Az egészség pénzkérdés

Újabb hír került tegnap napvilágra az Index hasábjain keresztül. Az állami „csúcskórházban”, az Állami Egészségügyi Központ szülészetén pénzt kértek a vajúdó nőktől az epidurális érzéstelenítésért. Az ügyészség idézését a tanúskodásra már át is vették a kismamák, akik ebben az intézményben adtak életet az újszülöttnek. Az internetes fórumból az derül ki, hogy az eseteknek valamikor nyáron vége szakadt, talán valaki forrónak érezte a talajt. Azt sem lehet tudni, hogy az orvosok mekkora részét érinti a dolog, hiszen az is lehetséges, hogy csak egy bizonyos körben volt az eljárás elterjedt. Ezt, és az ügy további részleteit majd az ügyészség fogja eldönteni.

Most meg is lepődhetnénk, hogy „juj, ilyen van Magyarországon?”. Mindenki tudja, aki kórház közelében járt, hogy van, mégpedig nem csak ilyen, de ennek durvább formái is. Néhány éve pont a szüléssel kapcsolatban robbant ki hálapénzbotrány, ahol a szokásos hozzáállás szerint mindenki tagadta azt, hogy ilyen létezik. Az internetes oldalt többször eltávolították különböző helyekről, ahol nevekkel és esetekkel lehetett arról olvasni, hogy melyik kórházban mekkora hálapénz jár az esetek után az orvosnak. Illetve itt szükséges pontosítanunk, ez nem „hála”-pénz.

Ugyanis a kórházban arról van szó, hogy az orvos jó előre rögzíti a kismamával vagy a beteggel, hogy mennyit illik neki adni az esemény után. Ettől kezdve a betegnek ő lesz az orvosa. Éppen ezért teljesen megszokott kérdés, hogy „Ki az orvosa?”. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy ki az orvos, akivel mi előre megkötöttük az üzletet a zökkenőmentes kórházi tartózkodás érdekén. Ettől kezdve senki nem kérdez semmit, minden megy a maga útján, és egy komolyabb baj esetén is számíthatunk rá, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobb kezelést kapjuk. Ez nem túl szép dolog mondhatnánk, és valóban rossz, hogy az emberek a pénzük alapján meg vannak különböztetve. De mi áll a dolgok hátterében?

Az ok egy egyszerű szóra vezethető vissza: fizetés.

Magyarországon egy kezdő orvos fizetése nagyjából a hipermarketben dolgozó raktáros bérével mérhető össze. Ez az összeg később sem változik jelentősen, és a felsőfokú végzettségűek között – a mai bérrendszer szerint – az egyik legkevésbé megfizetett sávban fog maradni. Ilyenkor nem nagy csoda, ha az orvos különböző módon szeretné ezt kiegészíteni. Ez lehet plusz ügyelet, máshol vállalt másodállás, de egy idő után a hálapénz. Mára pedig sajnos az előre kialkudott hálapénz, amely rendszerben az egész kórház társadalma benne van. Tudjuk, hogy ez rossz, és ez nem működhetne így. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy ezt a rendszert semmilyen mesterséges tiltás nem fogja megszüntetni. Egyelőre álmodozva hallgatjuk a nyugati beszámolókat, ahol a kórházban a tényleges hálapénzt sem szokás elfogadni. De ehhez az álomhoz elfelejtjük hozzágondolni azt, hogy az ottani orvos mennyit is visz haza hivatalosan, fizetésként. Tudjuk, el lehet oda menni, és sajnos teszik is ezt egyre többen. Így veszítünk napról napra jelentős olyan szakemberállományt, akik képzettsége igen magas színvonalú.

Hol lehet a megoldás?

Megtilthatjuk, szigoríthatunk, de ezt kizárólag a megfelelő juttatási rendszer fogja oldani. Tudjuk, hogy ez pénzkérdés, de a pénz talán most is ott van a rendszerben, csak éppen annak áramlását kellene megfelelő helyekre terelni. Amennyiben pedig mégis a pénz hiányzik, akkor ott a következő feladat. Tovább kell keresni a rendszerben azokat, akik csak haszonélvezői, és nem befizetői. Továbbá az sem lenne hátrányos, ha az emberek érdekeltté lennének téve a tisztességes befizetésben. Sok rendbetennivaló volna, de az biztos, hogy évek óta erőtlen eszközökkel küzdünk az ellen, hogy a befizetéseink ellenére a kórházi látogatáskor ne kelljen megnyitni még egy kicsit a pénztárcát.

komment

Roltii

Agyalapi mindenki magának választ hivatást. De az orvos kurva sokat tanul, hogy téged meggyógyítson. Ezért cserébe elvárja, hogy megéljen. Nehogymár a kocsi és lakás luxus legyen. És most nem Maseratit és családi házat írtam. Ennek nem szabadna luxusnak lennie egyik orvosnál sem. Sőt, más diplomás, rendesen dolgozó embernél sem.

a_tom

Szerintem az a fő gond hogy nem tisztázzuk le miről is van szó és elbeszélünk egymás mellett: - az orvosok hivatalos fizetése nagyon kevés. - az orvos is ember, van akinek nem elég az hogy megél valahogy hanem jól akar élni, hasonlóan a fejlettebb országok orvosaihoz. Sokat tanul, dolgozik, megérdemelné. -ugyanakkor ez nemcsak az orvosokra igez ebben az országban hanem szinte mindenkire. -az igazi megoldás az lenne ha fellendülne a gazdaság, meggátolnánk a korrupciót, a feketemunkát, mindenki befizetné az adót és a járulékokat, rendbetennénk az egész országot a törvényhozástól kezdve a legasó szintekig, eredményképpen mindenki fizetése fejlebb kúszna. -valamilyen oknál fogva mégsem ezt tesszük hanem várjuk hogy majd a legmocskosabb, legméllyeben benne levő politikusok fogják helyrehozni...-aki hatalmi helyzetbe kerül vagy tisztességes marad és anyagilag rosszabbul jár mint az átlag, vagy visszaél vele, és legjobban a legalsó szinten levőket, tisztességes, kiszolgáltatott embereket szivatja meg(őket a legkönnyebb). -az orvos-beteg kapcsolat az egyike a legérzékenyebbeknek, aki itt él vissza a helyzetével az a legaljasabb. -természetesen amíg nem rendeződik az ország, átmeneti megoldás lehetne a közvetlenül betegtől kapott mellékjövedelem, de semmiképpen sem elfogadható az olyan amit kizsarolnak az életéért, egyésszégéért remegő emberből. -a kis összegű, szabályozott, legális, vizitdíj szerintem elfogadható, lehet(biztos) más formában kellett volna, erről lehet vitatkozni. De ne próbálja bemesélni az olyan orvos aki luxusautoval jár, hatalmas házban lakik, hogy a "megélhetéséhez kell" kisajtolni a haldoklóból a többsszázezer forintot műtétenként, főként azokból akik eltartják az országot helyette, hiszen ő a legális jövedelméből nem sok adót fizet! -a fegyveres rabló belédszúrja a kést ha nem adsz pénzt, az orvos mindenképpen belédszúrja, de valami azt súgja ha pénzt adsz még túlélheted. Nem mindegyik orvos ilyen, de sajnos előre nem lehet tudni melyikhez van "szerencsém" :)

Logos

Én szülész-nőgyógyász vagyok. Szerintem különbséget kell tenni a szülésért kért pénz, az előre elkért vesztegetési pénz és a paraszolvencia között. Az utóbbi mindig a beteg távozásakor kerül átadásra, nem befolyásolja a kezelést. Nagyon sok orvos ugyanúgy kezeli a betegeit, függetlenül attól, hogy műtét után 1 héttel milyen vastag borítékot kap, vagy kap-e egyáltalán. A szülést munkaidőn kívül vezeted le, non-stop készenlátben állsz stb. Persze jó lenne, ha egyik sem létezne. A műtétek után pedig a legtöbb intézetben oszt az operáló orvos a team tagjainak. A legtöbb helyen az egyes beavatkozások után meghatározott összeget fizetünk a műtősnőnek, műtőssegédnek stb. PErsze ettől még etikátlan és igazságtalan a rendszer. De számtalanszor jártam úgy, hogy a műtét nekem került pénzbe, mert a beteg nem adott hálapénzt, vagy nem fogadtam el, de a kisegítő személyzetnek meg kellett adnom a szokásos összegeket. Ha valamiért ki fogok menni külföldre, az az, hogy ne köpködjenek le, hogy biztos a hálapénzért voltam kedves, stb.

Blasto

Én idáig csak olvasgattam, de most már hozzászólok... :) 1. A hálapénz a szülés után nem csak a szülés alatti bánásmódot "tartalmazza" hanem pl. azt, hogy egy olyan kórterembe szállásolják el az illetőt ahol nincs entikumhoz tartozó kolléga ! Ezt próbáld meg elintézni úgy, hogy nincs választott orvosod... Arról más nem is beszélve, hogy többször rád néznek. 2. Én nem hiszem, hogy CSAK az álltatásos orvosi fizetésemelés megoldana minden gondot ! Azokat a nődokikat akiket én megismertem igencsak hajtja a pénz... Maximum csökkenne a pénzvágyuk, de biztosan nem szűnne meg. Tudom hogy elcsépelt, de a gondolkodás módban kéne változtatni, és persze rendezni a fizetéseket. 3. Nem szabad általánosítani ! Tutira vannak pénzéhes dokik, de van olyan is aki nem kér, vagy olyan pozícióban van, hogy nem is tud kérni semmit ! Elég ha csak a proszekturára gondolni, vagy arra a dokira aki kiértékeli a röntgen leletet.

kódis

Orvos vagyok. Nem dolgozom klinikusként (ellátóként), mert nem éri meg. Az egyetem után, szakvizsgára készülve még egy közgázképzésre is eljártam, mert érdekelt a pénz kérdése. Érdekes dolgokat tanultam. "Becsületes fizetés" nem létezik. Mindenki annyit kap, amennyira a munkáját értékelik. Kardiológián dolgoztam, lehetett tudni, kik a hozzáértők, azokhoz ömlöttek a betegek (10 orvosból 3-hoz), a többi 7 tanult (mint én) vagy béna volt (mint én? :). A fizetéseket a kereslet és kínálat irányítja. Ha átlagosan, országra 1000 főre vetítve nézzük az orvosok számát, akkor nagyon sok az orvos nálunk. Ha szűkítjük Budapestre, még több. Hivatalosan az állam az orvosok munkáját ennyire értékeli. Nem hivatalosan a betegek a hálapénzzel értékelik az orvosok szakértelmét.Egészen egyszerűen a TB fejenként az orvosoknak nem tud többet fizetni. Túl nagy a kínálat. De ez nem minden. A szolgáltatás területenként nagyon változó, ld. alább... Létezik monopóliumhelyzet, aki abban van, kihasználja. (áramszolgáltatók, gázszolgáltatók, stb.) Az orvos, ha érzi/tudja, hogy olyan pozícióban, földrajzi helyen van, ahol csak őt találják meg, pontosan a feljebb említett szolgáltatók arroganciájával viselkedik. Ezzel lehet magyarázni a falusi háziorvosok, vagy kisvárosi SZTK-k orvosainál sokszor tapasztalt arroganciát. CSak ők vannak. Ugyanígy a nővérek pökhendisége is ezzel magyarázható. Aki okos volt és beszélt nyelveket, már mind más országban dolgozik. Maradnak azok, akik nem mernek/tudnak lépni, és tudják, hogy a (viszonylagos) szaktudásuk miatt pótolhatatlanok. Eddig egy érdemi hozzászólást olvastam, arról, hogy minden orvos legyen magánzó, így megszűnik a hálapénz. Igaza van. Ez a megoldás. Magánkórházak és magánpraxisok, megfelelő biztosításokkal. Drága lesz, de aki belekerül, annak igazságos. Aki nem tud fizetni, annak igazságtalan... De nem is lesznek magukat elhanyagoló, láncdohányos fogatlan negyvenesek...

Cseppem

„Nagyeskü, jól tudod. Ezért van még ellátás és ezt használja ki a drágalátos állambácsi.” Ha jól következtetem ki a gondolatmeneted folytatását, akkor az következne, hogy... és mi orvosok ezért a betegeket tesszük felelőssé, és csakazért sem látjuk el rendesen. Majd akkor, hogyha fizet érte! Bocsi, nem akarok bántó lenni, értem én, hogy szükségetek van a plusz pénzre mert megalázó a bérezésetek. Na de így?? Ez lenne a hosszú távú megoldás? Egyébkén még sosem adtam orvosnak hálapénzt - félelempénzt (pedig 2x szültem), csak a szülésznőnek, és annak is inkább jelképes összeget és azt valóban hálából. Elképedve hallgattam az ismerőseim beszámolóit arról, hogy ez nekik mennyibe került, és bizony a pénzükért cserébe ők sem kaptak különb ellátást mint én. Semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ért amiatt, mert nem volt választott orvosom. Sőt. Talán mi magunk is tehetünk erről, hogy a hálapénz ennyire elterjedt. Nem tudom. De így ebben a formában egészen biztos, hogy nem jó, és nem is igazságos.

daito

Aranyos, mikor közgazdasági, piaci példákkal mutatjátok be, hogy kinek a szakmája miért ér annyit, amennyit. Az ország problémáira mindenki csipőből hozza a választ, hogy az "állami szféra túl nagy", éshogy. Tudomásul kell venni, hogy idehaza az állam számos feladatot, szolgáltatást ellát. Sokszor többet, mint "normális" demokráciákban szokás. Hozzátartoznak of course az erőszakszervezetek (katonaság, rendőrség, titkosszolgálatok), az egészségügy 90%-a, a háziorvostól a gigakórházig; mindenféle hivatal (of course), és számos-számos cég, szervezet, ami bizonyos történelmi, gazdasági megfontolásból állami keretek között maradt meg. Pl. nem egy közepes-nagy állami vállalat létezik, ahol bizony az állami cég alkalmazásában dolgozó ügyintéző többet keres 8 óra fenéknövesztésben, mint 2 állami kórházban 100 órát dolgozó sebész egyszerre. S bizony ez az ember is adónkból kapja fizetését. Ha nem más(é)ból. :) De azt is tudjuk, hogy tanárok, rendőrök, tűzoltók sincsenek agyonfizetve; bár itt is vannak mocskos mód nagy anomáliák. Mikor a nyugdíjas exkommandós több nyugdíjat kap, mint szolgálati idejében a fizetése volt. Nem vicc; ismerek ilyen emberkét, majdnem 2x a nyugdíja; talán 40 éves is van már. Azért azt is érdemes hozzátenni, főleg a nagy adó, tb terhekhez, hogy idehaza igencsak szidjuk a lyukas költségvetést, a kevés fizetést, de mi hétköznapi emberek nem teszünk különbséget az "állami" és az önkormányzati tulajdonban/alkalmazásban lévők között. Mertbár egy rendszer. Elvileg. Mert szidjuk a mocskos kormányt, miközben egy fideszes önkormányzat kórházában dolgozunk. Vagy szociéban, de az önkormányzatot nem GY.F. vagy Hillerpityu vezeti, de nem is ORBÁNVIKTOR. Azt nagyon ritkán szoktuk felhozni, hogy itt az elb*szásokban nemcsak a kormány jeleskedik. Az önkormányzatok (amelyekből ráadásul picit sok van) jó része idióta, korrupt, deficites (ezek között nem feltétlenül van összefüggés), nem beszélve a szakmai és civil (?) szervezetekről. Igen, sokszor megalázó a nettó 100 körüli fizetése az orvosnak, a tanárnak, stb. De mielőtt szidjuk a kormányt, a minisztert, tessék elmenni az illetékes önkormányzathoz, és megnézni, hány képviselő van ott, hány köztisztviselő, és mindezek mennyiért, mennyi időt dolgoznak. Ne rögtön a "csúcsot" nézzük ám meg. A köztes szinteken megy el a pénz jó része. Ugyanez a korrupcióra. Mindig ez a frázis, hogy "meg kell szüntetni a korrupciót, a fekete gazdaságot". Felfogja egyáltalán valaki, hogy ez nem lehetséges? Nem vicc: már az komoly problémákat okoz, hogy magát a korrupciót definiáljuk. Nemcsak nálunk, sokkal komolyabb országokban (Svédország, UK, stb.). Lehet ellene lépéseket tenni, de az nem az ilyen frázisokon alapuló adócsökkentős duma. S azt is meg kell érteni, hogy ez az általánosan sz*r helyzet sokaknak jó. Még többnek nem rossz, nem jó; többségnek rossz ténylegesen, csak képtelen tenni ellene. Mert nincs olyan helyzetben, nincs ideje, kedve és/vagy buta, tehetségtelen, lusta. S általánosítások sosem vezetnek jó útra. Sok orvos keres akkora pénzt, hogy abból iskolák is működhetnének; de sok-sok orvos dolgozik trágya, büdös, koszos helyen egy tescos pénztáros fizetéséért. Ha az egészségügyi problémákat kívánjuk "megoldani", mert ezeknek az egyik része csak az orvosi fizetések kérdése, de mi van a nővérekkel, az ápolókkal, ilyen-olyan asszisztensekkel? Szóval először a "nyersanyagot" kéne megvizsgálni. Idehaza jó ideje nagyon ótvar az egészségügyi helyzet, egyrészt az életmódunk miatt (szemét kaják, pia, cigi, sok-sok stressz, minimális sport, stb.), másrészt a megelőzési, szűrési rendszer "gyengesége" miatt. Átvitt értelemben úgy működünk, hogy arra hegyezzük ki a rendszert, hogy (a körülményekhez képest jó, gyors) tűzoltók legyünk sok-sok tűzesetben; ahelyett, hogy a tűzesetek kialakulásának csökkentésén fáradoznánk. S ez csak részben az orvosok feladata ám. Ugyanúgy feladata az oktatási rendszernek, és kispályán a helyi közösségnek, önkormányzatnak, családnak. Másrészt gyorsan el kellene dönteni, hogy akkor állami vagy magán finanszírozású a rendszer, vagy mi, s mennyire. Érdekes mód, a fogorvosi rendszer sem halt meg azzal, hogy jelentős részt piaci alapúvá vált. Nem olcsó; de ma már sokkal kevésbé látni azt, amit 20 éve, az amalgámmal tömő enyhén alkoholista hentesek hadát. Hanem pl. Budapesten sok-sok kisebb-nagyobb fogászat, amelyek jó része a fontosabb kezelést nem horror áron végzi el. Sőt, számlát adnak róla, van szép, tiszta rendelő, udvarias dolgozók. (Jó, nem mindenhol.) Persze ezen mindenféle szempont szerint dillemázgatnak vagy 10-20 éve, úgy döntenek, hogy nem döntenek, úgy változtatnak, hogy a dolgok 90%-a marad a régiben, csakmert. Átmeneti állapotok sosem jók, mert egyik fél sem elégedett igazán. Sem az állami szektor, sem a magánszektor hívei. Csak ehhez a dolgokhoz bátorság kell. Bátorság, de az nincs. S erről ám mi mindannyian tehetünk. A mi vezetőink, politikusaink gyávák, 99%-ban. Mi is azok vagyunk, ebben az országban nem szokás kiállni az igazságért, ha valaki mégis megteszi, a közösség utálata az övé. :) Mert az a korrupció, fekete gazdaság nevű valami sem csak a Kossuth tér mellett, az autópálya-építő cégeknél jellemző. Mindannyian tudunk olyat, hogy honnan lehet olcsóbbért pendrive-ot, alkatrészt, élelmiszert, szolgáltatást szerezni; hol s hogyan tudjuk gyorsabban elintézni a dolgokat, stb. Nemcsak pénz segítségével. Ismerős, rokon, barát segítségével. Ebben az országban az élet így működik, talán így jöttünk már ide is. S amiben még jók vagyunk, ha véletlenül kiderül, akkor nagyon gyorsan meg tudjuk magyarázni; a vége az lesz, hogy mindenki bólogat. Te csak áldozat vagy, nem tehetsz róla. Pedig ez nem erről szól. Ez a közösségnél arról szól: én is, mi is így csináljuk. :) Az orvos hálapénzt kap, a tanár különórát tart/ad, a rendőr zsebbe bírságol, elintézi valaki gyorshajtását; a hivatalnok 5 nap alatt dönt, nem 30+15 alatt; a bírósági akárki elintézi, hogy az ügy lemenjen 2 hónap alatt vagy 5 évig tartson. Akármi. A magánszféra is ilyen ám; haver tud olcsó mosógépet, másik betont útépítésről; ő elintézi, hogy az egész kárt kifizesse a biztosító; másik kedvezményes díjcsomagot intézi el; estébé. Miért is a nőgyógyász szúrja a szemünket? Mert szúrja ám. Ahogy a kocsmában. "Végre arcok." :)

Julius Frey

Paraszolvencia: Itt mindenki a beteg oldaláról nézi, pedig van az orvosok oldaláról is negatívum bőven: A paraszolvencia-rendszer elveszi a fiatal orvosoktól az operálás lehetőségét. Ma egy 72 hónapos ortopéd-trauma képzés után a fiatal szakorvos 2 önálló nagyműtétről tud beszámolni, ami azért szomorú. A fejlett nyugaton nem töri magát az orvos, hogy Ő operáljon mindenáron, mert a paraszolvencia nem támaszt vele szemben ilyen elvárást. Engedik a fiatalokat is dolgozni. Konferencia: a legtöbb szakmában a konferenciára hívják az orvost, azaz koszt, kvartéj ingyé.Újságok: elérhető minden kórházban az alap, külföldi szaklapok interneten kérésre ingyenes hozzáféréssel. Ingyenes NHS guideline-ok. Szóval, aki tudja mit, és hol keressen, az egy buznyák nélkül képbe kerülhet a hightech orvosi ismeretekkel. Fizetés: sokszor hallom, de nyugaton így+úgy: a magyar orvos bére kevés, de nem ordítóan alacsonyabb az átlagfizetéshez képest, mint nyugaton. Már pedig a fizetésről szónoklók Angliával meg Németországgal jönnek, ami azért nem lehet reális összehasonlítási alap. Teljesítmény: ma senki sem méri egy orvos teljesítményét. Ha szar, megy vidékre egy kisvárosi kórházba. Ez nem túl jó így. Bp-en összeér a faszuk a műtőasztal körül, míg vidéken senki. Jó volna, ha „kevés az orvos” lobbi körbenézne, és felfogná, hogy szakmai és területi eloszlásbeli aránytalanság a hiány oka! Sok az ortopéd, nőgyógyász, sebész, de kevés a háziorvos, a patológus, a radiológus és az anesztes; sok orvos van Pesten de kevés Mátészalkán . Sok orvos büdös parasztként viselkedik a beteggel: ezt egyszerűen lehetne orvosolni, ha itthon is tartozna minden orvoshoz „patient satisfaction rate”, azaz mérnék a betegelégedettséget. Külföldön a patient satisfaction rate és az infection rate a legtöbb helyen nyilvános adat, amiből a beteg tud tájékozódni.

veny

SZVSZ a TB bevételeit (mindenféle díjak és járulékok összessége) a jelen EÜ rendszer mellett durván 50, egy ésszerűbb rendszerben úgy 30%-kal kellene emelni ahhoz, hogy a személyzet normális megfizetése és a legdurvább eszközhiányok pótlása beleférjen a keretbe. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a TB bevételek kb. 2%-os emelése népszavazáson bukott meg, mégpedig jókora többséggel. Kimondhatjuk tehát, hogy a nép nem akarja Komment kartárs fizuját megemelni, tehát az záros időn belül nem is lesz megemelve. Ennyi...A beteget félrevezetve (mint a fájdalomcsillapítónál) vagy megfélemlítve, befolyással üzérkedve fizetésre bírni pedig a legaljasabb dolog a világon. Aki ilyet tesz, az a saját kollégaival is ocsmányul kibaX, a legpatkányabb patkány. Ja, tanarakkal meg ilyesmikkel összevetés: nyílván az összes doki úgy született, hogy tudott mindent. A fiaik is úgy fognak, öröklődik az ilyesmi. :)

steierhoffer

A hálapénzrendszer legnagyobb haszonélvezője az állam, amely a végletekig kiaknázza ennek a pénzügyi technikának fent említett egyetlen „pozitív” tulajdonságát: a rendelkezésre álló forrástömeghez képest a szolgáltatókra nézve önpusztítóan tökéletes költséghatékonysággal előállított, aránytalanul több és jobb ellátást. Ez pedig nagyon értékes tulajdonság egy társadalmi-gazdasági téren felzárkózó stratégiát követő ország életében. Közvetlenül a szocializmus bukása elött, 1988-ban készült a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Reformtitkárságának vitaanyaga az ágazatban megvalósítandó átalakításokról. Ez a füzet pontosan fogalmazza meg az állam önkritikáját: „Az extenzív hálózatbővítés, a központilag vezérelt elosztás elméleti garanciát kívánt adni, hogy mindenki térítésmentesen hozzáférhet a legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. Ma már tisztán látjuk, hogy az utolsó két évtizedben az erőteljesen elbürokratizálódott mechanizmus nem vette figyelembe az erőforráskorlátokat”. A továbbiakban azonban hiába keressük, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességének milyen szintű és körü ellátás felelne meg. Lényegében a korábbi ellátások ismételt felsorolásával találkozunk, sőt még egy olyan megjegyzéssel is, miszerint egyes költséges ellátások kapcsán megfontolandó lenne, hogy azt külföldi szolgáltatóknál szerezzük be. Az igazság ritka pillanatában, a volt állampárt 1989. augusztus19-én, Pozsgai Imre által jegyzett „Programnyilatkozat” tervezetében végre az őszinteség hangja is megszólalt: „Szakítanunk kell a termelési szintünkhöz képest megalapozatlan, sőt megalapozhatatlan, népszerű ám teljesíthetetlen ígéretekkel, de vállalnunk kell a művelődési, egészségügyi és szociális alapellátás biztosítását”. A távozó hatalompolitikai elit tehát legalább beismerte, hogy az állam, a többi között, az egészségügyben is túlvállalta magát.

Ettől az állásfoglalástól kezdve alakult ki egy semmitmondó szómágia az „alapellátás” vagy az „alapvető ellátás” körül, aminek – minthogy az később kiderült – egyetlen politikai erő sem akarta a konkrét tartalmát megjelölni. Különösen olyan összefüggésben nem, ami visszalépést jelentett volna a korábban elért „vívmányokhoz” képest. Ezek a vívmányok azonban, mindenki által közismerten a hálapénzes finanszírozásra támaszkodtak.“ A megalapozatlan, sőt megalapozhatatlan, népszerű, ám teljesíthetetlen ígéretek” cselekvésre sarkaló késztetését azonban 1991-ben már teljes egészében visszafogta a Magyar Szocialista Párt(MSZP) egyik vonatkozó állásfoglalása. Országos Központjának kiadásában a „Szociáldemokrata Alternatíva” című sorozat 1. füzeteként (1991) jelent meg a „Javaslat a Magyar Szocialista Párt szociálpolitikai és egészségügyi stratégiájára”. Ebben a következõket olvashatjuk: [b]„Nemzetközi tendenciák és tapasztalatok figyelembevételével is megfogalmazható, hogy a már egyszer elért ellátási szintet lehetetlen visszavenni, ez politikailag nehezen kezelhető elégedetlenséget szülne” . Az már kevésbé érthető, hogy a TB eleve rossz magyar fordítását miért kellett még egy etimologizáló következtetéssel is megterhelni: „a társadalombiztosításnak – lényegéből fakadóan – olyannak kell lennie, hogy ne csak az egyént biztosítsa, hanem a társadalmat is”. A fenti idézet különben politikailag aligha vitatható álláspontot képviselt, csupán azt a következtetés nem vonta le, hogy az elért ellátási szint költségeit – elsősorban az élőmunka tekintetében – legalább az újonnan kialakuló szociális piacgazdaság körülményei között, tisztességesen meg kellene fizetni.

Ha az állam szerepét keressük a hálapénzrendszer fennmaradásában, annak okaként egyértelműen meg lehet jelölni azta tényt, hogy a hallgatólagosan megtűrt, szabályozatlan magánfinanszírozás (paraszolvencia) akkor csatlakozik a közfinanszírozáshoz, ha az utóbbit fedezetlen ígéretek terhelik, az állam eleve megalkuvó hozzáállása mellett. Az 1994–98 közötti kormányzati ciklusban az MSZP irányításával készült az új egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. Tv.)Ugyan értelmetlen lenne szándékosságot feltételeznünk a szürke gazdaság generálásában, az új törvény tulajdonképpen az orvos és a beteg hálapénzes szuverenitásának erősítését jelentette. Jelenlegi közfinanszírozási rendszerünknek az a legnagyobb hiányossága, hogy nem engedi legálisan érvényesülni azt a keresletet, amely az orvosi élőmunka differenciált megfizetésére irányulhatna. Ez az akadály sajnos a szocializmus ortodox baloldali szociálpolitikájának a túlélése, amely egyfelől félreértelmezi a mindenkire kiterjedő biztosítás egyébként vitathatatlan elvét. Másfelől, önmaga árnyékától félve, folyamatosan elhatárolódik a „szegényeknek és gazdagoknak” szóló, úgymond kettészakadt egészségügyi ellátás víziójától.

A mindenkire kiterjedő biztosítás elvének azonosítása az általánosan kötelező társadalombiztosítás egységes kockázati közösségével ma sajnos azt jelenti, hogy a társadalom kevésbé tehetős fele támogatja a gazdagabbak hálapénzes bevásárlásait az egészségügyi szolgáltatásokban. Sőt, a kevésbé tehetőseket erkölcstelen hálapénzes versenyre is kényszeríti azokkal szemben, akik az egyébként nyomott színvonalú hálapénzeket minden különösebb nehézség nélkül képesek megfizetni. A klasszikus bismarcki szociális biztosítás úgy szolgáltatott társadalmi igazságosságot, hogy az ellátáshoz való kedvezményesebb hozzájutás lehetőségét csak egy bizonyos jövedelmi szint alatt tette lehetővé. Ez a megoldás akkor kézenfekvőnek tünt, mivel a kérdést nem lehetett megközelíteni a még nem létező egészségügyi gazdaságtan oldaláról. Mai tudásunk szerint azonban egyértelmű, hogy a szolgáltatásban a komfortellátáson kívül csak az orvosi (más egészségügyi) élőmunkát lehet differenciáltan megfizetni. Nem szükséges tehát a szolgáltatás teljes vertikumára vonatkoztatva , látványosan két csoportra szétválasztani a társadalmat (ha már egyszer ettől 1989-ben eltekintettünk). Elegendő lenne a szakmai ellátás egyenlőségének szigorú garanciája mellett a komfortfokozatok következetes elkülönítése és a szabad orvosválasztás rendszerének átfogó szabályozása. Az utóbbinak működőképességéhez azonban a szabadfoglalkozású orvoslás kiterjesztésére is szükség lenne. Természetesen az részletkérdés,hogy erre a fizetőképes keresletre mikor és hogyan lenne képes a biztosítási üzletág rátelepedni. Ez azonban nem lehet az egészségügyi államigazgatás gondja, ugyanis a magánbiztosítás megjelenése semmiképpen nem jelenthetné a jelenlegi társadalombiztosítás magánkézbe adását. Ezután, az ily módon legalizált fizetőképes kereslet mellett az államnak és az orvostársadalomnak szembe kellene néznie önmagával, majd egymás szemébe nézni és eldönteni, hogy a magánfinanszírozásból elérhető jövedelmek vonzását is kihasználva, milyen összegű forrásokat igényel a közfinanszírozás, és ebből mennyi legyen az orvos-közalkalmazottak fizetése. A hálapénzrendszer megszüntetésének eddig sem volt és a jövőben sem lesz más alternatívája.