális analgéziával történő kiiktatását. Dönteni azonban a szülőnőnek kell. Ha korrekt tájékoztatás után és ellenére mégis az EDA mellett döntene, és ennek alkalmazásának az adott kórházban megvannak a feltételei, akkor mi legjobb tudásunk szerint állunk majd rendelkezésére.


Dr.Berkő Péter
( könyvrészlet)