2009. március 17., kedd



Röghöz kötik a pályakezdő orvosokat !!!

Részlet a szakképzés legújabb törvényytervezetéből:

"A munkáltató egyéb, saját költségvetéséből biztosított kedvezmény megadását is vállalhatja a szerződésben."

kicsit később

"(8) A támogatott jelölt a képzési támogatás, illetve a munkabért meghaladó egyéb juttatások ellentételezéseként vállalja, hogy a szakképesítés megszerzése után legalább 4 évig a munkáltatóval áll munkavégzésre irányuló jogviszonyban."

Értelmezésem szerint jól kiszúrnak a most kezdő orvosokkal, akik központi gyakornokok vagy rezidensek lesznek valamelyik képzésre akkreditált kórházban. Most nem is arról írnék, hogy valószínű néhány száz fiatalnak nem lesz itthon képzőhelye. Bár ez is durva. Aki viszont bekerül, meglehet, hogy gombokért 9 évig elkötelezi magát nevetséges fizetéssel valamelyik kórházunkban.

Szerintem 2018-ig el sem költözhet. Komolyan!

9 ÉV!

Leggyakoribb esetben ugyanis 5 évig képződnek orvosaink, míg szakorvosok lesznek /nem számítva néhány szakot: háziorvosok 3, az idegsebészek és a traumatológus-ortopédsebészek 9 évig/. A törvénytervezet szerint a vizsga után 4 évet még nyugodtan húzzon le a doki ugyanabban a kórházban. Ha Mátészalkán, akkor ott.

A törvény néhány kifejezése fontos lehet:

"a munkabért meghaladó egyéb juttatások"

ezek miatt kell olyan hosszú időre aláírni. És nem valószínű, hogy ez a juttatás a közalkalmazotti bértábla, és a nyugat európai fizetések közötti különbséget jelentősen csökkenti majd. Nekem pl jár alami egyéb rendszeres juttatás, az "ágy melletti pótlék" a maga bruttó 24ezer forintjával. Na tessék. Mennyi az nettóban? Aztán mi van, ha fizetős lesz a szakképzés? Persze esetleg a munkavállaló tanulmányi szerződést köt, s mi ismét odaadtuk majd a négy, vagy inkább mind a kilenc legtermékenyebb évünket.

"kedvezmény megadását is vállalhatja a szerződésben"

persze, 9 évért noná! Nagyon úgy érzem, a minisztérium kényszerít, erejével, helyzetével visszaél. Szinte látom hízelgő és gúnyos mosolyukat.

"Amennyiben a támogatott jelölt ... /a feltételeket/neki felróható okból nem teljesíti, ... a támogatások összegét a jelölt köteles a szerződésszegés napjától számított, a Ptk. 232. §-a szerinti kamataival együtt haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül visszafizetni a minisztérium részére."

És itt a szankció.

Kérdés, hogy a svédek kivásárolnak-e majd minket?


FORRÁS : http://dr-oid.blog.hu/

Nincsenek megjegyzések: