MSZP-s kísérlet rákbetegeken
2009. március 31.
Az április elsejei áremelés részeként - Európában példátlan módon - kötelezővé kívánják tenni egy olcsóbb gyógyszer alkalmazását a súlyos állapotú rákbetegek számára. A négymilliárdos piacra egyetlen cég kapna belépőt; ügyvezetőjének édesapja a parlament egészségügyi bizottságának szocialista tagja, Czinege Imre.
"Az új betegek esetében kötelező lesz az olcsóbb, biohasonló szer alkalmazása" - ez az a mondat, amely éles vitákat vált ki szakmai körökben. A tíz évre titkosított előterjesztésben szereplő indítványról két hete, a 30 milliárd forintos egészségügyi megszorító csomag részeként döntött a kormány. Összesen 13 milliárd forintot vesznek ki a gyógyszerkasszából úgy, hogy csökkentik az orvosságok tb-támogatását. A rákbetegeken máshogy spórolnának, tőlük az eredeti gyógyszereket vennék el, úgy, hogy olcsóbb gyógyszermásolat sem áll rendelkezésre, csak egy hasonló hatású készítmény. Márpedig szakértőink az úgynevezett biohasonló szerek kötelezővé tételére sehol Nyugat-Európában nem találtak példát.
Megszokhattuk már, hogy a lejárt szabadalmi védettségű gyógyszereket a gyártók lemásolják, és jóval olcsóbban dobják piacra. A történetünkben szereplő medicina egy biológiai szer, amely egy vérképző hormon pótlására szolgál (orvosi rövidítése EPO, ami a doppingbotrányokból a sportbarátok számára is ismerős lehet). A gyógyszert vesebetegeknek, illetve a kemoterápia mellékhatásaként vészes vérszegénységben szenvedő rákbetegeknek adják.
Gyógyszergyártó baktériumok
Az eredeti medicina olyan bonyolult felépítésű, hogy nem lehet másolni, ezért a gyártók a hatását próbálják imitálni, így születnek a biohasonló szerek. A gyártás csúcstechnológiával történik, genetikailag módosított baktériumok vagy gombák "termelik" a gyógyításban használt fehérjéket. Ezután az Európai Unióban gyorsított eljárással törzskönyveznek: elég csak egy betegségcsoportra kipróbálni a szert, ha náluk hat, akkor a többi szóba jöhető kórnál csak azt kell megnézni, nem ártalmas-e. A Retacritot is vesebetegeken próbálták ki, majd 262 rákbetegnél biztonsági vizsgálatot végeztek - ennek alapján kapott európai törzskönyvet és forgalmazzák nálunk is e biohasonló készítményt.
Miközben a hazai szakemberek már azt is vitatják, szabad-e akárcsak alternatív megoldásként bevezetni a szert a rákbetegeknél egyetlen nem kontrollált biztonsági vizsgálat alapján, a kormány a szakma elé vágott, s az új eseteknél kötelezővé tenné a biohasonló szer alkalmazását. (Azóta a gyártó lapunkhoz eljuttatott egy másik vizsgálati eredményt, ebben már a gyógyszer hatásosságát is mérték, amit rendben lévőnek találtak, viszont a mellékhatások aránya 50 százalék feletti volt.) Az európai országok óvatosak. Spanyolországban, Hollandiában és Franciaországban megtiltották, hogy a biológiai szereket a patikában olcsóbbal helyettesítsék. A legtovább a németek jutottak, ott hússzázalékos piaci részesedésre tudott szert tenni a Retacrit, kötelezővé azonban Németországban sem tették az alkalmazását. A biohasonló szerekben óriási gazdasági lehetőségek vannak, ám szakemberek óva intenek a kellő tapasztalat nélküli bevezetéstől.
Szigorodó szabályok
A legsúlyosabb esetekben ugyanis a szervezet úgy védekezhet a gyógyszer ellen, hogy a saját magát felépítő fehérjékkel is harcba száll. Nemrég éppen egy másik biohasonló szerrel történt baj: elég volt egy rosszul megválasztott gumidugó, és a szakemberek arra figyeltek fel, hogy a vesebetegeknek leállt a vörösvérsejt-képződésük. Az európai gyógyszerügyi hatóság is a törzskönyvezés szigorításra készül, s 12 hónapos immunológiai vizsgálatot írna elő.
Mégis mi lehet az oka, hogy Magyarország kötelezővé tenné az új készítmény alkalmazását? A bevezetés a biztosító számára harmincszázalékos megtakarítást hozna. Nem kis piacról, évi 4,3 milliárd forintról van szó. Csak a rákbetegeknél már idén 200-300 millió forintot spórolnának, ha az új eseteknél csak ezt a szert alkalmaznák. (A vesebetegeknél a műveselobbi miatt szóba sem kerül a gyógyszer kötelezővé tétele.)
A magyar piacot tehát egy cégnek adnák át, hiszen egyetlen szer rendelkezik nálunk forgalomba hozatali engedéllyel, a Retacrit, melyet a Pharmacenter Hungary Kft. forgalmaz. A kft. ügyvezetőjét pedig ugyanúgy hívják, mint édesapját, a parlament egészségügyi bizottságának egyik szocialista tagját, Czinege Imrét. Az ifjabb Czinege korábban a kft. egyik tulajdonosa volt, három éve azonban egy panamai bejegyzésű offshore vette át a céget - vagyis a valódi tulajdonosok ma már azonosíthatatlanok.
A kft. állítása szerint a Heti Választól értesültek arról, hogy készítményük kizárólagosságot kaphat az új betegeknél, legalábbis addig, amíg versenytárs nem lép a piacra. A Pharmacenter a jelek szerint nem örül a terveknek, kikéri magának, hogy bármi köze lenne az előterjesztéshez, sőt "kizártnak, etikátlannak és versenyellenesnek" tartaná, ha a gyógyszer kötelezően alkalmazandó lenne új onkológiai betegeknél.
Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának múlt keddi ülésén Székely Tamás miniszter képviselői kérdésre mégis megerősítette a terveket. Molnár Márk, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője is azt mondta lapunknak: a régi betegek továbbra is kaphatják azt a szert, amellyel a kezelésüket megkezdték, az új eseteknek viszont a biohasonló szert kell felírni, és cáfolta, hogy az új gyógyszer veszélyes lehetne a betegekre.
Másutt nem ilyen magabiztosak a döntéshozók. Angliában a parlamenti bizottság azt az ajánlást fogalmazta meg, hogy "meg kell tiltani a biológiai készítmények helyettesítését, amíg nem állnak rendelkezésre megfelelő referenciák".
A látszat ellenük szól
A vádak érzékenyen érintik a Pharmacentert. Ha a minisztérium vagy a biztosító érdemi ajánlattétel és pályázat nélkül kizárja a versenytársaikat az alkalmazhatósági körből, a kft. azonnal megszünteti a Retacrit nevű gyógyszerrel kapcsolatos tevékenységét, vagyis lemond az eladásból származó haszonról. A Pharmacenter úgy véli, "vannak helyzetek, amikor az üzleti érdek fölé kell helyezni a becsület és a tisztesség kérdését. Ez most ilyen." Leszögezik, hogy bár semmi közük az "állítólagos" előterjesztéshez, a látszat ellenünk szól, ezért készek nevük, becsületük megóvása érdekében minden lépést megtenni.
"Működésünk évei alatt soha nem vettünk igénybe rokoni vagy politikai segítséget. A minket ért vádak ezért rettenetesen bántóak. Nem látunk más kiutat, mint hogy a fenti eset bekövetkeztekor a Retacrit nevű gyógyszer érdekében végzett tevékenységünket befejezzük" - zárul a cég közleménye. Ettől persze a szer tervbe vett kötelező alkalmazása és a rákbetegeket érintő megszorítás még megmarad.
Élő Anita
itthon@hetivalasz.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése