2009. január 8., csütörtök


Éger István találkozása a tisztátalannal

Ismét egy riport melyben Éger nevéhez méltó szilárdsággal megpróbál az értelem fényével némi világosságot fakasztani sakálok, ganajtúrók, sötét médiakerítők és egyéb kísértetek maradék tudatában. Lásd MOK honlapja.

A MOK elnöke a tőle megszokott ésszerű szabatossággal magyarázza a régen tarthatatlanná vált helyzetet. A még mindig európai szintű magyar egészségügynek már évek óta kizárólag a tehetetlenség a mozgatója mint az elhajított kőnek mely súlyánál fogva meg zuhan egy darabig. De mi lesz az után, ha földet ér? A neve nincs médiatyúk unós untalan becstelen politikusok szenilis hisztérikáknak szánt demagógiához tér vissza, hogy ugye akkor „a betegek isszák meg a elvit”. Az a szomorú, hogy ma Magyarországon egy Éger István sötét, sajtóribancokhoz kell leereszkedjen, hogy médiát kapjon. Miért keltem ki magamból? Azért keltem ki magamból mert 1O évvel ezelőtt magam is ugyan ezek a megoldhatatlan gondok miatt kényszerültem idegenbe.

Elvileg én sem hülyéknek magyaráztam , hogy a munka törvény az orvosra is úgy érvényes mint bar ki másra meg, hogy a szabad időben végzett kötelező túlmunkáért fizetés jár. Úgy néztek rám mint egy zombira. Sose értettem meg, hogy lehet, hogy a mi, egyébként értelmes fajtánk pont az orvosaival szemben sötét és csökkentértelmű. Tehát az elmúlt 1O év nem volt elég ahhoz, hogy a köz kihúzza a fejét a béka seggéből. Kár!

TALÁLKOZÁS A TISZTÁTALANNAL

Lehet, hogy túlzás máris a Tisztátalant emlegetni de azt hiszem, rájöttem egy bizonyos kaotikus bonyolultság ördögi természetére.
Célom és szándékom ezúttal is az oszlásnak indult orvoslás természetrajzának fürkészése és arra a megfoghatatlan csalódásra szeretnék utalni melyet sokan átélünk ahelyett, hogy önelégülten terpeszkednénk egy csésze kéve mellett.
Lehet, csupán generációs problémáról van szó, ergo a robbanásszerű technikai fejlődés gyorsabban változtatta meg a világot mint ahogyan alkalmazkodni tudtunk volna. Bizonyára ideológiai árnyak is kisértenek de leginkább a kettő összefonódásáról van szó. Hogy konkrétabb legyek íme egy példa. A katasztrófa elhárítási csoport értekezletén egy főnővér elnököl és felvázolja az új szervezési irányelveket. Ezek szerint a jövőben a katasztrófa elhárításban résztvevő egészségügyi csoport vezetője egyáltalán nem kell orvos illetve a leg magasabban képzett szakember legyen hanem az a szakdolgozó aki erre alkalmas (megbízható). Az orvosra illetve a leg magasabb kompetenciájú szakemberre a szakfeladat felelőssége hárul. Jogi és erkölcsi hagyományaink alapján nehezen fogható fel, hogy miként lehet jó lelkiismerettel vállalni a felelősséget olyan folyamatért melyet más irányit?
A válasz axióma szerűen ”odaát van” es valószínűleg csak Őméltósága a Tisztátalan ismeri.
A jelen levő sebész főorvos értetlenül makog és fel sem fogja, hogy valamiről fényévekkel lemaradt. Az ember fia hajlamos azt gondolni, hogy az evolúciós spirál olyan metszéspontoz ért melyet 30 évvel ezelőtt egyesek már átéltünk. Konkréten arról a praktikus kérdésről van szó, hogy ki szabja meg a főcsapás irányát? Illetve mi legyen a döntő a szakmai kompetencia es szakszerűség vagy a laikusabb többséget képviselő politikai akarat és érdek? A kérdés Magyarországon is igen akut de mint sok minden másban a fejlett Nyugat ebben is előbbre jár. A kérdésre először Norvégiában figyeltem fel ahol az ápoló személyzet előttem mint kiszolgáltatott külföldi előtt leplezetlenül megnyilvanult léven, hogy mint ilyen nem számitottam ellenfélnek. Azt követelték, hogy úgy a szakmai mind a szervezési döntések ne professzionális hanem politikai szinten, úgy mond demokratikusan történjenek. Ugyanis ez úton lehet megvonni az orvosoktól a kezdeményezés és irányitás lehetőségétől. Az logika egyszerű es világos. Ha a döntéshozás szakmai akkor a döntéshozó a szervezeten belöl értelemszerűen a leg magasabb kompetenciáju tehát az orvo. Amennyiben viszont a döntéshozás politikai/ideológiai alapon történik, bár ki lehet döntéshozó akinek van elég tömegbázisa, támogatottsága, kapcsolatai, stb. A szakmai szempontok képékenyé és manipulalhatóvá válnak de mivel a döntés így sokkal szelesebb alapú, demokratikusnak minősül. A tömegbázis ebben az esetben gyakorlatilag mindenki akivel el lehetett hitetni azt a képtelenséget, hogy gépek és technikusok helyettesithetik az orvosi tudományt és a gyógyitás művészetét. A gondolatmenet végével el is jutottunk az orvosi hivatás elvi alapjainak felszámolásához, a személytelen, érdektelen alacsony professzionalitású orvosláshoz.
Minden jel szerint ez vagy hasonló természetü folyamatok vezettek el oda, hogy az úgymond fejlett világ országai kivétel nélkül orvos illteve értelmiséghiánnyal küzdenek. Ez valószinüleg csak a bomlás kezdete.

Tovább »



Nincsenek megjegyzések: