2009. január 13., kedd


Tűzoltás az egészségügyben


Akár 50 millió forintot is kaphatnak dolgozóik hiányzó szakképesítéseinek a megszerzésére, az üres állások betöltésére vállalkozó, közfinanszírozott egészségügyi intézmények a közelmúltban kiírt, hárommilliárd forintot meghaladó uniós pályázaton. Az összeg az ágazati foglalkoztatás támogatására szolgál, s a hiányszakmák körében, a járó- és fekvőbeteg-szakellátó intézmények számára tesz lehetővé fejlesztéseket.


Vojnik Mária, az egészségügyi tárca államtitkára 200-500 pályázóra számít, a pályázatokat március 3-tól június 2-áig kell benyújtani, s nincs szükség önrészre. A nyertesek dolgozónként kétmillió forintot kaphatnak, ezt bértámogatásra is fordíthatják. Ez esetben két évig havi 80 000 forint jár a munkavállalónak, ám ennek feltétele, hogy további egy vagy két esztendeig az intézmény foglalkoztassa a dolgozót. A szaktárca arra számít, a foglalkoztatás támogatásával az ágazatban maradnak az orvosok és a szakdolgozók, sőt, visszacsábíthatók az elvándoroltak.

A mobil teamek is pályázhatnak, ezek között például a hospice, a geriátriai, a rehabilitációs munkacsoportok és a hozzájuk tartozó, nem egészségügyi szakemberek, például pszichológusok, mentálhigiénikusok, szociális munkások. Javulást várnak az onkológiai, a pszichiátriai, az aneszteziológiai, a mentős és a radiológus szakdolgozói munkakörökben, valamint az onkológus, geriátriai, sürgősségi, patológiai és pszichiátriai szakorvosok pótlásában. Az uniós összeget a bérek mellett lakhatási, utazási, képzési támogatásra is fordíthatják.

A foglalkoztatási dotációt tűzoltásnak tartják az ágazat vezetői, végleges megoldás a szakdolgozói és az orvosirezidens-képzéstől, s hosszabb távon az ágazatban dolgozók bérének növelésétől remélhető. Az alacsony bérek mellett ma már erkölcsileg sem vonzó a pálya - fogalmazott Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. A múlt évben 1200-1400 szakdolgozó ment nyugdíjba, s mindössze 150-200 ápoló végez az iskolákban. A kamara szerint is sürgősen át kell alakítani a képzési rendszert, hiszen például jelenleg számos magániskolával kötnek szerződést a munkanélküliek átképzését szervező munkaügyi központok, ám ezek többsége nem üti meg a szükséges színvonalat. VG


Világgazdaság

Nincsenek megjegyzések: