2009. március 27., péntek



Európai Bizottság: Több generikummal 3 milliárd eurót lehetett volna megtakarítani


Az Európai Bizottság megítélése szerint a verseny a gyógyszerágazatban „nem működik rendesen”. A szektorvizsgálatnak e közbenső eredményét az érdekelt felek november végén egy nyilvános meghallgatáson mutatták be. A szektorvizsgálatot 2008. januárjában indították, annak megállapítására, hogy miért került kevesebb új gyógyszer a piacra és miért hózódott el néhány esetben generikumok piaci belépése. A szektorvizsgálat keretében az Európai Bizottság információkat gyűjt, hogy átfogó bepillantást nyerjen a piacok működésébe és ezáltal jobban tudja megállapítani, hogy a versenyt akadályozzák-e és hogyan.

A jelentésben az áll, hogy az eredeti készítmények előállítói késleltették vagy akadályozták a konkurens gyógyszerek bevezetését, és az eredeti gyógyszerek előállítói „egy sor módszert” alkalmaztak, hogy a generikum előállítók piacralépését késleltessék vagy megakadályozzák, hogy magas bevételeiket biztosítsák. Szabadalmi jogviták miatt közel 700 eljárást indítottak generikumelőállítók ellen, amelyek átlagosan kb. 3 évig tartottak, végül az esetek több mint 60%-ában a generikumelőállítók nyertek. Ezenkívül az eredeti készítmények előállítói a generikumelőállítókkal az EU-ban több mint 200 megállapodást kötöttek a viták elintézésére. A megállapodások több mint 10%-a korlátozásokat irányozott elő a generikumok piaci bevezetésére, amelyeknél az eredeti készítmények előállítói ellentételezésként fizettek a generikumelőállítóknak. Ezek a fizetések összesen több mint 200 millió eurót tettek ki. Végül az eredeti készítmények előállítói számos esetben folytattak nemzeti eljárásokat a generikumok engedélyezése ellen, miáltal a generikumok engedélyezése átlagosan négy hónappal elhúzódott.

Az eredeti készítmények előállítóinak ilyen praktikái az állami egészségügyi költségvetésben magas többletköltségeket eredményeztek és végső soron az adófizetőknek és a betegeknek és csökkentették az ösztönzéseket az innovációkra – állapítja meg az Európai Bizottság. A jelentés szerint azoknak a gyógyszereknek a szúrópróbájánál, amelyeknek szabadalmi védelme 2000 és 2007között 17 tagállamban lejárt, ebben az időszakban 3 milliárd eurót lehetett volna megtakarítani, ha a generikumokat késedelem nélkül hozták volna a piacra. Az EU versenybiztosnője Neelie Kroes kijelentette, hogy a versenynek a gyógyszerpiacokon „esszenciális jelentősége van, hogy elérhető és innovatív gyógyszerek álljanak rendelkezésre” és ezzel biztosítva legyen, hogy az adófizetők a pénzükért a lehető legjobb betegbiztosítási szolgáltatásokat kapják. Egy jó áttekintést szerzett és most tudja, hogy mi történt ezen a piacon és ennek az okait. Most megbeszéli az eredményeket az érintett felekkel és levonja a végkövetkeztetéseket. Most az Európai Bizottság minden érintett felet felhív, hogy foglaljon állást a közbenső eredményről.

A nyilvános meghallgatás 2009. január 31-ig tartott. A zárójelentést az eddigi terv szerint 2009 tavaszán kell előterjeszteni. A közbenső jelentés és további információk a gyógyszerszektor vizsgálatáról lehívhatók a következő weboldalakon:

http://ec.europa.eu/comm/compatition/sectors/pharmaceuticals/inquiry/index.htm


Nincsenek megjegyzések: