2009. március 30., hétfő


PRO MEMORIA:

Reform az egészségügyben 2006-2010

A Köztársaság Kormányának célja, hogy Magyarországon is növekedjen az emberek testi-lelki egészségben megélt életkora, hogy mindenkinek azonos esélye legyen egészsége megőrzésére, és betegség esetén a szükséges, magas színtű egészségügyi ellátásra.

Az egészségügyi ellátás megújításának egyik legfőbb akadálya az a – felelőtlen politikai retorikával is megtámogatott – szemlélet, mely szerint az egészségügyi szolgáltatások biztosításában az állam szinte korlátlan felelősséggel, az igénybe vevők pedig kiterjedt jogokkal és lehetőségekkel bírnak. Közös a felelősség, egyéni a jog. Így működik ma az egészségügy. Jelenleg mindenki abban érdekelt, hogy minél kevésbé járuljon hozzá a közös felelősség teljesítését biztosító finanszírozáshoz, miközben a szolgáltatások igénybe vételekor mindenki a legjobb és legtöbb szolgáltatást szeretné kapni.

Az emberek egészsége nem csak magánügy. Erős és versenyképes társadalom csak az egészségüket megőrizni, illetve helyreállítani képes emberekből állhat. Az egészség közügy, de nem csak közfelelősség. Politikánk a felelős partnerség elvére épül. Mivel az egészség javai olyan közjószágok, amelyek végső hordozója az egyén, ezért az egészség megőrzésének és helyreállításának lehetőségét az államnak kell megteremtenie, elsődleges felelősségét azonban az egyénnek kell viselnie.

Annak érdekében, hogy egészségpolitikai céljainkat megvalósíthassuk, immár tovább nem odázható feladat az egészségügy rendszerének átfogó, érdemi reformjának megindítása. A 100 lépés programjának keretében megkezdtük az egészségügy hosszú évek óta halogatott átalakítását, döntöttünk az egészségügy biztosítási elven alapuló, de a társadalmi szolidaritást is érvényesítő rendszere mellett, s megkezdtük az ennek tényleges érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését. Most nem csupán ennek folytatására, hanem a változások felgyorsítására, olyan lényegi változások megindítására van szükség, amelyek rövid időn belül a járulékfizetők befizetéseivel, a közpénzekkel felelősen gazdálkodó, a betegek számára egyenlőbb, igazságosabb, színvonalasabb egészségügyi szolgáltatást nyújtó biztosítási rendszert teremtenek.

Átalakuló egészségügy

Az elkövetkező négy évben átfogóan megújítjuk az egészségügyet. A magán és közfelelősség tisztázásával, a szolgáltatási csomagok meghatározásával, a versenyt és a szolidaritást egyaránt érvényesítő keretek megteremtésével 2007 végéig létrehozzuk a biztosítási alapon működő egészségügy szabályozási, intézményi, pénzügyi, működési, felügyeleti és garanciális feltételeit. Ezek a változások egyben erkölcsi megújulást is kell, hogy jelentsenek, ami elvezet a hálapénz, a korrupció megszüntetéséhez is. A szervezett és szabályozott piac feltételeinek kialakítását követően a tapasztalatok birtokában dönt a kormány az egészségbiztosítási piac több biztosító felé történő megnyitásáról.

A biztosítási alapon működő egészségügy kialakítása érdekében:

· Meghatározzuk, hogy melyek azok a szolgáltatások, amelyek a kötelező egészségbiztosítás keretében minden biztosítottat azonosan, az ország bármely részén megilletnek, és melyek azok, amelyekre a biztosítás már nem terjed ki. Meghatározzuk azoknak a minimális szolgáltatásoknak a körét is, amelyekre mindenki biztosítási jogviszony nélkül is jogosult.

* Biztosítási jogviszony hiányában is igénybe veheti minden Magyarországon tartózkodó ember a közegészségügyi, járványügyi szolgáltatásokat, a közvetlen életvédelemmel és az anya- és csecsemővédelemmel kapcsolatos ellátásokat. Ezek forrását a központi költségvetés biztosítja.

* A biztosítási csomag magában foglalja az egészség megőrzéséhez és a gyógyuláshoz szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Ezek igénybevételére csak a járulékfizetési kötelezettségeiknek eleget tevő biztosítottak, illetve azok jogosultak, akik helyett – a törvényben meghatározott esetekben, elsősorban a gyermekek, nyugdíjasok, szociális ellátásban részesülők, regisztrált munkanélküliek esetében – az állam teljesíti a járulékfizetést. 2007-től – az engedélyezett egészségügyi ellátásokról elkészülő kötelező eljárási rendek (protokollok) alapján – minden biztosított megismerheti a kötelező biztosítási rendszerben garantált egészségügyi szolgáltatásokat, és azok nyújtásának minőségi követelményeit.

* Meghatározzuk azon szolgáltatások körét, amelyekre nem terjed ki a kötelező egészségbiztosítás (pl. esztétikai beavatkozások, hotelszolgáltatás, nem indokolt ellátások, az orvos által javasolttól eltérő szolgáltató igénybevétele, egyes nem vállalható kockázatok). E szolgáltatásokat csak díjfizetés ellenében, vagy külön biztosítás megkötésével lehet igénybe venni.

· Megteremtjük a járulékfizetés nyilvántartásának és ellenőrzésének rendszerét, melynek hiányában eddig csak elvileg érvényesült a biztosítási jogviszony. A jövőben a biztosító teljes körű szolgáltatásaira csak azok lesznek jogosultak, akik mögött tényleges befizetések állnak. Ezért 2007-től olyan integrált adó- és járulék-nyilvántartási rendszert működtetünk, ami lehetővé teszi a biztosítottak járulékfizetésének pontos nyomon követését.

* 2008-tól bevezetjük az EU-konform egészségbiztosítási kártyát, amelynek alapján folyamatosan ellenőrizhető lesz, hogy a szolgáltatás igénybevevője teljesítette-e befizetési kötelezettségét, vagy csak díjfizetés ellenében kaphat az egészségügyi alapcsomagon túli szolgáltatást.

* Az alapellátásban is megteremtjük a beteg ellátását, az igénybevett szolgáltatásokat teljes körűen nyomon követni képes elektronikus nyilvántartást.

· A fejlesztés regionális súlypontjainak meghatározásával és az infrastruktúra fejlesztésével 2008-ra olyan magas színvonalú egészségügyi intézményrendszert alakítunk ki, amely a kapacitásokat a szükségletekhez igazítja, arányos és egyenlő, magas színvonalú ellátást biztosít.

· Ösztönözzük az egészségügyi intézmények átalakulását rugalmasabb és hatékonyabb gazdálkodást lehetővé tevő gazdasági társaságokká, és támogatjuk a magántőke ellenőrzött bevonását az egészségbiztosítási szolgáltatások nyújtásába, fejlesztésébe. Ennek feltétele az előre kiszámítható, tervezhető, stabil finanszírozás megteremtése. A közpénzek szabályos felhasználásának ellenőrzése érdekében 2007-től közelítjük az egészségügyi közintézmények gazdálkodási és pénzügyi szabályait a versenyszférához.

· Az egészségügyi szolgáltatások színvonalas kínálatának megteremtése mellett a jobb ellátás biztosítása, az alapellátásban dolgozók terhelésének mérséklése megköveteli, hogy a biztosítottak részéről mérsékeljük az egészségügyi szolgáltatások indokolatlan, felesleges és túlzottan gyakori igénybevételét.

· A biztosítási rendszert és a biztosítottakat egyaránt terhelő gyógyszerkiadások növekedési ütemének mérséklésére hosszú távú megállapodásra törekszünk a gyógyszergyártókkal, folytatjuk a generikus programot, korszerűsítjük a gyógyszertámogatás rendszerét, mérsékeljük a támogatott gyógyszerek iránti indokolatlan keresletet.

· Létrehozzuk az egészségbiztosítási rendszer hatósági felügyeletét, amely a szakmai felügyelet mellett kellő súllyal képviseli a biztosítottak érdekeit is. Ennek érdekében a hatóság minőségügyi, fogyasztóvédelmi jogosítványokkal kell, hogy rendelkezzen. Garantálnia kell, hogy az egészségbiztosítási és szolgáltatási rendszer valamennyi lényeges adatát a nyilvánosság az előírt formában és eljárásrend szerint megismerhesse.

· Átfogó egészségügyi humánerőforrás stratégiát dolgozunk ki, amely új életpálya lehetőségeket nyit az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók számára, s egyben lehetőségeket teremtünk az Európai Unió munkaidő-szabályozásának jobb érvényesülésére. Javítjuk a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó háziorvosok szakmai és anyagi megbecsülését, és folytatjuk az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatását. Önkéntessé tesszük az egészségügyi kamarákban való tagságot.

Több egészség

Minden változás célja a lakosság egészségi állapotának javítása, a több egészség. Az eszközöket és az erőforrásokat a megbetegedési és halálozási okokhoz vezető betegségek megelőzésére kell koncentrálni. 2006 végéig hosszú időre meghatározzuk a kiemelt célok finanszírozási feltételeit és forrásait.

· Kiterjesztjük és mindenki számára elérhetővé tesszük a Nemzeti Rákellenes Program keretében megindított szűrővizsgálatokat, folytatjuk az onkológiai központok rendszerének kialakítását és a korszerű diagnosztikai és kezelési feltételek megteremtését.

· A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása érdekében megkezdjük a lakosság szív- és érrendszeri állapotának teljes körű felmérését, a gyógyítási központok egységes hálózatának és a betegségek komplex rehabilitációs rendszerének kialakítását.

· Legfontosabb célunk, hogy gyermekeink egészségesen szülessenek, és egészségben fejlődjenek. A Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program megindításával jelentős lépést teszünk annak érdekében, hogy csökkenjenek a gyermekeknek már a születés előtt meglévő hatalmas esélykülönbségei az egészséges életre, és minden gyermek számára – lakóhelyétől, szülei anyagi helyzetétől függetlenül – azonos, magas színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsunk. E program megvalósítása egyben a gyermekszegénység és az ebből fakadó egészségügyi hátrányok leküzdésének is fontos része.

· A felelősséget vállaló egyházi és civil szervezetekkel együttműködve küzdünk a szenvedélybetegségek, a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáért. A szenvedélybetegeket nem tekintjük bűnözőknek, elsősorban széles társadalmi összefogással, a megelőzés, a gyógyítás eszközeivel küzdünk a kábítószer-fogyasztás ellen.

· Az európai követelményeknek megfelelően megerősítjük a társadalom biztonságát szolgáló közegészségügyi és járványügyi, valamint élelmiszerbiztonsági tevékenységet.

· Folytatjuk a sürgősségi betegellátás korszerűsítését, az Országos Mentőszolgálat fejlesztését. Az ország egész területén megszervezzük az új elvek szerint működő, összevont kistérségi ügyeleti rendszert. A sürgősségi ügyeleti rendszer átalakítása, új munkaszervezési módszerek alkalmazása is elősegíti az Európai Unió munkaidő direktívájának teljesítését. Fejlesztjük az otthoni szakápolást.

· Az Új Magyarország program hatalmas egészségügyi beruházásaival, a korszerű gyógyító centrumok kialakításával megújítjuk az egészségügyi ellátórendszert, hogy az ország minden pontján magas színvonalú, korszerű ellátáshoz juthassanak a betegek.

· Fejlesztjük a természetes gyógytényezőkre épülő egészségügyi szolgáltatásokat, támogatjuk a gyógyfürdők, a gyógy- és egészségturizmus, a magyarországi egészségipar – kiemelten a gyógyszergyártás és kutatás – fejlesztését, az európai élvonalhoz történő felzárkóztatását.

A Kormányprogram teljes szövege megtalálható a Parlament honlapján:

http://www.parlament.hu/irom38/00064/00064.pdf


A Kormányprogramok egészségügyi és szociális fejezetei:


Reform az egészségügyben 2006-2010. >>


A nemzeti megújhodás programja, a Köztársaság első három éve, 1990. >>


A Magyar Köztársaság Kormányának programja, 1994-1998. >>


Az új évezred küszöbén: Kormányprogram a polgári Magyarországért, 1998-2002. >>


Cselekedni most és mindenkiért! - a nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja, 2002-2006. >>



Nincsenek megjegyzések: