2009. január 9., péntek

WHO :

Ne az egészségügyön csattanjon a válság!

2009-01-08 10:39

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) azt javasolja, hogy a gazdasági válságban a kormányok kevesebbet költsenek infrastruktúrára, utakra, vasútra, ám tartsák fenn az egészségügy állami támogatását.








A szervezet Egészségügy és Pénzügyi válság címmel adta ki összegzését és ajánlásait a tagországok számára. Egy gazdasági válság idején kevesebb kocsit és motorkerékpárt értékesítenek, kevesebben utaznak, ezért kevesebben halnak meg az utakon. A dohányosok kevesebbet költenek cigarettára, ezért a szövődményekbe is kevesebben halnak bele - íme az első becslésekből adódó következtetések az ENSZ Egészségügyi világszervezetének friss jelentésében.

A WHO Egészségügy és Pénzügyi válság című összegzésében megállapítja: a zsugorodó kereslet, az ingadozó kamatok és a szűkülő ipari termelés nehezíti a betegek hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A WHO szakértői azt javasolják a tagországok kormányainak, hogy több generikus, tehát szabadalom által már nem védett gyógyszert tegyenek hozzáférhetővé az egészségügyi költségvetésből, és hozzanak intézkedéseket a szegény és sérülékeny társadalmi rétegek védelmére. A pénzügyi válság, amely a fejlett országokban robbant ki 2007-ben mára a közepes és alacsony jövedelmű országokra is átterjedt, bár a fejlődő országokban még nincs klasszikus gazdasági recesszió - jelenti a WHO.

A szervezet külön kiemeli Magyarországot, amely sürgős pénzügyi segítséget kapott a Nemzetközi Valutaalaptól. Ám az ilyen támogatás korlátozza a kormányokat abban, hogy az egészségügyre költsenek - teszik hozzá a világszervezet szakértői.

A WHO emellett attól tart, hogy a fejlődő országokban kibontakozó válság végképp megfosztja a rászorulókat az egészségügyi szolgáltatásoktól. Margaret Chan, a WHO ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészségügyi kiadások leszorítása a kormányzati politikán múlik, és nem kötelező velejárója a mostani válságnak. A lakosság is nehezebben nyúl a zsebébe egy válság idején - akár recept nélkül kapható termékekről, akár hálapénzről van szó.

Sokan hagyják el magánpraxisú orvosukat az olcsóbb állami ellátásért, ez pedig megterheli az amúgy is nehézkes közellátást. Ugyanakkor kiváló magánorvosok mennek át az állami szférába dolgozni- állapítja meg a WHO. Elsősorban a fejlett országokban várható, hogy a káros szenvedélyekre jutó kevesebb lakossági pénz miatt csökken a halálozás, és a visszaeső ipari termelés miatt tisztább lesz a környezet és a levegő - hangsúlyozza a világszervezet.



Nincsenek megjegyzések: