2008. november 4., kedd



MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

ALPOLGÁRMESTERE

ESZ:325.998/2007.

Javaslat

a Miskolci Egészségügyi Központ létrehozására

Összeállította:

Dr. Szalkai Iván

Miskolc Város Főorvosa

Egyeztetve:

Jirkovszkyné Szép Mária

főosztályvezető

Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Dr. Koleszár Lajos

főigazgató

Semmelweis Kórház- Rendelőintézet

Egyetemi Oktató Kórház

Dr. Hártó György

igazgató

Diósgyőri Kórház - Rendelőintézet

Somogyi Ferenc

önkormányzati biztos

Törvényességi véleményezésre bemutatva:

Dr. Mészáros Miklós

jegyző

Tisztelt Közgyűlés !

I. Tartalmi összefoglaló

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat fenntartásában működő Semmelweis Kórház-Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház valamint a Diósgyőri Kórház-Rendelőintézet vonatkozásában az elmúlt időszakban mind az egészségügyi reformmal kapcsolatos struktúra átalakítás, mind a két kórház gazdálkodásában felmerült problémák következtében több nagyobb jelentőségű döntést is hozott a közgyűlés.2007. június 21-én megtartott ülésén az V-130/16.535/2007. számú határozatával döntött arról, hogy a Semmelweis Kórház-Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház valamint a Diósgyőri Kórház-Rendelőintézet gazdálkodásában kialakult helyzetre és a jelentős tartozásállományra való tekintettel önkormányzati biztost rendel ki.

A Közgyűlés az önkormányzati biztosi feladatok ellátásával TM-Line Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Zrt-t és ezen belül egy személyben felelős személyként Somogyi Ferencet bízta meg.

Az Önkormányzati Biztos megbízatásának időpontjától kezdve figyelemmel kíséri, és ellenőrzi a városi kórházak gazdálkodását, valamint a jogszabályokban előírt feladatok ellátását. Feladata többek között, hogy feltárja azokat az okokat, amelyek a tartós fizetésképtelenséghez vezettek, és intézkedési tervet készítsen, amely alapján a kórházak gazdálkodásának az egyensúlya helyreállítható.

Az Önkormányzati Biztos álláspontja szerint a két azonos tevékenységet folytató intézmény egymás melletti működése a párhuzamosságokból eredően a racionális gazdálkodás ellen ható elemeket tartalmaz, ezért indokolt a két intézmény egy költségvetési szervvé történő összevonása.

Az összevonással racionalizálttá tehető a humán erőforrással való gazdálkodás, az intézmény központi igazgatási feladatainak az ellátása, az egészségügyi ellátáshoz tartozó kisegítő tevékenységek gazdaságos megszervezése (ide tartozik a laboratórium, patológia, diétás szolgálat). Az osztályok és szakrendelések között is lehetőség van további ésszerűsítésre (pl.: a Diósgyőri Kórházban a koronária őrző megszüntetése, rehabilitációs osztályok összevonása). Később megvalósítható fejlesztések következtében, a központi műtő, strerilizáló, aneszteziológia, intenzív osztály és sürgősségi ellátás kialakítása a cél.

A mindkét intézet struktúráját érintő profiltisztítás és racionalizálás a szellemi és technikai erőforrások koncentrálásával biztonságosabb és magasabb színvonalú ellátást tehet lehetővé, a jelenleginél kisebb fajlagos költségekkel.

A gazdálkodási egyensúly javítása a két kórház tekintetében különösen fontos. A finanszírozás kedvezőtlen változásai miatt az utóbbi évben minimális adósságállománnyal működő kórházak 2007. első negyedévére korábbi tartalékaik felélésére kényszerültek és jelentős tartozásállományt halmoztak fel.

A két kórház összevonásával Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának azt a célt kell elérnie, hogy a fenntartásában lévő jelenleg különálló két kórház teljes körű szakmai, gazdasági, műszaki, egyesítése révén a kórházak gazdálkodásában javulás következzen be és ezáltal emelkedjen a betegellátás szakmai színvonala.Az összevonással az intézmény egy kórház két telephely struktúrává alakul át. Ennek megfelelően egy igazgatás (főigazgató, gazdasági igazgató, főigazgató helyettes, telephely igazgató ápolási igazgató struktúra) alakul ki. A diósgyőri telephelyen telephely vezető egy titkárnővel, házipénztáros, és egy munkaügyes marad, a többi dolgozó az egyesített osztályokon fog dolgozni. Az együttműködés fontos kérdése a két telephely közötti kommunikáció. A két kórház összevonható az informatikai rendszerek egységesítése nélkül, de hosszútávon a kompatibilitást meg kell teremteni.A két kórház összevonásával létrejött intézmény igazgatói álláshelyére a közalkalmazottak jogállásáról szóló1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Rendelet) meghatározott előzetes pályázati eljárást kell lefolytatni. Ezt követően a rendeletben meghatározott előkészítő bizottság véleményének ismeretében Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése nevezi ki az intézmény igazgatóját. A megbízás öt évre adható, amely több alkalommal meghosszabbítható.

A Rendelet értelmében az előkészítő bizottság tagjai között kell lennie:


  • a megbízónak vagy képviselőjének;
  • a közalkalmazotti tanács tagjának, ennek hiányában a közalkalmazotti képviselőnek;
  • a szakma szerint illetékes Kamara, ennek hiányában érdek-képviseleti szövetség, illetőleg egyesület képviselőjének.

II. Az önkormányzat stratégiájához való viszony


Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat fenntartásában lévő Semmelweis Kórház- Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Diósgyőri Kórház- Rendelőintézet hatékonyabb, és gazdaságosabb működtetését, szolgálja a két kórház összevonása.

Az összevonás hatása mindkét kórház tekintetében racionálisabb gazdálkodást és komplexebb, magasabb színvonalú szakmai tevékenységet eredményez. A koncentrációs törekvések, racionalizálás és a párhuzamosságok megszüntetése már korábban is megfogalmazásra került az egészségügyi reform és az ahhoz kapcsolódó kórházi struktúraátalakítás kapcsán.

III. Előzmények

A Közgyűlés az elmúlt években több döntést is hozott a kórházak adósságrendezésével kapcsolatban. Az átfogó, összehangolt intézkedések és adósságkonszolidáció eredményeként 2006. évre javult és rendeződött a városi kórházak gazdálkodásának helyzete és stabilizálódott a működésük. Mivel a korábban létrehozott Ad-hoc Bizottság működése ezzel indokolatlanná vált, így a Közgyűlés V-155/95.732/2006. számú határozatával döntött az Ad-hoc Bizottság megszüntetéséről. Az egészségügyi reformmal összefüggő kórházi struktúra átalakítások kapcsán teljes egészében átalakításra került többek között a kórházak finanszírozása. A kórházak gazdálkodásában ismét nehézségek merültek fel melynek javítására, a gazdálkodásukban kialakult kedvezőtlen tendenciákra tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a III-68/16.351/2007.számú határozatával ismételten létrehozta az Egészségügyi Ad-hoc Bizottságot.A Bizottság működésének eredményeként megállapításra került, hogy a Semmelweis Kórház- Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Diósgyőri Kórház- Rendelőintézet tekintetében a likviditási gondok intézményen belül kezelhetetlenné váltak, és a fennálló tartozásállomány meghaladta azt a mértéket amely önkormányzati biztos kirendelését tette szükségessé.

IV. Várható szakmai hatások

A Semmelweis Kórház-Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház valamint a Diósgyőri Kórház-Rendelőintézet összevonása szorosan illeszkedik az egészségpolitika jelenlegi fő célkitűzéseihez. A fúzió révén költség-hatékonyan működő és hosszú távon is fenntartható, minőségi ellátást nyújtó intézmény jöhet létre, mely komplex ellátást nyújt betegei számára.

Az összevonás növeli az esélyét a pályázatokon való sikeres részvételre. Kidolgozhatóvá, és megvalósíthatóvá válik Miskolc Város egészségügyi intézményeinek a fejlesztési terve, amely már nem fog tartalmazni párhuzamos illetve felesleges fejlesztéseket.

Az új, mintegy 1300 ágyas kórház nagyságát és szakmai potenciálját tekintve vezető szerep elérését célozhatja meg a régió keleti részén.

V. Várható gazdasági hatás

A két kórház struktúrájának, átszervezésének gazdasági hatásait három csoportba sorolhatjuk.

1.) Azonnal megjelenő hatások

2.) Egy éven belül megjelenő hatások

3.) Több év múlva megjelenő hatások

1.) Azonnal megjelenő hatások

A két kórház jelenleg egymástól független más-más szerződéses struktúrában üzemelteti a gazdasági és belső szolgáltató rendszerét. Ezen duplikátumok megszüntetése létszámcsökkentést (bérköltség-csökkentést) és területcsökkentést tesz lehetővé. A leépíthető létszámok:

Munkahely

Semmelweis Kh.

Diósgyőri Kh.

Összesen

Laboratórium

9

9

Pathológia

1

2

3

Bér-Munkaügy

2

2

4

Pénzügy

3

3

6

Gazdasági osztály,

raktárak

2

2

4

Igazgatás

4

4

Összesen

8

22

30

Éves szinten ez nagyságrendileg 60 millió forint bérköltség megtakarítással jár. A felmondások minimumra szorítása érdekében az átszervezés során elsősorban az átcsoportosítások lehetőségét kell megvizsgálni. A felmerülő végkielégítések összegét állami alapból vissza lehet igényelni.

Problémát jelent a duplikált nagy értékű szerződések további sorsa. Ezen szerződések megoldására a szerződött partnerektől megoldási javaslatot illetve árajánlatot szükséges bekérni a piaci lehetőségek felmérése céljából. Jelentősebb szerződések: takarítás, karbantartás, fűtés, orvosi gáz, képalkotó diagnosztikák, informatika. Azon szerződések közül amelyek nem felmondhatók azonnali hatállyal, a felmondási idő leteltéig mindkét szerződést fenntartani szükséges. Speciális problémát vet fel az informatikai szerződés. A gazdasági rendszereket egységesíteni szükséges, a medikait csak annak költségének függvényében. A két rendszer összekötésére, illetve a diósgyőri lecserélésére az ajánlat bekérése folyamatban van. Diósgyőrben gondot jelent, hogy a HEFOP pályázaton nyert gazdasági rendszerre nincs szükség, ezért erről állásfoglalást kértünk az eljáró hatóságtól.

2.) Egy éven belül megjelenő hatások

A rehabilitációs, ápolási és belgyógyászati osztályok közötti ésszerű feladatmegosztás, közös humán erőforrás gazdálkodás, egységes vezetés gazdasági hatása később hozzávetőlegesen 5-8 hónap elmúltával fognak jelentkezni. Gazdasági hatása éves szinten eléri az azonnali intézkedések eredményjavító hatását.

3.) Több év múlva megjelenő hatások

A legnagyobb eredményjavító hatása a Miskolc Város egészségügyi stratégiájához kapcsolódó fejlesztéseknek van. Létre kell hozni egy központi műtőblokkot, ahol a manuális szakmák kiszolgáló tevékenységei gazdaságosan működtethetőek. Egy intenzív osztály, egy aneszteziológiai ellátás, egy sterilizáló és egy központi műtő megszervezésével jelentős erőforrásokat lehet racionalizálni. Ennek a központi műtőblokknak és a hozzá tartozó egyéb helységeknek a forrását pályázati pénzből lehet és kell előteremteni.

Összefoglalva:

A kórházak gazdálkodása tekintetében közismert az évről-évre reálérték vesztő finanszírozás. A Teljesítmény Volumen Korlát (TVK) növekedést és fejlődést gátló tényező, a munkaerő foglakoztatás európai normáknak megfelelő biztosítása az ellátás átszervezése nélkül komoly többlet forrásigényt jelent. A csökkenő finanszírozás kikényszeríti a belső erőforrásokkal, való takarékos és racionális gazdálkodást. Az összevonás a két kórház gazdálkodását kedvezően befolyásolhatja mivel a párhuzamos funkciók (gazdasági, műszaki és orvos-szakmai) megszüntetésével nagyobb mértékű költségcsökkenés érhető el.

Az összevonás hatása mindkét kórház tekintetében racionálisabb gazdálkodást és komplexebb, magasabb színvonalú szakmai tevékenységet eredményezhet.

VI. Kapcsolódások

Miskolc Megyei Jogú Város fenntartásában működő két kórház összevonása összhangban van a vonatkozó ágazati és egyéb jogszabályok rendelkezéseivel.

VII. Fennmaradt vitás kérdések

Nem maradt fenn vitás kérdés.

VIII. Javaslat a sajtó tájékoztatására

A sajtó széles körű tájékoztatása szükséges.

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést megtárgyalni, és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjék.




A Semmelweis és Diósgyőri
Kórház Önkormányzati
Biztosának július, augusztus
havi jelentése(tervezet)


2007. július, augusztus


I. Előzmények

Az elmúlt időszak kormányzati egészségpolitikai törekvéseknek megfelelően átalakításra került a közös tulajdonban lévő kórházak struktúrája. Főbb struktúra módosítások:

- két neurológiai osztály egy egységbe telepítése, összeszervezése

- két szülészeti- nőgyógyászati osztály egy egységbe telepítése, összeszervezése

- két sebészeti osztály egy egységbe telepítése, összeszervezése

- aktív ágyak krónikus ágyakká alakítása

- szűrőcentrum felépítése

- sürgősségi „osztály” kialakítása

A szülészeti-nőgyógyászati-, sebészeti-, és neurológiai osztályok összevonásának üzemgazdasági eredményét mutatják a következő táblázatok. A táblázat nem tartalmazza az átalakítás és a felmentési költségeket, melyeknek fedezetét pályázati pénz biztosította.

Diósgyőri Kórház

2006. havi átlag

2007. 1-2 hó átlag

2007. március

2007. április, május átlag

Szülészet-nőgyógyászat

-4 414 e

-6 406 e

0

0

Sebészet

-3 901 e

-6 620 e

0

0

Neurológia Stroke

1 726 e

-5 940 e

3 677 e

5 073 e

Egyenleg

-6 589 e

-18 966 e

3 677 e

5 073 e

1. számú tábla

A Semmelweis Kórházban a sebészeti, illetve nőgyógyászati ágyak átcsoportosítását követően sem tudott veszteség nélkül működni. Ennek fő oka, hogy a TVK korlátot 2007. április 1.-től módosították, így gyakorlatilag teljesítménynövekedési lehetőség nélkül kell ellátni 1/3-dal nagyobb területet.

Semmelweis Kórház

2006. havi átlag

2007. 2 hó

2007. március

2007. február, április átlag

Sebészet

-10 876 e

-19 667 e

-3 692 e

- 10 708 e

Szülészet-nőgyógyászat

-6 295 e

-10 565 e

- 4 154 e

- 1 732 e

Egyenleg

-17 171 e

-30 232 e

-7 846 e

-12 440 e

2. számú tábla

A megkezdett utat – a racionalizációt, párhuzamosságok felszámolását, a gazdaságossági kritériumok előtérbe helyezését – nem lehet megfordítani. Az önkormányzati biztosként az első feladatunk volt, hogy a két korház személyi és tárgyi feltételeit számba véve meghatározzuk azt, hogy milyen lehetőségek közül lehet választani. A kórházak helyzetének felmérések elkészítéséig azt határoztuk el, hogy csak olyan azonnali intézkedéseket hajtunk végre, amelyek már szinkronizálhatóak célunkkal. Célunk, hogy hatékony, betegbarát és gazdaságos, egészségügyi ellátása legyen Miskolc Városának. A két korházban –mint az ország legtöbb korházában – azt kell megértetnünk hogy miért szükségesek a változások. Nem vagy nehezen akarják azt elfogadni, hogy a rendszerváltás óta itt még nem történt meg az a szervezeti és szerkezeti változás, amely a gazdaság területén lezajlott. A felmérések után szembesítenünk kell a korházi osztályvezetőket a saját osztályuk teljesítményeivel, és elérni azt, hogy vezessék a rájuk bízott területeket ne annak kijáró érdekképviseleti szerveként lépjenek fel.

II. Pénzügyi helyzetkép

A Diósgyőri Kórház adósságállományát a 3. számú táblázat mutatja. Az elmúlt 6 hónap adósságnövekedése havonta több, mint 25 millió forint. Néhány szállító leállította a szállítást. Az adott havi finanszírozásból a munkabérek és egyéb fix jellegű kiadások átutalása után 20-25 millió forint marad a kórház működtetésére.

Tartozás állomány

2007.01.01

2007.02.01

2007.03.01

2007.04.01

2007.05.01

2007.06.01

2007.07.01

Le nem járt

136 628

109 243

88 526

77053

84 591

73 007

76127

lejárt 0-30 nap

47 328

77 814

78 751

69 254

53 177

77 210

46 536

lejárt 31-60 nap

43

26 812

75 045

56 234

68 488

53 684

75 738

lejárt 61-90 nap

175

43

2 391

37 333

42 430

57 131

54 763

lejárt 91 napon túl

155

154

198

2 589

4 925

29 898

51 194

Összes szállítói

184 329

214 066

244 911

242 463

253 611

290 930

304 358

13. havi

0

84 303

76 639

68 975

61 311

53 647

45 983

Önkorm. kölcsön:

105 410

105 410

105 410

105 410

105 411

105 412

105 413

Mindösszesen:

289 739

403 779

426 960

416 848

420 333

449 989

455 754










Pénzkészlet

35 903

19 441

17 966

12037

2 060

8 891

5 389

Szállítói korrigálva a pénzkészlettel

148 426

194 625

226 945

230 426

251 551

282 039

298 969

Mindösszesen korr.-va a pénzeszközzel

253 836

384 338

408 994

404 811

418 273

441 098

450 365

Szállítói korrigálva a pénzkészlettel számított adóságdinamika

46 199

32 320

3 481

21 125

30 488

16 930

3. számú tábla

Semmelweis Kórház adósságállományát a 4. számú tábla tartalmazza. Az elmúlt 6 hónap során az adósságállomány növekedésének üteme több, mint 75 millió forint havonta. A szállítók várják, hogy a kórház megállapodást kínáljon nekik az adósságállomány csökkentésére. Az adott havi finanszírozásból a munkabérek és egyéb fix jellegű kiadások átutalása után 10-15 millió forint marad a kórház működtetésére.

Tartozás állomány

2007.01.01

2007.02.01

2007.03.01

2007.04.01

2007.05.01

2007.06.01

2007.07.01

Le nem járt

339 895,9

425 947,3

427 467,3

456 217,7

205 967,4

206 158,8

232 925,2

lejárt 0-30 nap

34 401,2


61 233,8

85 093,2

302 493,6

186 402,9

173 307,0

lejárt 31-60 nap

117 152,3

192 704,9

93 849,1

206 760,9

115 112,5

307 026,8

135 985,9

lejárt 61-90 nap

58 382,7


86 687,6

40 879,4

187 650,7

198 854,3

228 375,6

lejárt 91 napon túl







184 608,2

Összes szállítói

549 832

618 652

669 238

788 951

811 224

898 443

955 202









Pénzkészlet

52 383,0

31 189,0

5 202,0

2 776,0

4 192,0

3 791,0

5 851,0

Szállítói korrigálva a pénzkészlettel

497 449

587 463

664 036

786 175

807 032

894 652

949 351

Szállítói korrigálva a pénzkészlettel számított adóságdinamika

497 449

90 014

76 573

122 139

20 857

87 620

54 699

4. számú tábla

A két kórház adósságálományának összege (a 13. havi tartozásokat is beleértve) meghaladja a 1,5 milliárd forintot.

III. Azonnali intézkedéseink, lehetőségek

A kórházak költség és bevételi struktúráját áttekintettük. Ezek alapján a következő intézkedéseket tettük és lehetőségeket látjuk.

A) Bevételi oldalon a teljesítmény volumen korlát miatt nincs, vagy csak nagyon korlátozott lehetőség van a bővülésre.

- Járóbeteg ellátás területén havonta 15 millió forint értékű teljesítménylehetőséget nem használnak ki a kórházak. Intézkedési tervet készítettünk el a szakorvosi rendelések átfésülésére. Főorvosi értekezleten megbeszéltük - és remélhetően megértettük - a szakorvosi rendelések pontos nyitva tartásának fontosságát. Bevezetjük a délutáni rendelést, hogy a dolgozó betegek szabadnap kivétele nélkül tudják igénybe venni a kórház szolgáltatásait. A rendelőintézet igazgatójának a feladata a kódolás figyelemmel kísérése, és a kódolás javításának elősegítése. Szak céget kértünk meg a kódolás ellenőrzésére.

- Járóbeteg ellátás területén vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy más telephelyeken, kihelyezett szakrendelőket üzemeltessünk.

- Közel 100 krónikus, ápolási és rehabilitációs ágyat nem üzemeltet a kórház. Ezek telepítésének, kubatúrális akadályai mellett, sem valószínű, hogy gazdaságosan lehetne üzemeltetni őket. Az Önkormányzat áltan fixen meghatározott 2500 Ft / ápolási térítési díj magasnak bizonyult és az osztályok feltöltése nem lehetséges. Az egészségügyi reform során majd minden Kórház aktívágyai helyet krónikus ágyakat kapott. A betegekért verseny bontakozott ki. Az ápolási napi díj mértékének fix meghatározása nehéz helyzetbe kényszeríti a kórházakat.

Kéjük a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy októberi ülésén a térítési díj szabályzatot módosítsa. Engedélyezze, hogy a Kórházigazgató dönthessen, az adott hónapban az ápolási díj mértékéről, ami 1500 Ft és 3000 Ft között lehet.

- Aktív fekvőbeteg TVK korlátja közelében mozog mindkét kórház teljesítménye. Igyekszünk azok osztályok bevételi lehetőségének a lehetőségét bővíteni, amelyek a legolcsóbban állítják elő ugyan azt a bevételt.

- Semmelweis Kórháztól 900 TVK-t indoklás nélkül elvont az OEP. Állásfoglalást kértünk az egészségbiztosítótól, és elkészítettük a keresetlevelet is. (évi 131 400 000 Ft)

B) Költségoldalon a már évek óta csökkenő finanszírozás miatt jelentős racionalizálások mentek végbe. Ezen folyamatokat tovább kell vinnünk.

- Azonnali intézkedésként intézkedési tervet adtunk ki az élelmezés összevonására. Teljesen felesleges két kórházban étkeztető személyzet kiállítása.

- Előirányoztuk a gyógyszerköltség 10%-os csökkentését. Módszer: a kórházi antibiotikum és gyógyszer bizottság áttekinti a felhasználásokat (már többször megtette), belső receptre kell venni az antibiotikumot, a kismolekulasúlyú heparint, az infúziót, a cytostaticumot. antibiotikum felírást az intézeti antibiotikum felelősnek (inf. Főorvos) alá kell írni, havonta értékelni kell. Kismolekulasúlyú heparinnál le kell ellenőrizni, hogy a gyakorlat valóban megfelel-e a hivatalos protokollnak. Belső gyakorlatot át kell értékelni, az infúziót, mint folyadékpótlást – itatás helyett – meg kell szüntetni. A cytostatikus terápia tervezhető, ezért előre egy hónappal (egy héttel) le kell igényelni a cytostaticumot. Amennyiben a haematológiai osztály agranulocytotikus beteget vesz át más intézettől, azt azonnal jelenti az orvosigazgatónak, ki kell vizsgálni, mitől került a beteg ilyen állapotba, s a költséget rá kell hárítani a beküldő intézetbe, amennyiben az hibázott.

- Központi leíró irodákat hozunk létre a személyi erőforrás jobb kihasználása érdekében.

- Minden felhasznált erőforrásra (humán, anyag, energia, szolgáltatás) keretet állapítunk meg. A keretek felállításával, úgy tudunk valóságos költségcsökkentést elérni, hogy azok működési, felhasználási átszervezésekkel is járnak. Keretek másik szerepe, hogy a tervezést biztonságossá teszi.

- Egynapos sebészetet indítunk el, ami csökkenti az ápolási napok számát. Csökkenti a személyzet terheltségét, módot a szakmai színvonal javítására.

- Központi műtőt alakítunk ki, ami lehetővé teszi a munka jobb megszervezését

- A belgyógyászaton belül a hematológia, a sebészeten belül a mellkas-sebészet regionális feladat. Ez azt jelenti, hogy az ellátandó területen belül, minden kórház küldheti ide a betegét, de mi nem küldhetjük tovább. Ennek következtében a sok költséggel járó betegek a régióból mind nálunk kerülnek ellátásra. Hiába van TVK keretünk, a regionális feladat miatt el kell látnunk a betegeket. Mivel a TVK kórház szinten van meghatározva ezen ellátások, más –esetelegesen nyereségesen végezhető- ellátástól veszik el a lehetőséget. Lehetséges a regionális centrumból megyei cetrummá való „visszaminősítés”. Ebben az esetben a Debreceni Egyetem kényszerülne az ellátás elvégzésére. Általános tapasztalat, hogy a kisvárosok belgyógyászatai nyereségesek, mert a költséges betegeket egyszerűen a regionális centrumokba küldik.

A regionális centrumok megmaradása a Városi kórházakon belül a kórházak hosszutávú perspektíváit jelenthetik. Jelenlegi finanszírozási körülmények között viszont folyamatosan veszteséget fog termelni, amit a kórház többi osztálya nem tud ellensúlyozni.

A teljesség igénye miatt regionális centrumként működik a szemészeti, és a bőrgyógyászati osztály is.

- Miskolc Város Kórházai egészségügyi ellátásának szélesítése, és fejlesztése érdekében pályázati és saját forrásból létrehozott egy szűrőcentrumot, és egy sürgősségi osztályt. A sürgősségi osztály nem rendelkezik OEP befogadással. Mindkét kialakított ellátás veszteséget okoz a kórházaknak. Amennyiben nem változik finanszírozásuk, kénytelenek leszünk tevékenységüket felfüggeszteni. 2005. végén az Egészségügyi Minisztérium által meghirdetett pályázaton sürgősségi osztály (SO2) kialakítása céljából pályázatot be Semmelweis Kórház. A sikeres pályázat eredményeként – 100 millió Ft önkormányzati támogatással – a sürgősségi részleggel szoros szakmai kapcsolatban működő központi aneszteziológiai és intenzív osztály halaszthatatlan felújítása is megtörtént. Sajnálatosan – ismételt kísérletek ellenére – a sürgősségi osztály OEP befogadása és működtetési költségeinek finanszírozása elmaradt. A működő osztály megkerülhetetlen segítséget jelent a kórház ügyeleti ellátásának biztosításában.

- Nehézség, hogy az egészségügyi ellátás kiszolgáló tevékenységeinek egy részét (pl: takarítás, mosatás, radiológia) mindkét kórház kiszervezte. A szerződéseket többnyire közbeszerzésen keresztül jöttek létre, és nehezen módosíthatóak. Így sok eddigi változó költség állandó költséggé vált.

- A pénzügyi helyzet taglalásakor már érzékeltettük, hogy az állandó költségek kiegyenlítése után fennmaradó összegből a kórházak üzemeltetése megoldhatatlan. Elkerülhetetlen a fix költségek csökkentése.

IV. Miskolc Város középtávú kórházi ellátása

A fix költségek csökkentésének lehetőségét a két kórház egy gazdasági egységbe való foglalása segítené.

- a két labor helyett egy központi labor kialakítása

- patológiai tevékenység racionalizációja

- gyógyszertár, élelmezés területének külső vállalkozóval való elvégeztetése közös telephelyről szervezve.

- központi igazgatás egy egységbe szervezése

Ez nagyságrendileg 50-60 fő dolgozó munkájának a racionalizálását jelentené. Ezek közül 30 fő átszervezhető lenne.

Kérjük a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy 30 fő felmentését engedélyezze.

Középtávú (1-2 éven belül) meg kell oldani a két kórház betegellátó osztályainak racionalizálását:

Elkövetkező évek mindenképp szükséges beruházásai:

- Semmelweis Kórház központi műtőjének felújítása

- Semmelweis Kórház sterilizálójának felújítása

- Diósgyőri Kórház traumatológia épületének felújítása

Nem szabad olyan beruházást finanszírozni, ami a nem az osztályok elhelyezésének racionalizálását, a pavilon rendszerű elhelyezkedés hátrányainak csökkentését szolgálja.

Azonnal el kell készíteni Miskolc Város Kórházainak fejlesztési tervét, és csak ebbe a koncepcióba tartozó fejlesztéseket szabad megvalósítani.

Lehetőségek:

- A traumatológiai osztály, Diósgyőrben veszteségessé vált a sebészet és szülészet összevonását követően, mert egyedül használja a műtőt, anesztéziát, és sterilizálót. Hosszútávon érdemes a traumatológiai osztály beköltöztetése a Semmelweis Kórház területére. Ezt jelenleg 600 millió forintból tudnánk megoldani. Ennek oka, hogy a Semmelweis Kórház műtőblokkja elavult, annak felújítását a hatóság előírná, új szakma betelepítése esetén. A jelenlegi műtőblokk felújítása csak kompromisszumos megoldásként képzelhető el, mely nem oldja meg hosszútávon a kórház problémáit, és erősíti a pavilon rendszert.

Igazi megoldást a nemsokára felújításra kerülő szülészet-nőgyógyászati műtők mellé építendő műtőblokk. Ennek költsége hozzávetőlegesen 1,5 milliárd forint. Az 52 ágyas traumatológia a 110 ágyas sebészet, összekötve az urológiai ellátással, szemészeti osztállyal, egy központi műtővel ,sterilizálóval, sürgősségi ellátással gazdaságossá tehető. A traumatológiai osztály beköltöztetésével a sterilizáló, és egy műtőnyi sebészeti, traumatológiai eszköz központosítható, több évre biztosítva az eszköz utánpótlást.

- A traumatológia átköltözését követően a neurológia, stroke részére kell megfelelő helyet találni a Semmelweis Kórház területén. Így a sürgősségi ellátás racionalizálható, a Diósgyőri Kórházba nem érkezne mentő.

- A rehabilitációs ellátást össze kell vonni a Diósgyőri Kórházban

- A két belgyógyászati osztályt egy vezetés alá kell vonni.

- a Diósgyőri Kórházban felszabaduló helyekre krónikus ágyak telepíthetőek.

IV. Összefoglalás:

Jelenleg a Kórházak együttesen 100 millió forint veszteséggel működnek havi szinten. Ha a bevételekből kifizetjük a bért, járulékokat, vállalkozói díjakat, egyéb fix költségeket, gyakorlatilag nem marad a változó költségekre fedezet. Az fent leírt változtatásokkal, illetve szigorú gazdálkodás mellett elérhető gazdasági javulás sem fogja biztosítani a Kórházak veszteség nélküli üzemeltetését a jelenlegi finanszírozási szabályok mellett. Önkormányzati biztosként csak a veszteség termelés csökkentését annak minimális szintre hozását tudjuk biztosítani. Az Önkormányzat számára azt tudjuk bemutatni hogy mi az a minimális támogatás melynek biztosítása mellet az összevont korház működő képes lesz. .

A Miskolc Város Önkormányzat tulajdonában lévő egészségügyi infrastruktúra és a hozzájuk kapcsolódó szakember gárda nemzetgazdasági szempontból komoly értéket képvisel. A két kórház összevonása után ágyszámban gyakorlatilag eléri a B.A.Z. Megyei Kórházat. A területi kórházként nyilvántartott Városi Kórházak, jelentősége jóval meghaladja a környező súlyponti kórházakét. A minisztérium által számukra osztott területi ellátási tevékenység indokolja hosszútávú fennmaradásukat, fejlesztésüket

.

Javasoljuk a Semmelweis Kórház és Rendelőintézeti Egység és a Diósgyőri Kórház és Rendelőintézeti egység 2007. október elsejével történő összeolvadását.

Az intézet igazgatói, posztjának pályázat útján való betöltését. Miután az igazgató a tisztelt képviselőtestület megválasztotta, javasoljuk az összes menedzseri, és a változó struktúra miatt szükségessé váló közös osztályvezetői poszt pályázat útján történő meghirdetését.

A Kórházak adósságállományának kezeléséhez működőképesség fenntartásához, átütemezési megállapodásokat kell kötni a szállítókkal A tartozásállomány elérte azt a szintet, ami a folyamatos működést veszélyezteti. Ezért mindösszesen 500 000 e Ft támogatásra szükséges 2007. szeptember 30.-ig az adósságrendezés első ütemeként, melyből 61-90 nap és a 90 napon túli tartozások kerülnének rendezésre, és minimális keret volna a stratégiai szállítókkal történő megállapodásokra.

Miskolc, 2007. augusztus 29.

Somogyi Ferenc

Tm- Line Zrt.

igazgató




Nincsenek megjegyzések: