Obama egészségügyi tervezete Barack Obama amerikai elnök egészségügyi büdzséje nyolc reformelvet tartalmaz a biztosítási fedezet kiszélesítésére és a költségek csökkentésére. A 2010-es pénzügyi év tervezett költségvetése 76,8 milliárd dollár. A büdzsé egy több mint 630 milliárd dolláros tartalék alapot is előirányoz az elkövetkezendő 10 évre az átalakítás finanszírozására. Ennek felét új bevételekből fizetnék, másik felét a megnövekedett hatékonyság és elszámoltathatóság várható megtakarításaiból.
Az elnök az elkövetkezendő 10 évben 318 milliárd dollárt szeretne előteremteni a tételes jövedelemadó levonások maximalizásával az évi 250 000 dollárnál magasabb jövedelmű családok számára. Obama 316 milliárd dollár többletbevételt remél a Medicare és Medicaid fizetések megváltoztatásában. Ebből 175 milliárd dollár a kormánnyal szerződésben álló biztosítók kifizetéseiből eredne. A költségvetési előirányzat kihangsúlyozza, hogy a tartalék alap nem lesz elegendő az egész ország biztosítási lefedettségének megteremtéséhez, így további alapokra lesz szükség, mely erőfeszítéseket igényel.
Obama egészségügyi tervezetének elvei:
1. Az elektronikus betegnyilvántartás és az információs technológia használatának felgyorsítása
2. A kezelések összehasonlítására irányuló kutatások támogatása az orvosok és a betegek jobb informáltságának érdekében
3. A rákkutatás támogatásának megkétszerezése, benne a National Institutues of Health számára nyújtott 6 milliárd dollárral
4. Az indiánok és az alaszkai őslakosok számára nyújtott szolgáltatások javítása
5. Az egészségügyi szakemberek toborzása, 330 milliárd dollár juttatás a hiánnyal küszködő régiók orvossal, ápolóval és fogorvossal történő ellátására
6. A gyermekgondozási programok kiszélesítése
7. A Medicare minőségének és hatékonyságának erősítése
8. Az élelmiszer biztonság növelése és az élelmiszeren keresztül terjedő betegségek megelőzésének javítása
A tervezetet két nemrégiben publikált kutatás is befolyásolhatta: a Commonwealth Fund által kiadott „High Performance Health System” és az Institute of Medicine által kiadott „America's Uninsured Crisis” tanulmányok. A Commonwealth Fund egészségpolitikai kutatóintézet ajánlásokat fogalmaz meg a biztosítás, a finanszírozás és a rendszer reformok területén. Az ajánlások 2012-re teljes lefedettséget garantálnának megengedhető áron, javítanák az egészségügyi kimeneteleket és lassítanák a kiadások növekedését. A Commonwealth Fund javaslatának középpontjában egy országos egészségbiztosítási központ (National Health Insurance Exchange) gondolata áll, amely megfizethető magánbiztosítást és egy új állami biztosítást nyújt a fogyasztóknak.
Ezekre az alapokra épülne az ellátás finanszírozásának reformja, mely a fee-for-service fizetéstől a „csomagolt megoldás” (bundled approach) felé való elmozdulásból állna. A csomagolt megoldás a koordinált ellátást támogatná és felelősség tenné az ellátókat az egészségügyi kimenetelek javításáért és a források körültekintő használatáért. (SZL)
Forrás: http://www.medicalnewstoday.com/articles/140494.php
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése