2009. január 11., vasárnap


Szendi Gábor:
Áttörés vagy átverés méhnyakrák ügyben?

"Ha nem oltatod be ma lányodat, holnap majd méhnyakrákban hal meg!" Ma sommásan ez az üzenete a médiának, amely a áttörésről harsog a rákmegelőzésben. A csendes, de aggódo hangok alig hallatszanak. A média világszerte akarva-akaratlan felült a gyógyszeripar propagandának: a média hírt akar, a gyógyszeripar pedig forgalmat. Az érdekek tehát találkoznak.


Az Amerikai Orvosok és Sebészek Szövetsége (Association of American Physicians and Surgeons) honlapján "Cselekednünk kell! Leveleket kell küldeni a szerkesztőknek, hogy helyretegyük az új HPV fertőzöttséggel kapcsolatos állításokat" címmel közölt felhívást a tagokhoz. Ebből megtudható, hogy a Merck, bár felhagyott a HPV vakcina, a Gardasillal kapcsolatos lobbytevékenységével, a propaganda gépezet azonban teljes gőzzel dolgozik. A Merck azt sugallja, hogy a nő negyedében időzített bombaként ketyeg a HPV fertőzöttség és így méhnyakrák veszélye. Valójában a nők mindössze 2%-a fertőzött a legveszélyesebbnek mondott 16-os és 18-as HPV vírussal, és a fertőzöttség a legtöbb nőben két év alatt megszűnik, írja a felhívás, amely azzal végződik, hogy felszólítja az olvasókat, levelekben tiltakozzanak a szerkesztőknél, ha a HPV vírussal és oltással kapcsolatban félrevezető cikket olvasnak, továbbá világosítsák fel képviselőiket, ha az államukban be akarják vezetni a kötelező HPV oltást.


Szintén az AAPS szájtján olvasható a negatív mellékhatásokról is. Ezek szerint az oltással kapcsolatban már három halálesetről tudnak, ebből két lány 12-19 közötti volt. A Merck és az amerikai gyógyszerhatóság szerint a halálesetek nem függnek össze az oltással. Egyéb súlyos mellékhatásokat is leírtak, mint bénulás, epilepsziás rohamok, Guillain Barré szindróma (életveszélyes neurológiai betegség). A "nem súlyos reakciónak" minősített esetek közt olyanok szerepelnek, hogy "a lány légzése leállt, de később újraélesztették", egy másik pedig: "allergiás bőrreakciók, hazaküldték, otthon anyja hiába szólongatta, a lányt később újraélesztették". 42 terhes nőből az oltás után 18 tapasztalt negatív mellékhatásokat, amely a spontán vetéléstől a magzati abnormalitásokig terjedt.


Az AAPS által hivatkozott Dunne EF és mtsi. 2007-es vizsgálata (lásd. kivonatomat erről) azt igazolja, hogy a Gardasillal kivédhető két magas kockázatú HPV típus (16-os és 18-as) összességében nagyon alacsony százalékban fordul elő. Ez önmagában megkérdőjelezi a teljes körű oltás szükségességét. Mivel a fertőzöttség nem azonos a rák kialakulásával, hiszen sok nőben a fertőzés két év után spontán megszűnik (az immunrendszer elbánik a vírusokkal), a valódi rákkockázatnak kitett nők száma még alacsonyabb. Ráadásul a rák-kockázattal kapcsolatba hozható HPV vírusokból legalább 15 ismert, és a fertőzöttség gyakorisága a rákkockázatot jelentő HPV vírusokból 18%-28%. Ebből "fed le" 3.4%-ot a Gardasil, de csak akkor, ha a beoltott személy még nem fertőzött a 16-os és 18-as HPV által. Mivel a HPV vírusok nem csak szexuális úton, hanem bőr-bőr érintkezésen át is terjednek, a fiatal kor, a nemi élet hiánya nem feltétlen jelent fertőzöttség mentességet. A fiatal kori beoltás értelmetlenségéről szól Cindy Bevington: A kutató a HPV piac ellen című cikke. Hogy az oltás nem is oly veszélytelen, arra figyelmeztet még Dr. Sherri Tenpenny: A Gardasil veszélyessége kezd kibontakozni c írása is.


George F. Sawaya és mtsi.: HPV oltás - több válasz, több kérdés című szerkesztői írásukban a neves New England Journal of Medicine hasábjain két vizsgálatot elemeznek, amelyek a Gardasil hatékonyságát próbálták mérni szelektálatlan népességen. Ezen azt kell érteni, hogy nem vizsgálják, vajon a nő fertőzött-e a célba vett HPV vírussal, hanem egyszerűen beoltják próba-szerencse alapon. Végülis ez az oltási gyakorlat! Az eredmények lesújtóak, 100-130 nőt kell beoltani egy "találatért". És ez az egy találat csak a 16-os és 18-as HPV vírus ellen véd, nem tudni mennyi ideig, nem tudni milyen mellékhatásokkal. Az oltás kivédi a rákot okozó HPV vírusok 10%-át, de nem véd a rákot okozó fertőzések 90%-ával szemben. Az elemzés óvatosan, de burkoltan megkérdőjelezi azt a hurrá optimizmust, ami ma az oltóanyag terjesztését és a kötelező oltottság előírását szorgalmazza.

Összességében úgy tűnik, megint működik a megszokott szcenárió: találj ki egy gyógyszert vagy oltást, ijessz rá az emberekre, hogy halálos veszély fenyegeti őket, győzd meg a politikusokat, hogy most megmenthetik a nemzetet, és sózd rá mindenkire gátlástalanul a ki tudja milyen veszélyeket is rejtő gyógyszeredet vagy oltásodat. A többit meg majd meglátjuk.

A szájtomon olvasható cikkek a Gardasilról:


1601 N. Tucson Blvd. Suite 9
Tucson, AZ 85716-3450

Association of American Physicians and Surgeons, Inc.
A Voice for Private Physicians Since 1943
Omnia pro aegroto

Specific Vaccines - HPV

Nincsenek megjegyzések: